31

 Újra próbálkoztam az ajtóval, amikor az kinyílt, és átlökött a fél szobán.

Brandon még mindig azon nyafogott, hogy mennyire megrövidítették, a megvert vámpír pedig nyögött a fájdalomtól, amikor az Ősi és a csatlósai berepültek az ajtón, majd becsapták maguk mögött. Nem elég gyorsan. Megpillantottam a kinti teljes káoszt, vámpírok rohantak végig a folyosón, füst gomolygott a plafonon.

Brandon odalépett hozzájuk, már éppen kérdezni akart valamit, amikor az Ősi csettintett. Gyorsabban, mint ahogy láttam volna, mielőtt még figyelmeztetést kiálthattam volna, Brandon torkán volt. A nedves, tépő hangtól a fülemre szorítottam a kezem, majd a bátyám testét a padlóra ejtette, mielőtt felém nyomult, a szemei izzottak, a szavai halkak voltak.

– Most. Mondd meg, hol van az a szemétláda!

Ezután minden olyan gyorsan történt.

Bastian a semmiből materializálódott, annyi árnyék vette körül, hogy úgy nézett ki, mint egy szárnyas bosszúálló. Egy hosszú pillantást vetett rám, és eltűnt, újra megjelent az egyik őr mögött, majd a következő mögött, és eltűnt, mielőtt a testük a földre ért volna.

A következő dolog, amire emlékszem, hogy mögötte voltam, elzárva a vértől, a földön heverő testektől és az Ősitől, aki hosszú sziszegéssel mutatta ki nemtetszését.

– Lehetetlen! – sikoltott az Ősi, és az arca elkékült. – Itt nem materializálódhatsz!

– Régi kutya, új trükkök – mondta Bastian szelíden, a keze megtalálta az enyémet, és megnyugtatóan megszorította, mielőtt az oldalára esett, az ujjai készenlétbe görbültek. – Ezt tudnád, ha érdekelne, hogy lépést tarts a korral.

Ugyanaz a fajta árnyék, ami Bastian körül kavargott, körülvette az Ősit, szinte elfedve kárörvendő mosolyát. – Meg kellett volna ölnöm téged már annyi évvel ezelőtt.

Bastian nem válaszolt semmit, de valami megborzongott benne – talán a meglepetés –, mielőtt hátralökött, amikor az Ősi árnyai előre lőttek és bezárultak körülötte. A hátam a falnak ütközött, erősebben, mint ahogy valószínűleg szándékában állt, és a lélegzetem is elállt, miközben megdupláztam magam. Amikor fel tudtam állni, Bastian mozdulatlanul állt, megkötözve, ahogy Dobsont is megkötözte, és képtelen volt megmozdulni.

– De most épp olyan jó az idő, mint máskor – mondta az Ősi, és előre siklott, az agyarai leereszkedtek. Az árnyékok olyan sűrűek voltak, hogy már alig láttam Bastiant, az arca eltűnt a szemem elől, ahogy kétségbeesetten figyeltem.

Kapkodtam a fejem, hogy elérjem Bastiant, de a sötétség távol tartott, mintha láthatatlan fal lett volna köztünk. Halkan felnyögött, én pedig addig karmoltam, amíg az ujjbegyeim vérezni nem kezdtek, de nem lehetett átjutni rajta.

Fuss, Selena! Fuss és keresd meg Cade-et. Ő majd kivisz innen.

– Nem! – mondtam, miközben a kezem az Ősi varázslata ellen kapálózott. – Nem megyek el!

Kérlek! Nem kapsz több esélyt.

A mágiát nem tudtam áttörni, de talán képes vagyok áttörni a szemétláda elméjét. Csak eléggé akarnom kell. Úgy csapódtam a pajzsába, mint egy kos, a dolog visszhangzott az ütésemtől, és az Ősi vámpír megtorpant egy lépést, majd még egyet, ahogy folytattam a támadást, nem adtam neki lehetőséget, hogy megerősítse a védelmét.

Amint találtam egy repedést, felfeszítettem, és átdöftem rajta a tudatomat, egyetlen szándékom volt, hogy ugyanolyan súlyosan bántsam, mint ahogy ő bántotta Bastiant. Az orrlyukából fekete vér csordogált, az egyik elhomályosult szemében még több virított.

Felbátorodva, erősebben, mélyebben nyomtam, olyan brutalitással hatoltam a tudatába, amiről nem is gondoltam volna, hogy birtokában vagyok. Az árnyékban Bastian felnyögött, és én éreztem, hogy a fejemben felvillan egy villanása, ami segít megerősíteni a saját védelmemet, megvéd, ahogy mindig is tette.

Az Ősi most már nehezen lélegzett, az árnyékai eléggé elillantak ahhoz, hogy meglássam Forge zúzódásokkal és vérrel teli arcát, és újra meglöktem. Valami elpattant az Ősiben, valami láthatatlan gát, és térdre rogyott, vér spriccelt látszólag mindenhonnan, ahogy Forge újra megjelent.

Egy lépés, és a keze az Ősi vámpír feje körül volt – egy éles csavarás, és a nyaka ugyanolyan könnyen eltört, mint Brandoné. A földre rogytam, kezemet a fájó fejemre tettem, miközben Bastian felkapott. Selena. Azt hittem...

– Jól vagy? – kérdezte, a hangja több mint szelíd volt, de nyugodt szavai alatt még mindig ott vibrált egy csipetnyi harag. Düh, amely nem rám irányult, hanem arra, ami történt. Majdnem megtörtént.

Hazudhattam volna. Általában hazudtam volna. – Nem – mondtam. – Én nem. – A beismerés megtört bennem valamit, és Bastian ingébe kapaszkodva zokogni kezdtem.

Bastian átkarolt, és szorosan átölelt. Hosszú ideig ültünk ott együtt, a szemem szorosan behunytam, az arcom Bastian mellkasába temetve, miközben próbáltam mindent kizárni.

– Soha nem akartam elhinni, hogy ilyen gonosz – mondtam végül, tudva, hogy pontosan tudja, kiről beszélek. – Ha az Ősi nem ölte volna meg – nyeltem, a szavak mintha epét csaltak volna a számba –, azt hiszem, talán én tettem volna meg. Tudom, hogy meg akartam volna tenni.

– Ha ezt az egészet el tudnám venni – mormogta Bastian a hajamba –, ha megtehetném érted, megtenném. Utállak így látni téged, és tudni, hogy semmit sem tehetek, hogy változtassak rajta.

Még mélyebbre süllyedtem a karjaiba. – Már megtetted!

Az ajtó becsapódott, megriasztva a félholt vámpírt, aki összegömbölyödött.

– Hé! – kiáltotta Cade. – Őröket kell megölni, és én vagyok az egyetlen, aki végzi a munkát, míg te ülsz itt a seggeden!

– Hogy... te életben vagy? – A hangom elakadt, ahogy eszembe jutott, hogy Bastian megparancsolta, hogy keressem meg Cade-et. – Segítesz nekünk?

– Ha a munka elvégzése a segítség, akkor igen.

– De én azt hittem, hogy meghaltál!?

Cade felhorkant. – Ennél a könnyűsúlyúnál több kell ahhoz, hogy megöljön!

– Persze, hogy ő dobta a bunyót – mondta Forge kacsintva, miközben Cade mindkettőnkre sandított. – Nem gondolod komolyan, hogy egy tisztességes küzdelemben meg tudnám verni?

Cade vállat vont, a vállai megvonaglottak. – Kölyökkorunkban volt részünk a balhékban, de Forge-nak igaza van – túl tisztán harcol hozzám képest. A nagy és hatalmas Forge-nak nincs szemmel verés. – Cade összeszorította az ajkát, ahogy ránk nézett. – Persze, most, hogy az Ősi meghalt, ez a remek létesítmény már a mi kezünkben van.

Bastian megrázta a fejét, és szorosabban átölelt. – Én nem akarok ebben részt venni. És te?

– Hozzá tudnék szokni ehhez. Túl régóta élek már durván. – Cade savanyú arckifejezéssel méregette a környezetünket. – Újra kell majd dekorálnunk.

– Azt mondanám – mondta Bastian, és egy csipetnyi humor visszatért. – De ne nézz rám. Magadra vagy utalva. – Szünetet tartott. – Az egyetlen kérésem...

– Á, most már kéréseket fogalmazunk meg.

– …a kiváltságaim visszaállítása lenne. – Keményen megszorított. – Szeretném visszakapni a szeszfőzdémet és a földjeimet.

– Mind a tiéd! – mondta Cade egy kézmozdulattal. – Mindaddig, amíg segítesz nekem gatyába rázni ezeket a fattyúkat, és támogatsz engem Ősiként.