|
E |
ragon ott térdelt a tündék királynője és tanácsnokai előtt, egy csodálatos teremben, amely élő fák törzséből született egy mondhatni mesebeli földön, és nem tudott másra gondolni, csak arra a döbbenetes tényre: Arya királylány! Valahogy helyénvaló volt - mindig is parancsoló fölény áradt belőle -, de Eragon átkozta a tényt, mert ez újabb gátat jelentett kettejük között, pedig ő le akarta dönteni mindet. A tudástól hamuízű lett a szája. Eszébe jutott Angela jóslata, hogy nemes születésű nőt fog szeretni... és hogy nem lehet tudni, jó vagy rossz vége lesz-e.
Érezte, hogy Saphira is meglepődik, azután földerül. Azt mondta: Ezek szerint tudtunkon kívül egy királykisasszony volt az útitársunk!
De miért nem mondta el nekünk?
Talán még nagyobb veszélybe sodorta volna.
- Islanzadí Dröttning - mondta Arya szertartásosan.
A királynő visszahőkölt, mintha megszúrták volna, azután megismételte az ősnyelven: - Ó, lányom, milyen igazságtalanul bántam veled! - Eltakarta az arcát. - Amióta eltűntél, alig aludtam és alig ettem. Folyton a te sorsodon emésztődtem, és féltem, sosem látlak többé. A legnagyobb hiba volt, amit életemben elkövettem, hogy száműztelek a színem elől... Meg tudsz bocsátani nekem?
Az összegyűlt tündék csodálkozva mocorogtak.
Arya csak nagy sokára felelt: - Hetven éven át éltem, szerettem, harcoltam és öltem úgy, hogy egy szót sem beszéltem veled, anyám. A mi életünk hosszú, de ez még akkor sem kis idő.
Islanzadí kiegyenesedett, fölemelte a fejét. Egész testében reszketett. - Nem tudom semmivé tenni a múltat, Arya, bármennyire szeretném.
- Én pedig nem tudom elfelejteni, min mentem át.
- Nem is kell. - Megfogta a lánya kezét. - Arya, szeretlek. Te vagy az egyetlen rokonom. Menj, ha kell, de, hacsak nem akarsz megtagadni, szeretnék kibékülni veled.
Egy szörnye pillanatig úgy tűnt, Arya nem válaszol, vagy ami még rosszabb, visszautasítja az ajánlatot. Eragon látta, hogy habozik, és a hallgatóságra pillant. Azután lesütötte a szemét, és azt mondta: - Nem, anyám, nem hagyhatlak el. - Islanzadí bizonytalanul elmosolyodott, és ismét átölelte a lányát. Ez alkalommal Arya viszonozta a mozdulatot. Mosoly futott végig az összegyűlt tündék arcán.
A fehér holló felszökkent az állványára és azt károgta: - Az ajtó örökre szétesett, a család újra egy lehet, nincs más itt csak szeretet!
- Csitt, Blagden! - szólt oda Islanzadí a hollónak. - Tartsd meg magadnak a fűzfapoézisedet! - Miután elengedte a lányát, a királynő Eragon és Saphira felé fordult. - Bocsássatok meg, amiért udvariatlan voltam, és nem törődtem ilyen fontos vendégekkel.
Eragon megérintette az ajkát, azután jobb kezét a melléhez emelte, úgy, ahogy Arya tanította. - Islanzadí Dröttning. Atra esterní ono thelduin. - Semmi kétség, neki kell először megszólalnia
Islanzadí sötét szeme kitágult. - Atra du evarínya ono varda.
- Un atra mor’ranr lífa unin hjarta onr - fejezte be Eragon a szertartást. Láthatta, hogy a tündéket meglepi jártassága a szokásaikban. Elméjében hallotta, amint Saphira megismétli a királynőnek az üdvözlő szavakat.
Amikor végeztek, Islanzadí megkérdezte: - Sárkány, mi a neved?
Saphira.
Islanzadín látszott, hogy ismeri ezt a nevet, de nem tett megjegyzést. - Isten hozott Ellesmérában, Saphira. És a te neved, Lovas?
- Árnyékölő Eragon, felséges asszonyom. - Ez alkalommal a mögöttük ülő tündék hangosan suttogtak. Még Islanzadí is megdöbbent.
- Hatalmas nevet viselsz - mondta halkan -, ilyet ritkán adnak gyermeknek... Isten hozott Ellesmérában, Árnyékölő Eragon. Már régen várunk rátok. - Odalépett Orikhoz, üdvözölte, azután visszatért trónjához, és karjára vetette bársonypalástját. - Abból, hogy Saphira tojásának elfogása után ilyen hamar felbukkantál, a kezeden viselt gyűrűből és a derekadra övezett kardból arra következtetek, hogy Brom halott, és a kiképzésed még nincs befejezve. Szeretném meghallgatni a történetedet, beleértve azt is, hogyan halt meg Brom, és miként találkoztál a lányommal, vagy ő miként talált rád. Azután meghallgatom, hogy neked, törpe, mi a küldetésed, valamint a te kalandjaidat, Arya, amelyek azóta történtek, hogy rajtad ütöttek a Du Weldenvardenben.
Eragon nem először mesélt az élményeiről, így nem esett nehezére, hogy megismételje a királynőnek. Ha nagy néha cserbenhagyta az emlékezete, Saphira adott pontos leírást az eseményekről. Az ifjú több esetben egyszerűen rábízta, hogy ő folytassa az elbeszélést. Amikor befejezték, Eragon elővette Nasuada tekercsét a zsákjából, és átadta Islanzadínak.
A királynő átvette a pergamentekercset, feltörte a vörös viaszpecsétet. Miután elolvasta a levelet, sóhajtott, és kis időre lehunyta a szemét. - Most látom csak, milyen dőre voltam. Bánatom sokkal hamarabb enyhült volna, ha Arya tőrbe csalása után nem vonom vissza a harcosaimat, és nem tagadom meg, hogy fogadjam Adzsihád küldötteit. Sosem vádoltam volna a vardeneket a haláláért. Bármennyit éltem is, még mindig nincs elég eszem...
Hosszú csönd követte ezt a kijelentést, senki sem mert helyeselni vagy tiltakozni. Eragon a bátorságát összeszedve azt mondta: - Mivel Arya élve visszatért, beleegyezel, hogy segítsd a vardeneket, mint régen? Nasuada másképpen nem győzhet, én pedig fölesküdtem az ő ügyére.
- Vitám a vardenekkel olyan, mint a por a szélben - mondta Islanzadí. - Ne félj; segítjük őt, ahogy régen is tettük, sőt még jobban: miattad, és mert győztek az urgalok fölött. - Előrehajolt. - Ideadnád Brom gyűrűjét, Eragon? - Az ifjú habozás nélkül levonta az ujjáról az ékszert, és odanyújtotta a királynőnek, aki vékony ujjaival fölvette a tenyeréről. - Nem kéne viselned, Eragon, mivel nem neked szánták. Mindazonáltal a segítségért, amelyet a vardeneknek és a családomnak nyújtottál, ezennel kinevezlek Tündebaráttá, és neked adományozom ezt az Aren nevű gyűrűt, ezért bármerre járj, minden tünde tudni fogja, hogy bízhatnak benned, és segíteniük kell neked.
Eragon megköszönte a gyűrűt, és visszahúzta az ujjára. Islanzadí egyfolytában nézte zavarba ejtően éles szemével, mérlegelte, tanulmányozta és elemezte. Az ifjú úgy érezte, Arya anyja előre tudja, hogy ő mit fog tenni és mondani. - Du Weldenvardenben sok év óta nem kaptunk ehhez fogható híreket - mondta a királynő. - Megszoktuk, hogy errefelé lassabban zajlik az élet, mint Alagaésia többi részében, és felzaklat, hogy ennyi minden történhet ilyen gyorsan anélkül, hogy egyetlen szó a fülembe jutna.
- És mi lesz a kiképzésemmel? - Eragon lopott pillantást vetett a falnál ülő tündékre. Melyikük lehet Togira Ikonoka, aki elérte őt az elméjével, megszabadította Durza gonosz hatásától a Farthen Dúr-i csata után, és arra bátorította, hogy utazzék Ellesmérába?
- Megkezdődik, amint eljő az ideje. Mégis attól félek, hiábavaló az oktatásod, amíg meg nem gyógyulsz. Ha nem tudod legyőzni az Árny mágiáját, nem leszel több névleges vezetőnél. Még így is hasznos lehetsz, de csak mint annak a reménynek az árnyéka, amely több mint egy évszázada éltet minket. - Szemrehányás nélkül beszélt, szavai mégis mennykőcsapásként érték Eragont. Tudta, hogy a királynőnek igaza van. - Ez a helyzet nem a te hibád, és fáj ilyet mondanom, de be kell látnod, milyen súlyosan megrokkantál... Sajnálom.
Ezután Orikhoz fordult: - Régen volt, amikor fajodból utoljára lépett valaki a csarnokainkba, törpe uram. Eragonfiniarel elmagyarázta, miért vagy itt, de neked nincs hozzátennivalód?
- Csupán királyom, Hrothgar üdvözletét tehetem hozzá, és azt a most már szükségtelen könyörgését, hogy ismét vegyétek fel a kapcsolatot a vardenekkel. Továbbá azért vagyok itt, hogy lássam, betartják-e a szerződést, amelyet Brom kovácsolt közöttetek és az emberek között.
- Mi megtartjuk ígéreteinket, akár ezen a nyelven, akár az ősnyelven tesszük őket. Köszönöm Hrothgar üdvözletét, és kellően viszonzom. - Végül sor került arra, amire Eragon szerint az ő érkezésük óta várt a királynő. Aryához fordult és megkérdezte: - Nos, lányom, hát veled mi történt?
Arya lassan, gépiesen beszélni kezdett, először az elfogatásáról, azután hosszú fogságáról, a Gil’eadban elszenvedett kínzásokról. Saphira és Eragon szándékosan kihagyták ezeket a részleteket, de Arya nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy beszámoljon róla, min ment keresztül. Érzelemmentes beszámolója feltámasztotta Eragonban azt a haragot, amelyet akkor érzett, amikor először látta a sebeit. A tündék némán hallgatták végig a beszámolót, noha a kardjukat markolták, és arcukon megjelentek a hideg düh borotvaéles ráncai. Egyetlen könny futott le Islanzadí arcán.
Ezután egy karcsú tünde lépett a székek közötti mohos gyepre. - Tudom, hogy mindnyájunk nevében beszélek, Arya Dröttningu, amikor azt mondom, hogy ég a szívem a bánattól a megkínzatásod miatt. Ez a bűn megbocsáthatatlan, megmagyarázhatatlan és jóvátehetetlen. Galbatorixnak lakolnia kell érte. Adósaid vagyunk, amiért nem árultál el minket, városaink helye rejtve maradt az Árny előtt. Kevesen bírtuk volna ilyen sokáig a hallgatást.
- Köszönöm neked, Dáthedr-vor.
Most Islanzadí szólalt meg, és a hangja harangként zengett a fák között. - Elég! Vendégeink belefáradtak az álldogálásba és a várásba, mi pedig túl sokáig beszéltünk gonosz dolgokról. Nem fogom elrontani ezt az alkalmat a múlt sebeinek feltépésével. - Gyönyörű mosoly ragyogott föl az arcán. - A lányom visszatért, itt egy sárkány és a Lovasa; és én gondoskodom róla, hogy illően ünnepeljük őket! - Fölállt, nyúlánkan és fenségesen bíbor köntösében, összecsapta a kezét. A hangra valahol húszlábnyi magasan kábítóan illatozó rózsák és liliomok buggyantak elő a levegőből, és tarka hóesésként hullottak alá a székekre és a pavilonra.
Nem az ősnyelvet használta, jegyezte meg Eragon.
Észrevette, hogy miközben mindenki a virágokkal van elfoglalva, Islanzadí gyengéden megérinti Arya vállát, és alig hallhatóan odasúgja: - Sohasem szenvedtél volna, ha meghallgatod a tanácsomat. Igazam volt, amikor elleneztem, hogy elfogadd a yawét.
- Erről nekem kellett döntenem.
A királynő elnémult, azután bólintott, és kinyújtotta a karját. - Blagden! - A holló egy szárnycsapással átvetette magát az állványáról Islanzadí bal vállára. Az egész gyülekezet meghajolt, amikor Islanzadí elindult a terem vége felé, ahol feltárta az ajtót, és tartott a kint várakozó sok száz tündének egy rövid beszédet az ősnyelven, amelyet Eragon nem értett. A tündék éljenzésben törtek ki, és futkosni kezdtek.
- Mit mondott? - kérdezte suttogva Eragon Narítól.
A tünde elmosolyodott. - Hogy csapra verjük a legjobb hordóinkat, és meggyújtjuk a főzőtüzeket, a ma éjszaka a lakomáé és az éneké. Gyere! - Megragadta Eragon kezét, és a királynő után húzta, aki a buja fenyők és a hűvös páfrányok szigetei között haladt tova. Miközben a teremben voltak, a nap az ég peremére süllyedt, és elöntötte az erdőt borostyán fénnyel, amely fénylő olajként tapadt a fákra és a virágokra.
Ugye tisztában vagy vele, szólalt meg Saphira, hogy a király, akit Lifaen említett, az bizonyosan Arya apja?
Eragon majdnem orra esett. Igazad van... És ez azt jelenti, hogy vagy Galbatorix ölte meg, vagy az Esküszegők.
Körök a körökben.
Megálltak egy kis domb tetején, ahol tündék egy csoportja hosszú, kecskelábú asztalt és székeket helyezett el. Körülöttük az erdő zsongott a tevékenységtől. Ahogy az este közeledett, vidám tüzek gyulladtak szerte Ellesmérában. Az asztaluk közelében máglya égett.
Valaki adott Eragonnak egy serleget. Ugyanabból a különös fából készült, amely már Cerisben feltűnt neki. Beleivott az átlátszó folyadékba, azután pedig tátogott, annyira égette a torkát. Olyan íze volt, mintha fűszeres almabort kevertek volna méhserhez. Ujjai hegye és a füle zsibongani kezdett, az érzékei csodálatosan kitisztultak tőle. - Mi ez? - kérdezte Narítól.
Narí elnevette magát. - A faelnirv? Összezúzott bodzából és holdfényből erjesztjük. Egy erős ember akár három napig is utazhat úgy, hogy nincs más tápláléka.
Saphira, ezt neked is meg kell kóstolnod. A sárkány beleszimmantott a serlegbe, azután kinyitotta a száját, hogy Eragon beletölthesse a maradék faelnirvet. Saphira kerekre nyitotta a szemét, és a farkát csóválta.
Ez már döfi! Van még?
Mielőtt Eragon válaszolhatott volna, Orik ballagott oda hozzájuk. - A királynő lánya! - dörmögte fejcsóválva. - Bár elmondhatnám Hrothgarnak és Nasuadának! Érdekelné őket.
Islanzadí egy magas hátú székbe ült, és ismét tapsolt egyet. A városból négy tünde jött elő hangszerekkel. Kettőnél cseresznyefa hárfa volt, a harmadiknál pánsíp, a negyedik csak a hangját hozta, és rögtön rázendített egy táncos, vidám dalra.
Eragon csak minden harmadik szót értett, de amit igen, attól vigyorognia kellett. A dal egy szarvasbikáról szólt, aki nem tudott inni egy tóból, mert egy szarka folyton háborgatta.
Miközben hallgatta a dalt, a tekintete körbejárt, és észrevett egy kislányt a királynő mögött. Amikor jobban megnézte, látta, hogy a kócos haj nem ezüstszínű, mint sok tündéé, hanem a kortól fakó, az arca pedig ráncos és redős, mint egy kiszáradt alma. Nem volt sem tünde, sem törpe, de - Eragon érzése szerint - ember sem. Mikor elmosolyodott, Eragon látta, hogy tűhegyesek á fogai.
Amikor az énekes befejezte a dalt, és a hárfák és a pánsíp szólt helyette, Eragon egy csomó tünde között találta magát, akik mind vele és - érezte, hogy ez a fontosabb - Saphirával szerettek volna találkozni.
A tündék kecses meghajlással bemutatkoztak, mutató- és középső ujjukkal megérintették az ajkukat, mire Eragon hasonlóképpen cselekedett, és vég nélkül ismételgette az üdvözléseket az ősnyelven. Udvarias kérdéseket tettek föl a hőstetteiről, de a társalgás zömmel Saphira körül forgott.
Eragon eleinte hagyta beszélni Saphirát, hiszen mindenkit a sárkánya érdekelt. De hamarosan bosszantani kezdte, hogy semmibe veszik; hozzászokott, hogy mások odafigyelnek, ha beszél. Gyászosan vigyorgott, mert megriasztotta, mennyire szüksége van az emberek figyelmére, amióta csatlakozott a vardenekhez. Megparancsolta magának, hogy lazítson, és élvezze az ünnepet.
Nemsokára ételek illata árasztotta el a tisztást. Tündék hozták a finomságokkal teli tálakat. A meleg kenyér és a kis, kerek mézeskalácsok mellett kizárólag gyümölcsöt, zöldséget és bogyókat szolgáltak fel. A bogyók szerepeltek a legleleményesebb változatokban, volt például áfonyaleves, málnamártás és gyűszűbogyózselé. Egy tálon sziruptól csöpögő, vadmálnával megszórt, szeletelt alma kellette magát a spenóttal, kakukkfűvel és ribizlivel töltött gombapástétom mellett.
Húst nem látott Eragon, még halat vagy vadat sem, amit még mindig nem értett. Carvahallban és a Birodalomban a hús a gazdagság jelképének és fényűzésnek számított. Minél több aranya volt valakinek, annál gyakrabban engedhette meg magának a hátszínt és a borjúhúst. Még a kurtanemesség is húst evett mindennap. Ha nem így tesznek, mindenki tudta volna róluk, hogy anyagilag kutyául állnak. A tündék azonban, nyilvánvaló gazdagságuk ellenére, nem osztották ezeket az elveket, pedig varázslattal ugyancsak könnyen vadászhattak volna.
Egyébként meghökkentő lelkesedéssel rontottak oda az asztalhoz. Gyorsan helyet foglalt mindenki. Az asztalfőre Islanzadí ült Blagdennel, a hollóval, a balján Dáthedrrel, a jobbján Aryával és Eragonnal, akikkel szemközt Orik telepedett le. Őket követte a többi tünde, köztük Narí és Lifaen. Az asztal végére nem tettek széket, csak egy hatalmas, faragott tányért Saphirának.
Evés közben Eragon körül mindenki fecsegett és kacagott. Az ifjút annyira lenyűgözte az ünnep, hogy elvesztette az időérzékét, nem érzékelt mást, csak a körülötte zsongó nevetést, az idegen szavakat és a faelnirv kellemes melegét. A sejtelmes hárfazenét szinte nem is hallotta, bár beleborzongott a pengésébe. Időnként felrezzent az asszony-gyerek pillantására, aki még evés közben is őt bámulta résnyire szűkült szemével.
A beszélgetés egyik szünetében Eragon Arya felé fordult, aki tíz szót ha mondott vacsora közben. Az ifjú nem mondott semmit, csak nézte a tündét, és azon töprengett, ki lehet.
Arya megrezzent. - Még Adzsihád sem tudta.
- Mit?
- A Du Weldenvardenen kívül senkinek nem mondtam el, hogy ki vagyok. Brom tudta - először itt találkoztunk -, de kérésemre nem árulta el.
Eragon nem értette, hogy ezt most kötelességtudásból magyarázza-e, vagy azért, mert lelkifurdalása van, amiért félrevezette őt és Saphirát. - Brom egyszer azt mondta, hogy amit a tündék nem mondanak el, az gyakran fontosabb, mint amit elmondanak.
- Jól ismert minket.
- De miért? Számított volna, ha valaki tudja?
Arya habozott. - Amikor elhagytam Ellesmérát, nem akartam emlékezni a rangomra. Továbbá nem tűnt fontosnak a munka szempontjából, amit a vardenek és a törpék között kellett végeznem. Semmi köze nem volt ahhoz, amivé lettem... ami vagyok. - A királynőre pillantott.
- Azért nekem és Saphirának elmondhattad volna.
Aryának láthatólag nem tetszett a szemrehányó hang. - Semmi okom nem volt arra gondolni, hogy Islanzadí kegyesebben tekint rám, és ha elmondom nektek, az sem változtatott volna semmin. A gondolataim az enyémek. - Az ifjú elvörösödött a mondatban rejlő célzástól. Miért bízna meg Arya - aki diplomata, királylány, tünde, és idősebb, mint az ő apja és nagyapja együttvéve, akárkik legyenek is - benne, egy tizenhat éves halandóban?
- De legalább - motyogta - kibékültél az anyáddal.
Arya furcsán mosolygott: - Volt választásom?
Ebben a pillanatban Blagden leugrott Islanzadí válláról, végiglépkedett az asztal közepén, miközben gunyorosan bókolt jobbra-balra. Megállt Saphira előtt, rekedten krákogott, azután károgni kezdett:
A sárkányok, akár a járgányok,
Akkorák.
A sárkányok, akár a kancsók,
Van torkuk.
De míg e kettőben az ember sört talál,
A sárkány inkább szarvashúst zabál!
A tündék elnémultak a szörnyülködéstól. Várták, mit szól ehhez Saphira. Ő hosszas hallgatás után felpillantott a birstortájából, és füstfelhőbe burkolta a madarat. Meg a kismadarakat is, vetítette ki a gondolatát, hogy mindenki hallja. A tündék elnevették magukat, Blagden visszatotyogott a helyére, miközben felháborodottan károgott, és a szárnyával csapkodva igyekezett elhajtani a füstöt.
- Bocsánatot kell kérnem Blagden kínrímeiért - szólalt meg Islanzadí. - Mindig pocsék modora volt, bármennyire igyekszem civilizálni.
Elfogadom a bocsánatkérést, mondta Saphira nyugodtan, és visszatért a tortájához.
- Honnan származik? - kérdezte Eragon, aki igyekezett kedélyesebb hangot megütni Aryával, de kíváncsi is volt.
- Blagden valaha megmentette az apám életét - felelte ő. - Evandar egy urgallal vívott, amikor megbotlott és elejtette a kardját. Mielőtt az urgal lecsaphatott volna, egy holló nekitámadt, és kivájta a szemét. Senki sem tudja, miért csinálta, de ez tette lehetővé, hogy Evandar visszanyerje az egyensúlyát és győzzön. Apám, aki mindig nagylelkű volt, azzal köszönte meg a hollónak, hogy varázsigékkel értelmessé és hosszú életűvé tette. Ám a varázslatnak volt egy előre nem látott hatása: Blagden kifehéredett, és megszerezte azt a képességet, hogy bizonyos eseményeket meg tud jósolni.
- A jövőbe lát? - kérdezte meglepetten Eragon.
- Lát? Nem. De talán megérzi, ami elkövetkezik Mindenesetre mindig rejtvényekben beszél, amelyeknek többsége egyszerű ostobaság. Csak ne felejtsd el, hogy ha Blagden odamegy hozzád és mond valamit, ami nem tréfa vagy szóvicc, akkor jobb, ha odafigyelsz rá.
Amikor véget ért az étkezés, Islanzadí fölállt. Mindenki követte a példáját. - Későre jár - mondta -, elfáradtam, visszavonulok a lugasomba. Eragon, Saphira, kísérjetek el, megmutatom, hol alusztok ma éjjel. - Intett a lányának, azután távozott az asztaltól. Arya követte.
Miközben Eragon megkerülte az asztalt Saphirával, megállt a gyerek-asszonynál, akinek meghökkentően ragadozó szeme volt. Egész külseje - a szem, a bozontos haj, a fehér, hegyes fogak - emlékeztette valamire Eragont. - Ugye, te váltott macska vagy? - A lény pislogott, azután veszélyes mosolyban villantotta ki hegyes fogait. - Egy rokonoddal, Solenbummal találkoztam Teirmben, aztán Farthen Dúrban.
A lény szélesebben vigyorgott. - Igen. Igazán derék fickó. Engem untatnak az emberek, de ő szórakoztatónak találja, hogy Angelával, a boszorkánnyal csavarogjon. - Tekintete Saphirára siklott, és félig morgó, félig doromboló torokhanggal fejezte ki tetszését.
Hogy hívnak?, kérdezte Saphira.
- Sárkány, a nevek csodálatos dolgok a Du Weldenvarden közepén, de mennyire, hogy azok. Mindazonáltal... a tündék között Figyelő, Fürgemancs vagy Álomtáncos néven ismernek, de ti szólíthattok Maudnak. - Megrázta merev tincsekbe tapadt fehér sörényét. - Jobb, ha siettek a királynő után, ifjoncok; nem szíveli a szamarakat és a késlekedőket.
- Örülök az ismeretségnek, Maud - mondta Eragon, és meghajolt. Saphira is bókolt. Eragon Orikra pillantott, azon tűnődve, vajon hol szállásolják el a törpét, majd Islanzadí után indult.
Egy fa tövében érték utol. A törzsön kecses lépcső kanyargott fölfelé a gömb alakú szobákhoz, amelyeket ágak tartottak a fa koronájában.
Islanzadí fölemelte finom kezét, és a szobákra mutatott. - Neked repülnöd kell, Saphira. Amikor lépcsőinket növesztetteik, nem sárkányokra gondoltunk. - Azután Eragonhoz fordult: - Itt lakott a Sárkánylovasok vezére, ha Ellesmérába jött. Most neked adom, mivel jogod van erre a címre... Ez az örökséged. - Mielőtt Eragon megköszönhette volna, a királynő elfordult, és Aryával együtt távozott, aki egy hosszú pillanatig nézte az ifjút, mielőtt eltűnt a város mélyén.
Megnézzük, miféle szállást adtak nekünk?, kérdezte Saphira. Felszökkent, és dugóhúzóban emelkedni kezdett a fa körül, egyik szárnyának hegyével a föld felé mutatva, hogy megtartsa az egyensúlyát.
Mikor Eragon az első lépcsőfokra tette a lábát, látta, hogy a királynő igazat mondott; a lépcsők a fából nőttek ki. Talpa alatt a kérget simára és laposra koptatta a sok tündeláb, de akkor is a fa része volt, akárcsak a pókhálófinom mellvéd vagy a faragott korlát a jobb keze alatt.
Ezt a lépcsőt a tündék erejére tervezték, ezért meredekebb volt, mint amihez Eragon szokott. Lábszára és combja hamarosan sajogni kezdett. úgy lihegett, mire elérte a tetőt - miután átmászott az egyik szoba padlójába foglalt csapóajtón -, hogy meg kellett támaszkodnia a térdén, és előrehajolva kapkodott levegő után. Magához térve kiegyenesedett, és körülnézett.
Kör alakú előszobában találta magát, amelynek közepén talapzat állt. A talapzatból kiemelkedő szobor két halvány kezet és alkart ábrázolt, amelyek egymás köré tekeredtek, de sohasem érintkeztek. Három zsalugáteres ajtó nyílt az előtérből: az egyik egy zordan egyszerű ebédlőbe, amelyben legföljebb tíz ember fért el, a másik egy mellékhelyiségbe, amelynek közepén az üres mélyedést Eragon nem tudta mire vélni, és az utolsó a hálószobába, amelynek nyitott oldala a Du Weldenvardenre nézett.
A mennyezeten levő horogról leakasztott egy lámpást, és belépett a hálószobába, felriasztva az árnyakat, amelyek úgy ugrándoztak és forogtak, akár a táncosok. Könnycsepp alakú nyílás ütötte át a külső falat, akkora, hogy egy sárkány beférjen rajta. A szobában volt egy ágy, úgy állítva, hogy ha az ember a hátán feküdt, ráláthatott az égre és a holdra; egy szürke kandalló, olyan hideg és acélkemény, mintha a fát elképzelhetetlen módon összesajtolták volna; és egy hatalmas, alacsony peremű tálféle, tele puha takarókkal, ahol Saphira alhatott.
Miközben Eragon nézelődött, a sárkány lecsapott, és megállt a nyílás peremén. Pikkelyei ragyogtak, akár egy kék csillagkép. Mögötte a nap utolsó sugarai hullottak az erdőre, párás borostyánszínre festve a csúcsokat és dombtetőket. A tűlevelek izzottak, mint a tüzes vas, és elűzték az árnyakat az ibolyaszín látóhatár felé. Ebből a magasságból a város olyan volt, mint a rések sokasága a gigászi lombsátorban, a nyugalom szigetei egy nyugtalan óceánban. Csak most mérhették föl Ellesméra valódi nagyságát: több mérföld hosszan nyúlt el észak és nyugat felé.
Még jobban tisztelem a Lovasokat, ha Vrael itt lakott, mondta Eragon. Sokkal egyszerűbb, mint amire számítottam. A lakás megremegett egy széllökéstől.
Saphira megszaglászta a takaróit. Még nem láttuk Vroengardot, mondta, de az ifjú érezte, hogy egyetért vele.
Mikor Eragon becsukta a hálószoba ajtaját, a sarokban megakadt a tekintete valamin, amit elsőre nem vett észre: egy csigalépcsőn, amely egy sötét fakürtőben tűnt el. Felemelte a lámpást, és óvatosan elindult, egyszerre mindig csak egy fokot lépve. Nagyjából húsz láb magasan egy dolgozószobába ért, amelyben íróasztal állt - rajta pennák, kalamáris és papír, de pergamen nem -, és volt benne még egy kipárnázott fészek, amelyben egy sárkány összegömbölyödhetett. A túlsó falon ugyancsak volt egy nyílás, amelyen ki-be lehetett járni.
Saphira, gyere, ezt meg kell nézned!
De hogyan?, kérdezte a sárkány.
Kívülről. Összerándult, amikor a fakéreg recsegni és hasadozni kezdett Saphira karmai alatt. A sárkány kimászott a hálószobából, és felröppent a dolgozószobába. Elégedett vagy?, kérdezte Eragon, amikor fölért. Saphira fürkészően nézett rá zafír szemével, azután megtekintette a falakat és a bútorokat.
Nem tudom, hogy nem fázik itt az ember, ha a szobában ki-be jár a levegő?, kérdezte.
Én sem tudom. Eragon megvizsgálta a falakat a nyílás két oldalán, kezét végigfuttatta az absztrakt mintákon, amelyeket a tündék dalai csaltak ki a fából. Egyszer csak függőleges élt tapintott a kérgen. Megnyomta, mire áttetsző hártya tekeredett ki a falból. Elhúzta a nyílás előtt, és a másik oldalon egy horonyba akasztotta. Amint ezzel elkészült, a levegő megsűrűsödött, és érzékelhetően melegebb lett. Itt a válasz, mondta. Elengedte a szövetet, amely ide-oda csapkodva visszatekeredett a helyére.
Visszatértek a hálószobába, Eragon kicsomagolt, közben Saphira összegömbölyödött az ágyában. Az ifjú gondosan elhelyezte a pajzsát, a karpáncélt, a lábvértet, a sisak alá való vassapkát, a sisakot, azután levette az ujjasát és bőrhátú páncélingét. Derékig csupaszon ült az ágyon, nézte az olajozott láncszemeket, amelyek meglepően hasonlítottak Saphira pikkelyeihez.
Megcsináltuk, mondta derűsen.
Hosszú utazás volt... de tény, hogy megcsináltuk. Szerencse, hogy a balsors nem csapott le ránk útközben.
Az ifjú bólintott. Most megtudjuk, megérte-e. Néha azon tűnődöm, nem töltenénk-e hasznosabban az időnket, ha a vardeneknek segítenénk védekezni.
Eragon! Tudod, hogy további oktatásra van szükségünk. Brom ezt akarta volna. Mellesleg Ellesméra és Islanzadí látása önmagában is megérte, hogy idáig jöttünk.
Talán. Aztán végül csak megkérdezte: Neked mi a véleményed erről?
Saphira kicsit kinyitotta a száját, megvillantotta a fogait. Nem tudom. A tündék még Bromnál is több titkot őriznek, és olyasmit csinálnak a varázslat segítségével, amit sose tartottam lehetségesnek. Fogalmam sincs, miféle módszereket használnak, amiktől ilyen formákba nőnek a fáik. Azt se tudom, mivel idézte meg Islanzadí azokat a virágokat. Ez meghaladja az ismereteimet.
Ez azért megkönnyebbülés volt Eragonnak, hogy nem csak ő esett ámulatba. És Arya?
Mi van vele?
Hát tudod. Hogy kicsoda valójában.
Ő nem változott, csak a te nézőpontod. Saphira mély torok
hangon kuncogott, ami olyan volt, mintha kavicsok csikorognának, azután a mellső lábára hajtotta a fejét.
Már fényesen ragyogtak az égen a csillagok, és baglyok huhogtak Ellesmérában. A világ nyugodt és csöndes volt, mintha elszunnyadt volna a tiszta éjszakában.
Eragon bebújt puha takarója alá, és nyúlt, hogy eloltsa a lámpást. Megtorpant a keze a levegőben. Itt van a tündék fővárosában, százlábnyira a föld felett, és Vrael valamikori ágyában fekszik.
Ez a gondolat túl sok volt neki.
Felült, egyik kezével megragadta a lámpást, a másikkal Zar’rocot. Bemászott a meglepett Saphira ágyába, és odabújt a sárkány meleg oldalához. Saphira zümmögött, betakarta bársonyos szárnyával. Eragon eloltotta a lámpást, és lehunyta a szemét.
Így merültek mély álomba Ellesmérában.