ÚTVESZTŐBEN

asuada keresztbe fonta karjait, és nem is próbálta leplezni türelmetlenségét, miközben az előtte álló két embert nézte.

A jobb oldalinak olyan vastag volt a nyaka, hogy a feje csaknem derékszögben meredt elő a vállából, amitől makacs, korlátolt benyomást keltett. Ezt még fokozta ormótlan homloka és vastag, csapzott szemöldöke, amely kis híján belelógott a szemébe, és duzzadt szája, amely még beszéd közben is rózsaszín gombává csücsörödött. De a lány jobban ismerte, hogy hagyja magát félrevezetni a rút külsőtől. Mert ennek az embernek a rút szájában egy jokulátor pörgő nyelve rejlett.

A másik ember egyetlen jellegzetessége a sápadt bőre volt, amely nem volt hajlandó megbarnulni még a surdai könyörtelen naptól sem, holott a vardenek már néhány hete a fővárosban, Aberonban laktak. Kötött sapkáját kötéllé sodorta a tenyere között.

- Te! - mutatott rá a lány. - Hány csirkédet ölte meg már megint?

- Tizenhármat, asszonyom.

Nasuada ismét a rút emberre nézett. - Minden mérvadó vélemény szerint szerencsétlen szám, Gamble mester. Rád nézve is bebizonyosodott. Loptál, tönkretetted a más tulajdonát, anélkül hogy megfelelő kárpótlást adtál volna.

- Sose tagadtam.

- Csak azt szeretném tudni, hogyan ettél meg tizenhárom csirkét négy nap alatt. Képes vagy egyáltalán jóllakni, Gamble mester?

Az ember bolondosan vigyorgott, és megvakarta az arcát. A lányt idegesítette a csorba körmök roszogása a borostán, erőt kellett vennie magán, hogy ne szóljon rá. - Nos, tisztesség ne essék szólván, asszonyom, de nem lenne gond megtölteni a gyomromat, ha megfelelően táplálnál, főleg hogy ennyit dolgozunk. Nagydarab ember vagyok, szükségem van húsra a hasamban, miután fél napig csákánnyal töröm a követ. Mindent elkövetek, hogy ellenálljak a kísértésnek, de el ám. De három hete szűkös a fejadag, és akkor lesni ezeket a parasztokat, hogy milyen kövér a jószáguk, de az éhen halónak se adnának belőle... Nos, bevallom, ez sok volt. Nem vagyok valami erős, ha ételről van szó. Szeretem, ha forró, és szeretem, ha sok. És nem hinném, hogy én lennék az egyetlen, aki segíteni szeretne magán.

És ez a probléma veleje, tűnődött Nasuada. A vardenek nem tudták etetni embereiket, még Orrinnak, Surda királyának a segítségével sem. Orrin megnyitotta nekik a kincstárát, de nem volt hajlandó úgy viselkedni, mint Galbatorix, aki, ha vonult valahova a hadával a Birodalomban, az alattvalóitól rekvirált, és nem fizetett érte. Nemes felfogás, de megnehezíti a dolgunkat. Ennek ellenére tudta, hogy éppen ez különbözteti meg őt, Orrint, Hrothgart és Islanzadít Galbatorix zsarnokságától. Olyan könnyű lenne észrevétlenül átlépni ezt a határt.

- Megértem az indokaidat, Gamble mester. Mindazonáltal, noha a vardenek nem alkotnak országot, és nem tartozunk senki fennhatósága alá a magunkén kívül, ez nem ad felmentést se neked, se másnak, hogy figyelmen kívül hagyja elődeim és Surda törvényeit. Éppen ezért utasítalak, hogy minden egyes csirkéért, amit elloptál, fizess egy rézgarast.

Meglepetésére Gamble berzenkedés nélkül elfogadta az ítéletet. - Ahogy óhajtod, asszonyom - mondta.

- Ennyi? - kiáltott föl a sápadt ember. Még jobban összecsavarta a sapkáját. - Ez nem tisztességes ár. Bármelyik piacon eladhattam volna őket...

Nasuada nem bírta tovább. - Igen. Többet kaptál volna! De történetesen tudom, hogy Gamble mester nem engedheti meg magának a teljes ár kifizetését, mivel tőlem kapja a bérét! Ahogy te is a tiédet. Elfelejted, hogy ha úgy döntenék, a vardenek érdekében elkobozom a tyúkjaidat, akkor sem kapnál többet értük egy rézgarasnál, és még ennyinek is örülhetnél! Megértetted?

- De ő nem...

- Megértetted?

Egy pillanat múlva a sápadt ember meghunyászkodott, és azt motyogta: - Igen, asszonyom.

- Nagyon helyes. Távozhattok. - Gamble gúnyos csodálattal megérintette a homlokát, és meghajolt Nasuada előtt, majd rosszkedvű ellenlábasával együtt kihátrált a teremből. - Ti is! - mondta Nasuada az ajtó két oldalán álló őröknek.

Ahogy elmentek, kimerült sóhajjal beleroskadt székébe. A legyezőjéért nyúlt, az arcát legyezte abban a hiábavaló reményben, hogy elpárolognak a verejték tűszúrásnyi cseppjei, amelyek kiütöttek a homlokán. Az állandó hőség kiszívta az erejét, és még a legkisebb feladatot is megnehezítette.

Gyanította, hogy télen is fáradtnak érezné magát. Bár ismerte a vardenek legbelső titkait, mégis a vártnál sokkal több munkába került, hogy az egész szervezetet átköltöztesse Farthen Dürból a Beor hegységen át, és eljuttassa Surdába és Aberonba. Megborzongott, amikor eszébe jutottak a hosszú, kínos napok, amelyeket nyeregben töltött. Rendkívül nehéz volt megtervezni a távozásukat, éppúgy, mint beilleszkedni az új környezetbe, ugyanakkor készülni a Birodalom elleni támadásra. Soha sincs elég időm, hogy megoldjam ezeket a gondokat, sopánkodott.

Végül elejtette a legyezőt, és becsengette szolgálóját, Faricát. A cseresznyefa asztaltól jobbra felfüggesztett zászló hullámzott, amikor nyílt a rejtekajtó. Farica beosont, és lesütött szemmel megállt Nasuada mellett.

- Vannak még? - kérdezte Nasuada.

- Nincsenek, asszonyom.

Igyekezett, hogy ne látsszék rajta a megkönnyebbülés. Hetente egyszer tartott nyitott udvart, hogy döntsön a vardenek vitáiban. Aki úgy érezte, hogy nem megfelelően bántak vele, az kihallgatást kérhetett, és elvárhatta, hogy Nasuada ítélkezzen. El sem tudott képzelni ennél bonyolultabb és hálátlanabb feladatot. Ahogy az apja mondogatta, miután Hrothgarral tárgyalt: - A jó megegyezés után mindenki dühös. - úgy tűnt, igaza van.

Figyelme visszatért a folyamatban levő ügyre. - Új beosztásba akarom helyezni Gamble-t - mondta Faricának. - Adj neki valami munkát, ahol használhatjuk a pergő nyelvét. Talán legyen szállásmester, mindenesetre olyan munka, ahol teljes ellátást kaphat. Nem akarok még egyszer lopás miatt találkozni vele.

Farira biccentett, azután az íróasztalhoz ment, ahol egy pergamentekercsre följegyezte Nasuada utasításait. Már ez az egy képessége is értékessé tette. - Hol találom? - kérdezte.

- Az egyik munkacsapatban, amelyek a kőbányában dolgoznak.

- Igen, asszonyom. Ó, miközben el voltál foglalva, Orrin király megkért, hogy keresd fel a laboratóriumában.

- Mit csinál ott, éppen megvakítja magát? - Nasuada megmosta a csuklóját és a nyakát levendulavízzel, azután megigazgatta a haját abban a csiszolt ezüsttükörben, amelyet Orrintól kapott, végül addig rángatta a köntösét, míg az ujjak rendesen álltak.

Mikor elégedett volt a külsejével, sarkában Faricával kisietett a lakosztályából. A nap olyan erősen sütött, hogy nem kellettek fáklyák a Borromeo-kastély belső megvilágításához, de meg elviselhetetlen forróság is lett volna tőlük. A kereszt alakú lőréseken beeső fény izzott a folyosó belső falán, a levegőben aranyos por csíkjai lebegtek. Nasuada kinézett az egyik nyíláson a körbástyára, ahol Orrin narancsszínű lovasságának harminc tagja éppen indult az egyik végeérhetetlen őrjáratra Aberon környékén.

Nem mintha sok hasznukat venné, ha Galbatorix úgy dönt, hogy maga rohan le minket, gondolta keserűen. Ez ellen az egyetlen védelmük Galbatorix gőgje, és remélhetőleg a félelme Eragontól. Minden vezető tisztában van a trónbitorlás kockázatával, de a trónbitorlók kétszeresen tartanak attól a fenyegetéstől, amelyet egy határozott egyéniség jelenthet. Nasuada tudta, hogy rendkívül veszedelmes játékot játszik Alagaésia leghatalmasabb őrültjével. Ha rosszul ítéli meg, hogy meddig mehet el, akkor a vele és a vardenekkel elpusztul minden remény, hogy véget lehet vetni Galbatorix uralmának.

A kastély tiszta illata emlékeztette gyermekségének idejére, valamikor régen, Orrin apjának, Larkin királynak az uralma idején. Akkortájt nem sokszor látta Orrint. Öt évvel volt idősebb nála, és máris a hercegi feladataival kellett foglalkoznia. Mostanában gyakran érezte úgy, hogy ő az idősebb kettejük közül.

Orrin laboratóriumának ajtajában meg kellett állnia, és ki kellett várnia, hogy a testőrök, akik mindig a küszöbön posztoltak, bejelentsék a királynak. Orrin hangja teleharsogta a lépcsőházat: - Nasuada úrhölgy! Boldog vagyok, hogy eljöttél! Valamit meg akarok mutatni neked.

A lány megacélozta magát, és Faricával együtt belépett a laboratóriumba. Az asztalok útvesztőjében lombikok, kancsók és retorták észbontó sokasága várta, mint egy üvegből való bozót, hogy elszakíthassa a ruhájukat miriádnyi törékeny águk valamelyikével. A fémes gőz szúrós szaga könnyeket csalt Nasuada szemébe. Szoknyájukat felfogva egymás mögött haladtak a terem vége felé, mérlegek és üvegtálak, fekete vaslemezbe kötött titkos könyvek, törpe asztrolábiumok és kéken villogó, foszforeszkáló kristályprizmák között.

Egy márványlapú asztal mellett találtak rá Orrinra, aki higanyt kevergetett egy üvegcsővel, amelynek nyitott volt az egyik vége, a másikat leforrasztották, és legalább három láb hosszú volt, bár a vastagsága nem haladta meg a negyed hüvelyket.

- Felség! - szólt Nasuada. Mivel a rangja megegyezett a királyéval, egyenesen állt, miközben Farica pukedlizett. - Úgy tűnik, kiheverted a múlt heti robbanást.

Orrin kedélyesen fintorgott. - Megtanultam, hogy nem bölcs dolog zárt helyen összekeverni a foszfort és a vizet. Az eredmény meglehetősen erőteljes lett.

- Teljesen visszatért a hallásod?

- Nem teljesen, de... - Úgy vigyorgott, mint egy fiú, aki megkapta az első tőrét. Meggyújtott egy fidibuszt a parázstartóból - Nasuada nem értette, hogyan bírja a rekkenő forróságban -, majd visszavitte a tüzet a munkapadhoz, és rágyújtott cardusfűvel töltött pipájára.

- Nem is tudtam, hogy dohányzol.

- Igazából nem dohányzom - vallotta be Orrin -, csak rájöttem, hogy mivel a dobhártyám még nem zárult be teljesen, meg tudom csinálni ezt... - Kivette a pipát a szájából, és felfújta a képét. Egyszer csak füst jött ki a bal füléből, pont úgy, mint a kígyó a tojásából, és ott hajladozott a feje mellett. A látvány olyan váratlan volt, hogy Nasuada nevetésben tört ki. Egy pillanat múlva Orrin is csatlakozott hozzá, nagy füstfelhőt eresztve ki a száján. - A legfurcsább érzés - vallotta be bizalmasan. - Őrült mód viszket, miközben kifelé tart.

Nasuada elkomolyodott és megkérdezte: - Van valami más is, amit meg akarsz beszélni velem, felség?

Orrin csettintett. - Hát persze. - A hosszú üvegcsövet belemerítette a higanyba, a nyitott végét befogta az ujjával, és megmutatta. - Ugye abban egyetértesz velem, hogy ebben a csőben kizárólag higany van?

- Igen. - Ezért akart látni?

- Na és most? - Gyors mozdulattal megfordította a csövet, a nyitott végéről levette az ujját, és beleeresztette a tégelybe. Nasuada várakozásával ellentétben a higany nem ömlött ki, hanem lefutott a cső közepéig, és ott megállt. Orrin megmutatta az üres részt a fém fölött. - Ezt a teret itt mi foglalja el? - kérdezte.

- Biztosan levegő - felelte Nasuada.

Orrin vigyorgott, és megrázta a fejét. - Ha ez igaz lenne, akkor hogy tudott a levegő elhaladni a higany mellett? Netán az üvegen át jutott be? Itt nincs út a levegő számára. - Faricára mutatott. - Mi a véleményed, komorna?

Farica a csőre meredt, azután vállat vont. - Nem lehet ott semmi, felséges uram.

- Pontosan ezt gondolom én is: semmi nincs ott. Azt hiszem, megoldottam a természetfilozófia legrégibb rejtélyét, amikor létrehoztam és bebizonyítottam a vákuum létezését! Ez teljes mértékben érvényteleníti Vacher elméleteit, viszont azt jelenti, hogy Ládin lángész. Nyavalyás tündék, úgy látszik, mindig nekik van igazuk.

Nasuada igyekezett barátságosan kérdezni: - És ez mi célt szolgál?

- Célt? - Orrin őszinte döbbenettel nézett rá. - Természetesen semmilyent. Legalábbis nem tudok ilyen célt kigondolni. Mindazonáltal segít megértenünk világunk mechanikáját, hogy mi miért és hogyan történik. Csodálatos fölfedezés. Ki tudja, hova vezet még ez? - Beszéd közben kiürítette a csövet, és óvatosan beletette egy bársonnyal bélelt dobozba, amelyben több hasonlóan törékeny tárgy hevert. - Valójában az a kilátás izgat, hogyan használhatjuk a mágiát a természet titkainak felkutatására. Trianna éppen tegnap segített egy egyszerű varázsigével, hogy fölfedezzek két eddig ismeretlen gázt. Képzeld el, mi mindent lehetne megtudni, ha a mágiát rendszeresen föl lehetne használni a természetfilozófiai tanulmányokhoz! Fontolgatom, hogy magam is megtanulom a varázslást, amennyiben van hozzá képességem, és meg tudok győzni pár varázslót, hogy osszák meg velem a tudományukat. Milyen kár, hogy a Sárkánylovasod, Eragon nem kísért el ide téged; biztos vagyok benne, hogy a segítségemre lenne.

Nasuada Faricára nézett, és azt mondta: - Várj meg odakint. - Az asszony bókolt, azután kiment. Amikor Nasuada hallotta, hogy csukódik a laboratórium ajtaja, megszólalt: - Orrin! Elment a szép eszed?

- Mire gondolsz?

- Miközben bezárkózol ide, és olyan kísérleteket végzel, amelyeket senki sem ért - közben a saját épségedet kockáztatod -, országod a háború szakadéka felé tántorog. Miriádnyi kérdésben kellene döntened, te pedig állsz itt, füstfelhőket eregetsz és higannyal játszadozol?

A férfi arca megkeményedett. - Tisztában vagyok a kötelességeimmel, Nasuada. Lehet, hogy te vezeted a vardeneket, de még mindig én vagyok Surda királya, és jobb, ha ezt nem felejted el, mielőtt ilyen tiszteletlenül beszélsz velem. Kell-e emlékeztetnem téged, hogy az itteni menedéketek az én jóindulatomtól függ?

A lány tudta, hogy ez üres fenyegetés; sok surdainak volt varden rokona, és fordítva. Túlságosan sok kapcsolat volt a két nép között, hogy az egyik csak úgy elhagyja a másikat. Nem, Orrin sértődöttségének igazi oka a hatásköri vita. Mivel csaknem lehetetlen egy nagy hadsereget hosszabb ideig készenlétben tartani - Nasuada megtanulta, hogy sok tétlen embert etetni valóságos logisztikai lidércnyomás -, a vardenek munkát kerestek, tanyákat vettek, és máskülönben is hasonultak vendéglátóik országához. Hova vezet mindez? Egy nem létező hadsereg vezére leszek? Orrin tábornoka vagy tanácsadója? A helyzete ingatag volt. Ha túl nagyokat lép, vagy túl sokat kezdeményez, Orrin fenyegetésnek veszi, és ellene fordul, különösen most, amikor ő a vardenek Farthen Dűr-i diadalának dicsfényében ragyog. De ha túl sokáig vár, akkor elveszíti a lehetőséget, hogy kihasználhassa Galbatorix pillanatnyi gyengeségét. Egyetlen előnye, hogy ő parancsol annak, amire megy ez a játék: Eragonnak és Saphirának.

- Én nem akarom aláaknázni az uralmadat, Orrin. Soha nem is volt ilyen szándékom, sajnálom, ha neked így tűnt. - A férfi mereven bólintott. Nasuada nem tudta, mivel folytassa. Ujjaival az asztallapra támaszkodott, és előrehajolt. - Csak hát... olyan sok a tennivaló. Éjjel-nappal dolgozom - az ágyam mellett is tartok egy asztalkát a jegyzeteknek -, és még mindig nem érem utol magam; úgy érzem, mintha mindig a katasztrófa határán egyensúlyoznánk.

Orrin fölvett egy használattól megfeketedett mozsártörőt, és kitartó, delejes ritmusban forgatta a két tenyere között. - Mielőtt idejöttél... Nem, ez nem igaz. Mielőtt a Lovasod materializálódott az éterből, mint Moratensis a kútjából, arra számítottam, hogy úgy élem le az életem, mint az apám és a nagyapám. Vagyis titokban küzdök Galbatorix ellen. Meg kell bocsátanod, ha egy kis ideig eltart, amíg hozzászokom az új valósághoz.

Tőle ez volt a legnagyobb bocsánatkérés. - Megértelek.

A király egy pillanatra megállította a mozsártörőt. - Te csak most kerültél hatalomra, miközben én jó néhány éve uralkodom. Ha elég szemtelen lehetek, hogy tanácsot adjak, a szép eszem megőrzése érdekében alapvető fontosságúnak tartom, hogy a nap egy részét azzal töltsem, ami érdekel.

- Ezt én nem tehetem - mondta Nasuada. - Minden pillanat, amelyet elpocsékolok, az erőfeszítésnek az a másodperce lehet, amelyre szükség van Galbatorix megveréséhez.

A mozsártörő ismét megállt. - A vardeneknek nem teszel jó szolgálatot azzal, ha túl sokat dolgozol. Senki sem tud kellően működni, ha alkalmanként nem áll le és nem pihen. Nem kell hosszú szüneteknek lenniük, elég öt-tíz perc is. Akár az íjászatot is gyakorolhatod, amivel még mindig a céljaidat szolgálod, noha más módon... Elsősorban ezért hoztam létre ezt a laboratóriumot. Ezért fújok füstöt, és játszadozom a higannyal, ahogyan fogalmaztál - így nem üvöltök a kétségbeeséstó) a nap többi részében.

Noha nem szívesen adta föl azt a véleményét, hogy Orrin egy tutyimutyi naplopó, Nasuada kénytelen volt elismerni érvelésének igazát. - Nem fogom elfelejteni a javaslatodat.

A király arcára visszatért egy kevés a korábbi komolytalanságból, amikor elmosolyodott. - Csupán ennyit kérek tőled.

Nasuada odament az ablakhoz, szélesebbre tárta a zsalugátert, és lenézett Aberonra, hallotta a balkörmű kalmárok kiáltozását, amellyel rásózzák portékájukat a balek vevőkre, látta a sűrű, sárga port a nyugati úton, ahol karaván érkezett a kapu elé, a cseréptetők fölött vibráló levegőt, amely cardusfűtől és márványtemplomok tömjénfüstjétől illatozott, és a földeket, amelyek úgy vették körül a várost, mint a szirmok a virágot.

Anélkül hogy megfordult volna, azt kérdezte: - Kaptál

másolatot a Birodalomból érkező legújabb jelentésekből? - Igen. - Orrin is odament az ablakhoz. - Es mi a véleményed?

- Túlságosan szegényesek és hiányosak ahhoz, hogy bármiféle értelmes következtetést le lehetne vonni belőlük.

- Pedig ezek a legjobbak. Mondd el a gyanúidat és sejtéseidet. Az ismert tényekből vonjunk le következtetéseket, mintha valamelyik kísérletedet végeznénk. - Magában mosolygott. - Megígérem, hogy nem magyarázok bele semmit abba, amit mondasz.

Várnia kellett a válaszra, amelyből nem hiányzott a világvégét jósoló próféciák fájdalmas súlya: - Növekvő adók, kiürült laktanyák, a lovakat és az ökröket Birodalom-szerte rekvirálják... Ugy tűnik, Galbatorix összegyűjti erőit, készül rá, hogy összecsapjon velünk, noha nem tudom megmondani, támadni fog-e vagy védekezni. - Forgó árnyak hűtötték le az arcukat, mert egy seregélycsapat keringett a nap előtt. - Engem az nyomaszt, hogy mennyi időbe kerül neki, amíg mozgósítja erőit. Ez fogja meghatározni a mi stratégiánkat is.

- Hetek. Hónapok. Évek. Nem tudom kiszámítani, mit fog tenni.

A király bólintott. - Vannak ügynökeid, akik továbbítják a híreket Eragonnak?

- Egyre veszélyesebb az ilyesfajta hírközlés, ennek ellenére vannak. Remélem, hogy ha olyan városokat, mint Dras-Leona, elárasztjuk Eragon hőstetteivel, akkor, ha tényleg elérjük a várost, és meglátják a Lovast, saját jószántukból csatlakoznak hozzánk, és elkerülhetjük az ostromot.

- A háború ritkán ilyen egyszerű.

Nasuada elengedte ezt a mondatot a füle mellett. - És hogy halad a saját hadsereged mozgósítása? A vardenek készek a küzdelemre, mint mindig.

Orrin engesztelő mozdulattal széttárta a kezét. - Nehéz talpra állítani egy nemzetet, Nasuada. Vannak nemesek, akiket meg kell győznöm, hogy támogassanak, páncélt és fegyvert kell készíttetni, össze kell gyűjteni az utánpótlást...

- És közben én miből etessem a népemet? Több földre van szükségünk, mint amennyit adtál...

- Jól van, tudom - felelte a király.

- ...azt pedig csak a Birodalom megszállásával szerezhetünk, hacsak nem akarod hozzácsatolni a vardeneket Surdához. Ha így van, akkor otthont kell találnod sok ezer embernek, akiket elhoztam Farthen Dúrból, ez viszont nem fog tetszeni a surdai polgároknak. Bármit tegyél, dönts gyorsan, mert attól tartok, ha továbbra is halogatod a dolgot, akkor a vardenek zabolátlan hordává hullnak szét. - Igyekezett nem úgy beszélni, mintha fenyegetésnek szánná.

Ezzel együtt Orrinnak nem tetszett a megjegyzés. Elhúzta a száját. - Az apád sosem engedte ki a kezéből az embereit. Remélem, te sem teszed meg, ha továbbra is a vardenek vezetője akarsz lenni. Ami az előkészületeinket illeti, megvan a határa annak, hogy mennyit tudunk elvégezni ilyen kurta idő alatt; te csak várd meg, amíg készen leszünk.

A lány olyan erősen markolta az ablakpárkányt, hogy az erek kidagadtak a csuklóján, és a körmei belemélyedtek a fugákba, mégsem engedte, hogy egy csepp harag is átszivárogjon a hangjába: - Ebben az esetben kölcsönöznél a vardeneknek még több aranyat, hogy ehessenek?

- Nem. Minden megtakarított pénzemet odaadtam.

- Akkor hogyan, mit fogunk enni?

- Javasolnám, hogy magad gyűjtsd össze a pénzt.

A dühös Nasuada a lehető legszélesebb és legragyogóbb mosolyával nézett a királyra, olyan hosszasan kitartva, hogy Orrin kényszeredetten toporogjon, azután olyan mélyen bókolt, akár egy szolga, de közben egy pillanatra sem hagyta abba az eszelős vigyorgást. - Akkor hát isten veled, uram. Remélem, a napod hátralevő része is olyan élvezetes lesz, mint amilyen társalgásunk volt.

Orrin valami érthetetlent motyogott, miközben Nasuada visszafelé suhogott a laboratórium ajtajához. Dühében a ruhája jobb ujjával felborított egy jádepalackot, ami összetört. A kiömlő sárga folyadék ráfröccsent a ruha ujjára, és átáztatta a szoknyát. Bosszúsan megrázta a csuklóját, de meg sem állt.

Farira csatlakozott hozzá a lépcsőházban, és együtt mentek a folyosók útvesztőjében Nasuada lakosztálya felé.