18

Nem hiszem, hogy valaha is ilyen boldogan tettem volna be a lábam egy repülőgépre. Nem mintha ez az érzés tartós lenne, ha már a levegőbe emelkedtünk, de a fenébe is, úgy éreztem, alig sikerült élve megmenekülnöm Skóciából.

– Jól csináltad, Selena!

– Igen, te is jól csináltad. A sok véletlenszerű gyilkosság meglepetés volt. Egy kis figyelmeztetés jó lett volna. – Akkor legalább becsukhattam volna a szemem, és nem tetoválták volna az agyamba azt a sok borzalmat egész hátralévő életemre.

– Elnézést kérek ezért.

A kezem után nyúlt, de én elhúztam. Nem az erőszakra szerződtem. Legalábbis nem ennyi erőszakra.

– Hát persze, hogy igen! – csattantam fel, és nem is tudtam, miért voltam ennyire dühös, miközben becsatoltam magam az ülésembe.

Megtartottam a szavamat, túléltem a vámpír apokalipszist, és most már hazafelé tartottunk, az adósságomat teljesen teljesítve. Örülnöm kellett volna. Megmentettem a céget, és most már csak annyit kellett tennem, hogy palackozom és kiadom apa különleges tételét, és leélem az életemet.

Ehelyett... dühös voltam.

Még abban sem voltam biztos, hogy miért.

Persze, féltékeny voltam. Féltékeny voltam Marára, és a szőkére, aki úgy nézett Forge-ra, mintha fel akarná falni. De a gyomrom mélyén tudtam, hogy ennél többről van szó.

Annyi mindent eltitkolt előlem. Néhányat megértettem, de másokat...

Miért nem figyelmeztetett arra, hogy ez mennyire veszélyes? Miért nem beszélt nekem Maráról, arról, hogy miért is került a célkeresztbe? Ami arra késztetett, hogy mindenféle következtetéseket vonjak le arról, hogy mit rejteget még.

Forge számos vétkét latolgattam, miközben a kezem megtalálta a medált, és fel-alá cikázott a láncon, emlékeztetve arra, hogy Forge valami még nagyobbat rejteget előlem. Az Ouroboros Társaságot. Kiválasztott.

Ennek semmi értelme nem volt számomra, és nem akartam megkérni Forge-ot, hogy magyarázza meg.

Amikor elmentem hozzá, azért tettem, hogy kihasználjam a családom iránti lojalitását, és segítsen megmenteni a társaságot.

Most meg kellett kérdeznem magamtól, hogy ki játszik kivel?

Megkaptam, amit akartam, és betartottam az alku rám eső részét. A tekintetem Forge-ra siklott, aki az ablakon bámult kifelé. Azt hittem, megértettem a kettőnk közötti dinamikát. De most először elgondolkodtam azon, hogy mit is akar Forge valójában ebből az üzletből.

Mióta bekapcsolta a biztonsági övet, Selena már nem rejtette gondolatait üres maszk mögé. Olyan könnyedén láttam, ahogy minden átfut az arcán, mintha egy filmet néznék. Dühös volt rám. Nem bízott bennem. Még félt is tőlem, ha az utastérben éledő adrenalin éles szagát jól értelmeztem.

Sejtettem, hogy miért – nem mintha képes lettem volna megváltoztatni a múltat.

– Ha visszaértünk, szeretném, ha leülnénk és beszélgetnénk – mondtam neki, kizökkentve a gondolataiból. – Sok mindent el kell mondanom neked, néhány dolgot, amit már a Közgyűlés előtt el kellett volna mondanom.

A szemei meglepetten villantak, majd lehunyta őket, ahogy a gyanakvás szivárgott belőle. Meg mertem volna esküdni, hogy meggörbült az ajka, aztán feltolta azt az átkozott maszkot az arcára.

– Selena!

Robotszerűen – engedelmesen – felém fordította a fejét, én pedig elfojtottam egy káromkodást. Már az elején őszintének kellett volna lennem vele.

Ha így tettél volna, olyan messzire menekült volna tőled, amennyire csak tud.

– Tudom, hogy kérdéseid vannak a ma este történtek után. Ha hazaérünk, elmondok mindent, amit tudni akarsz.

Semmi reakció, még csak egy bólintás sem.

Becsületére legyen mondva, hogy szilárdan tartotta a pajzsát, de a bizalmatlansága tönkretett. Ismét elnyomtam egy káromkodást, és a dühöt, amely csak arra emlékeztetett, hogy ez az én hibám. Az őszinteség nem olyasmi volt, amihez hozzászoktam, mivel többnyire a saját fajtámmal volt dolgom. Egy részem elfelejtette ezt, amikor a javaslatomat tettem.

– Sajnálom, hogy megijedtél. Sajnálom, amit ma este látnod kellett.

Nem tudtam olvasni az arcáról, sem a gondolataiból. Annyira hozzászoktam, hogy mindenkiből olvasni tudtam a környezetemben, és ez a csend őrjítő volt.

– Ne zárj ki engem, Selena! – mondtam finoman. De ő már megtette, és átkozott legyek, ha tudtam volna, hogyan jutok át.

Teljesen felém fordította az arcát, és én összerezzentem a vér, a kócos haj, és az arcán megjelenő kezdődő zúzódás látványától.

– Ott hátul van a mosdó. – A gép hátsó része felé mutattam, a szememet a zúzódáson tartva. – Törölközők, minden, amire szükséged van, ott lesz. Csak nyugodtan. – Átadtam neki a táskát, amit a fedélzetre hozott. Meglepettnek tűnt, mielőtt átvette tőlem.

Szó nélkül kicsatolta az övét, a hátsó kabinhoz sétált, és bezárkózott.

Onnan, ahol ültem, úgy tűnt, mindketten pontosan azt kaptuk, amit akartunk, és egyikünk sem volt boldog.