NAR GARZHVOG

ragon belépett a sátorba, Saphira bedugta utána a fejét. Acélok szisszentek: Jörmundur és Nasuada fél tucat parancsnoka kardot rántott a betolakodók láttán, de rögtön leengedték fegyvereiket, mihelyt Nasuada azt mondta: - Gyere ide, Eragon!

- Mi a parancsod? - kérdezte az ifjú.

- Felderítőink jelentik, hogy száz-egynéhány kuliból álló csapat közeledik északkeletről.

Eragon elkomorodott. Nem számított rá, hogy urgalokkal fog találkozni ebben a csatában, mivel Durza már nem parancsolt nekik, és sokan elestek Farthen Dúrnál. De ha jönnek, csak jöjjenek. Felébredt benne a vérszomj, és vad vigyorra húzta a száját, mert elképzelte, hogyan pusztíthatja majd el őket új erejével. Megragadta Zar’rocot, és így szólt: - Boldog leszek, ha eltüntethetem őket! Ezt kettesben is el tudjuk intézni Saphirával, ha akarod!

Nasuada fürkészőn nézett rá. - Azt nem tehetjük, Eragon. Fehér zászlóval jönnek, és azt kérték, hogy velem beszélhessenek.

Eragonnak leesett az álla. - De csak nem akarod meghallgatni őket?

- Ugyanolyan udvariasan fogadom őket, mint bármely ellenséget, aki a fegyverszünet zászlajával érkezik.

- De hát ezek barmok! Szörnyetegek! Őrültség beengedni őket a táborba... Nasuada, én láttam rémtetteket, amelyeket urgalok követtek el. Ezek kéjelegnek a mások szenvedésében, és annyi irgalmat érdemelnek, mint egy veszett kutya! Semmi értelme az idődet pocsékolni ilyesmire, ami nyilvánvalóan csapda! Add ki a parancsot, és nemcsak én, de az utolsó katonád is boldogan hányja kardélre ezeket az ocsmány vadállatokat!

- Ebben egyetértek Eragonnal - szólalt meg Jörmundur. - Ha ránk nem hallgatsz, Nasuada, legalább rá hallgassál!

Nasuada előbb Eragonnak válaszolt, olyan halkan, hogy más ne hallhassa: - Valóban befejezetlen még a képzésed, ha ilyen elvakult vagy! - Aztán fölemelte a hangját, és Eragon ugyanazt a parancsoló keménységet hallotta benne, mint az apjáéban: - Ti mind elfelejtitek, hogy én is harcoltam Farthen Dúrnál, és láttam az urgalok könyörtelenségét... Ám én azt is láttam, hogy a saját embereink ugyanilyen gyűlöletes dolgokat követnek el. Nem fogom lekicsinyelni, amit el kellett viselnünk az urgaloktól, de nem is fogok figyelmen kívül hagyni lehetséges szövetségeseket, amikor a Birodalom sokszoros fölényben van velünk szemben!

- Úrnőm, túl veszélyes közel engedni magadhoz egy kullt!

- Túl veszélyes? - Nasuada felvonta a szemöldökét. - Miközben Eragon, Saphira, Elva és ennyi harcos véd? Nem hinném.

Eragon a fogát csikorgatta tehetetlenségében. Mondj már valamit, Saphira! Te rábeszélhetnéd, hogy hagyjon fel ezzel a bődült tervvel!

Nem, nem beszelem rá. Ebben te nem látsz tisztán.

Nem érthetsz egyet vele!, kiáltotta Eragon megdöbbenve. Ott voltál velem Yazuacban, láttad, mit műveltek az urgalok a parasztokkal! És mikor eljöttünk Teirmből? És a gil’eadi rabságom? És Farthen Dúr? Valahányszor urgalokkal találkoztunk, mindig meg akartak gyilkolni, vagy még ennél is rosszabb sorsra szántak. Ezek veszett barmok!

A tündék is ezt tartották a Du Fyrn Skulblaka idején a sárkányokról.

Nasuada utasítására az őrök felkötötték a sátor első és oldalsó lapjait, hogy mindenki beláthasson, és Saphira lekuporodhasson Eragon mellé. Aztán leült magas támlájú székébe, Jörmundur és a többi parancsnok pedig két párhuzamos sorban állt, hogy annak, aki kihallgatást kér, köztük kelljen átmennie. Nasuada jobbján Eragon állt, a balján Elva.

Nem egészen öt perc múlva dühös ordítás harsant fel a tábor keleti szélén. A szitkok és átkok árja egyre hangosabb lett. Feltűnt egy magányos kuli, és Nasuada sátrához közeledett. A vardenek versenyt ócsárolták. Az urgal - vagy kos, ahogy Eragon tudomása szerint hívták magukat - magasra emelte a fejét, és sárga agyarait vicsorgatta, egyébként nem reagált a gyalázkodásra. Felséges példánya volt fajának, nyolc és fél láb magas termetével, erős, büszke - noha groteszk - vonásaival, teljes kört leíró, vaskos szarvaival, döbbenetes izomzatával. A medvét is le tudta volna taglózni egyetlen ütéssel. Egy szál ágyékkötőt viselt, és néhány otromba vaslemezt, gyűrűkkel összefűzve. A feje tetejét tálformán begörbített vaskorong védte a két szarva között. Hosszú, fekete haját lófarokba kötötte.

Eragon szája eltorzult a gyűlölettől. Alig bírta megállni, hogy ki ne rántsa Zar’rocot, és meg ne támadja a kulit. Ugyanakkor akaratlanul csodálta az urgal bátorságát, aki egyedül és fegyvertelenül be mer jönni egy ellenséges hadsereg táborába. Megállapította, hogy a kull elméjét erős falak védik, és ezen elcsodálkozott.

Amikor az urgal megállt a sátor előtt, mert nem mert közelebb jönni, Nasuada utasította őreit, hogy hallgattassák el a tömeget. Mindenki az urgalt bámulta, és várták, mit tesz most.

Az urgal fölemelte dagadó izmú karját, mély lélegzetet vett, aztán kitátotta a száját, és rábőgött Nasuadára. Szempillantás alatt kardok sokasága szegeződött a kulira, de ő ügyet se vetett rájuk, csak bőgött tovább, amíg ki nem fogyott a szuszból. Majd Nasuadára nézett, fittyet hányva a sok száz emberre, akik boldogan megölték volna, és azt morogta kásás torokhangon. - Miféle árulás ez, Éjszakai Vadász úrnő? Nekem szabad áthaladást ígértek. Az emberek ilyen könnyen megszegik a szavukat?

Az egyik parancsnok odahajolt Nasuadához. - Hadd büntessük meg a pimaszságáért, úrnő! Ha egyszer megtanítottuk a tisztelet fogalmára, még mindig meghallgathatod, amit mondani akar.

Eragon szívesebben hallgatott volna, de tudta, mit parancsol neki a kötelesség Nasuada és a vardenek iránt. (O is odahajolt Nasuadához, és a fülébe súgta: - Ne sértődj meg. Így üdvözlik a hadvezéreiket. Erre az az illendő válasz, hogy összeütik a koponyájukat, de, gondolom, azt nem akarod megpróbálni.

- Ezt a tündéktől tanultad? - mormolta Nasuada, egy pillanatra se véve le a szemét a várakozó kullról.

- Igen.

- Mi másra tanítottak még az urgalokról?

- Sok mindenre - vallotta be Eragon kelletlenül.

Ekkor Nasuada így szólt a kulihoz, de az embereinek is címezte a szavait: A vardenek nem hazugok, mint Galbatorix vagy a Birodalom! Szólj, és nem kell félned semmitől, amíg fehér zászló alatt tanácskozunk.

Az urgal röffentett, és magasabbra emelte csontos állát, lemeztelenítve a nyakát. Eragon felismerte benne a baráti szándék jelét. A fejet lehajtani fenyegetés, mert ez azt jelenti, hogy az urgal meg akar döfni a szarvával. - Nar Garzhvog vagyok a Bolvek törzsből. A népem nevében beszélek. - Ez a beszéd olyan volt, mintha minden szót megrágna, mielőtt kiköpné. - Az urgalokat jobban gyűlölik minden fajnál. Tündék, törpék, emberek, mind vadásznak ránk, égetnek minket, és kiűznek csarnokainkból.

- Nem ok nélkül - mutatott rá Nasuada.

Garzhvog bólintott. - Nem ok nélkül. Népünk szereti a háborút. De hányszor támadnak meg csak azért, mert ti ugyanolyan rútnak találtok minket, mint mi benneteket? Mi gyarapodtunk a Lovasok bukása óta. Törzseink ma olyan nagyok, hogy már nem tart el a kietlen föld, amelyen élünk.

- Ezért szövetkeztetek Galbatorixszal.

- Igen, Éjszakai Vadász úrnő. Galbatorix jó földet ígért nekünk, ha megöljük ellenségeit. Csakhogy tőrbe csalt. Lánghajú sámánja, Durza megrontotta hadvezéreink elméjét, és arra kényszerítette törzseinket, hogy együttműködjünk, pedig nálunk az nem szokás. Mikor ezt megtudtuk a törpék üreges hegyében, a Herndall, az anyák, akik vezetnek minket, elküldték nőstényemet Galbatorixhoz, hogy kérdezze meg, miért használt fel minket így. - Garzhvog megrázta súlyos fejét. - Nőstényem nem tért vissza. Legkülönb kosaink meghaltak Galbatorixért, ő pedig félrelökött minket, mint egy törött kardot. Drajl ő, kígyónyelvű, szarvatlan áruló. Éjszakai Vadász úrnő, most kevesebben vagyunk, de harcolni fogunk érted, ha megengeded.

- Mi az ára? - kérdezte Nasuada. - A Herndallotok bizonyosan vár valamit cserében.

- Vér. Galbatorix vére. És ha a Birodalom elbukik, azt fogjuk kérni, hogy adj nekünk földet, amelyen pározhatunk és gyarapodhatunk, földet, hogy a jövőben ne legyen több harc.

Nasuada még meg sem szólalt, de Eragon már az arcából kitalálta a válaszát. Jörmundur is, mert a vezér feléje hajolt, és azt súgta: - Nasuada, ezt nem teheted. Ez természetellenes.

- A természet nem fog segíteni, hogy legyőzzük az uralkodót. Kellenek szövetségesek.

- Az emberek inkább megszöknek, mint hogy urgalokkal együtt harcoljanak.

- Ennek elejét vehetjük. Eragon, szavuknak állnak az urgalok?

- Csak addig, amíg van közös ellenség.

Nasuada határozottan biccentett, és újból fölemelte a hangját. - Jól van, Nar Garzhvog! Te és harcosaid letáborozhattok seregünk keleti szárnyán, távol a derékhadtól, és meg fogjuk vitatni a szerződésünk feltételeit.

- Ahgrat ukmar - morogta a kull, és a homlokára csapott az öklével. - Bölcs Herndall vagy, Éjszakai Vadász úrnő.

- Miért hívsz így?

- Herndallnak?

- Nem, Éjszakai Vadásznak.

Garzhvog valamiféle kurrogó hangot hallatott, amit Eragon nevetésnek vélt. - Az apádat neveztük el Éjszakai Vadásznak arról, ahogy vadászott ránk a sötét alagutakban a törpék hegyei alatt, és az irhája színéről. Te, a kölyke, méltó vagy ugyanarra a névre. - F77.el sarkon fordult és kimasírozott a táborból.

Nasuada felállt: - Aki megtámadja az urgalokat, ugyanolyan büntetést kap, mintha embertársát támadta volna meg! Legyetek rajta, hogy ez a parancs eljusson minden ezredhez!

Alighogy befejezte, feltűnt Orrin király, aki lobogó köpenyben, szapora lépésekkel iparkodott feléjük. - Nasuada! - kiáltotta. - Igaz, hogy találkoztál egy urgallal? Mire véljem ezt, és engem miért nem értesítettetek? Én nem...

Belészakadt a szó, mert ebben a pillanatban egy őrszem rontott ki a szürke sátrak közül, azt ordítva: - Lovas jön a birodalmi táborból!

Orrin király azonnal elfelejtette a kifogásait, és csatlakozott Nasuadához, aki legalább száz ember kíséretében sietett az elővéd felé. Eragon nem akart a tömegben lökdösődni, inkább felugrott Saphirára, hogy a sárkánya vigye el a célhoz.

Mikor Saphira megállt a vardenek frontvonalát védelmező, hegyes karókkal megtűzdelt sáncoknál és árkoknál, Eragon egy magányos lovast pillantott meg, aki veszettül vágtatott feléjük a sivár senki földjén. A madarak lecsaptak a magasból, hogy megnézzék, a lakoma első fogása érkezett meg netán?

Tizenöt ölnyire a sánctól a katona megfékezte fekete csődörét, a lehető legnagyobb távolságot hagyva maga és a vardenek között, majd azt ordította: - Mivel visszautasítottátok Galbatorix király nagylelkű feltételeit a megadásra, a - halált választottátok! A barátian kinyújtott kéz ezennel átváltozott a háború öklévé! Ha van itt még valaki, aki kellő tisztelettel adózik törvényes Uralkodójának, a mindentudó és mindenható Galbatorix királynak, az meneküljön! Mert senki sem állhat meg előttünk, ha egyszer megindultunk, hogy megtisztítsuk Alagaésiát a hitetlenektől, az árulóktól és a felforgató elemektől! És bár ez fáj a mi urunknak - mert ő tudja, hogy e lázadásokat zömmel a megkeseredett és megtévesztett vezetők szítják -, emberséges büntetéssel fogjuk sújtani a Surda néven ismert, törvénytelenül elszakadt tartományt, és újra kiterjesztjük rá jóságos uralmát Galbatorix királynak, aki éjjel-nappal népének javán munkálkodik! Így hát, mondom, fussatok, vagy szenvedjétek el követetek végzetét!

Ezzel kibontott egy vászonzsákot, kirántott belőle egy levágott fejet, a vardenek közé dobta, aztán megfordította csődörét, belevágta sarkantyúját, és vágtatni kezdett visszafelé, ahol Galbatorix hada sötétlett.

- Megöljem? - kérdezte Eragon.

Nasuada a fejét rázta. - Ölhetünk eleget hamarosan. Nem fogom megszegni a követek sérthetetlenségét kimondó törvényt, akkor sem, ha az Uralkodó ezt teszi.

- Ahogy... - Riadtan felkiáltott, és megkapaszkodott Saphira nyakában, nehogy leessen. Sárkánya felágaskodott a sáncon, mellső lábával rátámaszkodott a mellvéd méregzöld földjére, kinyitotta a száját, és elnyújtott, mély bömbölést hallgatott, igen hasonlót Garzhvogéhoz, csakhogy ebben a hangban a harag és a dacos kihívás zengett. Harsonaszó volt, mindazokhoz, akik gyűlölik Galbatorixot.

Saphira kürtszava annyira megijesztette a csődört, hogy jobbra kitört, megcsúszott az áthevült földön, és az oldalára esett. A katona lerepült a nyeregből, rá egy sipolyra, amelyből abban a pillanatban tört ki a tűz. Galbatorix embere egyetlenegyet ordított, de olyan iszonyatos hangon, hogy Eragonnak égnek állt a haja, aztán elnémult, és nem mozdult többé.

A madarak ereszkedni kezdtek.

A vardenek megéljenezték Saphira bravúrját. Még Nasuada is megengedett magának egy csendes mosolyt. Majd összecsapta a kezét, és így szólt. - Gondolom, hajnalban támadnak. Eragon, szedd össze a Du Vrangr Gatát, és készüljetek. Egy órán belül megkapod parancsaimat. - Megfogta Orrin vállát, és terelni kezdte visszafelé, a tábor közepébe. - Felség, döntéseket kell hoznunk. Van egy tervem, ám ehhez szükség lesz...

Hadd jöjjenek!, mondta Saphira. Farka hegye úgy mozgott, mint a macskáé, amely nyulat cserkész be. Mind meg fognak égni!