20

– Mi ez itt? – kérdezte rémülten Tomo Isogi. Tekintete ide-oda cikázott a felakasztott hulla és Garnoff között. – Erre használta maga a pénzünket? Azonnali magyarázatot követelek!

– Örömmel, Isogi-san – felelte készséges mosollyal Garnoff. – Kutatásaim során felfedeztem egy mérhetetlen hatalommal és lehetőségekkel megáldott szellemet, akit bebörtönöztek ide. Az ojabunja segítségével és a cégem erőforrásaival sok mindent megtudtam erről a szellemről, és felajánlottam, hogy segítek neki visszaszerezni a szabadságát. Cserébe elegendő mágikus hatalmat ad nekünk ahhoz, hogy megsemmisíthessék az ellenségeiket, és a Hiramatsu-gummit tegyék Boston vezető alvilági tényezőjévé. Ezáltal a Mitsuhama még nagyobb teret nyer a metroplexumban, és talán meg tud erősödni annyira, hogy kiszorítsa a Novatechet és a többi potenciális riválist.

– És mi a helyzet magával? – Isogi szeme keskeny réssé szűkült. – A társaság és az ojabun engedelmes szolgálója marad?

– Ez csak természetes – bólintott a mágus. – Bár biztos vagyok benne, hogy az eredményességem miatt magasabb beosztásba kerülök. És természetesen az én birtokomban lesznek a titkok, melyek lehetővé teszik számomra, hogy befolyásoljam a Mitsuhama jövőbeli kutatási és fejlesztési programjait.

– És ők? – intett Isogi az árnyékban kuporgó alakok felé. – Kik ezek?

– Barukuminok. – Garnoff a számkivetettekre, az „érinthetetlen" kasztra alkalmazott japán kifejezést használta. A Felébredt világban a barukumin főként a legfélelmetesebb metahumánokat jelentette, akinek testét és elméjét eltorzította a mágia visszatérése. – Jól ismerem őket, itt élnek lent, a Katakombákban. Azért fizetem őket, hogy a füleim, a szemeim és a kezeim legyenek idelent. Megtanítottam őket bizonyos dolgokra, így a rituálék egy részénél a segítségemre lehetnek.

Isogi szemlátomást kényelmetlenül érezte magát ennyi torz metahumán társaságában. A legtöbb japán nem törődött az „átváltozottakkal", vagy kawarukkal, ahogy ők nevezték a metákat. Azonban Garnoff magyarázata nyilvánvalóvá tette, hogy a barukuminok szolgálók, és ezzel a kategóriával már tudott mit kezdeni.

– És ez a... szellem... – Isogi undorral nézett a kötélen lógó tetemre. – Tudja irányítani?

Garnoff tiltakozva emelte fel a kezét.

– Szó sincs irányításról, Isogi-san. Önként segít nekünk, ha kiszabadítjuk ennek a testnek a börtönéből, ahol csapdába esett.

– Ezért van szüksége rá? – biccentett felém Isogi.

– Pontosan. Karom szorosan kötődik a szellemhez. A halála segít kiszabadulni neki, és akkor képes lesz segíteni minket a hatalmával.

– Akkor miért nem ölte meg már korábban?

Garnoff úgy csóválta a fejét, mint egy nehéz felfogású gyerekhez beszélő tanár.

– Nem ilyen egyszerű. A halálát követnie kell néhány lényeges rituálénak. különben semmit nem ér az egész. Már elvégeztem a szükséges előkészületeket, csak arra vártam, hogy a mi kis utcai mágusunk beleakadjon a hálóba.

Nem nagyon figyeltem oda rá, mit beszélnek, mintha nem is lettem volna a szobában – még akkor sem, amikor közelgő végzetem került terítékre. Pillanatnyilag nem sok mindent tehettem volna, ezért inkább csak vártam és figyeltem.

– És eddig miért nem mondta el nekünk az igazságot a kutatásáról? – kérdezte Isogi.

Elég ebből! – dübörgött a fejemben Gallow hangja. El kell kezdenünk a rituálét! Az éjszaka múlik!

– Mert tudtam, hogy teli lennének kételkedéssel – felelte Garnoff nyugodtan, bár biztos voltam benne, hogy ő is ugyanúgy hallotta a türelmetlen szavakat. – Még most is azon töpreng, hogy vajon őrült vagyok-e. De amikor meglátja, milyen hatalmat tudunk megidézni céljaink elérése érdekében, meg fogja érteni, Isogi-san, miért nem akartam óvatlanul felfedni az igazságot senkinek.

Isogi egy hosszú pillanatig gondolkodott. Rám nézett, Gallow-ra, majd rezzenésteleti, érzelemmentes arccal visszafordult Garnoffhoz. Olyan ember volt, aki tudja, mikor és kivel érdemes háborúznia.

– Rendben, lásson hozzá.

– Készítsétek elő a rituálét! – adta ki az utasítást Garnoff a barukuminoknak. Négyen kiléptek az árnyékból és odajöttek hozzám. Mindannyian teljesen szőrtelen, töppedt metahumánok voltak, halottfehér bőrrel és vakon, mereven bámuló szemekkel. Borzongva támaszkodtam neki Isogi testőrének, aki erőfeszítés nélkül megtartott. Lassan leeresztett a földre, és hátralépett a közeledő temetőlidércek elől, akik a karomnál fogva megragadtak, és a szoba közepére vonszoltak, egy bonyolult, sötétvörös és fekete hermetikus körbe. Visszanéztem Zűrösre, aki a többiek által teljesen elfeledve állt a fal mellett.

A kör közepén fedeztem fel, hogy a vonalaknak és szimbólumoknak csak egy részét rajzolták fel festékkel. A többi megszáradt vér volt. A padlóhoz ilyen közel a jellegzetes, fémes szagot is éreztem.

A hátamon feküdtem, kezem-lábam szétvetve, és a felettem mindössze karnyújtásnyira himbálózó tetemet bámultam. A beton még a kabáton keresztül is hideg volt, de valami különös melegséget éreztem sugározni a Gallow-nak nevezett szellemnek otthont adó fizikai testből. Hullámokban áradt felém, és hiába cirógatta a langyos levegő az arcomat, a gyomromban jeges csomót éreztem.

A kör bezárult, suttogta Gallow. Egykor nem voltam más, mint egy egyszerű rabszolga, dühöd és bosszúvágyad eszköze. De most erőt merítek a pusztulásodból, és az uralmam alá hajtom a szellemed. Véred megtöri a bilincset, amely itt tart engem, és erős leszek, sokkal erősebb mint azelőtt. Rengeteg lakomában lesz részem, ahhoz hasonlókban, amilyenben az első éjszaka is részesítettél, apám.

Reszketve próbáltam elfordítani a fejem, de nem sikerült. Rettegő tekintetem rabul ejtette a hipnotikusan himbálózó test, valamint Gallow hangja. Asztrális érzékeimmel lobogó szellemlángot láttam a tetem körül.

Élvezetet találtam a halálukban, suttogott tovább Gallow asztrális hangja. Akárcsak te. A hatalom és az elégedettség édes hullámai, ahogy lángolva könyörögnek kegyelemért. Nincs jobb dolog ezen a világon. Garnoff ezt képes megérteni. Valójában ha ő nincs, én nem is léteznék. Ha nem öleti meg Jason Vale-t, te soha nem idéztél volna meg engem. Ha ő nem hallja meg a hívásom, te most nem lennél itt. De most itt van mindkét „szülőm". Az egyiknek meg kell ölnie a másikat, hogy kiszabadulhassak. A fantomlángok elégedetten lobogtak.

Garnoff letérdelt mellém. Felöltőjét fekete, vörös rúnákkal és szimbólumokkal díszített köpenyre cserélte. Egy kis bronztálat is hozott magával, melyet letett a földre.

– Köszönettel tartozom magának – mondta olyan halkan, hogy csak én halljam. – Ha nem ilyen makacs, ha elfogadja az ajánlatomat annak idején, és engedi, hogy kiemeljem a csatornából, ahol addig élt, akkor sohasem hozott volna létre egy ilyen lenyűgöző tudású szellemet, én pedig soha nem teljesíthettem volna be a sorsomat.

Jobb kezével felemelte Acélkarmot; a penge megcsillant a fáklyák fényében, és az egész fegyver belső, mágikus tűztől izzott. Garnoff elkezdte levagdosni rólam az inget. Szabaddá tette a mellkasomat, majd két ujját beledugta a tálkába, és körkörös mozdulatokkal összedörzsölte őket. Megborzongtam a hidegtől, amikor a vörös festékkel mágikus szimbólumokat rajzolt a bőrömre.

– A drogok valamelyest tompítani fogják a fájdalmat – mondta társalgási hangnemben, miközben az utolsó simításokat végezte művén. – De nem túlságosan. Bizonyos mértékű fájdalomra szükség van a rituálé sikeréhez. Biztos vagyok benne, hogy megérti.

Az élet fájdalom, visszhangozta Gallow, mint valami mantrát. A fájdalom élet.

Garnoff odébb tette a tálat, és egy ruhával tisztára törölte a kezét. A temetőlidércek és a többi metahumán barukumin körbeállta a pentagrammát, mindössze néhány centire a lobogó fáklyák vonalától. Zűrös is közelebb jött, és hűvös távolságtartással figyelte a ceremóniát; egyik kezét a dzsekije belsejébe süllyesztette.

Onnan, ahol feküdtem, nem láthattam Isogit és a testőrét. Úgy tűnt, megpróbáltak minél messzebbre húzódni a történésektől. Egy mágikus rituálét sosem tanácsos megzavarni, és Isogi egészséges tiszteletet tanúsított a szobában koncentrálódó hatalom iránt. Éreztem, hogy egy cseppet sincs megelégedve az események alakulásával, de nem akart ellenkezni Garnoffal. Magamra maradtam.

A mágus két kézre fogva Acélkarmot belépett a körbe; a mágikus fegyver hegye felfelé mutatott.

– Kezdődjék a rituálé! – jelentette be. – Eljött a hatalom ideje. Összegyűltünk ezen a helyen Samhain éjszakáján, amikor a fizikai és a többi világ közötti korlátok a legvékonyabbak, amikor a holtak szellemei közelebb húzódnak az élők földjéhez, hogy áldozatot mutassunk be a Másvilágnak, megtörjük az evilági hús bilincsét egy halhatatlan szellem felett, és szabadon engedjük a tűz hatalmát!

A barukuminok halk, torokhangú kántálásba kezdtek valamilyen ismeretlen nyelven, Garnoff pedig lassan elindult a kör körül, az óramutató járásával ellentétes irányban.

– Létrehozom e kört, hogy megvédjen minket Samhain éjszakájának hatalmaitól. Lezárom ezt a kört minden ártó erő és hatalom elől, melyek megpróbálják megzavarni a rituálét. Felruházom ezt a kört a Levegő, a Föld, a Mélység Vize és az Örökkévaló Tűz hatalmával. Erőt idézek meg az üstököstől, a hatalom birtokosától az éjszakai égen, az eljövendő idők jelének hordozójától. Maradjon töretlen e kör a rituálé befejezéséig.

A fáklyafény zöldes árnyalatot öltött, ahogy a hermetikus kör mágikus védőburkot vont körénk; a korlátot csak asztrális érzékeimmel láttam, olyan volt, mint egy átlátszó üvegkupola, melynek teteje pontosan a Gallow-t magába záró, himbálózó hulla feje fölé ért.

Összerezzentem, amikor a mágikus penge hozzáért a nyakamhoz. A kántálás gyorsabbá vált, és a barukuminok csoszogva elindultak a kör külső pereme mentén.

– A vér élet – kántálta Garnoff. – A vér erejénél fogva új életet adok és hozok létre. A vér erejénél fogva megtöröm a halandó hús bilincsét, és kiszabadítom a halhatatlan szellemet. Gallow, fogadd el áldozatomat, gyűjts erőt, törj ki fizikai börtönödből, és foglald el méltó helyed az élők világában!

Ahogy minden isten megöli az előző generációt, úgy én is teremtőm életerejéből erősödök meg, felelte a szellem asztrális hangján. A kántálás hangosabb lett, a tánc felgyorsult, egyre vadabbá és átláthatatlanabbá vált. Már nem sok volt hátra a rituálé csúcspontjáig. Garnoff a magasba emelte Acélkarmot. Tekintetem merevvé vált, ahogy megpróbáltam minden akaraterőmet összeszedni a koncentráláshoz. Tökéletes időzítésre volt szükségem.

– E pengével, melyet az ő keze készített, felszabadítom belőle az életet. A szellemnek, melyet az ő akarata hozott létre, felajánlom az életet!

Hideg, halott szemével lenézett rám, és megcsóválta a fejét.

– Szegény kölyök. Kár, hogy csak ennyire futotta a ravaszságodból.

A barukuminok és a Gallow egyszerre üvöltöttek fel, és a mágus két kézre fogva a tőrt lesújtott a mellemre.

Kék szikrák csaptak fel a levegőben, ahogy a mágikus penge beleütközött egy láthatatlan falba, mindössze néhány centiméterre a bőrömtől. Egy villámgyors mozdulattal megragadtam Garnoff csuklóját, kibillentettem a mágust az egyensúlyából, és megkínáltam egy erőteljes jobbegyenessel.

– Érdekes – mondtam – én is pont ugyanezt gondoltam magáról.

Működésbe hoztam feji rádiómat, és imádkoztam, hogy szubvokális üzenetem a tervek szerint eljusson a többiekhez.

– Most! – mindössze ennyit mondtam.

A barukuminok, akik dermedten bámulták az ütéstől tántorgó Garnoffot, aránylag hamar magukhoz tértek, és elindultak felém. A detonáció ekkor rázta meg a helyiséget; egy kicsi, ám annál erősebb robbanótöltet eltakarította az útból a bejáratot védő korlátot, betonszilánkokkal és porral terítve be az egész szobát. Sörétes puska dörrent, az egyik temetőlidérc a falhoz csapódott, majd véres nyomot hagyva maga után lassan a földre csúszott.

– Karom, maradj lent! – kiáltotta Boom, amikor Kalapáccsal és Sloane-nal együtt vadul lövöldözve bevetették magukat a szobába. A velük együtt érkező légpárnás Sikorsky robotok Val irányítása alatt óriás mechanikus rovarként zúgtak át a levegőn. A hasukra erősített szenzorok és fegyverek pillanatok alatt ráálltak a barukuminokra. A gépek tüzet nyitottak, és szétszórták Garnoff segítőit, vagy ott kaszálták le őket, ahol éppen álltak. A szürke betonfalakra vér fröccsent.

Megpróbáltam talpra állni, és láttam, hogy Garnoff is ugyanezzel kísérletezik. Mielőtt sikerülhetett volna neki, derékon kaptam, és mindketten elterültünk a földön. Megragadtam a csuklóját, miközben megpróbált fogást váltani a késen, hogy belém döfhesse. Sokkal erősebb volt, mint amilyennek látszott, arcát haragos maszkká torzította a düh és az erőlködés. Megpróbáltam a földön tartani addig, amíg ártalmatlanná teszem, de úgy küzdött, mint egy csapdába esett állat, és végül levetett magáról. Keményen landoltam a betonpadlón, tüdőmből kiszorult a levegő, miközben láttam, hogy Garnoff feláll.

– Te mocskos söpredék! – vicsorogta. – Ezért megöllek! – Felemelte Acélkarmot és lesújtott volna vele, amikor lövés érte a csuklóját.

– Tévedés, barátom – mondta nyugodtan a füstölgő Predatort tartó Zűrös. Hálás pillantást vetettem rá, miközben egy jól helyezett, kemény rúgással visszaküldte az árnyékok közé az egyik közeledő temetőlidércet.

Garnoff felüvöltött a fájdalomtól, köpenye elejére vér fröccsent, Acélkarom kifordult az ujjai közül. Karmokká görbített ujjait előrelökte, és Zűrös úgy repült el, mintha egy óriás pöckölte volna odébb. Második lövése alaposan mellétrafált, a golyó a padlón gellert kapva pattant tovább. A mágus felemelte az egyik kezét, és a kört körülvevő kupola a fizikai világban is láthatóvá vált, ahogy az átlátszó energiakorlát megszilárdult. A mágia felfogott minden kívülről érkező támadást, és összezárt minket a kör közepére.

Előrevetettem magam és felkaptam Acélkarmot, ügyet sem vetve a fegyver markolatára száradt vérfoltokra. Abban a pillanatban, ahogy megérintettem, éreztem, hogy energiám a tőrbe áramlik; Acélkarom ereje felébredt, a mágikus penge szinte lüktetett a kezemben. Érzékeimet a helyiségben kavargó mágikus erőkre fókuszáltam, és minden akaraterőmmel a visszafojtott energiáktól sötéten izzó Garnoffra koncentráltam.

– Hát jó – mondtam –, fejezzük be.

– Te arrogáns kis senkiházi, tényleg azt gondolod, hogy dacolhatsz a hatalmammal? Van fogalmad róla, milyen erős vagyok? – A mágus éles mozdulatot tett a kezével, és zöld lángözönt bocsátott rám. Pajzsként tartottam magam előtt Acélkarmot, és megpróbáltam eltéríteni magamtól a mágikus tüzet. A lángoló pokol sziszegve tombolt körülöttem, de én sértetlen maradtam.

– Azt hiszem, nem én vagyok az, aki alábecsüli a másikat. – Közelebb léptem, Garnoff pedig hátrálni kezdett.

Ezúttal egy energialövedékkel próbálkozott, de a pajzsom ellenállt. Megtántorodtam a csapás ereje alatt, de egyre közelebb és közelebb értem, amíg Garnoff végül nekiszorult a mágikus korlátnak. Egy visszakezes ütésemtől nekivágódott a saját maga által emelt védőburoknak.

– Egészen más, ha valaki meg tudja védeni magát, nem igaz? – kérdeztem. – Sokkal nehezebb, amikor saját magadnak kell elvégezni a piszkos munkát, ugye? – Az állán landoló ütésem felrepesztette az ajkát. Garnoff alakja kezdett elhalványulni, feloldódni a levegőben, akár a köd, és átváltozott egy deréknyi vastag, félelmetes kinézetű, fekete kígyóvá. Összehúztam a szemem a koncentrációtól, és térdemet keményem a kígyó állába rántottam. Tompa reccsenés jutalmazta erőfeszítésem. A hüllő képe ugyanolyan hirtelen tűnt el, mint ahogy megjelent; Garnoff a földön térdelve próbált minél távolabb csúszni tőlem.

– Nincs több trükk – jelentettem be fenyegetően. – Nincs több játék. Nem fogsz többé az emberek életével játszadozni, te nyomorult szarházi. Nem fogsz megölni másokat, hogy kielégítsd a hatalom utáni vágyadat!

Könnyek peregtek az arcomon, ahogy szabadjára eresztettem az érzelmeket, melyeket eddig kénytelen voltam visszafojtani Garnoff előtt. A kupolán kívül fegyverek dörögtek, és elfojtott kiáltások hallatszottak – hogy melyik oldalról, nem tudom. De abban a pillanatban nem is érdekelt.

– Nem voltál képes megtörni a védelmemet, és most megtudod, milyen egy magamfajta „mocskos söpredék" módjára küzdeni az életedért.

– Kérlek! – nyögte Garnoff. – Megadok neked mindent! Mindent! Lehetünk társak, szövetségesek! – A fegyverropogás lassan elhalt.

– Bármit? – kérdeztem

Garnoff fekete szemében a remény szikrája villant.

– Igen, bármit!

Megragadtam a köpenye elejét, és az arcát az enyémhez rántottam.

– Pénzt?

– Igen, amennyit csak akarsz!

– Hatalmat?

– Amilyenről eddig nem is álmodtál!

– Befolyást?

– Igen, igen, bármit! Csak mondd meg, mit akarsz! – dadogta Garnoff.

– Megmondom, mit akarok – sziszegtem az arcába közvetlen közelről. – Vissza akarom kapni Jase-t! – És a szívébe döftem Acélkarmot.

IGEN! – dübörgött fel egy hang az elmémben. SZABAD VAGYOK! VÉGRE SZABAD! Hátratántorodtam, amikor Garnoff teste lángra lobbant. A mágikus kupola elolvadt, akár a jég a forró serpenyőben, ahogy a kötélen lógó holttest is hófehér izzással égni kezdett. Köhögve hátráltam még néhány lépést az elviselhetetlen forróság közeléből.

– Mi az ördög...? – kiáltotta valahonnan Boom, aztán éles, villámcsapásszerű csattanás hallatszott, és a lángok kialudtak.

Garnoff a mágikus kör szélén állt; sokkal magasabbnak és erősebbnek látszott, mint eddig bármikor. Fekete köpenyének elejét vérrel szennyezett, szaggatott szélű hasadás csúfította el, de alatta a bőr teljesen épnek látszott – nyoma sem volt rajta a halálos sebnek, egészségesen és rózsaszínen feszült. Teljes magasságában kihúzta magát, és hátravetett fejjel nevetni kezdett. A mély, öblös kacagás visszhangot vert a helyiség betonfalain. Amikor kinyitotta a szemét és rám nézett, Garnoff tekintetének élettelen feketeségét narancsos-vörös izzás váltotta fel; mintha a mágus koponyájában, a szeme mögött haragos lángtenger tombolt volna.

Halk hangot hallottam a mágus mellől, ahogy Zűrös eltolta magát a faltól, aminek az imént nekiesett.

– Zűrös! – kiáltottam rá. – Figyelj a... – De már elkéstem. Garnoff villámsebesen megfogta és talpra ráncigálta a lányt. Élő pajzsként tartotta maga elé a dekást, egyik kezét Zűrös nyaka köré fonva. A másik keze lángolt, fekete karommá zsugorodott a tűzben; odatartotta a lány arca elé, de közben engem nézett.

– Szép munka volt, apám – mondta Gallow Garnoff szájával. – Jobb vagy, mint valaha. Tudtam, hogy ha gyilkolásról van szó, számíthatok rád.