21

– Egyetlen rossz mozdulat, és a lány meghal. – Gallow veszedelmesen közel tartotta égő kezét Zűrös arcához. – Te ismersz engem jól, apám. Tudod, milyen örömmel végeznék vele.

Intettem Boomnak és a többieknek.

– Minden rendben. Eresszétek le a fegyvereket.

– Helyes – bólintott Gallow. – Nagyon jó. Most pedig sajnos el kell mennem.

– Engedd el Zűröst – mondtam.

– Te teljesen hülyének nézel? Nem, ő most szépen velem jön, és ha már biztonságos távolságba értünk, elengedem.

– Karom! – kiáltotta Zűrös. – Ne hallgass rá! Ne...

Gallow karja megszorult a dekás torkán.

– Ne légy ostoba! – sziszegte. – Különben nem szabadulsz élve! – Vonszolni kezdte Zűröst felénk, és a mögöttünk lévő bejárat felé.

– Ha azt akarjátok, hogy életben maradjon, álljatok félre az utamból! – mordult ránk.

– Tegyétek, amit mond! – szóltam a többieknek. Ezzel kiérdemeltem egy-egy kemény pillantást Kalapácstól és Sloane-tól, de mindketten profik voltak, és engem fogadtak el vezetőjüknek, így szó nélkül engedelmeskedtek.

– Még messze nincs vége – figyelmeztetett Gallow, amikor elhaladt mellettem, és ferde mosolyra húzta Garnoff ajkát.

– Ebben igazad van – feleltem.

– Akkor hát viszlát. – A szellem a helyiséget az alagúttól elválasztó illúziófalhoz vonszolta Zűröst, majd felénk fordulva belehátrált a falba, és a lánnyal együtt eltűnt a szemünk elől.

Azonnal a többiekhez fordultam.

– Hol van Isogi? – kérdeztem.

– Itt vagyok – szólalt meg egy hang a szoba sarkából. Isogi márkás öltönyét vér szennyezte, és a japán férfi egy pisztolyt tartott a kezében, de szerencsére nem rám célzott vele. Zavartnak tűnt, ahogy kezdte felfogni, a dolgok már nagyon rég kicsúsztak az irányítása alól.

– Nem értem... – kezdte.

– Garnoff halott – vágtam közbe. – Hülyét csinált magukból. Ki akarta szabadítani azt a tűzszellemet, és most sikerült is neki, de a szellem megszállta a testét. Súlyos hibát követett el, Isogi-san.

Nevének hallatán Isogi mintha visszanyerte volna a lélekjelenlétét. Egy pillanatra rám nézett, azután szégyenkezve lesütötte a szemét.

– Igaza van. Jóvá kell tennem mindent.

– Mit tehetünk? – kérdezte Boom.

– Én utánuk megyek – jelentettem ki. – Ti lépjetek le innen, és menjetek vissza a biztonságos házba. Egy kis szerencsével Zűrös és én is ott leszünk nemsokára.

Már indultam a kijárat felé, amikor Boom hatalmas keze a vállamra nehezedett.

– Várj. Mi is veled mennénk.

– Nem, ezt egyedül kell elintéznem – ráztam meg a fejem. – Gallow egy szellem. Fizikai fegyverekkel neki nem sokat árthatunk, de Zűrösnek annál inkább. Ha tűzharcot kezdeményezünk, jó esély van rá, hogy megsérül. Gallow-t csak mágiával lehet hatékonyan ártalmatlanná tenni. A metasíkokon megtudtam a valódi nevét, így lehetőségem lesz elűzni őt.

– Mármint ha megadja neked az esélyt – figyelmeztetett Boom.

– Nem hagyom elmenni – feleltem eltökélten. – Amint úgy gondolja, biztonságban van, megöli Zűröst. Gyerünk, indulás!

Megfordultam, és az illúziófalon keresztül kiléptem az alagútba. Acélkarom belesimult a tenyerembe. Nem is hoztam magammal lőfegyvert. Ahogy Boomnak is mondtam, az evilági fegyverek nem sok kárt tehettek egy szellemben, még akkor sem, ha megszállva tart egy fizikai testet. Csak mágiával, illetve a tőrömhöz hasonló mágikus fegyverrel lehet neki ártani. Gallow azonban nem is hasonlított azokra a szellemekre, amelyekkel eddig találkoztam, így nem lehettem biztos a dolgomban.

Érzékeimmel folyamatosan az asztrális teret fürkésztem, Gallow haladásának nyomai után kutattam. Erős szellem volt, ezért a jelenléte halvány lenyomatot hagyott az asztrálban. Nem fog sokáig megmaradni, de reménykedtem benne, ahhoz éppen elegendő ideig, hogy követni tudjam. Végigmentem a járaton és kijutottam a fő matróalagútba, mélyen Boston utcái alatt. Gallow a jelek szerint jól ismerte az alagutakat. Jó sok időt töltött el itt lent, gondoltam, és lelki szemeim előtt megjelentek a Gallow által több mint egy évtizede elkövetett gyilkosságok képei. Ha nem sikerül megállítanom, a mészárlás újra elkezdődik, és Zűrös lesz az első áldozat.

Gallow a Katakombák felé megy, mondtam magamban. Ismerős terepet keres, ahol biztonságban érezheti magát. Szinte biztos voltam benne, hogy addig életben tartja Zűröst. A lány még hasznos túsznak bizonyulhat. Csak akkor fogja megölni, ha már hazai pályán jár. Amennyit eddig sikerült megtudnom Gallow-ról, az alapján úgy véltem, nem szeret véletlenszerűen és gyorsan ölni. Igazi szadista volt, élvezetet talált áldozatai félelmében és szenvedésében, és erőt merített belőle. Amennyire csak tudta, elnyújtotta a halálukat.

Élvezetet találtam a halálukban, suttogta nemrég Gallow, akárcsak te. Eszembe jutottak a lángoló Aszfaltpatkányok, és ahogy felidéztem magamban a szellem szavait, kirázott a hideg. Erre most nem volt idő. Gallow asztrális nyomai egyre mélyebbre vezettek a járatokban.

A retinakijelzőm órája szerint jóval elmúlt éjfél, ami azt jelentette, hogy a vonatok már nem közlekednek. Az alagút sötét volt és csendes, mindössze a nagy távközökkel elhelyezett riadó- és karbantartólámpák világították meg. Az asztrális térben hagyott halvány lenyomatok lehetővé tették számomra, hogy kövessem Gallow-t, bár egyébként sem lett volna nehéz kitalálni, melyik úton haladt.

Egy pillanatra azt is megfontoltam, hogy asztrális projekcióval utánuk küldöm a szellemem, és hátrahagyom fizikai testem. Sokkal könnyebb lett volna, mint hús-vér alakban követni őket. Szellem formában el tudnám érni Gallow-t az asztrális síkról, Zűrös pedig halandóként biztonságosan átvészelhetné az összecsapásunkat. De aztán gyorsan el is vetettem az ötletet. Gallow még mindig fizikai veszélyt jelentett Zűrösre, és attól, hogy tudom a valódi nevét, még nem lesz könnyebb megküzdenem vele saját hazai pályáján, az asztrális síkon. Ha Gallow Zűrös ellen fordul, anyagtalan szellemként nem fogom tudni megvédeni a lányt. Ellenfelemnek vonszolnia kell a dekást, ezért nem haladhat túl gyorsan. Utol fogom érni őket.

Valamivel odébb a főjáratban egy karbantartó ajtót találtam. A zárat valami cseppfolyóssá olvasztotta, a fém még mindig füstölgött a hűvös levegőben. Az ajtó résnyire nyitva állt. Óvatosan, mágikus pengémmel a kezemben kitártam az ajtót. Egy keskeny folyosó húzódott előttem, melyet halvány fénybe borítottak a mennyezet alatt elhelyezett, zölden fluoreszkáló világítószalagok. Beléptem és behajtottam magam mögött az ajtót. A fizikai és az asztrális nyomok egyértelműen arra utaltak, hogy Gallow ebben az irányban ment tovább.

A folyosó egy mélybe vezető fémlétra tetejénél ért véget. Vonakodva visszatettem a tokjába Acélkarmot, és mászni kezdtem lefelé. A karbantartó járat régi volt, a létra fokait már kikezdte a rozsda. A jelek szerint nem sűrűn járhattak erre emberek. A létra alján egy nehéz acélajtót találtam, melyre fehér betűkkel a ZÁRVA. BELÉPNI TILOS! szavakat írták. A zár ugyanúgy fémmasszává olvadt, mint a fenti ajtóé, és a fémfelületen még az ujjak nyomát is ki lehetett venni.

Az ajtón túl már Katakombák kezdődtek, a földalatti rendszer elhagyatott része, melyet a 2005-ös földrengés után zártak le, mert túlságosan veszélyesnek ítélték, vagy mert egyszerűen túlságosan nagy károkat szenvedett ahhoz, hogy megérje helyreállítani. A Roxhoz és Dél-Bostonhoz hasonló kerületek lezárt alagútjai és állomásai remek búvóhelyül szolgáltak a törvényen kívüli metahumánok, temetőlidércek és más lények számára, akik nem szerettek a nappali világosságban mutatkozni. Az ajtó egy több mint ötven éve lezárt peronra nyílt. A mindenhol vastagon lerakódott porban különös nyomok látszottak, az üres metróalagút pedig olyan volt, akár egy hatalmas, tátongó szájüreg.

Előhúztam Acélkarmot és azt kívántam, bárcsak hallgattam volna az Assets kiberdokijaira, amikor azt ajánlották, menjek végig az egész procedúrán, és tetessek magamba kiberszemet, vagy legalább egy retinamódosításnak vessem alá magam. Az alagútrendszer sötét volt és csendes. Nehéz lesz itt bármit is észrevenni. Szerencsére az asztrális látásomra még mindig hagyatkozhattam. Az élő földből sugárzó fény itt nagyon tompa volt, elnyomták a fém és a beton vastag rétegei, de még így is ki tudtam venni Gallow nyomát, a szellem és Zűrös aurája pedig elegendő fényt fog adni, ha közelebb érek hozzájuk. Kiléptem a peron szélére és lenéztem az egyik alagútba.

Ott! Rögtön kiszúrtam az árulkodó fényforrást, az élő aura ragyogását a sötétben.

Sajnos nekem sem volt módom elrejteni saját aurámat Gallow érzékei elől. Ugyanabban a pillanatban vehetett észre engem, mivel az alagútban hirtelen pokoli fény gyúlt, ahogy egy ragyogó lángcsóva lövellt felém.

Oldalra perdültem és behúzódtam egy vastag betonpillér mögé; éreztem a mellettem elhúzó tűzsugár hőjét a bőrömön.

– Add fel, Gallow! – kiáltottam. Szavaim kísértetiesen visszhangoztak az üres, elhagyatott alagutakban. – Nem szökhetsz el előlem! Nincs hová menned!

– Nem! – felelte a szellem Garnoff hangján. – Már nem uralkodsz felettem! Szabad vagyok, és sosem leszek többé a te részed! Nem tudsz megállítani, és ha nem tűnsz el innen, megölöm a lányt! – Zűrös fájdalmas nyögését hallottam, és elfojtott kiáltást, ahogy megpróbált mondani valamit.

Nem igazán számítottam arra, hogy Gallow megadja magát, mivel tisztában volt vele, hogy nem engedhetem elszökni. Az energia fénylő köpenyként gyűlt körém, és kifordultam az oszlop mögül. Újabb tűzcsóva dübörgött végig az alagúton. Ezúttal előrevetettem magam és leugrottam a platformról a régi vonatsínekre, így a lángok ha centiméterekkel is, de elhibáztak. Amikor leértem, mindkét kezem felemeltem, és hangos kántálásba kezdtem. Szavaim visszhangot vertek az alagútban.

– Távozz, elementál! Távozz, természet szülötte! Menj el erről a helyről, és ne gyere vissza többé! – Ugyanazokat a mondatokat használtam, amelyekkel dr. Gordon próbálta elűzni a Garnoff által ránk szabadított tűzelementált. Valahogy ide illőnek éreztem a formulát. – Az elemek hatalmánál fogva parancsolom neked! Valódi neveddel kényszerítelek! Karom Gyűlölete vagy, és én, a teremtőd elűzlek erről a síkról!

Gallow dühödten felsikoltott, amikor aurámból fénycsíkok szökkentek előre, és hozzáértek az övéhez. A szorítása Zűrösön meggyengült, és a lány kiszabadult. A Garnoff testébe zárt szellem semmit nem tudott tenni, hogy megállítsa. A mágikus harc teljes mértékben lekötött minket, nem koncentrálhattunk másra addig, amíg az akaraterőnk közötti harc el nem dől. Fényes, izzó energiacsóvák suhantak felérni, és éreztem, hogy Gallow teljes erejéből küzd az elűzés ellen.

– Te... nem... pusztíthatsz... el... engem! – üvöltötte kétségbeesetten. – Én a te sötét kivetülésed vagyok, mindaz, ami benned van, de amivel rettegsz szembenézni!

Figyelmen kívül hagytam a tiltakozását, és még erősebben koncentráltam.

– Én vagyok a felelős a megszületésedért – mondtam. – Ezért most én is foglak megsemmisíteni. Többé senkinek sem fogsz ártani. – Éreztem, hogy erőfeszítésem következtében Gallow ellenállása egyre gyengül.

Miközben a küzdelem egyre hevesebbé vált közöttünk, a szemem sarkából láttam, hogy Zűrös megmozdul. Az alagút falának támaszkodva felállt, és a pisztoly felé indult, amit Gallow ejtett el az imént, amikor kiszabadult a szorításából. Amikor felemelte a fegyvert, megpróbáltam rákiáltani:

– Zűrös! Ne! Ha...

Gallow azonnal megragadta a kínálkozó lehetőséget, és egy koncentrált energianyalábot küldött felém. A támadás erejétől megtántorodtam, elakadt a lélegzetem, és kis híján térdre estem. A védelmem alaposan meggyengült a masszív csapás alatt.

Zűrös csak egy másodpercig habozott, mielőtt Gallow-ra emelte a fegyvert és tüzet nyitott. A közvetlen közelről kilőtt, nagy sebességű repeszek átzúgtak a levegőn, és darabokra szaggatták Garnoff divatos céges zakóját, valamint a fekete felöltőt. Az apró lövedékek felhasították a szabaddá tett bőrt, és olyan mértékű sérülést okoztak, ami egy kétszer ekkora embert is ledöntött volna a lábáról. Ám Gallow meg sem rezdült. A sebek azonnal elkezdtek bezáródni, szemmel látható sebességgel gyógyultak. Gallow egy újabb energiacsapással térdre kényszerített, majd felhagyott a támadással. Zűrös felé fordult, testét vadul gomolygó lángaura vette körül.

– Hát semmit sem tanultál? – kérdezte önelégült vigyorral. – A fizikai világ fegyverei nem árthatnak nekem! Halhatatlan és sebezhetetlen vagyok!

Kinyújtotta a kezét, és izzó tűzcsóva indult Zűrös felé. A lány sikolya hátborzongatóan hangzott az üres alagútban, ahogy a dekás égő ruhával hátrazuhant. Keményen a durva, köves talajnak csapódott, és hevesen rángatózva-gurulva próbálta eloltani a lángokat. Talpra ugrottam és rohanni kezdtem felé, miközben Gallow rémisztő vigyort villantott rám, és elindult a másik irányba.

– Ha el akarsz pusztítani, követned kell – szólt hátra a válla felett. – Vagy megpróbálhatod megmenteni a mihaszna életét.

Hangosan átkoztam Gallow-t, miközben a szellem nevetésének visszhangja visszaverődött az alagút falairól, de megálltam Zűrös mellett. A lángok már nagyrészt kialudtak, a maradékot pedig a kabátommal oltottam el. A lány ruhái és bőre félelmetesen megégtek, fejének egyik oldaláról teljesen leperzselődött a haj. Bőrén érdes, vörös hólyagok látszottak, a legtöbbjükből áttetsző, fényes váladék szivárgott. Nyögött és vonaglott a fájdalomtól, alig volt eszméleténél. Pillanatnyi elégedettséget éreztem a szellemmel vívott elűzési párbaj miatt. Ha a csatánk nem meríti ki annyira Gallow-t, a támadása nagy valószínűséggel végzett volna a dekással.

Letérdeltem a lány mellé, tenyeremet a szívére helyeztem, és magam köré gyűjtöttem a manát. Energiát áramoltattam gyengülő életerejébe, testemen és szellememen keresztül manát adtam át neki, mely hűsítő vízként csillapította sebeinek fájdalmát. Asztrális látásom előtt fényburok zárta körül a testét, és egyre fényesebben ragyogott, ahogy a varázserő átáramlott belé. A mana tűzként égett ereimben és idegvégződéseimben. A Gallow-val vívott küzdelem engem is kimerített. Túl sok energiát vontam el a környezetemből, jóval többet, mint amennyit legyengült szervezetem kezelni és irányítani tudott, de nem volt más választásom. Az én hibáim miatt senki sem halhat meg. Addig biztosan nem, amíg tenni tudok ellene. Figyelmen kívül hagytam a fájdalmat, és folytattam az energia átadását.

Zűrös sebei a szemem előtt kezdtek gyógyulni; a haragos vörös előbb rózsaszínbe váltott, azután sápadt, friss bőr képződött a sérült foltokon. A vér és genny szivárgása leállt, bőre megszilárdult és megerősödött az érintésem alatt. Légzése egyenletessé és nyugodttá vált, ahogy az életadó mana áramlása elmosta a fájdalmat.

Saját fájdalmam viszont erősödött, de összeszorítottam a fogam és a varázslat folytatására koncentráltam, amíg Zűrös saját életereje elég erőssé nem vált ahhoz, hogy magától fenntartsa a gyógyítást. Vér csorgott az ajkamon és az államon, és éreztem a szemem mögött kezdődő fejfájás első jeleit. Remegett a kezem, amikor felemeltem Zűrös melléről, és figyeltem a stabilizálódó varázslatot. Nem voltam olyan állapotban, hogy Gallow után eredjek, a harcot pedig végképp nem tudtam volna folytatni.

– Karom! – visszhangzott egy mély hang az alagútban, és megláttam a felénk rohanó Boomot. A troll mögött ott jöttek a többiek is. Erőtlenül felemeltem a fejem, és ránéztem a sörétes puskát lóbáló trollra.

– Hogyan... – kezdtem bágyadtan. – Azt mondtam...

– Igen, igen – vágott közbe Boom. – Tudom, de sosem voltam túl jó a parancsok teljesítésében. Val a feji rádiódon keresztül követte a nyomodat. Nyitva hagytad a csatornát. Zűrös...?

– Rendben lesz – mondtam. – Csak egy kis pihenésre van szüksége.

– Ahogy nézem, neked is – állapította meg Boom. Körülnézett az alagútban. – Gallow?

– Megszökött. Nem pihenhetek sokat, cimbora. Meg kell találnom, meg kell állítanom... – Feltápászkodtam, de Boomnak kellett elkapnia a hónom alatt, hogy vissza ne essek.

– Csak nyugalom, nyugalom – mondta. – Most úgysem mennél ellene semmire. Pihenj néhány percet. Meg fogjuk találni, Karom.

– Igen – lépett előre Isogi. Úgy tűnt, sikerült összeszednie magát, az arca ismét érzelemmentes maszk volt. – Meg fogjuk állítani a szellemet.

Még nincs vége, ismételtem magamban Gallow korábbi szavait. Fel kellett kutatnom és meg kellett állítanom, de jelen pillanatban csak annyira voltam képes, hogy visszaroskadjak Zűrös mellé, és megpróbáljak pihenni. Végigdőltem a rozsdás sínek között. Ilyen állapotban képtelen lettem volna egyedül elbánni Gallow-val, de szerencsére akadt segítségem.

– Köszönöm – suttogtam. – Elmondom, mit kell tennünk.