5

Forge reakciója, amikor megkóstolta a whiskyt, furcsa módon engem igazolt. Nehéz volt olvasni benne, de az arckifejezéséből ítélve nagyon ízlett neki. Tekintve, hogy milyen idős volt, úgy gondoltam, kifinomult ízlése van. Emellett volt egy pillanat, amikor koccintottunk, amitől úgy éreztem, hogy tényleg partnerek vagyunk, és nem csak nevek a céges levélpapíron.

– Rendben, akkor megcsinálom. – Miután gondolatban összeszámoltam a fenntartásaimat, egyenként fel is soroltam őket. – Semmi törvénysértés, egy kicsi sem. Senki elméjével nem szórakozunk, mert az olyan lenne, mint a műhiba vagy ilyesmi. És csak ez az egy találkozó, semmi más, soha. – Már a gondolatától is kirázott a hideg, hogy belelássak valaki más gondolataiba, de megint csak a cég megmentése állt az első helyen a prioritási listámon.

– Egyetértek. – Átültünk a konyhaasztalhoz, ő pedig hátradőlt, keresztbe tette a lábát, és teljesen kifinomultnak látszott. Talán el is hittem volna, ha nem tolakodik azonnal a fejembe. A mosolya széles lett, ahogy a tolakodás furcsa kaparászássá változott a koponyám belsejében.

– Tudnod kell, hogy a vámpírok könnyedén olvasnak az emberi gondolatokban – mondta. – Ahogy te hallod a gondolataimat, ők is képesek lesznek hallani a tieidet. – Az arckifejezése nem változott, amikor hozzátette: – Ami azt jelenti, hogy nagyon kevés időd van megtanulni, hogyan védd meg magad a magamfajtáktól.

Megpróbáltam elhessegetni a karcos érzést, de az kitartóvá vált, és egyre erősebb lett, amíg a bal szemem meg nem rándult. Reflexszerűen erősebben löktem, és megijedtem, hogy nem tudom kiűzni az érzést a saját fejemből. Ilyen érzés az idegösszeomlás? tűnődtem.

– Ez én vagyok, próbálok bejutni a fejedbe. Mindjárt elolvasom a gondolataidat, minden egyes gondolatodat, explicit részletességgel. – Újabb lassú kortyot ivott a whiskyből. – A nyomulással nem szabadulsz meg tőlem. Csak találok egy másik utat.

– Hagyd abba, Forge!

– Kényszeríts, Selena! – A nagyképű fattyútól ez úgy hangzott, mintha élvezné ezt.

A koponyámban érzett kitartó, reszelős érzés pánikba ejtett.

– Rendben. Akkor magyarázd el, hogyan tartsalak távol a fejemtől! – Egy szörnyű gondolat jutott eszembe. – Jobb, ha nem nézel körül, amíg bent vagy, mert az egyszerűen bunkóság!

Önelégült mosolyát határozott igennek vettem. Dühösen még erősebben meglöktem, és az ujjbegyeim elfehéredtek, ahogy az asztal szélébe kapaszkodtam.

– Ahelyett, hogy lökdösődsz, próbáld meg körülvenni magad egy áthatolhatatlan akadállyal, mint egy pajzzsal!

Amit javasolt, annyira idegen volt, hogy csak bámulni tudtam. – Nem tudok gondolatokból pajzsot építeni. Az lehetetlen!

– Dehogynem. Például így.

A karcos érzést hűvös érzés váltotta fel. Ezzel együtt olyan csend támadt, amilyet már hónapok óta nem ismertem, azóta, hogy az életem szarrá változott. Csodálatos érzés volt kikapcsolni a világot, ha csak egy pillanatra is.

Így kell ezt csinálni!

Még mindig nem értem.

Figyelj rám, Selena! Nézd, mit csinálok!

Követtem őt, ahogy egy ideiglenes pajzsot hozott létre, egy zökkenőmentes, biztonságos gáttal takarva el a gondolataimat, amely kizárt minden külső zajt. Másodrangúnak éreztem magam, ahogy könnyedén összeszőtt egy láthatatlan, mégis megnyugtató bundát, majd ugyanilyen gyorsan eltüntette.

– Most pedig másold le, amit én csináltam. Képzeld el, hogy mentális pajzsok rétegei vesznek körül téged. Egy falat, amelyet senki sem tud áttörni, és csak te engedhetsz be valakit.

– Jól hangzik – mondtam, és megpróbáltam újraalkotni az imént látottak összetettségét. Még csak fel sem tudtam fogni, nemhogy rájönni, hogyan kezdjek hozzá. – De még mindig semmi értelme.

– Akkor csukd be a szemed, Selena, és figyeld, ahogy újra megmutatom neked. – Ezúttal a pajzsa olyan volt, mint egy meleg takaró, puha és megnyugtató, mielőtt valami konkrét dologgá szilárdult volna. Áthatolhatatlanná. Óvatosan megérintettem a sima burkot, észrevettem a benne lévő mintákat, a bonyolultságot. Mégis felnevettem, amikor Forge azt mondta: – Most pedig rajta! Használd az enyémet mintaként, és készítsd el a sajátodat!

Örökkévalóságig tartott, de megpróbáltam lemásolni Forge pajzsát, amennyire csak tudtam, az én szerkezetem sehol sem volt olyan összetett. Majdnem ügyetlen volt. De nem hagytam abba, amíg be nem fejeztem, az erőfeszítéseim eredményeként egy hanyag, féloldalas másolatot kaptam az övéről.

– Oké, kész, a pajzsom felállt. – Vigyorogtam, a versengéstől és talán egy kis folyékony bátorságtól fűtve. – Készen állok. Gyerünk!

Mosolyogva tépte el az enyémet.

– Ez nem fair! – tiltakoztam. – Keményen megdolgoztam érte!

– Inkább egy lyukas hajó volt, mint egy áthatolhatatlan széf – mondta, és bűnbánóan megrázta a fejét. – A leggyengébb első próbálkozás, amit életemben láttam. – De volt valami az arcán, az érzelmek nyoma, ami akár humor is lehetett volna.

Csak szórakozott velem?

– Nem hiszem, hogy olyan rossz volt! – Majd folytattam tovább. – Mit mondtál, mennyi időm van?

– Két hét, Selena. De mára ennyi elég is. Mindig van holnap, hogy gyakoroljunk.

Nem tudtam elmenni, mielőtt le nem töröltem azt a lekezelő hangnemet a hangjában.

– Még egyszer! – követeltem halkan. – Mutasd meg még egyszer! – Elvégre így tanultam meg a whisky-szakmát. Addig nyaggattam apát, amíg meg nem mutatott mindent. Aztán az üzemben mindenkitől megtanultam, amit csak tudtam. Persze, a tudásbázisom véletlenszerű volt, de a legjobbaktól tanultam. Csak reméltem, hogy Forge tudja, mit csinál.

Az arcára kiülő tekintet – meglepődés vagy kétség – fejrázással párosult. – Mára elég volt! Holnap este visszatérhetsz egy újabb leckére.

– Még egyszer, vagy az üzletnek annyi! – Valahogy már a tudat, hogy létezik egy egész fajnyi lény, akik bármikor képesek olvasni a gondolataimban, amikor csak akarnak, zavart. Úgy gondoltam, mindent megteszek, hogy megvédjem magam. Ráadásul volt egy készséges tanárom, amíg el nem végeztem a piszkos munkát.

Ismét Forge hűvös, megnyugtató pajzsa vett körül, és ezúttal alaposabban megfigyeltem, majd lassan megismételtem. Határozottan nem tökéletes, de határozottan jobb. Amikor végeztem, vártam, hogy Forge átszakítsa.

– Nagyon jó, Selena! Gyorsan tanulsz.

Melegség áradt szét bennem, talán egy kicsit forróbban, mint kellett volna. Régen volt már, hogy valaki észrevette az erőfeszítéseimet, nemhogy megdicsért volna érte.

– Azt hittem, azt mondtad...

– Holnap reggel átutalok ötmilliót a cég számlájára, Mr. Hollowayen keresztül. Ez az összeg elegendő lesz?

Pislogtam, próbáltam felfogni az obszcén számot, amit olyan lazán dobott ki.

– Őszintén szólva, nincs szükségem ennyi pénzre. Csak annyira, hogy a hitelezőknek ne kelljen fizetniük, amíg ez a tétel elkészül.

– Ötmillió – ismételte Forge, és töltött nekem még egy ujjnyi whiskyt.

– Kétmillió – ellenkeztem.

– Öt – mondta, majd felemelte a kezét, amikor tiltakozni akartam. – Te tényleg rossz vagy a tárgyalásokban. Kevesebb pénzért senki sem alkuszik. – Felemelte a poharát, aztán nagyot kortyolt. Ezúttal azt ittam, ahogy az arca megváltozott, ahogy a whisky legurult a torkán. Szinte jóképűnek tűnt tőle.

Istenem, mi van, ha meghallott engem? Pánikba estem, és kétszer is ellenőriztem a pajzsomat, amit sértetlennek találtam. Legalábbis azt reméltem.

– Igen – mondtam. – Ez az összeg megfelel.

– Akkor megegyeztünk, Miss Langston.

A keze, amikor felrántott a székemből, hűvös volt, de a szorítása határozott, ahogy megráztuk egymás kezét. Végigcsoszogtam a sötét, hátborzongató felhajtón a várakozó autómig. A hazafelé vezető út hátralévő részét azzal töltöttem, hogy azon tűnődtem, vajon eladtam-e a lelkemet a közmondásos ördögnek.