25

Sarah és Bill a lány hálószobájában csókolóztak az ágyon. Bill kissé követelőző lett, de a lány eltolta magától. Bill a párnára hanyatlott, Sarah játékosan összekócolta a haját.

– Tudom – sóhajtotta –, még mindig reménykedsz.

– Épp most adtam fel.

– Nem hibáztatlak. – Sarah elhallgatott. – Ne haragudj.

Bill az ágy támlájának dőlt, és rágyújtott.

– Semmi baj. De valamiről beszélni akarok veled.

– Miről?

– Arról a talizmánról. Utánanéztem. A nagyapád vagy hülye, vagy sátánimádó.

– Ez elég komoly vád.

–Alá tudom támasztani. Az a talizmán a sátánisták jelvénye. Több könyvben is megtaláltam a képét.

– Jézus! Azt a talizmánt találták az anyám holttestén – és Mrs. Quintónál is volt egy, amikor meghalt. Lehet, hogy van abban valami, amit mondasz. Vagy pedig valami őrült nagy véletlen.

– George Parkman a hálószobájában díszhelyen tartja. Te pedig most ebben a házban laksz.

– Úgy beszélsz, mint az anyám.

– Tudom.

Zaj hallatszott odakintről. Sarah felkapta a fejét.

– Mi volt ez? Nem hallottad?

Bill megrázta a fejét.

– Nem hallottam semmit. Mióta vagy ilyen ijedős?

Kint a folyosón Judy Fulman visszavonult Sarah szobájának ajtaja elől. Figyelmesen hallgatózott, és most kisettenkedett a hallba.

Judy káromkodott magában. Egy pillanattal előbb megbicsaklott a bokája, és a vállával nekiütközött Sarah ajtajának. De nem baj. Ha még egy másodpercet hallgatózik, úgyis elhányta volna magát. Az a seggfej pasi meg az a hivatásos szűz... És a tetejébe az a hülyeség a talizmánnal...

Judy tudta, hogy jócskán elszúrta az életét, de ahhoz képest, amit itt kihallgatott, a saját élete dajkamesének tűnt. Ez a sok ember, aki vagy eltűnik, vagy kinyiffan... Az egész Parkman-ház olyan, mint egy kis Bermuda-háromszög. Judy nem értette az összes részletet, de Sarah anyja a leghátborzongatóbb balesetben halt meg, amit csak el tudott képzelni, most még a házvezetőnő. Ráadásul Sarah barátnője, Cathy meg eltűnt. Fura, hogy csupa nő.

A francba, csak el innen, ebből a diliházból! A hideg futkos a hátán ezektől a népektől. Itt nagyobb veszélyben van, mint amikor az utcán strichelt. Arra a szakmára legalább jó nagy betűkkel rá van írva, hogy veszélyes, de ha az ember lánya észnél van, többnyire kézben tudja tartani a dolgait. Igen, időnként elagyabugyál a stricid, lehet, hogy belebotlasz valami perverz őrültbe, vagy nyakon csíp a törvény – de ez mind a szakma kockázata. A Parkman-ház viszont, hiába a nagy flanc meg a tengernyi dohány, kész diliház, úgy, ahogy van.

Judyt nem szédítette el a gazdagság. A szülei akár tízszer is megvehették volna Parkmanéket, szőröstül-bőröstül. Wyomingban Morris Fulmané volt az állam legnagyobb acélgyára. Judy sohasem szenvedett szükséget. A vagyonával és a hihetetlen szépségével mindent megszerezhetett volna, amiről csak álmodott. Ez volt a baj. Minden túl könnyen hullott az ölébe. Amint elkövetkezett a tizennyolcadik születésnapja, összepakolt, és kilépett az ajtón. Mrs. Fulman hisztérikusan zokogott a szalonban, a szigorú apa pedig megjósolta Judynak, hogy egy héten belül vissza fog kullogni a szülő házba. A lány hitelkártyáit letiltatta, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy Judy kivegye megtakarított pénzét a saját bankszámlájáról. Nem is vette fel az egészet. Judy két hatalmas bőrönddel utazott el Wyomingból. A bőröndök tele voltak elegáns divatszalonokból származó ruhákkal, a vállán egy hosszú hiúzbunda pompázott, az ékszerei legalább harmincezer dollárt értek, és tízezer dollár volt nála készpénzben. New Yorkba váltott repülőjegyet.

Alig lépett ki a buszvégállomásról, finom vállát máris átkarolta egy bizonyos Wayne L. Rutgers izmos, fekete karja (az L. a Lucky rövidítése volt); a férfi tökéletesen manikűrözött ujjai alig egy centire állapodtak meg a mellétől. Judy két nap múlva már Luckynak strichelt, beköltözött a World Hotel egyik faliszekrény méretű szobájába, ékszerei nagy részét pedig zálogba csapta, hogy olyan ruhatárat vegyen magának, amely jobban illett új foglalkozásához. Megtakarított pénzének felét Lucky unszolására egy hét alatt elköltötte: vadonatúj hifiberendezést vett, videomagnót, egy hihetetlenül korszerű telefon-üzenetrögzítőt – valamint egy használt autót, amelyet a garázsban tartani többe került, mint egy teljes havi lakbére. Pár nap híján két hete volt New Yorkban, és szinte minden pénzét odaadta már Luckynak „üzleti hitel” címén. Lucky annyit jelent: mázlis. Rutgersnek nem véletlenül volt ez a beceneve.

Judynak annyi esze volt azért, hogy legalább pár ezer dollárt bent hagyjon a bankban – a biztonság kedvéért. A betétkönyvet a hűtőszekrényben tartotta, egy mélyhűtött készétel kiürült dobozában. Ha Lucky tudta volna, hogy Judy pénzt dugdos előle, hamarosan a lány került volna a hűtőbe. Lucky a hiúzbundát meghagyta neki, mert úgy kalkulált, hogy ez az elegáns darab emeli majd a lány értékét. Judyt mindig úgy emlegette: „a nuvó riss csajom”. Judy egyszerűen szenzációs volt! Az erős smink és a kihívó ruhák ellenére volt benne valami ártatlan báj, amire úgy buktak a pasik, mint legyek a légypapírra. Luckynak már csak annyi dolga maradt, hogy rászoktassa Judyt a kábítószerre. De a lány valahogy még mindig túlságosan független volt tőle. Lucky tudta, hogy Judy gazdag családból származik, és ha minden kötél szakad, hazaszaladhat a szüleihez. De ennek nem volt szabad előfordulnia. A strici mindaddig maga mellett akarta tartani Judyt, amíg a szépségéből marad valami. A lány egészen fiatal volt, még sok klassz év állt előtte. Azonkívül azt is megígérte Luckynak, hogy megtanítja franciául.

Judy a Parkman-ház emeletéről érkező neszekre figyelt. Semmi. Sarah és Bill talán már megint az ágyon szerencsétlenkedik. Ez az a pillanat. Ha most meglép, nem látja senki. Lábujjhegyen visszaosont a szobájába, és vállára vetette a bundát. Az ajtóhoz lopakodott, kinyitotta, és kiszaladt a házból. Nyugati irányban indult el, és egyszer sem nézett vissza a Parkman-házra. Hazafelé tartott.

Az Ötödik sugárúton felszállt egy buszra. Húszpercnyi buszozás és egy átszállás után a World Hotel előtt találta magát. A francba, a szobájába még zuhanyozni sem mehet be. Legjobb lesz, ha most mindjárt lemegy a megszokott sarokra, és megkeresi Luckyt, hogy adjon pénzt lakbérre, hadd mehessen föl a szobájába. Eléggé bizonyos volt benne, hogy Lucky ott lesz. Nyilván idegeskedik már miatta. Ha Judyt letartóztatták volna, annak a híre eljut hozzá, és a strici megjelent volna, hogy kiváltsa. De az az idióta zsaru nem varrta be, ezért Lucky most azt hiheti, hogy Judy megpróbál meglépni. Sürgősen magyarázkodnia kell majd, ha meglátja a stricit.

Judy körülnézett a környéken. Minden flúgos szabadon mászkált az utcán aznap este. Még a Times Square szokásos formájához képest is tömény őrültség lógott a levegőben. A környék egyik ismert figurája, a Papagáj, aki azért kapta a nevét, mert az arca madárra hasonlított, mikor meglátta Judyt, kiköpött elé. Ezt sohasem tette azelőtt. Bonnie, egy kurva, akivel Judy korábban eléggé összebarátkozott, most oldalba lökte. Két latin külsejű fiatalember meg, akik kézen fogva ácsorogtak a sarkon, elébe állt, és trágárságokat vágott az arcába. Judy kénytelen volt átmenni a túloldalra, ahol narkóügyletek zajlottak nyíltan, egy falka zsaru szeme láttára.

Miután több mint egy órán át hiába kereste Luckyt, már biztosra vette, hogy nem fogja megtalálni. Lucky nincs kint az utcán. Nem volt a törzshelyén sem – pedig az egyik játékteremben nem egyszer nyolc órát is képes volt egyhuzamban flipperezni.

Miközben Luckyt kereste, több tucat ajánlatot kapott. Hol lehet ez a strici? Így Judy lemarad a legjobb üzletekről. A lány tudta, hogy Luckynak nem a törvénnyel gyűlt meg a baja. Arról valaki biztosan szólt volna, esetleg kárörvendően. Nem, a szarházi valószínűleg az egyik csajjal bújt ágyba az istállójából. A kedvenc Judy volt, de ő állandóan kifogásokat talált, hogy ne kelljen elmennie Luckyval. Nem mintha nem élvezte volna. Tulajdonképpen Lucky volt az egyetlen férfi, akivel jólesett a szex. De Lucky mániákusan követelte, hogy Judy tanítsa őt a jó modorra, „finom” modorra, ahogy a férfi mondta – és ráadásul franciára. Mármost franciát tanítani Luckynak azzal volt egyenértékű, mintha egy hörcsögöt próbálna zongorázásra fogni. Luckynak még az angollal is épp elég baja volt.

Judy káromkodott magában. Ha még valaki leszólítja, el fog menni vele. Elég, ha a pasi egy aránylag normális helyre viszi, ahol lezuhanyozhat, és felfrissítheti magát. Luckyt majd megkeresi később, a szállodába meg legföljebb csak holnap megy vissza.

Az autó már több métert haladt Judy nyomában, mire a lány fölfigyelt rá, hogy a vezető letekerte a járda felőli ablakot. A férfi halkan szólította meg. Ez kedves változatosság, gondolta Judy. A pasik általában harsányak, szemtelenek és udvariatlanok voltak. Judy nem hibáztatta őket. Fizetnek a szolgáltatásért, és még kevesebbre tartják a kurvákat, mint amennyire Judy tartotta a pasikat, ha ez egyáltalán lehetséges. Csak olcsó, utcai prostik, akiket használni kell, és egy perc alatt elfelejteni. Judy a felejtésben messze megelőzte őket – a pasi már akkor puszta emlék volt számára, amikor még rajta tevékenykedett,

Judy odament a kocsihoz, és lehajolt a nyitott ablakig. A pasi a saját lakására akarta vinni – igen, van zuhanyozója –, és az egész estére meg akarta venni. Ezt a mázlit! Nemcsak hogy lesz hol tölteni az éjszakát, de a pasinak jó sokba is fog kerülni ez a hosszú idő. Annyira tele volt a hócipője Luckyval, hogy elhatározta: ezt a pénzt mind megtartja magának. Pár pillanat múlva már bent ült az első ülésen, a vezető mellett. A férfi indított, a kocsi becsatlakozott a főútvonal forgalmába, és rövidesen elnyelte őket az éjszaka.

Judy mostanáig meg sem nézte rendesen az emberét, de most látta, miért kell kurvákat felcsípnie. Igazán ijesztően nézett ki. Nem, ez nem igazságos. Lehet, hogy ez a legrendesebb ember a világon. Lehet, hogy a barátnője vagy a felesége kint várja egy kis kertvárosi házban. Talán gyerekei is vannak A pasik általában a kölykeik fényképét mutogatták neki a tárcájukban. Az, hogy hogy néz ki valaki, semmit se jelent abból a szempontból, hogy milyen ember. Judy megnézte a férfi profilját. Hát igen, határozottan csúnya. De halk, udvarias hangon beszélt, és amikor a lány valami enyhén vicceset talált mondani, a férfi úgy nevetett rajta, mintha Judy volna a világon az egyetlen, aki képes humoros megnyilatkozásra. Lehet, hogy ez a pasi egy cukipofa, gondolta Judy. Lehet, hogy ez a mai este nem olyan lesz, mint a többi – valami más is történhet, mint a szokásos, érzelem nélküli, hideg szex.

Judynak egy dologban igaza volt; ez az este valóban nem olyan lett, mint amihez szokva volt. De egy másik dologban óriásit tévedett. Tim nem volt cukipofa.

Amikor Judy Fulman valamikor másnap délután magához tért, az első tudatos gondolata az volt, hogy jobban vágyik a szüleihez, mint bármikor egész életében. A bűzös cellában kuporgó többi nő megpróbálta vigasztalgatni – pontosabban azok, akik nem voltak eszméletlenek. De nem sokat tudtak tenni Judyért.

A kuráre még nem ürült ki teljesen a szervezetéből, és jóllehet ébren volt, minden valószínűtlen, szürrealista fényben ragyogott előtte. A nők hangja tompán ért el a fülébe, arcuk inkább hasonlított valami régi rémálom emlékére. Judy tudta, hogy valami rettenetes bajba került.

Sok órával később, amikor már beszélgetni tudott sorstársaival, rájött, hogy egyik közülük azonos azzal az eltűnt lánnyal, akiről már hallott. Ez azt jelentette, hogy a nők már itt vannak egy ideje, amiből viszont arra lehetett következtetni, hogy valamilyen célból tartalékolják őket. Az egyetlen megnyugtató körülmény az volt, hogy a rendőrség már kereste Cathyt, és Carr nyomozó eléggé kitartó figurának tűnt. Talán megtalálja őket.

Judy megpróbált alkut kötni az Istennel. Letérdelt a mocskos, foltos, nyirkos cementpadlóra. Jó kislány lesz, hazamegy a szüleihez, mindennap templomba jár – a francba, akár még apácának is beáll, ha innen megmenekül.

Több mint egy óra hosszat térdepelt a kemény, hideg padlón, és imádkozott. Szánalmas látvány volt. Gyönyörű, hosszú, vörös haja piszkos volt és csapzott, maszatos arcán csíkokat vontak a könnyek. Furcsa mód a hiúzbundáját nem vették el. Judy reszketve bújt a prém melegébe, és biztonságot keresve összehúzta a bundát tökéletes testén.