26

Miközben üresjáratban gurultam lefelé a sötét felhajtón, gratuláltam magamnak, hogy észrevétlenül kiosontam a házból, anélkül, hogy Forge észrevette volna. Apró, de jelentős teljesítmény, amikor az ellenfél látszólag mindent tudott.

– Ma reggel nem, Forge. Ma reggel, most az egyszer megleplek téged.

Kevesebb mint egy mérföldnyire volt egy pékség, és a friss fahéjas tekercs és a kávé gondolatai táncoltak a fejemben, miközben befordultam a főútra, és közben beindítottam a motort.

Mivel egyedül ébredtem, elég felpaprikázott voltam ahhoz, hogy ne hagyjak üzenetet, mivel úgy gondoltam, ha ma reggel látni akart volna, akkor az ágyban kellett volna maradnia.

A tegnap este...

Nos, a tegnap este volt a legjobb, de Forge-gal megtanultam, hogy nem szabad elkényelmesedni, mivel az élet vele mindig hajlamosnak tűnt a változásra. De a fenébe is, ez az ember tudott csókolni. Csakúgy, mint számos más képességet, amit szívesen megismételnék. Csak hogy megbizonyosodjak róla, hogy a tegnap este nem véletlen volt.

Őszintén szólva, nem tudtam, mit kezdjek kettőnkkel. Néhány hét alatt Forge beférkőzött az ágyamba. A szívembe, a fenébe is.

Olyan korán volt, hogy senki sem volt az utakon, és amikor behajtottam a pékségbe, az utcai lámpák éppen lekapcsoltak. Forge és én már korábban is megálltunk itt kávézni, amikor munkába mentünk, és már nagyon vágytam egy hatalmas fahéjas tekercsre, ami csöpögött a cukormáztól.

Eszembe jutott, hogy ha Forge és én egymásba gabalyodva töltjük az éjszakáinkat, valószínűleg elég kalóriát égetnék el ahhoz, hogy bármikor édességet ehessek, amikor csak akarok. Véleményem szerint ez teljes győzelem.

A zsebembe ejtettem a kulcsokat, és meghúztam az ajtót. Zárva.

– Hát, korán van még – mondtam magamnak, és visszafordultam, hogy beüljek a kocsiba, de ekkor a lábam teljesen megállt, és a kulcsok kiestek a kezemből. Amit láttam, nem lehetett valóságos. Pislogtam, hogy megbizonyosodjak róla, és még mindig ugyanazt láttam. Ez egyszerűen nem lehetett.

Brandon – a halott bátyám – ült a Rover motorháztetején hátradőlve, a mellkasán keresztbe tett karokkal, kárörvendő arckifejezéssel az arcán.

– Á, itt van a jó Langston. Rég láttalak, Selena.

Ez az öntelt, önelégült tekintet volt az utolsó dolog, amit láttam, amikor hátulról megragadtak, és a fejemre húztak egy csuklyát.