12

Tudtam, hogy Val látszólagos nemtörődömsége ellenére ugyanúgy aggódik Zűrösért, mint én – vagy talán még jobban. Jó időt futottunk a 128-as úttól a Roxig. A megrongálódott autót egy garázsban hagytuk a gyorsforgalmi út mellett, és Val átalakított Ford-Canada Bison kisteherautójával hajtottunk a biztonságos házhoz. Sloane és Kalapács a garázsban elvált tőlünk. Az ork információt akart szerezni a minket megtámadó csapatról, illetve meg akarta tudni, hogyan reagáltak a hatóságok és maga a cég a behatolásra. Sok szerencsét kívántam nekik.

– Vigyázz Zűrösre – mondta búcsúzóul, de azt már nem tette hozzá, hogy a dekásunk sorsa jelen pillanatban csak a szerencsén múlik.

Val Roxbury utcáin gyorsan közeledett a ház felé, a többi autós sietve félrehúzódott a nehéz terepjáró jármű elől. Amikor odaértünk, felrohantam a lépcsőn és kikapcsoltam a biztonsági rendszert.

Zűröst a kiberdekkjére roskadva találtam. Nem volt vér, sem külsérelmi nyom. Asztrális érzékeimmel is megvizsgáltam az auráját. Élt, csak elvesztette az eszméletét; a Manadyne rendszerében rejtőzködő jelenlétgátló program túlságosan erős volt a kiberdekkjébe programozott védőszűrőkhöz képest. Az aurája ennek ellenére életteli volt. Megkönnyebbülten sóhajtottam. Fizikai veszély nem fenyegette, de mit művelhetett a jég az agyával?

Boom és Val éppen akkor érkeztek meg, amikor felkészültem rá, hogy kiemeljem Zűrös magatehetetlen testét a székből.

– Segítsetek – mondtam.

Boom úgy emelte fel Zűröst, mintha a lánynak egyáltalán nem lenne súlya. Odavitte egy ócska kanapéhoz, és aggodalmas arccal, óvatosan letette rá a dekást. Val csendben figyelt, nem szólt egy szót sem.

– Sajnálom – suttogtam Zűrösnek a kanapé mellé térdelve. Finoman a homlokához érintettem az ujjhegyemet, és mormolni kezdtem egy varázslat szavait.

Beléptem Zűrös agyába, és kaotikus képkavalkáddal találtam szembe magam: az ő szemén keresztül láttam a Mátrix virtuális világát, miközben arra várt, hogy a Manadyne belső adattárát rákapcsoljuk a főrendszerre, és megnyíljon előtte az út. Aztán egy neonfénnyel világító fekete alagút következett a kibertér feketeségén keresztül, miközben a „hűtőkamra" kapcsolata felé suhan. Meglepetés és sokk a rendszert védő jégréteg megpillantásakor; fejlett, de szerencsére nem halálos programok. Küzdelem. Zűröst legyűrik a jegek, és húzzák őt le a feketeségbe, egyre lejjebb...

Kinyúltam elmém erejével, megpróbáltam megállítani a képfolyamot, hogy egy kis békét és nyugalmat teremtsek számára. Figyelmesen kutattam a károsodások nyomát, de semmit nem találtam. A gondolatai nem árulkodtak másról, csak nagyon mély álomról. Azaz volt ott valami más is, de nem úgy tűnt, mintha egy jég által okozott sérülés lenne. Óvatosan végigsuhantam a peremén, nem akartam még ennél is jobban megsérteni Zűrös magánszféráját. Alaposan körülnéztem, és gondolatban feljegyeztem magamnak néhány dolgot, későbbi elemzésre.

Egy örökkévalóságnak tűnő idő után visszahúzódtam Zűrös agyából, és kinyitottam a szemem. Izmaim begörcsöltek, kezem remegett az erőfeszítéstől. Boom azonnal ott termett és talpra segített. Val a kezembe nyomott egy csésze meleg folyadékot, és élvezettel kortyoltam bele a forró, édes szójakávéba.

– Mennyi idő volt? – kérdeztem Boomot.

– Húsz perc, esetleg valamivel több – felelte a troll.

Mintha napok teltek volna el. Beleroskadtam Zűrös felszabadult székébe, és lassan szürcsöltem a kávét.

– Nincs komolyabb baja – tájékoztattam a többieket. – A jég nem okozott benne semmiféle kárt, csak kiütötte egy kicsit. Ki kell aludnia magát, és rendbe jön.

– Ugyanezt tanácsolnám neked is – mondta Val. Előszedett egy pokrócot, és gondosan betakargatta Zűröst. – Géllövedékek. Nem halálos jég. A Knight Errant még mindig nem lép. Mintha valaki meg akarná könnyíteni a dolgunkat.

– Igen, engem is ez aggaszt. – Valahogy feltornásztam magam a székből. – Azt hiszem, megfogadom a tanácsod, és lepihenek egy kicsit. Boom, tőled viszont kérnék valamit.

Elmagyaráztam neki, mire gondoltam, ő pedig azt mondta, mindent megtesz, de nem ígér semmit. Ezután leheveredtem a biztonságos ház egyik sarkában lévő pamlagra anélkül, hogy megszabadultam volna cipőmtől vagy páncélkabátomtól. Az utolsó dolog amire emlékszem, mielőtt az álom magával ragadott volna, hogy valaki rám terít egy plédet.

Határozottan jobb állapotban ébredtem, és hallottam, hogy valaki belép a lakásba. Egy pillanat alatt teljesen éber voltam, de rögtön meg is nyugodtam, amikor megláttam Boomot; a kezében tartott papírzacskókból áradó illat hatására összefutott a nyál a számban, és megkordult a gyomrom. Nem is emlékeztem rá, mikor ettem utoljára. A troll mögött Kalapács és Sloane érkezett, ők is meglehetősen fáradtnak tűntek. Bűntudatot éreztem, amiért nyugodtan aludtam, miközben a többiek dolgoztak.

– Ébresztő. – Boom a szoba közepén álló asztalra öntötte a zacskók tartalmát. – A reggeli tálalva.

Működésbe hoztam feji kiberverem időkijelzőjét, és a látóterem jobb alsó sarkában megjelentek a hideg, kék számok. Délelőtt 11:14:03 volt.

A meleg süteményekből, szójaszószból és kávéból álló kései reggeli után összeültünk, hogy átbeszéljük a Manadyne-vadászatot. Zűrös is felébredt, és semmi utóhatását nem érezte az előző éjszakai Mátrix-kalandjának.

– Még a dekkem is tisztának tűnik – mondta. – De azért lefuttatok rajta néhány diagnosztikai programot, hogy biztos legyek benne, nem hagytak hátra számomra néhány csúnya meglepetést.

– Egyvalami nem fér a fejembe – töprengtem a szójakávémat kavargatva. – Minden arra utal, hogy Garnoff, vagy valaki más tudta, hogy éjjel le fogunk csapni a Manadyne-re. Akár jakuza, akár nem, a minket megtámadó fickók nem a Knight Errant vagy a helyi biztonsági erők emberei voltak. Tudták, hogy jövünk, mégis csak géllövedékeket használtak. Élve akartak elkapni minket.

– A halott ember nem dalol – bólintott Sloane. – Valószínűleg ki akartak hallgatni minket.

– Talán. De kik voltak ők, és miért akartak elfogni?

– A miértről nem tudok nyilatkozni – szólalt meg Kalapács. Ő és Boom annyi ételt tüntettek el, mint a többiek összesen. – De a „ki"– ről talán van némi információm. Az utcán az a hír járja, hogy az akciót a Hiramatsu-gumi szervezte meg, pontosan, ahogy te is gyanítottad. Az ojabun a jelek szerint nincs megelégedve az eredménnyel. Fogadni mernék, hogy ezért lehullott néhány ujj a jakuzánál.

– Tehát egyértelműen a jakuza volt – mondtam elgondolkodva. – Ami azt jelenti, hogy Garnoff. A kérdés az, milyen érdek fűzi valójában a jakuzát ehhez az ügyhöz? Nyilvánvalóan van valamilyen közös ügyletük Garnoff-fal. A bostoni jakuzát más kapcsolat is fűzi a Manadyn-hez?

– Amennyire én tudom, nem – válaszolta Zűrös. – De van más, akihez igen: az MCT. – A Mitsuhama Computer Technologies a világ egyik legnagyobb megatársasága volt. Leginkább számítógépes szoftver és hardver termékeit ismerték, de mélyen benne voltak a mágikus kutatásban és fejlesztésben is. És bizonyos szóbeszédek arra utaltak, hogy az MCT kapcsolatban áll a jakuzával.

– A Mitsuhama és a Manadyne együtt dolgozik egy szigorúan titkos kutatási programon, melynek célja az asztrális tér felfedezése és feltérképezése – folytatta a dekás. – És vajon ki a program vezetője? Nem más, mint Dr. Anton Garnoff. A jelek szerint a Mitsuhama jelentős mennyiségű pénzt invesztált a projektbe.

– És Garnoff aznap éjjel a Manadyne fogadáson erről a programról beszélt a Hiramatsu kobunnal – gondolkodtam hangosan. – Az MCT a Manadyne háta mögött is foglalkozik valamivel, amiben Garnoff is nyakig benne van. Ez megmagyarázza, miért fordult a jakuzához ahelyett, hogy saját cége biztonsági szolgálatának szólt volna. Nem akarta, hogy a Manadyne tudjon róla, miben mesterkednek.

– Karom, te nem a Mitsuhama ösztöndíjával mentél a MIT&T-re? – kérdezte Zűrös. – Lehet, hogy itt a hiányzó láncszem. Garnoff talán a Mitsuhama megbízásából dolgozik.

Megvontam a vállam.

– Ez még mindig nem ad magyarázatot arra, hogy miért érdeklem az MCT, vagy hogy mi köze ennek az egésznek Garnoff magánprogramjához.

– Egy pillanat. – Val jött be a konyhából egy újabb kancsó szójakávéval. – Ha az MCT fizette az iskoládat, miért nem dolgozol nekik most is? A céges iskoláztatások általában együtt járnak egy nagyon hosszú távú szerződéssel, nem?

– De igen. Nekem viszont sikerült kimásznom belőle. Elintéztem, hogy csaláson kapjanak az egyik nagyobb vizsgán, és így kivágtak az egyetemről. A szerződés záradékának értelmében vissza kellett fizetnem minden egyes nujent, amit a cég az iskoláztatásomra költött, de addigra már a hátam mögött volt néhány vadászat, és volt egy kis félretett pénzem. Szó nélkül fizettem az MCT-nek és elváltak az útjaink, bár biztos vagyok benne, hogy nem örültek neki. Minden teljesen legálisan zajlott... elméletileg.

– Miért tetted? – kérdezte a dekás.

Boom együttérzően nézett rám, én pedig Zűrös felé fordultam, és belekezdtem a magyarázatba:

– Kiderítetted, hogy Jason Vale egy bandának köszönhetően halt meg. Ez voltaképpen így is van. Miközben iskolába jártam, részt vettem néhány vadászatban, de akkor még csak azért, hogy egy kis mellékest szerezzek. Egy MCT leányvállalat elleni akció során találtam mást is, nem csak azokat az adatokat, amelyekért be kellett mennünk. Megtudtam, hogy a Mitsuhama ölette meg Jasont, csak azért, hogy egy újabb leendő cégmágust toborozhassanak be az utcáról: engem. Jason a tanítóm volt, ő... nagyon sokat jelentett nekem. A halála után már nem volt semmi, ami a déli városrészhez kötött volna, ezért elfogadtam az MCT ösztöndíj ajánlatát. Amikor viszont rájöttem az igazságra, ki kellett szállnom. Képtelen lettem volna annak a cégnek dolgozni, amelyik megölette Jase-t. Soha nem tudtam meg a felelősök nevét, de ezután többször nem dolgoztam az MCT-nek.

– Nem próbáltad megtalálni őket? – kérdezte Kalapács.

– Minek? Mire lett volna jó? A Mitsuhama egyébként is jól álcázta a nyomaikat. A bandatagoknak utalt titkos összegről szóló feljegyzést is csupán a véletlennek köszönhetően találtam meg. Öngyilkosság lett volna nekiugranom egy egész megatársaságnak, és addigra már belefáradtam a bosszúba.

Eszembe jutottak az égő Aszfaltpatkányok, a lángoló haj és a megperzselt hús bűze. Láttam magam, ahogy ott állok a sikátor végében, és figyelem, ahogy égnek. Hirtelen elment az étvágyam. Ideje volt munkához látni.

– Nos – törte meg Boom a hosszúra nyúlt csendet –, most már tudjuk, hogy a Hiramatsu-gumi és a Mitsuhama is érintett, és ez már elegendő indok arra, hogy egy kis extra támogatást kérjünk.