7

A város üzleti negyedének közelében húzódó Landsdown Street adott otthont Boston legnagyobb klubjainak, beleértve az Avalont is. A szórakozóhelyet még a földrengés előtt, 2005-ben alapították, de akkoriban sokkal kisebb volt. A katasztrófát megelőzően a bostoni klubok legnagyobb részét egyetlen társaság birtokolta és üzemeltette. A károk felmérése után a társaság úgy döntött, újjáépíti a Landsdown Streetet, de sokkal nagyobbra és korszerűbbre, mint amilyen régen volt. A felújított klubok sokkal magasabbak és nagyobb alapterületűek lettek, és a legmodernebb technikával szerelték fel őket. Az új szórakoztató központ nagyot lódított a város alternatív zenei életén, Boston körzetében egymás után nyíltak a kisebb stúdiók és kiadók. Bár a legfontosabb felvételek még mindig Los Angelesben készültek, a bostoni klubélet versenyre kelt a seattle-ivel, és a Hubból rendszeres időközönként jöttek ki a vadonatúj, forró anyagok.

Az esti banzájnak már rég vége volt, és a klubok személyzetének nagy része a közeli éttermek valamelyikében fogyasztotta korai reggelijét. A helyiségeket kitakarították, és felkészültek az újabb mozgalmas estére.

Zűrös pontosan az Avalon főbejáratához parkolt be, és leállította a motort.

– A barátod itt van? – kérdezte.

Mosolyogva bólintottam.

– Ő a tulaj.

– Azt akarod mondani, hogy a cimborád maga Femberton? A közvetítő?

Elnevettem magam Boom valódi neve hallatán. Kiszálltam az autóból, Zűrös pedig követett.

– Így van. Természetesen nem mindig ezzel foglalkozott. Seattle–ben volt egy Nukleáris Tündék nevű együttese, és időnként árnyvadászatokat is vállalt, ha nagyon megszorult anyagilag. Akkoriban voltak közös vadászataink, és a munka után mindig együtt lógtunk. Nem láttam már őt... talán öt éve? Mióta átvette ezt a kócerájt. – A klub bejárata felé intettem. – Dunkelzahn hagyta rá a végrendeletében. Hallottam, hogy Boom megfogta az isten lábát... gondolom, ezt akarta jelenteni.

Zűrös elgondolkodott.

– Emlékszem, olvastam valamit róla a Shadowlanden – mondta, a titkos információk mátrixbeli kalózcsomópontjára célozva. – Nem volt valami köze a sárkány egyik hálózatához?

Vállat vontam.

– A pokolba, ha valaki árnyvadász korunkban azt mondja, hogy az öreg Boomból nagymenő közvetítő és klubtulajdonos lesz Bostonban, őrültnek neveztem volna, de van, akinek Dunkelzahn még ennél jobban is felforgatta az életét.

Mint például Mary Beth Tyre-ét, gondoltam. Vagy másokét, akikkel az elmúlt években az Assetsen keresztül kapcsolatba kerültünk. A sárkány végrendelete nagyon sok életet változtatott meg. Már csak az volt a kérdés, hogy ezek a változások pozitív vagy negatív irányúak voltak-e.

A főbejárat nem volt zárva, gond nélkül besétálhattunk. Odabent egy közepes méretű, teljesen fekete helyiség várt minket, egyik oldalán ellenőrzőponttal, az emeletre vezető lépcsővel, egy folyosóval a földszinti táncterem felé, és az általam valaha látott legnagyobb és legfenyegetőbb kinézetű ork kidobóval – pedig jó néhánnyal találkoztam már életem során.

– Zárva vagyunk – röffentette az ork mély, csikorgó hangon. Tovább mentem a lépcső felé, mintha észre sem vettem volna. Régen nagyon jól ismertem az Avalont, és úgy tűnt, az épületen az utóbbi tíz évben nem sok átalakítást végeztek.

A kidobó elém lépett, elzárta az utat a lépcső felé, és izmos kezét előrenyújtva megállított.

– Süket vagy haver? Azt mondtam, zárva vagyunk.

Lenéztem a hatalmas mancsra, amelyikben gond nélkül elfért volna a fejem, és tekintetemet lassan végigfuttattam a karon; végül belenéztem az ork hatalmas, vizenyős szemébe.

– Boomot keresem – mondtam halkan.

– Mr. Pemberton most nem fogad senkit. Dolga van.

– Találkoznom kell vele, méghozzá azonnal. – Továbbra is nyugodt, semleges hangon beszéltem.

Az ork kezdett zavarba jönni.

– Mondtam, nem fogad senkit.

– Engem fog. Csak mondd meg neki, hogy Karom keresi.

Az ork a fejét rázta és nem mozdult. A periférikus látásommal észleltem, hogy a nagyterem irányából előbukkan egy másik alak is, de nem vettem le a szemem az előttem álló kidobóról.

– Nézd, haver – mondta –, engem az sem érdekel, ha maga Dunkelzahn vagy, és most jöttél vissza a sírból. A főnök nem akarja, hogy zavarják, ezért én sem fogom zavarni. Jobban teszed, ha elhúzol, so ka?

– Szép kis barát – hallottam a hátam mögül Zűrös dünnyögését. Az utamat álló izomagyú miatt kezdtem elveszteni a türelmemet.

– Nézd, haver – mondtam halk, jeges hangon. – Hosszú éjszakám volt, keveset aludtam, és ettől kissé feszült vagyok. És amikor feszült vagyok, hajlamos vagyok elveszíteni velem született udvariasságomat és kedvességemet, és ha ez történik, az emberek gyakran megsérülnek.

Miközben beszéltem, tekintetemben fókuszáltam a mágikus energiát, és hagytam, hogy a nehézfiú is lássa azt, amit én. Elkerekedett a szeme és úgy kapta le rólam a kezét, mintha forró fémet érintett volna.

– Tehát, ha nem takarodsz el átkozottul gyorsan az utamból, a hely tulajdonosának ismét körül kell néznie a selejtes génállományú izomfiúk között, hogy találjon valakit a szépen átsült kidobóembere helyett. So ka?

Az ork elhátrált, amikor meglátta a szememben fellobbanó lángokat. Elsétáltam mellette anélkül, hogy egy pillantást vetettem volna rá, és Zűrös gyorsan a nyomomba eredt.

– Szép kis előadás volt – jegyezte meg a lépcsőn.

– Nem volt benne semmi különös, csak egy kis játék az aurával.

– Tényleg kicsináltad volna?

– Szó sincs róla – ráztam meg a fejem. – A mágiahasználatnál sokkal egyszerűbb módszerek is vannak, ha el akarsz bánni egy ilyen izomagyúval. Ilyen esetekben nem szívesen nyúlok a mágiához.

– Te sokkal jobb ember vagy nálam. Karom. Ha én rendelkeznék a Képességgel, lépten-nyomon használnám.

– Ez nem ilyen egyszerű. – Elértük a lépcső tetejét, ahol befordultunk a jobb oldali folyosóba, és elhaladtunk egy sor táncterem és bár mellett, ahol néhányan még serényen dolgoztak, igyekeztek eltüntetni az előző éjszaka maradványait. – A mágia erőfeszítést, néha nem is kis erőfeszítést igényel, ami nagyon gyorsan kifáraszthat. Bármit is akarjanak elhitetni veled a filmek és bizonyos varázslók, a Képesség használatáért nagy árat kell fizetni.

A folyosó végén lévő ajtóhoz léptem, és megpróbálkoztam a kilinccsel. Nem volt bezárva, így gond nélkül kinyitottam, és beléptem a szobába. A következő pillanatban maga alá temetett egy hawaii-mintás ing, és a benne lévő acélos izmok; drága kölni és hasonlóan drága szivar illatát éreztem.

– Karom! – bömbölte Boom, miközben satuszerű szorításával felemelt a földről. – A pokolba! Azt hittem, már sosem látlak többé, cimbora!

– Én is örülök neked – nyögtem –, de óvatosabban a bordáimmal, haver. Hosszú éjszaka áll mögöttem.

Boom azonnal lerakott, és csak most figyelt fel az ajtóban álló Zűrösre. Hirtelen mintha már nem is lettem volna a szobában.

– Hel-looo – köszöntötte a dekást a troll enyhe londoni akcentussal. – Nocsak, ki van itt? Isten hozta az Avalonban, drága hölgyem. – Hatalmas mancsával elkapta Zűrös apró kezét, és udvariasan az ajkához érintette. – Smedley Pemberton vagyok, de hívjon csak Boomnak.

A lány elmosolyodott.

– Zűrös vagyok.

Boom harsogva felnevetett.

– Mindig mondtam, Karom ért hozzá, hogyan csempéssze be a zűrt az életébe. El sem tudja képzelni, mennyire örülök. A híre megelőzte önt, Zűrös úrnő. Az agglomerációban néhányan igen jó véleménnyel vannak önről és a képességeiről.

– Köszönöm – felelte Zűrös tétován. – Hízelgő, hogy már hallott rólam.

– Ha fordítva nem ez lenne a helyzet, elárulom, hogy én béreltem fel arra a Fuchi Páneurópa munkára.

– Az maga volt? – kérdezte döbbentem a lány. Boom mosolyogva bólintott, és rákacsintott a hitetlenkedő dekásra.

Bevezetett minket a pazar berendezésű irodába, ahol választhattunk, hogy valamelyik kanapéra, vagy a fekete fából és plasztüvegből készült íróasztal előtti párnázott fotelek valamelyikébe telepszünk le. Örömmel fogadtam el egy hatalmas bögre gőzölgő kávét – az illata alapján valódit –, melyet Boom a jól ellátott tálalóasztalon álló kannából töltött nekem. Boom ezt mindig „kölyökkávénak" hívta – tele volt cukorral és tejjel, mert csak így voltam hajlandó meginni. Meghatott, hogy még mindig emlékszik rá, de Boomnak mindig is kitűnő volt a memóriája, főleg ha ilyen apróságokról volt szó. Egyebek közt ez tette őt jó árnyvadásszá, majd később első osztályú közvetítővé.

Õ is helyet foglalt az íróasztala mögött, és most végre megfigyelhettem, milyen változásokon ment keresztül, mióta utoljára láttam. A troll árnyvadász féktelen, szilaj természete és humorérzéke még megvolt, de most már Mr. Pembertont láttam magam előtt, a dörzsölt közvetítőt, aki jelentős hírnevet épített ki magának, mint a bostoni körzet egyik legjobb árnybrókere.

– Karom, egyszer azt mondtad, csak akkor jössz vissza a Hubba, ha az életed függ tőle. Ebből arra következtetek, nem csak a régi szép idők felidézése miatt látogattál el hozzám. Mi a helyzet?

– Jól sejted, öregem. Lehet, hogy az életem függ tőle, és Zűrösé is. Van egy kis problémánk az egyik ex-Johnsonjával, aki megpróbált mindkettőnket hidegre tenni. A fickó jakuzás kapcsolatokkal is rendelkezik.

Boom sűrű szemöldöke felborzolódott. Nem szerette, ha valaki szórakozik a barátaival.

– Ki az? – kérdezte.

– A Manadyne egyik cégmágusa, bizonyos Garnoff.

– Dr. Anton Garnoff?

– Ismered?

Boom az agyarait kivillantva rám mosolygott. Ezen a ponton már nem kellett volna meglepődnöm régi cimborám összeköttetésein.

– Karom, én rengeteg embert ismerek. Garnoff mélyen benne van a Manadyne kutatási programjában. De nem gondoltam volna, hogy Johnsonként is tevékenykedik. Inkább a célpont, mint a megbízó kategóriába tartozik. Miért szállt rátok?

Vállat vontam.

– Csak annyit tudok, hogy megpróbált információt gyűjteni a Bostonból való távozásom előtti életemről. Arra gondoltam, talán te majd többet tudsz mondani... például hogy milyen vadászatok zajlottak le mostanában. De ha te sem hallottál róla, hogy Garnoff embereket bérel fel, akkor nagyon nagy titok övezheti a tevékenységét.

– Esetleg megkérdezhetnétek őt magát – javasolta Boom.

– Talán kérjünk időpontot a Manadyne-nél a titkárnőjétől, és mondjuk meg neki. hogy az illegális tevékenységéről szeretnénk vele beszélgetni? – kérdezte Zűrös szarkasztikus éllel.

– Valami olyasmi – felelte csupa-agyar vigyorával Boom. – Esetleg semleges területen kellene lebonyolítani a találkozót, és ott meg lehetne kérdezni tőle, hogy miért akar kinyírni titeket. Talán ha élőben lát mindkettőtöket, elveszti a nyugalmát és elkövet valami hibát.

– És hogyan fogjunk hozzá? – kérdeztem. – Meg tudsz szervezni egy találkozót?

– Nos, Dr. Garnoff egészen véletlenül benne lesz a Manadyne egyik munkacsoportjában, egy afféle tárgyalódelegációban, amelyiknek az lesz a dolga, hogy további üzleti kapcsolatokat építsen ki más cégekkel, például a Novatech-hel és más helyi társaságokkal. Arra gondoltam, hogy megrángatom néhány japán üzletember pórázát, és megkérem őket, hogy teljesítsék egy troll ismerősük kívánságát, de támadt egy még jobb ötletem. – Ravasz mosolyt villantott rám. – Találkozhattok Garnoffal és feltehettek neki néhány kérdést. Nem lesz olyan helyzetben, hogy bármilyen trükkel próbálkozzon, és talán kicsikarhatjátok belőle a válaszokat. – Előrehajolt és megveregette a vállamat. – Olyan lesz minden, mint a régi szép időkben.

– Aha – bólintottam fanyar mosollyal. – Pont ettől félek.