ŐSZINTE BARÁTSÁGGAL

z Idősek Tanácsából sugárzott a diadal. Örültek, hogy Nasuada megtette, amit kívántak tőle. - A saját érdekedben, és a vardenek miatt ragaszkodunk ehhez - mondta Jörmundur. A többiek is kifejezték támogatásukat, amit Nasuada szomorú mosollyal fogadott. Sabrae dühösen sandított Eragonra, amikor az nem csatlakozott hozzájuk.

A beszélgetés alatt Eragon Aryát leste, hogy hatottak-e rá a hírek vagy a tanács bejelentése. Ám semmire sem jutott, mert a tünde arca kifürkészhetetlen volt. Saphira azonban szólt neki: Utána beszélni akar velünk.

Mielőtt Eragon válaszolhatott volna, Falberd Aryához fordult. - A tündék elfogadják döntésünket?

Arya olyan hosszan meredt Falberdre, hogy az izegni-mozogni kezdett a metsző pillantástól, azután felvonta egyik szemöldökét. - Nem beszélhetek királynőm nevében, de én semmi kivetnivalót nem találok a dologban. Nasuada bírja jóindulatomat.

Hogyan is felelhetne másként, tudva azt, amit elmondtunk neki?, gondolta keserűen Eragon. Mindnyájan sarokba vagyunk szorítva.

Arya válasza láthatóan tetszett a tanácsnak. Nasuada köszönetet mondott, és megkérdezte Jörmundurt: - Van még valami, amit meg kell beszélnünk? Mert fáradt vagyok.

Jörmundur megrázta a fejét. - Mindent el fogunk rendezni. Megígérem, hogy a temetésig nyugtod lesz.

- Ismételten köszönöm. Akkor most magamra hagynátok? Szükségem van némi időre, hogy átgondoljam, miképpen hódolhatnék a legméltóbban apám előtt, és hogyan szolgálhatnám a vardeneket. Sok gondolkodnivalót adtatok. - Vékony ujjait széttárta a sötét kelmén.

Umérth mintha tiltakozni akart volna, amiért a tanácsot így elbocsátják, de Falberd egy intéssel elhallgattatta. - Természetesen! Akármit megteszünk, ami a nyugalmadat szolgálja. Ha segítségre van szükséged, akkor készen állunk a szolgálatodra. - Intett a többieknek, hogy kövessék, és Arya mellett elhaladva az ajtóhoz mentek.

- Eragon, te maradj, kérlek!

Eragon meglepetten ült vissza a székébe, mit sem törődve a tanácsnokok riadt pillantásával. Falberd megállt az ajtóban, mert hirtelen nem akaródzott távoznia, majd lassan kiment. Utoljára Arya távozott. Mielőtt becsukta az ajtót, Eragonra nézett, és a szeméből sütött a korábban palástolt nyugtalanság és félelem.

Nasuada úgy ült székében, hogy félig elfordult Eragontól és Saphirától. - Hát ismét találkozunk, Lovas. Nem üdvözöltél. Megbántottalak valamivel?

- Dehogy, Nasuada; azért nem szólaltam meg, mert féltem, hogy otromba leszek, vagy bolondot csinálok magamból. A jelenlegi helyzet nem kedvez az elhamarkodott kijelentéseknek. - Lehet, hogy üldözési mániája volt, de nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy kihallgathatják őket. Átlépett az elméjében levő sorompón, merített a mágiából, és kántálni kezdett: - Atra nosu waíse vardo fra eld hórnya... Na, most már beszélgethetünk, nem hallgathat ki se ember, se törpe, se tünde.

Nasuada tartása ellazult. - Köszönöm, Eragon. Nem tudod, hogy milyen ajándék ez nekem. - Erőteljesebben és magabiztosabban beszélt, mint korábban.

Saphira megmozdult Eragon széke mögött. Óvatosan megkerülte az asztalt, és megállt Nasuada előtt. Olyan mélyre engedte nagy fejét, hogy egyik zafírszeme találkozzon a lány fekete pillantásával. A sárkány egy teljes percig nézett farkasszemet Nasuadával, mielőtt halk horkantással fölegyenesedett. Mondd meg neki, szólt Eragonnak, hogy sajnálom őt, és fájlalom a veszteséget, ami érte. És azt is, hogy az ő ereje a vardeneké, amint magára ölti Adzsihád palástját. Biztos vezetőre lesz szükségük.

Eragon elismételte a sárkány szavait, és hozzátette: - Adzsihád nagyszerű ember volt, a nevére mindig emlékezni fognak... Van valami, amit el kell mondanom neked. Mielőtt Adzsihád meghalt, megbízott engem, illetve megparancsolta, akadályozzam meg, hogy a vardenek belesüllyedjenek a zűrzavarba. Ezek voltak az utolsó szavai. Arya is hallotta őket.

- Titokban kellett tartanom a szavait a lehetséges következmények miatt, de most már jogod van ismerni őket. Nem vagyok biztos benne, mire gondolt közben Adzsihád, azt sem tudom pontosan, mit is akart, de egyben biztos vagyok: hatalmam mindig a vardeneket fogja védeni. Azt akarom, hogy ezt megértsd, és azt is tudnod kell, hogy nem kívántam bitorolni a vardenek vezetőjének szerepét.

Nasuada élesen nevetett. - De az a vezető szerep nem az enyém, ugye? - Tartózkodása eltűnt, csak a méltóság és a határozottság maradt. - Tudom, miért voltál itt előttem, és mit akar a tanács. Gondolod, hogy a sok év alatt, amíg atyámat szolgáltam, sohasem számítottunk erre az eshetőségre? A tanács pontosan azt tette, amit vártam. Most pedig minden a helyén van, hogy átvegyem a vardenek fölötti parancsnokságot.

- Nem szándékozol tűrni, hogy ők uralkodjanak fölötted - mondta csodálattal Eragon.

- Nem. Továbbra is tartsd titokban Adzsihád utasítását. Nem lenne bölcs dolog nagydobra verni, mert az emberek úgy értelmezhetnék, hogy téged akart utódjául, ami aláaknázná hatalmamat, és megingatná a vardeneket. Adzsihád nekem elmondta, hogy szerinte mit kell tennie népének védelmében. Én ugyanazt tettem volna. Az apám... - elcsuklott a hangja. - Az apám munkája nem marad befejezetlen még akkor sem, ha én is a sírba szállok. Azt akarom, hogy te, mint Lovas, ezt értsd meg. Adzsihád minden terve, az egész stratégiája, céljai most az enyémek. Nem fogok csalódást okozni neki a gyengeségemmel. A Birodalmat le fogjuk győzni, Galbatorixot le fogjuk taszítani a trónról, és létre fogjuk hozni a tisztességes kormányzatot.

Mikor befejezte, egy könnycsepp futott végig az arcán. Eragon csak nézte. Most látta, milyen nehéz Nasuada helyzete, és fölismerte jellemének mélységét, amelyet korábban észre sem vett. - És tőlem mit akarsz, Nasuada? Mit tegyek én a vardenekért?

A lány a szemébe nézett. - Tégy, amit akarsz. A tanács tagjai bolondok, ha azt hiszik, hogy parancsolhatnak neked. A vardenek és a törpék hőse vagy, de még a tündék is megéljenzik a Durza fölötti győzelmedet, amikor hírét veszik. Ha a tanács ellen vagy ellenem fordulsz, kénytelenek leszünk engedni, mert a nép teljes szívéből támogat téged. Pillanatnyilag te vagy a leghatalmasabb ember a vardenek között. Mindazonáltal, ha elfogadsz vezérnek, én továbbmegyek azon az úton, amelyet Adzsihád jelölt ki: Aryával elmész a tündékhez, hogy kiképezzenek, azután visszatérsz a vardenekhez.

Miért olyan őszinte velünk?, tűnődött Eragon. Ha igaza van, visszautasíthattuk volna a tanács követelését?

Saphira egy pillanattal később válaszolt. Akárhogy is, már késő. Már engedtél nekik. Véleményem szerint Nasuada azért olyan őszinte, mert a varázslatod lehetővé teszi számára, és azért is, mert abban reménykedik, hogy az idősekkel szemben inkább hozzá leszel hű.

Eragonnak hirtelen ötlete támadt, de mielőtt megosztotta volna a sárkánnyal, megkérdezte: Bízhatunk abban, hogy megtartja, amit ígér? Ez nagyon fontos.

Igen, felelte Saphira. A szívéből beszélt.

Akkor Eragon elmondta javaslatát Saphirának. A sárkány egyetértett, így hát az ifjú kivonta Zar’rocot, és Nasuadához lépett. A lány szemében megvillant a félelem, az ajtó felé pillantott, keze eltűnt ruhája redője alatt, és megmarkolt valamit. Eragon megállt előtte, azután letérdelt, kezében a pengéjénél fogva tartott Zar’rockal.

- Nasuada, Saphira és én csak rövid ideje vagyunk itt. De e rövid idő alatt megtanultuk tisztelni Adzsihádot, és most téged. Harcoltál Farthen Dúrnál, amikor mások elmenekültek, többek között a tanács két nőtagja, velünk pedig nyíltan beszéltél, nem próbáltál becsapni. Éppen ezért fölajánlom a kardomat... és sárkánylovasként a hűségemet.

Tudta, hogy visszavonhatatlan dolgot mond, azt is tudta, hogy a csata előtt ki nem ejtette volna a száján. De látta, milyen sok ember hullik el és hal meg körülötte, és ez megváltoztatta a nézőpontját. Már nem személyes okokból állt szemben az Uralkodóval; a vardenekért és a Galbatorix igája alatt sínylődő népekért tette, amit tett. Ennek a célnak szenteli magát, lett légyen akármilyen messze. E pillanatban a legjobb, amit tehetett, a szolgálat volt.

Ezze1 együtt ő és Saphira óriási kockázatot vállaltak, amikor hűséget esküdtek Nasuadának. A tanács nem tiltakozhat, Eragon csak annyit mondott, hogy hűséget esküszik, azt nem mondta, kinek. Ám sem ő, sem Saphira nem tudhatja, hogy Nasuada jó vezető lesz-e. Jobb hűséget esküdni egy becsületes bolondnak, mint egy hazug tudósnak, gondolta Eragon.

Meglepetés suhant át Nasuada arcán. Megragadta Zar’roc markolatát, fölemelte - megbámulva a karmazsin pengét -, azután a hegyét Eragon fejére tette. - Elfogadom a hűségesküdet, Lovas, ahogy te is elfogadod a belőle fakadó kötelezettségeket. Állj föl hűbéresemként, és vedd vissza a kardodat.

Eragon engedelmeskedett, és így szólt: - Most már az úrnőm vagy, ezért elmondhatom, a tanács rá akart venni, hogy esküdjek hűséget a vardeneknek, amikor téged megtesznek uralkodójukká. Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy Saphira és én rászedhessük őket.

Nasuada őszinte vidámsággal nevetett. - Aha, látom, megtanultad, hogyan játszd a játékunkat. Nagyon helyes! Mint legújabb és egyetlen hűbéresem, hajlandó vagy-e még egyszer hűséget esküdni nekem - nyilvánosan, amikor a tanács elvárja?

- Természetesen.

- Jól van, ezzel elintézzük a tanácsot. Addig is hagyj magamra. Sok mindent kell elterveznem, és fel kell készülnöm a temetésre... Emlékezz, Eragon, a kötelék, amelyet most hoztunk létre, kétfelé hat; ugyanúgy felelős vagyok a tetteidért, ahogyan te köteles vagy engem szolgálni. Ne hozz szégyent rám.

- Te se rám.

Nasuada elnémult, azután az ifjú szemébe nézett, és gyengédebben folytatta: - Fogadd részvétemet, Eragon. Tisztában vagyok vele, hogy másoknak is van okuk a gyászra; míg én atyámat veszítettem el, te a barátodat. Nagyon kedveltem Murtaghot, és elszomorít, hogy nincs többé... Isten veled, Eragon.

Eragon keserű szájízzel bólintott, majd Saphirával együtt elhagyta a szobát. A folyosó üresen, szürkén tátongott előttük. Csípőre tette a kezét, hátrahajtotta a fejét, nagyot fújt. Alig kezdődött el a nap, de máris kimerítették a rajta átviharzó érzelmek.

Saphira megbökte az orrával, és azt mondta: Erre. További magyarázat helyett elindult jobbra az alagútban. Ragyogó karmai kopogtak a kemény padlón.

Eragon elkomorodott, de azért követte. Hova megyünk? Semmi válasz. Saphira, kérlek. A sárkány csupán a farkával csapott egyet. Eragon belenyugodott, hogy várnia kell, így csak azt mondta: Az életünk bizonyosan megváltozott. Sosem tudom, mit várjak a következő naptól - a gyászt és a vérfürdőt leszámítva.

Nem is olyan rossz a helyzet, vágott vissza a sárkány. Nagy győzelmet arattunk. Ünnepelni kéne, nem búslakodni.

Az nem segít, ha ezzel a másik butasággal kell foglalkoznom.

Saphira dühösen felhorkant. Vékony tűzcsík csapott ki az orrlikaiból, és megpörkölte Eragon vállát. Ő felkiáltott, hátraszökkent, és magába fojtotta a káromkodást. Hoppá, mondta Saphira, és megrázta a fejét, hogy eloszlassa a füstöt.

Hoppá! Kis híján megsütötted az oldalamat!

Igazad van... Bocsáss meg, hogy rád reccsentem.

A sárkány kacsintott. Csontos szemhéja kattant egyet.

Nem érdekes. Arra akartalak ráébreszteni, hogy még Nasuada sem kényszeríthet semmire.

De hát Lovasként a szavamat adtam!

Talán igen, de ha meg kell szegnem a biztonságod vagy a helyes cselekvés érdekében, nem fogok habozni. Olyan teher ez, amelyet simán elviselek. Ha veled vagyok, az a becsületem, amit megfogadtál, de egyénként nem érvényes rám. Ha muszáj, elrabollak. Így téged nem vádolhatnak engedetlenséggel.

Ilyesmi sosem történhet meg. Ha ilyen trükköket kell használnunk a helyes cselekvéshez, akkor Nasuada és a vardenek veszítik el a becsületüket.

Saphira megállt. A tronjheimi könyvtár faragott, boltíves bejáratához érkeztek. A hatalmas, néma terem üresnek tűnt, bár a faltól falig húzódó könyvespolcok oszlopai sok embert rejthettek el előlük. Lámpák szórt fénye világította meg a tekercsekkel borított falakat és a tövükbe mélyesztett olvasófülkéket.

Saphira a polcok között kígyózva odavezette lovasát az egyik mélyedéshez, ahol Arya ült. Eragon megállt, nézte. Arya izgatottabbnak tűnt, mint eddig bármikor, noha ez csupán mozdulatainak feszességében nyilvánult meg. Szokásával ellentétben most kecses keresztvasú kardját is felcsatolta. Egyik keze a markolaton pihent.

Eragon leült vele átellenben a márványasztalhoz. Saphira kettejük közé állt, ahol egyikük sem menekülhetett a pillantása elől.

- Mit csináltál? - kérdezte Arya váratlanul ellenséges hangon.

- Hogy érted?

A lány fölemelte az állát. - Mit ígértél a vardeneknek? Mit csináltál?

Az utolsó kérdés Eragon elméjében is fölcsendült. Megértette, milyen közel állhat a tünde ahhoz, hogy elveszítse az önuralmát. Enyhe félelmet érzett. - Csak azt tettük, amit tennünk kellett. Nem ismerem a tündeszokásokat, így ha a cselekedeteink fölzaklattak, elnézésedet kérem. Semmi ok rá, hogy dühös légy.

- Bolond! Semmit nem tudsz rólam. Hét évtizede képviselem itt királynőmet - amiből tizenöt éven át hordoztam Saphira tojását a vardenek és a tündék között. Egész idő alatt azért küzdöttem, hogy a vardeneknek erős, bölcs vezetői legyenek, akik képesek ellenállni Galbatorixnak, és tiszteletben tartják a kívánságainkat. Brom segített nekem a szerződést kovácsolni az új Lovasról - aki te vagy. Adzsihád vállalta, hogy meghagyja a függetlenségedet, így az erők egyensúlya nem borulhat föl. Most meg azt látom, hogy akarva-akaratlanul összeállsz az Idősek Tanácsával, és megkötitek Nasuada kezét. Tönkretetted egy élet munkáját!

Mit csináltál?

Eragon elszörnyedve félredobott minden színlelést. Rövid, világos szavakkal elmagyarázta, miért egyezett bele a tanács követeléseibe, és hogyan próbálták Saphirával aláaknázni szándékaikat.

Amikor befejezte, Arya csak annyit mondott: - Úgy.

- Úgy. - Hetven év. Noha tudta, hogy a tündék rendkívül hosszú életűek, sosem sejtette, hogy Arya ilyen öreg, mert olyannak látszott, mint aki a húszas évei elején jár. A ránctalan arcban csak a smaragd szem árulkodott a korról - mély volt, mindentudó és gyakran komor.

Arya hátradőlt, és őt tanulmányozta. - Helyzeted nem olyan, mint amilyet szerettem volna, de jobb, mint reméltem. Udvariatlan voltam; Saphira... és te... többet értettetek meg, mint gondoltam. Az általad kötött egyezményt el fogják fogadni a tündék, bár sosem szabad elfelejtened, mivel tartozol nekünk Saphiráért. Sosem lettek volna Lovasok a mi erőfeszítésünk nélkül.

- Az adósság a véremben és a tenyeremben ég - mondta Eragon. Csend lett, ő pedig bedobott egy új témát, hogy folytatódjék a beszélgetésük, és talán többet is megtudjon a lányról. - Olyan hosszú ideje jöttél el; nem hiányzik Ellesméra? Vagy másutt éltél?

- Mindig Ellesméra volt és lesz az otthonom - felelte a tünde, aki Eragon mögött nézett valamit. - Amióta eljöttem a vardenekhez, nem laktam családom házában, amikor a falakra és az ablakokra a tavasz első virágai borítottak függönyt. Azóta, ha hazamentem is, csak rövid ideig maradtam, amik ellobbanó sziporkái az emlékezetnek a mi mértékünk szerint.

Eragonnak ismét feltűnt, hogy Aryának olyan az illata, mint az összemorzsolt fenyőtűnek. Gyenge, fűszeres illat, amely megnyitja az érzékeket, felfrissíti az elmét. - Nehéz lehet a törpék és emberek között élni, ahol egyetlen rokonod sincs.

A tünde félrehajtotta a fejét. - Úgy beszélsz az emberekről, mintha te nem az lennél.

- Talán... - az ifjú habozott - talán valami más vagyok - két faj keveréke. Saphira éppen annyira é1 bennem, mint amennyire én élek benne. Olyan mértékig megosztjuk az érzéseinket, érzékeinket, gondolatainkat, hogy inkább egy elméről beszélhetünk, mint kettőről. - Saphira akkorát bólintott egyetértése jeléül, hogy csaknem beleverte az orrát az asztalba.

- Ennek így is kell lennie - mondta Arya. - Ősibb és hatalmasabb egyezség köt titeket össze, hogysem el tudnátok képzelni. Igazából meg sem érted, mit jelent Lovasnak lenni, amíg a kiképzésed be nem fejeződik. De ezzel várni kell a temetés utánig. Közben vigyázzanak rád a csillagok.

Ezzel távozott, tovasiklott a könyvtár árnyas mélyébe. Eragon pislogott. Csak én vagyok ideges ma, vagy mindenki? Akár Arya - az egyik pillanatban dühös, a másikban áldást ad!

Senki sincs jól, amíg a dolgok vissza nem zökkennek a normális kerékvágásba.

Határozd meg a normálist.