10

Zűrösre hagytam, hogy másnap délutánra megszervezze a találkozót az Avalonba. Az egyik sarokasztalt foglaltuk le, ahonnan be lehetett látni az egész helyiséget. A klub még nem nyitott ki, minden csendes volt. Mindössze néhány alkalmazott végezte a dolgát, de ők is erősen ügyeltek rá, hogy ne foglalkozzanak Zűrössel, Boommal és velem.

– Eljönnek – mondta Zűrös. – Ne aggódj.

Most jöttem csak rá, hogy ujjaimmal az asztalon dobolok, és gyorsan abbahagytam.

– Nem aggódom. Csak valahogy furcsa az asztalnak ezen a felén ülni.

Boom kuncogott.

– A felét sem tudod, haver. Néha olyan érzés, mintha egy jelmezbe öltözött gyerek lennél.

– Mindig is sokat gondolkodtam rajta, mi játszódhat le mások fejében azokon a találkozókon, amelyekre árnyvadászként mentem el.

Léptek tompa csosszanása hallatszott. Felnéztem, és két alakot láttam közeledni az asztalunk felé: egy zömök orkot és egy magas, izmos humánt rövidre nyírt, szőke hajjal. Mindkettejük mozgásából látszott, hogy utcai szamurájok; feszült bennük a visszatartott, bármelyik pillanatban kitörni kész energia. Utcai ruhát viseltek, és bár nem láttam náluk fegyvert, biztos voltam benne, hogy hozzám hasonlóan ők sem érkeztek felkészületlenül a megbeszélésre. Ezt el is vártam tőlük.

– Hoi, Zűrös – köszöntötte a lányt egy biccentéssel és egy ferde mosollyal az ork. Aztán felém fordult. – Mr. Johnson. – A hangja halk volt és érdes. – Örvendek a találkozásnak.

Kis híján körülnéztem, hogy lássam, kihez beszél. Aztán rájöttem, hogy hozzám. Én lettem Mr. Johnson, az árnyvadászokat felbérelő rejtélyes közvetítő. Tényleg olyan volt, mint felnőttet játszani.

– Hasonlóképpen, Mr. Hammarand. – Viszonoztam a biccentését.

– Szólítson csak Kalapácsnak. Mindenki így hív.

– Rendben, én pedig Karom vagyok. – Az asztal túloldalánál lévő üres székekre mutattam. Kalapács leült az egyikre, a társa pedig megállt a háta mögött, mint valami testőr. Amikor a másik fickó semmi jelét nem mutatta, hogy helyet akarna foglalni, levontam a következtetést, hogy Kalapács tárgyal az emberei nevében. Zűrös előre megmondta, hogy így lesz.

– Zűrös beszélt önnek a vadászatról? – kérdeztem.

Kalapács a dekásra nézett.

– Annyit mondott, hogy maga megbízható, és ezért vagyunk most itt. Nézze, őszinte leszek. Nem ismerem magát, de Mr. Pembertont igen, Zűrössel pedig már évek óta együtt dolgozunk. Mindkettejükben megbízom, mert tudom, hogy nem vernek át engem vagy a csapatomat. Csak azt akarom, hogy tudja, mi az ábra.

– Köszönöm az egyenességét – mondtam. – Hadd legyek én is ugyanilyen lényegre törő. Szükségem van néhány vadászra egy munkához, és hajlandó vagyok jól megfizetni őket. De ez nem az a vadászat lesz, ahol a Johnson csak felbéreli magukat, és majd jelentést tesznek, amikor elvégezték a feladatot. Én is magukkal tartok, közvetlenül velem fognak dolgozni. Tudom, mit teszek, Zűrös pedig azt mondta, maga és a csapata igazi profik. Beleegyezik a feltételeimbe?

Kalapács egy ideig méregetett sötét szemével, megpróbált belelátni a fejembe. Ez nem asztrális érzékelés volt, de valami hasonlóan mágikus dolog – egyfajta hatodik érzék, amivel az árnyvadászok megállapítják, kiben bízhatnak és kiben nem. Az árnyakban való túléléshez ez nélkülözhetetlen képesség.

– Rendben, Karom – mondta végül. – Benne vagyunk. Miről lenne szó?

– Egy vadászatról a Manadyne ellen. Információszerzés Anton Garnoff kutatási programjáról, valamint minden használható személyi anyag és fájl letöltése, amihez csak hozzá tudunk férni. A Manadyne mágikus védelmével majd én elbánok, de szükségem lesz támogatásra, logisztikára és szállításra. Itt jönnek önök a képbe.

A termetes ork hümmögött.

– A Manadyne biztonsága nem csúcskategóriás, de nem is gyerekjáték. Szerződésben állnak a Knight Erranttal. – Az Ares leányvállalata a világ egyik legjobb magán biztonsági szolgáltató cége volt.

– Igazából az adatbankokhoz való hozzáférés lesz a trükkös. – Zűrös most szólalt meg először. Miután megegyezésre jutottunk, már ő is a csapat tagjának számított, nem közvetítőnek köztem és Kalapács között. – Más cégekhez hasonlóan a Manadyne is egy külön rendszeren tárolja a kényes kutatási és fejlesztési anyagokat. Kívülről lehetetlen hozzáférni, ami azt jelenti, hogy nekem is be kell mennem veletek.

– Nem feltétlenül – ráztam meg a fejem. – Talán rá tudjuk kötni a hálózatra az izolált rendszert, hogy a Mátrixból is elérd. Ezen kívül szükségünk lesz rád odakint, hogy elbánj az elektronikával.

– Könnyebben hozzáférek az adatokhoz, ha a védelmi vonalon belülről csatlakozom be – makacskodott Zűrös.

– Semmi jelentősége – mondtam. – Az adattárban lévő jég mindenképpen ugyanaz lesz, és a többi biztonsági rendszert csak kívülről tudod lekapcsolni.

A lány kinyitotta a száját, hogy újabb érvet hozzon fel tiltakozásul, de Kalapács zengő basszusa félbeszakította a vitát.

– Egyetértek Karommal – mondta. – Kint vesszük a legtöbb hasznodat, kölyök.

Zűrös fenyegető pillantást lövellt Kalapácsra, és mintha valami átcikázott volna köztük a levegőben, majd a lány ellazította az izmait és lehajtotta a fejét.

– Azt hiszem, igazatok van.

– Van némi adatunk a kutatási és fejlesztési létesítményről – váltottam témát. – Ez alapján könnyebben kidolgozhatjuk a bejutás legegyszerűbb módját.

Zűrös kihajtotta kiberdekkje képernyőjét, és előhívta a kért információt. A kijelzőn megjelent a kerítéssel körbevett Manadyne kutatólabor háromdimenziós képe, és lassan forogni kezdett, hogy minden oldalról jól megnézhessük. A lány Kalapács felé fordította a képernyőt.

– Nem lesz egyszerű – állapította meg az ork. – A kerítés tetején szinte biztosan monoszálat feszítettek ki, és biztos vagyok benne, hogy van ott némi elektronika is.

– Egyetértően bólintottam.

– Ezért van szükségünk még részletesebb információra a védelemről, illetve a biztonsági berendezések hatástalanításának módjáról. Túl akarok lenni ezen a vadászaton, amilyen gyorsan csak lehet.

– Majd én utánanézek a Manadyne-nek – mondta Zűrös. – Minden biztonsági rendszer leggyengébb pontja az azt üzemeltető személyzet. Szerintem megszerezhetjük a bejutáshoz szükséges kódokat, feltéve ha... – rövid szünetet tartott és ravasz vigyorral rám nézett – Karom hajlandó felhasználni a képességét a megszerzésük érdekében.

Megnyomott néhány gombot, mire a létesítmény képe eltűnt, és egy másik fájl tartalma jelent meg rajta. Felém fordította a kiberdekk kihajtható képernyőjét, hogy könnyebben elolvashassam a rajta lévő szöveget. Apró mosoly jelent meg a szám sarkában, ahogy végiggondoltam Zűrös elképzelését. Amikor felnéztem, láttam, hogy még mindig szélesen vigyorog. Boom kérdő tekintettel nézett rám.

– Tökéletes – bólintottam.

Szombat éjjel Arthur Waylan szokása szerint ellátogatott az Avalon night-clubba. Ez olyasvalami volt, amibe a felesége soha nem egyezett volna bele... már ha tudott volna róla egyáltalán. Ráadásul Arthur keményen dolgozó céges feljebbvalói sem nézték volna jó szemmel, ha a tudomásukra jutott volna a dolog. De Arthur Waylan titkos kis szokásáról senki sem tudott – kivéve Zűrös, Boom, és most már én. Arthur a Manadyne-nek dolgozott, és különösen vonzódott Boston legforróbb night-clubjához, ahol megtalálhatta az ő ízlésének való lányokat és fiúkat. Az információ birtokában már könnyű dolgunk volt.

Waylan viszonylag későn, valamivel éjfél után érkezett. Utcai ruhát viselt, de a többi vendéghez képest még így is túlságosan jólöltözöttnek és cégesnek tűnt. Az Avalonban sötét volt, mindössze a különböző színű stroboszkóplámpák szolgáltattak fényt, melyek alkalmasak voltak rá, hogy az arra érzékenyekből epilepsziás rohamot váltsanak ki. Láthatóan meg is volt a hatásuk a táncparketten vonagló közönségre. A színes fénypászmák utat vágtak maguknak a mennyezet alatt megülő vastag füstben.

A hangszórókból Maria Mercurial „Puta" című száma dübörgött. A zene nyers volt és erőszakos, és alatta Maria énekelt angyali hangján mocskos emberekről, akik mocskos dolgokat tesznek magukkal és másokkal. A tömeg szemlátomást nagyon élvezte.

Miután Waylan belépett a klubba, és hozzászoktatta érzékszerveit a fényhez, a füsthöz és a zajhoz, tettem róla, hogy észrevegyen. A táncparkettet bámulta és láttam, hogy beindul a fantáziája. Felnéztem, és egy pillanatra találkozott a tekintetünk.

Neo-spandex rövidnadrág volt rajtam, ami második bőrként feszült rám és nem sokat bízott a fantáziára, valamint egy rövid ing, egy bőrdzseki és egy szögekkel kivert öv (szép darab, gondoltam). Én is a tömegben táncoltam. Mindig is szerettem Maria Mercurialt, és Waylan érkezése előtt egészen belefeledkeztem a táncba. Azonban amint megpillantottam, véget ért a szórakozás. Ideje volt munkához látni.

Néhány percig szándékosan figyelmen kívül hagytam a fickót, lehetőséget adtam neki, hogy elsétáljon a bárhoz, és egy kis bátorságot töltsön magába. Végül is nem szűkölködtem önkéntes táncpartnerekben, és a zene tűzforró volt. El fog telni egy kis idő, amíg elszánja magát a cselekvésre. Eddig minden a tervek szerint ment.

Miután ledöntötte az első italát és megrendelte a másodikat, Waylan a poharat cirógatva ült az egyik bárszéken, és most már nyíltan engem bámult. Néhányszor visszanéztem rá, és megkockáztattam egy bátorító mosolyt is – épp csak hogy fenntartsam az érdeklődését és a kíváncsiságát. Még végigtáncoltam egy klub-remix Speed Coma számot, és amikor véget ért, izzadságban fürdő testtel én is a bárhoz mentem. Eszembe jutottak azok az idők, amikor az Avalonhoz és a seattle-i Underworld 93-hoz hasonló helyeken végigmulattam az egész éjszakát, pusztán annak örömére, hogy túléltem egy újabb napot az árnyakban. Rég volt, de még nem jöttem ki a formából. ahogy azt Waylan elismerő pillantása is mutatta.

– Mit iszol? – kérdezte, amikor nekidőltem a bárpultnak. Az ital és a légkör sokkal bátrabbá tette, mint amilyen a klubon kívül valaha is lett volna.

Odafordultam hozzá és egy reményeim szerint lefegyverző mosollyal ajándékoztam meg.

– Lézersugarat.

Intett a pultosnak és feladta a rendelést.

– És ebből is még egyet. – Felhajtotta a maradék italát. A csapos Jim Beamet és borókapálinkát kevert össze a koktélomhoz. Nem tartozott a kedvenceim közé, de Waylan ezt várta el tőlem, és nem szerettem volna csalódást okozni neki.

– Azt hiszem, még soha nem láttalak itt – mondta Arthur a pultra könyökölve.

– Pedig voltam már néhány alkalommal. Szerintem csak nem vettél észre.

– Kétlem, hogy egy hozzád hasonló szépség elkerülte volna a figyelmemet.

Éreztem, hogy tekintete végigsiklik nőies idomaimon.

– Chance vagyok – mutatkoztam be. – Téged hogy hívnak?

– John – hazudta Waylan egy pillanatnyi habozás után. Jézusom, bénább nevet nem tudott találni magának?

– És te? – kérdeztem. – Sokat jársz ide? – Hasonlóan esetlen próbálkozás volt, de Waylan észre sem vette. Azzal volt elfoglalva, hogy ne bámuljon túl feltűnően.

– Aha, elég gyakran megfordulok itt – felelte. – Biztonsági specialista vagyok a Novatechnél. – Újabb hazugság, ismét nem a legjobbak közül. A Novatech volt Boston legnagyobb és legjobban menő cége. Waylan nyilvánvalóan nem akarta elárulni, hogy valójában kinek dolgozik, és úgy gondolta, le tud nyűgözni vele, ha a Novatechet említi.

Úgy döntöttem, megteszem neki ezt a szívességet.

– Valóban? – A csapos közben elkészült az italommal. Kezem már elindult a bőrdzsekim zsebe felé, de Waylan gyorsan elővarázsolta a hitelkártyáját egy csuklótokból.

– Hagyd csak, majd én. – Kifizette mindkét italt, majd látványos mozdulattal visszatette a kártyát a helyére.

– Kösz.

Waylan felemelt a poharát, mintha köszöntőt akarna mondani.

– Nagyszerű éjszaka – jelentette ki.

– Erre én is iszom – mosolyogtam rá. Nem is sejtette, mekkora élményben lesz része.

Mire Arthur Waylan végre meginvitált a hotelszobájába (amit Zűrös szerint az érkezése előtt foglaltatott le), már elég látványosan dülöngélt az elfogyasztott italoktól. Arra gondoltam, szomorú véget érhet gondosan kidolgozott tervünk, ha nekimegyünk egy falnak vagy megállít egy Knight Errant járőr, de Waylan gond nélkül megtette a klubtól a hotelig tartó rövid távolságot. Mintha valaki a Mátrixból segített volna neki a közlekedési lámpák irányításával...

Udvariasan a lifthez kalauzolt, majd elvezetett a szobájához, miközben többször is körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki ismerős nem vett minket észre. A zárnál volt egy kis bizonytalankodás, nem tudta elsőre beleilleszteni a hitelkártyáját. Amikor végül sikerült, és felvillant a zöld fény, jelentőségteljesen rám kacsintott.

Amikor beértünk, gondosan becsuktam magunk mögött az ajtót. Ha Zűrös és Boom információi pontosak voltak, akkor most kellett átvennem az irányítást.

– Te egy nagyon, nagyon rossz fiú vagy, John, tudod? – kérdeztem, és Waylan mohó arckifejezéssel, a szemében égő vággyal fordult felém.

– Igen – mondtam lassan – nagyon rossz fiú. Meg kellene, hogy büntesselek.

– Én... – kezdte, de a szájára szorítottam az ujjam.

– Csss, ne beszélj. Van egy álmom, és csak te tudod valóra váltani. Szerinted sikerülni fog? – Hevesen bólogatott. – Akkor vedd le a ruháidat.

Waylannek nem került sok idejébe megszabadulni a cipőjétől, a zoknijától, az ingétől és a nadrágjától. Amikor már csak egy szál boxeralsóban állt előttem, benyúltam a zsebembe, és előhúztam belőle néhány összehajtogatott latexkendőt.

– Feküdj le! – utasítottam, és Waylan jól nevelt kölyökkutyaként, lelkesen engedelmeskedett. Zűrös pszichológiai profilja betűről betűre egyezett. Rövid idő alatt kikötöttem a végtagjait az ágy négy sarkához, és Arthur addigra már remegett a várakozástól. Asztrális érzékelésemmel láttam az aurájában a vágyat és az izgatottságot, melyek szinte minden más érzést háttérbe szorítottak. Fölé térdeltem, és a padlóra dobtam a bőrdzsekimet.

– Nos, John – szólaltam meg legmélyebb és legszexisebben női hangomon –, készen állsz rá, hogy valóra váltsd az álmaimat? – Waylan halkan nyüszítve bólintott.

Ekkor szüntettem meg a maszk varázslatot. Waylan dülledt szemmel bámulta, ahogy a karcsú, szőke, tünde bombázó, a legvadabb álmait is túlszárnyaló mellel és combbal hirtelen egy sötét hajú, ádáz vigyorú férfivá változik. Éreztem, hogy dobálni kezdi magát alattam, és megpróbál kiszabadulni a kötelékeiből. Lehajoltam hozzá és belenéztem a szemébe, de ő az enyémben csak hideg, acélos céltudatosságot látott.

– Akkor mondj el nekem mindent a Manadyne biztonsági protokolljairól, Artie... kedvesem.

Nem sokáig állt ellen, hamar megkaptam az érthető és részletes információkat, melyek alapján könnyedén be tudunk jutni a céghez. A személyes belépési kódokat és más hasznos apróságokat is eldalolta, amikor felhívtam a figyelmét arra, hogy a szobában videokamerát rejtettünk el, és meg van örökítve az együttlétünk... mindkét alakomban. Amikor mindent kiszedtem belőle, amire szükségünk volt, egy altató tapaszt nyomtam a nyakára. Elhomályosult a tekintete, és néhány másodperc múltán már hangosan szuszogott.

– Tipikus férfi – mormoltam magamban. – Rögtön utána elalszik.

Működésbe hoztam feji rádiómat.

– Hogy tetszett? – kérdeztem a szubvokális mikrofonon keresztül.

Zűrös nevetése tisztán és hangosan szólt a hallóközpontomhoz kapcsolt mikrohangszórókból.

– Kiváló voltál, bébi, kiváló.