|
N |
oha másnap fáradt volt, Eragon már hajnal előtt talpra parancsolta magát, mert szeretett volna látni egy alvó tündét. Ez már valóságos játék volt nála. Tudni akarta, mikor kelnek a tündék - ha alusznak egyáltalán -, és látni akarta, hogy festenek lehunyt szemmel. A mai nap sem volt kivétel.
- Jó reggelt! - köszöntötte Narí és Lifaen a magasból. Eragon felnézett, és látta, hogy egy fenyő ágain állnak, jó ötvenlábnyira a talajtól. Macskaszerű könnyedséggel ugrottak ágról ágra, és mellette értek földet.
- Őrködtünk - magyarázta Lifaen.
- Miért?
Arya előlépett egy fatörzs mögül - Az én félelmeim miatt. Du Weldenvardenben sok rejtély és veszély lakozik, különösen egy Lovas számára. Sok ezer éve élünk benne, és a régi varázslat még mindig itt lappang a legváratlanabb helyeken; a mágia átitatja a levegőt, a vizet és a földet. Egyes pontokon az állatokra is hat. Néha különös teremtmények kószálnak az erdőben, és egyáltalán nem mind barátságos.
- Ezek... - Elhallgatott, mert a gedwéy ignasia bizseregni kezdett a tenyerén. A nyakláncra fűzött ezüstkalapács, amelyet Ganneltől kapott, felforrósodott a nyakában, és érezte, ahogy az amulett varázsigéje magába szívja az erejét.
Valaki meg akarja idézni!
Csak nem Galbatorix?, gondolta rémülten. Megmarkolta a nyakláncot, előhúzta az ujjasa alól, hogy letépje, ha túlságosan legyengül. Saphira odarohant hozzá a tábor másik végéből, hogy átadjon neki a saját erőtartalékából.
Egy perc múlva a forróság elszivárgott a kalapácsból, amely ismét hidegen pihent a bőrén. A tenyerén táncoltatta, azután visszacsúsztatta a ruhája alá. Ellenségeink keresnek minket, mondta Saphira.
Ellenségek? Nem lehet, hogy valaki a Du Vrangr Gatából?
Úgy vélem, Hrothgar szólt Nasuadának, hogy parancsára Gannel adott neked egy elvarázsolt nyakláncot... Lehet, hogy eleve Nasuadától származik az ötlet.
Arya elkomorodott, mikor Eragon elmagyarázta, mi történt. - Emiatt még sürgősebb Ellesmérába érnünk, hogy elkezdődhessék a kiképzésed. Az események rohamtempóban zajlanak Alagaésiában, és attól tartok, nem lesz elég időd a tanulmányaidra.
Eragon szeretett volna még beszélgetni, de a sietős táborbontás miatt elveszett az alkalom. Berakodtak a kenukba, eloltották a tüzet, és fölfelé indultak a Gaena folyón.
Alig egy órája voltak a vízen, amikor Eragon észrevette, hogy a folyó szélesebb és mélyebb lett. Néhány perccel később felbukkant egy vízesés, amely lüktető morajlással töltötte el a Du Weldenvardent. Úgy száz láb magas volt, és megmászhatatlannak tűnő sziklafalról zuhant alá. - Ezen hogy jutunk át? - Arcát máris eláztatta a hideg permet.
Lifaen a bal partra mutatott, ahol, valamivel távolabb a zúgótól, ösvényt tapostak ki fölfelé a meredélyre. - Le kell vinnünk a kenukat és a többi holmit egy fél mérő földnyire, mielőtt a folyó kitisztul.
Kioldozták a köteleket, amelyekkel az ülések közé erősítették a rakományt, azután kupacokba rakták, majd a kupacokat zsákokba gyömöszölték. - Uhh! - nyögte Eragon, amikor megemelte a terhet. Kétszer olyan nehéz volt, mint azok a csomagok, amelyeket rendes körülmények között gyalogszerrel szállítani szoktak.
Át tudok repülni veled a vízesés fölött... mindnyájatokkal, ajánlotta Saphira, aki kikapaszkodott a sáros partra, és lerázta magáról a vizet.
Amikor Eragon megismételte az ajánlatot, Lifaen borzadva nézett rá. - Elképzelhetetlen számunkra, hogy igavonó baromként bánjunk egy sárkánnyal. Sértő lenne rád nézve, Saphira - Eragon Shur’tugalra is -, és szégyent hozna a vendégszeretetünkre.
Saphira felhorkant, és egy lángcsóvát eresztett ki az orrlyukán, amitől a folyó felszíne gőzölgött, és felhőcske lebegett a víz fölött. Ostobaság! Egyik pikkelyes lábával átnyúlt Eragon fölött, a karmával elkapta a hátizsák vállszíját, azután a fejük fölé szökkent. Érjetek utol, ha tudtok!
Tiszta, csilingelő nevetés törte meg a csöndet, olyan, mint a csúfolódó rigó dala. Eragon döbbenten fordult meg, és látta, hogy Arya nevet. Először hallotta nevetni - és milyen szép hangon! A lány Lifaenre mosolygott. - Sokat kell még tanulnod, ha azt hiszed, előírhatod egy sárkánynak, hogy mit tegyen, és mit ne.
- Na de a méltánytalanság...
- Semmiféle méltánytalanság nem esik, ha Saphira szabad akaratából cselekszik - szögezte le Arya. - Most pedig menjünk, mielőtt még több időt pocsékolunk el.
Eragon, reménykedve, hogy az erőfeszítéstől nem fájdul meg a háta, felkapta Lifaennel a kenut, és a vállára támasztotta. Kénytelen volt a tünde vezetésére hagyatkozni, mert csak a talajt látta a lába alatt.
Egy órával később átjutottak a gerincen, és olyan messzire mentek a veszedelmes fehér víztől, ahol ismét nyugodt és sima volt a Gaena folyó. Saphira már várta őket, és közben lelkesen fogdosta a halakat a sekélyesben. Háromszögletű fejével úgy kapkodta ki őket a vízból, mint valami gém.
Arya magához szólította, majd azt mondta neki és Eragonnak: - A következő kanyar mögött van az Ardwen-tó, annak a nyugati partján pedig Sílthrim, az egyik legnagyobb városunk. Azon túl egy hatalmas rengeteg, az választ el minket Ellesmérától. Sok tündével találkozhatunk Sílthrim közelében. Én azonban nem szeretném, ha bárki is látna benneteket, amíg nem beszéltünk Islanzadí királynővel.
Miért?, visszhangozta Saphira Eragon gondolatát.
- Jelenlétetek nagy és szörnye változást jelent királyságunk számára - felelte Arya dallamos hangján -, és az ilyen dolgok veszedelmesek, ha nem vagy elővigyázatos. A királynőnek kell az elsőnek lennie, aki találkozik veletek. Csak ő elég tekintélyes és bölcs, hogy irányíthassa az átmenetet.
- Igazán nagy véleménnyel vagy róla - jegyezte meg Eragon.
Ezekre a szavakra Narí és Lifaen megállt, és óvatosan sandított Aryára. A lány arca kiürült, azután büszkén kihúzta magát. - Jól vezetett minket... Eragon, tudom, hogy van egy csuklyás köpenyed, amelyet még Tronjheimből hoztál. Amíg meg nem szabadulunk a lehetséges megfigyelőktől, fölvennéd és eltakarnád a fejed, hogy senki se vegye észre a kerek füled, és ne lássa, hogy ember van velünk? - Az ifjú bólintott. - Saphira, neked el kell bújnod napközben, majd éjszaka gyere utánunk. Adzsihádtól hallottam, hogy ugyanezt tettétek a Birodalomban.
Utáltam is minden pillanatát, morgott a sárkány.
- Csak ma és holnap. Azután már elég messze leszünk Sílthrimtől, és nem kell attól tartanunk, hogy kellemetlen következményei lesznek annak, ha fölfedeznek - ígérte Arya.
Saphira Eragonra nézett azúrkék szemével. Amikor menekültünk a Birodalomból, megesküdtem rá, hogy mindig közel leszek hozzád és megvédlek. Valahányszor elmentem, mindig valami rossz dolog történt: Yazuac, Daret, Dras-Leona, a rabszolgavadászok.
De Teirmben nem történt semmi.
Tudod, mire gondolok! Különösen azért utállak magadra hagyni, mert beteg a hátad, és nem tudsz védekezni.
Én bízom benne, hogy Arya és a többiek vigyáznak rám. Te nem?
Saphira habozott. Megbízom Aryában. Megfordult, feltrappolt a folyóparton, üldögélt egy percig, azután visszatért. Jól van. Beleegyezését átsugározta Aryának is, hozzátéve: De nem várok tovább holnap esténél, még akkor sem, ha abban az időben éppen Sílthrim közepén vagytok!
- Megértettem - mondta Arya. - De éjjel is óvatos legyél a repüléssel, a tündék a sötétben is jól látnak, kivéve a legfeketébb éjszakát. Ha véletlenül észrevesznek, megtámadhatnak varázslattal.
Hát ez remek, jegyezte meg Saphira.
Miközben Orik és a tündék visszarakodtak a csónakokba, Eragon és Saphira átkutatták a homályos erdőt megfelelő búvóhely után. Egy száraz mélyedés mellett döntöttek, amelyet töredezett sziklák vettek körül, és az alján fenyőtű szőnyeg tette kellemesen ruganyossá a talajt. Saphira összegömbölyödött a földön és biccentett. Most eredj. Itt elleszek.
Eragon átölelte a nyakát - óvatosan kikerülve a hegyes tüskéket -, azután kelletlenül, hátra-hátranézve távozott. A folyónál, indulás előtt, fölvette a köpenyét.
Nem fújt szél, mikor feltűnt az Ardwen, ennek következtében a hatalmas tó sima és mozdulatlan tükröt tartott a fáknak és a felhőknek. Az illúzió olyan tökéletes volt, hogy Eragon úgy érezte, egy másik világba néz egy ablakon át, és ha továbbmennek, a kenuk vég nélkül zuhannak majd a visszatükrözött égben. Megborzongott a gondolattól.
A párás messzeségben fehér nyírfakéreg kenuk cikáztak a két part között, mint a molnárpoloskák. Hihetetlen sebességgel mozgatta őket a tündék ereje. Eragon lehajtotta a fejét, és lejjebb húzta a csuklyát az arcába. Kapcsolata Saphirával annál gyengébb lett, minél távolabb kerültek egymástól, végül csak egy gondolatfonal kötötte ó’ket össze. Estére kelve már nem érezte a sárkány jelenlétét, még akkor sem, ha a végletekig feszítette elméjét. Du Weldenvarden hirtelen sokkal magányosabb és elhagyatottabb hely lett.
Ahogy mélyült a homály, tőlük mérföldnyire eltérő magasságokban fehér fények gyúltak a fák között. A telihold ezüstjében villódzó szikrák túlvilágivá és rejtelmessé varázsolták az éjszakát.
- Az ott Sílthrim - mondta Lifaen.
Halk csobbanással sötét csónak siklott tova mellettük. A benne ülő tünde halk „Kvetha Fricai”-t mormolt.
Arya Eragonék csónakja mellé kormányozta a sajátját. - Itt megállunk éjszakára.
Az Ardwen-tó partján táboroztak le, ott, ahol a talaj elég száraz volt az alváshoz. A vadul támadó szúnyogok miatt Aryának el kellett mondania egy védő varázsigét, hogy viszonylagos nyugalomban vacsorázhassanak.
Ezután mind az öten a tűz köré telepedtek, és az arany lángokat bámulták. Eragon egy fának támasztotta a fejét, és az égen száguldó hullócsillagot nézte. Már éppen lecsukódni készült a szeme, amikor Sílthrim felől női hangot hozott a szellő. Olyan puhán susogott, mintha toll csiklandozta volna meg a fülét. Összeráncolta a szemöldökét, kiegyenesedett, hátha úgy jobban hallja a suttogást.
Ahogy a füstcsík vastagodik, mikor fellobban a frissen gyújtott tűz, úgy erősödött a suttogás, míg az egész erdő sóhajtozni nem kezdte az incselkedő, kanyargó dallamot, amely szilaj önfeledtséggel szökkent a magasba vagy hullott a mélybe. Egyre több hang csatlakozott a földöntúli kórushoz, ezernyi változatban cifrázták az eredeti melódiát. Maga a levegő is belereszketett a viharos muzsikába.
Az elvarázsolt hangoktól a lelkesedés és a félelem borzongása futkosott Eragon gerincén; érzékei elhomályosodtak, befelé húzták a bársony éjszakába. Talpra ugrott, hogy addig rohanjon az erdőben, amíg meg nem találja a csábító hangok forrását, hogy táncoljon a fák között a mohán, és csatlakozzon a tündék mulatságához. De mielőtt megmozdulhatott volna, Arya elkapta a karját, és maga felé fordította.
- Eragon! Tisztítsd meg az elmédet! - Az ifjú hasztalanul próbált szabadulni a markából. - Eyddr eyreya onr! - Ürítsd ki a füled! Rögtön olyan csönd lett, mintha Eragon megsüketült volna. Nem küzdött többé, csodálkozva körülnézett, hogy mi történt. A tűz másik oldalán Lifaen és Narí birkózott hangtalanul Orikkal.
Eragon látta Arya szájmozgását, azután a hang egy pukkanással visszatért a világba, habár a zenét nem hallotta többé. - Mi...? - kérdezte bambán.
- Engeggyedeg! - morgott Orik. Lifaen és Narí elengedte, és hátralépett.
- Bocsánatodat kérjük, Orik-vodhr - mondta Lifaen.
Ara Sílthrim felé pillantott. - Elszámoltam a napokat; nem akartam semmiféle város közelében lenni a Dagshelgr idején. A mi karneváljaink, ünnepeink veszélyesek a halandók számára. Az ősnyelven énekelünk, amit annyira átsző a szenvedély és a vágy varázslata, hogy még nekünk is nehezünkre esik az ellenállás.
Narí nyugtalanul fészkelődött. - Egy berekben kéne lennünk.
- Igen - helyeselt Arya -, de tudjuk a kötelességünket, és várunk.
Eragon feldúltan húzódott közelebb a tűzhöz. Hiányzott neki Saphira; biztos volt benne, hogy a sárkány megvédte volna az elméjét a zene hatásától. - Mi ez a Dagshelgr? - kérdezte.
Arya leült mellé, keresztbe vetette hosszú lábát. - Ez segít megtartani az erdőt egészségesnek és termékenynek. Minden tavasszal éneklünk a fáknak, a növényeknek és az állatoknak. Nélkülünk a Du Weldenvarden feleekkora lenne. - Mintha szavait akarnák igazolni, madarak, szarvasok, mókusok - vörösek és szürkék -, csíkos borzok, rókák, nyulak, farkasok, békák, teknősök és mindenféle más állat hagyta ott a rejtekhelyét, és vadul rohanni kezdett a rikoltások és a kiáltások eszeveszett zűrzavarában. - A társukat keresik - magyarázta Arya. - Az egész Du Weldenvardenben, minden városunkban ezt a dalt éneklik a tündék. Minél többen éneklik, annál erősebb a varázslat, és annál nagyobb lesz az idén a Du Weldenvarden.
Eragon visszarántotta a kezét, amikor három sün kocogott el a combja mellett. Az egész erdő zsongott. Tündérföldre léptem, gondolta, és keresztbe fonta karjait.
Orik megkerülte a tüzet, és túlharsogta a lármát: - Szakállamra és fejszémre, engem nem fognak akaratom ellenére megbabonázni! Arya, ha ez még egyszer előfordul, esküszöm Helzvog sziklatüszőjére, hogy visszatérek Farthen Dúrba, neked pedig a Dúrgrimst Ingeitum haragjával kell szembenézned.
- Nem állt szándékomban ízelítőt adni neked a Dagshelgrből - felelte Arya. - Bocsásd meg nekem ezt a hibát. Mindazonáltal, noha ettől a varázslattól megvédelek, mégsem menekülhetsz a mágiától a Du Weldenvardenben; az mindent áthat.
- Ám legyen, amíg nem rongálja meg az ép eszem. - Orik a fejét csóválta, és a fejszéje nyelét babrálva nézte az állatok árnyait, amelyek a fénytócsán kívül lappangtak a homályban.
Senki sem aludt azon az éjszakán. Eragon és Orik a borzasztó zsinatolástól nem tudott, meg az állatoktól, amelyek mindegyre elcsörtettek a sátraik mellett, a tündék pedig némán hallgatták a dalt. Lifaen és Narí körbe-körbe sétált megállás nélkül, Arya mohón bámult Sílthrim felé, napsütötte bőre megfeszült járomcsontjain.
Négy órája tartott a hangzavar, amikor Saphira csapott le az égből. Szeme furcsán villogott, teste borzongott, nyaka sarlóvá görbült, és tátott pofával lihegett. Az erdő, mondta, é1. És én is élek. A vérem úgy ég, mint még soha. Éppen úgy ég, mint a tiéd, amikor Aryára gondolsz. Én... megértelek!
Eragon rátette a kezét a vállára, és érezte a sárkány testét borzongató remegést. Saphira oldala vibrált, miközben együtt zümmögött a zenével. Elefántcsontszínű karmait belefúrta a földbe, izmai kígyóztak és feszültek, ahogy minden erejével igyekezett nyugton maradni. Farka hegye csapkodott, mintha ugrani készülne.
Arya fölállt, és odament Eragon mellé, Saphira másik oldalára. Ó is a sárkány vállára tette a kezét, és ott álltak hárman, eleven láncot alkotva, szemben a sötétséggel.
Amikor virradni kezdett, Eragon elsőnek azt vette észre, hogy üdezöld tűlevelű rügyek jelentek meg az ágak végén. Lehajolt, megvizsgálta a lába mellett a hóbogyót, és látta, hogy minden növény, nagy és kicsi, hatalmasat nőtt az éjszaka. Az erdő vibráló színpompába öltözött; minden dús, friss és tiszta volt. A levegő illatozott, mintha esett volna.
Saphira megrázta magát Eragon mellett: A láz elmúlt; ismét önmagam vagyok. Micsoda dolgokat éreztem... Mintha a világ újjászületett volna, és a tagjaimban égő tűzzel segítettem volna a teremtésben.
Hogy vagy? Mármint belül.
Némi időre van szükségem, hogy megértsem, amit tapasztaltam.
Amikor a zene abbamaradt, Arya feloldotta a varázslatot, amit Eragonra és Orikra bocsátott. - Lifaen, Narí! - mondta. - Menjetek be Sílthrimbe, és hozzatok lovat ötünknek. Nem gyalogolhatunk innen Ellesméráig. Továbbá szóljatok Damítha kapitánynak, hogy Cerisnek erősítésre van szüksége.
Narí meghajolt. - És mit mondjunk, ha megkérdezi, hogy miért hagytuk el őrhelyünket?
- Mondjátok meg neki, hogy amit valaha remélt - és amitől félt -, az bekövetkezett: a sárkányféreg a farkába harapott. Meg fogja érteni.
Miután kirakodtak a csónakokból, a két tünde elindult Sílthrimbe. Három órával később Eragon hallotta, hogy ág reccsen, és mikor felnézett, látta, hogy jönnek vissza az erdőn át büszke fehér méneken, és négy ugyanilyen lovat vezetnek. A fenséges állatok kísérteties nesztelenséggel mozogtak a fák között, szőrük ragyogott a smaragdszín félhomályban. Egyiken sem volt nyereg vagy hám.
- Blöthr, blöthr - mormolta Lifaen. Ménje megállt, és sötét patájával kapálta a földet.
- Minden lovatok ilyen nemes állat? - kérdezte Eragon. Óvatosan odament az egyikhez, ámulva szépségén. Az állatok alig néhány marokkal voltak magasabbak a póniknál, így könnyebben mozoghattak a szorosan álló fák között. Nem látszottak félni Saphirától.
- Nem mind - nevette el magát Narí, hátradobva ezüst haját -, de a legtöbb. Sok száz éve tenyésztjük őket.
- És hogyan lovagoljak rajta?
- A tünde ló azonnal engedelmeskedik a parancsnak, ha az ősnyelven kapja - magyarázta Arya. - Mondd meg, hogy hova akarsz menni, és oda visz. Azonban nem szabad bántalmazni ütéssel vagy nyers szavakkal, mert ők nem a rabszolgáink, hanem a barátaink és a társaink. Csak addig visznek, amíg akarnak; nagy kiváltság egy ilyen állaton lovagolni. Csakis azért menthettem meg Saphira tojását Durzától, mert a paripáink megorrontották, hogy valami nincs rendjén, és megálltak, nem lovagoltunk be a csapdába... Nem is tudsz leesni róluk, hacsak szándékosan le nem veted magad, és nagyon ügyesen választják ki a legbiztonságosabb, leggyorsabb utat a legálnokabb terepen is. Olyanok, mint a törpék feldúnostjai.
- Igazad van - mordult föl Orik. - Egy feldűnost fölvisz egy sziklára, és le is hoz onnan anélkül, hogy a hajad szála meggörbülne. De hogyan vigyük magunkkal az ételt és egyéb himmihummit nyereg nélkül? Nem fogok megpakolt hátizsákkal lovagolni.
Lifaen Orik lábához dobott egy halom bőrzsákot, és a hatodik lóra mutatott. - Nem is kell.
Fé1 órába telt, hogy a holmijukat elrakják a zsákokba, és jókora kupacban felkötözzék a ló hátára. Ezután Narí elmondta Eragonnak és Oriknak azokat a szavakat, amelyekkel irányítani lehet a lovakat: - Gánga fram, előre, blöthr, állj, hlaupa, ha vágtázni kell, és gánga aptr: hátra. Ha ismeritek az ősnyelvet, ennél pontosabb utasításokat is adhattok. - Odavezette Eragont egy lóhoz, és azt mondta: - Ez itt Folkvír. Nyújtsd ki a kezed.
Eragon engedelmeskedett, a csődör horkantott, orrcimpái remegtek. Folkvír megszagolta Eragon tenyerét, azután orrával megérintette, és engedte, hogy az ifjú megsimogassa vastag nyakát. - Jól van! - mondta Narí elégedetten, majd ugyanezt az eljárást megismételtette Orikkal.
Ahogy Eragon fölszállt Folkvírra, Saphira közelebb húzódott. Az ifjú fölnézett rá, és észrevette, hogy még mindig nyugtalan az éjszakától. Még egy nap, mondta.
Eragon... Saphira egy pillanatra elhallgatott. Miközben a tündék igézete alatt voltam, eszembe jutott valami, amivel eddig nem sokat törődtem, de most hegyként magaslik bennem a fekete félelem: minden teremtménynek, a szépnek és a szörnyetegnek is van párja a saját fajtájából. Csak nekem nincs. Megborzongott, lehunyta a szemét. Ebben egyedül vagyok.
Eragonnak erről eszébe jutott, hogy sárkánya alig idősebb nyolc hónaposnál. Többnyire nem látszott a fiatalsága - segítettek ösztönei és örökölt emlékei -, de ezen a téren még nála is tapasztalatlanabb, hiszen neki voltak zsenge románcai Carvahallban és Tronjheimben. Megszánta sárkányát, de elfojtotta a szánalmát, mielőtt átszivároghatott volna a mentális kapcsolaton keresztül Saphirába, aki úgyis csak megvetéssel fogadná ezt az érzést. Nem oldaná meg a gondját, és nem érezné magát jobban tőle. Inkább azt mondta: Galbatorixnak még van két sárkánytojása. Amikor először udvaroltunk Hrothgarnál, említetted, hogy szeretnéd megmenteni őket. Ha mi...
Saphira keserűen felhorkant. Az évekbe telhet, és még ha elhozzuk is a tojásokat, semmi biztosíték nincs, hogy kikelnek, vagy hogy hím van bennük, sőt arra sem, hogy egy pár lehet belőlünk. A sors kipusztulásra ítélte a fajtámat. Kétségbeesetten csapott egyet a farkával, kettétörve egy facsemetét. Veszélyesen közel állt a pityergéshez.
Mit mondhatnék?, kérdezte Eragon, akit megzavart sárkányának bánata. Nem adhatod föl a reményt. Még mindig van rá esélyed, hogy társat találsz, de türelmesnek kell lenned. Még ha Galbatorix tojásaival nem lenne szerencséd, akkor is kell még léteznie sárkányoknak valahol a világban, ahogy emberek, tündék vagy urgalok léteznek. Amint letudtuk kötelezettségeinket, segítek neked megtalálni őket. Rendben?
Rendben, szipogott egyet a sárkány. Hátrahajtotta a fejét, és kieresztett egy fehér füstfelhőt, amely szertefoszlott a fejük fölött az ágak között. Okosabb lett volna, ha nem engedem szabadon az érzelmeimet.
Ez butaság. Kőből kéne lenned ahhoz, hogy ne érezz így. Ez tökéletesen rendjén való dolog... De ígérd meg, hogy nem fogsz ezen kotlani, amíg egyedül vagy.
Saphira ránézett egyik hatalmas, kék szemével. Nem fogok. Meleg szeretet töltötte el Eragont, mikor megérezte, mennyire hálás a sárkánya a vigasztalásért és a bajtársiasságért. Lehajolt Folkvír hátáról, és kezét egy pillanatra rátette Saphira érdes bőrére. Később találkozunk.
Utálta, hogy ilyen állapotban kell magára hagynia Saphirát. Kelletlenül indult el az erdőben Orikkal és a tündékkel nyugat felé, a Du Weldenvarden szívébe. Egy óráig rágódott Saphira gondján, azután megemlítette Aryának.
Vékony barázdák jelentek meg a tünde homlokán. - Ez az egyik legnagyobb bűne Galbatorixnak. Nem tudom, létezik-e megoldás, de reménykedjünk. Reménykednünk kell.