7

Bill Fox három hónappal ezelőtt, egy galéria megnyitóján ismerkedett meg Sarah Parkmannel. Három hónap, és még mindig lámpalázas volt Sarah közelségétől. Nem csak a lány sugárzó szépsége, nem is csak az angyali zöld szeme miatt lágyult el. Bill megkerülte már párszor a háztömböt; kijutott neki a szép nőkből bőven. Nem is valami belső szorongás tette. Végtére is Bill mindennap a reneszánsz történetét adta elő az egyetemen, és a legkevésbé sem érezte magát feszélyezve egy tanteremnyi diák előtt, akik között bizony akadtak gyönyörű lányok is. Nem, Sarah-val más volt a helyzet, de Bill képtelen volt megfejteni, hogy micsoda. Azt a gondolatot, hogy esetleg szerelmes a lányba, egyelőre még nem vette fontolóra.

Ma éjjel kettesben voltak, egy meghitt, romantikus kisvendéglőben, amelyet Bill választott. Beszélgetésük nem várt fordulatot vett; olyat, amely nem segített feloldani Bill belső zavarodottságát.

Sarah a vacsora utáni konyakot szopogatta.

– Ugye, voltak barátnőid előttem is? – kérdezte.

– Aha – dünnyögte Bill mély zavarban.

– És szerinted én más vagyok? Nem gondolod, hogy van bennem valami fura, valami szokatlan?

Bill gondosan megválogatta a szavait.

– Hát, egyikük sem volt hozzád fogható, ha erre gondolsz.

Sarah elfordította a tekintetét.

– Nem. Nem erre gondolok.

– Akkor meg mi a baj?

Sarah előrehajolt, és halkabban folytatta.

– Már három hónapja járunk együtt. Nem találod furcsának, hogy még nem feküdtem le veled?

Bill mosolyt erőltetett az arcára.

– Még reménykedem.

– Azt hiszem, magyarázattal tartozom, de nagyon nehéz erről beszélnem.

– Akkor ne beszélj.

– De igen. Muszáj.

Bill megfogta Sarah kezét, és bátorítólag megszorította.

– Jól van. Hallgatlak.

Sarah tekintete elborult az emlékezéstől.

– Még csak tizennégy éves voltam. Istenem, azóta tizenhárom év telt el. Az apám és én mindig nagyon közel álltunk egymáshoz. Nagyon sok szeretetet kaptam tőle. Csodálatos apa volt – legalábbis azt hittem. De egy este az anyám nem volt otthon. Kettesben maradtam vele...

Meleg tavaszi este volt, az évszakhoz képest túlságosan is meleg. Sarah nyitva hagyta a fürdőszoba ablakát; a közelgő nyár párás előszele meg-meglebbentette a függönyt. Sarah még a zuhany sustorgásán keresztül is hallotta a szelet.

Ha meztelen volt, és nem látta senki, Sarah gyakorta vizsgálgatta fiatal testét. A melle kicsi volt, csüggesztően kicsi, de barátnői az osztályban megnyugtatták, hogy még növésben van, és hamarosan kibomlik teljes asszonyi szépségében, amire Sarah annyira vágyott. A legjobb barátnője, Angela már jó öt centivel előtte járt mellbőségben, és nyugtatgatta Sarah-t, hogy ne aggódjék, hamarosan be fogja hozni a lemaradást.

Sarah a szivaccsal beszappanozta a combját. A lába legalább szép, és a fiúk máris teszik a megjegyzéseket szexi popsijára.

Kilépett a zuhany alól, és megtörülközött. Megnézte a mosdó peremére helyezett óráját: pár perc múlva hét. Épp annyi ideje van, hogy felöltözzék, fölrakjon egy kis sminket, és elérje a buszt. Az iskolában aznap volt a tavaszi bál, amelyet a tanárok Májusi Szerenádnak kereszteltek el, de a gyerekek csak Sulibuliként emlegettek. Sarah megtörölte rövid, fekete haját, és párszor végighúzta benne a fésűt. Abban a pillanatban kopogtak a fürdőszoba ajtaján.

– Szívem, bejöhetek egy percre? – kérdezte Sarah apja. – Szükségem van a borotvámra.

Sarah magára kapta a frottírköntöst.

– Persze, apa.

Kinyitotta az ajtót, és belépett Frank Parkman. Sarah visszafordult a tükör felé, és tovább fésülködött.

–  Hogy van az én kis hercegnőm?

– Asszem, egész jól.

Sarah a szemöldökét nézegette a tükörben; észre sem vette, hogy apja nem nyúl a borotváért. Azt a különös, zaklatott kifejezést sem látta a tekintetében.

Frank Parkman a lánya vállára tette kezét, és a köntösön át masszírozgatta.

–Te leszel a legszebb ma este a bálban.

Sarah elpirult.

–  Á, nem biztos.

– Teljesen meg fogod bolondítani a fiúkat. – A szavak suttogva hangzottak el, közvetlenül a füle mellett.

Valami nem volt rendjén. Hiszen ez az ember az apja. Sarah fiatal volt és tapasztalatlan, de már érezte, hogy valami nincs rendjén. Apa nem úgy viselkedik, ahogy egy apához illik. Feltűnt a férfi hangjának rekedtsége, és az izgalom szaga áradt belőle. Fülledt, kesernyés szag volt; Sarah ettől még kényelmetlenebbül érezte magát, és félelem fogta el.

Összerázkódott, amikor apja durva, bőrkeményedésektől reszelős tenyere a mellére simult. Előtte félrehúzta a köntöst, hogy a kislány majdnem teljesen meztelen lett.

– Egészen felizgattál.

A kislányt majdnem megbénította a félelem, de hirtelen sikerült megfordulnia, és azonnal rájött, hogy ez hiba volt. Apja azonnal nekilökte a csempének, és odaszorította, miközben térdét a lány combjai közé erőltette.

Mozdulni sem tudott; attól félt, hogy elájul a rémülettől, és nem lesz képes védekezni. Látását vörös köd homályosította el, kapkodva szedte a levegőt. Az istenért, hiszen a lánya ennek az embernek! Az anyja jutott eszébe, és zokogni kezdett.

– Ne! Ne! Apa, könyörgök, hagyd abba! Jaj, istenem! Kérlek, ne!

Frank Parkman agyát elködösítette az alkohol, és izgalmát csak fokozta a tudat, hogy mekkora bűnre készül. Lábát, mellyel a falhoz szorította a lányt, most hátralendítette, hogy egy rúgással becsukja a fürdőszoba ajtaját. Ezzel követte el a hibát.

Sarah megérezte, hogy lazul a szorítás, félrelökte a férfit, és kisurrant a félig nyitva hagyott ajtón. Félelme most már valóságos pánikká fokozódott, és ez erőt adott neki. Vakon rohant, elérte a nappali ajtaját, de nem volt elég gyors.

Fülében lüktetett a nyomában loholó férfi rekedt suttogása:

– Ugyan már, kicsikém. Senki se fogja megtudni.

Frank Parkman kinyújtotta a kezét, elkapta a lánya derekát, és megpróbálta magához húzni. Sarah kapálózva igyekezett szabadulni; páros lábbal hátrarúgott, hátha el tudja taszítani, és elérheti a bejárati ajtót. Ha már ott van, kiszaladhat az utcára, és segítségért kiabálhat.

Minden erejét összeszedve, két könyökét nekifeszítette a szörnyetegnek, aki az apjának adta ki magát. Soha többé nem lesz képes azt a gyengéd, szeretetteljes, érzékeny embert látni benne, aki fölnevelte.

– Utállak! – sikította.

A lány hangjának erejétől mindketten megdermedtek. Frank Parkman felmordult, mert Sarah lába eltalálta az ágyékát. Egy pillanatra elengedte a lányt, de ennyi is elég volt.

Sarah kissé kábultan, heves zokogással, félig futva, félig kúszva érte el a bejáratot. Az apja már újból talpon volt, alig egy méterre maradt le mögötte. Sarah a kilincshez kapott, és felrántotta az ajtót.

Kulccsal a kezében, arcán döbbenettel, mely a helyzet megértésével egyidőben dühvé változott, ott állt a küszöbön George Parkman, Sarah nagyapja. A kislány a karjaiba vetette magát, és az idős férfi Sarah feje fölött a fiára nézett. A két férfi között kimondatlan fenyegetés feszült.

– Meg akart támadni, nagyapa! – zokogta.

George Parkman vigasztalni próbálta.

– Jól van, csibém, jól van. Most már nincs semmi baj. Minden rendben lesz, meglátod. Itt vagyok, vigyázok rád. Ez soha nem fordul elő még egyszer.

Frank Parkman kétségbeesetten nézte az apját; tudta már, hogy végzetes hibát követett el. Az alkohol erre nem lehet mentség. Mondhat most már bármit, az öregre nem tud hatni semmivel.

Meg kell fizetnie ezért az estéért. Hogy milyen drágán, az sohasem jutott volna eszébe.

Frank farkasszemet nézett az apjával. Nem tudta, mennyi ideig álltak így, egymás szemébe nézve, némán. A kislány halkan zokogott, és leste az öreg minden mozdulatát. Frank észre sem vette, mikor kezdtek el patakzani a könnyei. Már kijózanodott; amit érzett, több volt, mint bűntudat, több volt, mint önsajnálat. A jeges rettegés vett erőt rajta: attól félt, hogy George Parkman hogyan fogja megbüntetni legidősebb fiát.

Sarah kidörzsölt egy könnycseppet a szeme sarkából. Bill lágyan szorította a kezét. Elszomorította, amit hallott, de közben megkönnyebbülést is érzett. A történet magyarázatot adott Sarah és a szex viszonyára. Azóta a májusi este óta még mindig benne van a félelem és az undor. De ő türelmes lesz, és be fogja bizonyítani a lánynak, hogy mennyire szereti. Az ilyen szerelemnek természetes velejárója a szex, és ő tud várni. Sarah sokkal többet ér, semminthogy ne tudna várni.

Halkan, gyengéden szólalt meg.

– Nem lehetett könnyű ezek után együtt élned az apáddal.

– Arra nem került sor. Két héttel később otthagyott bennünket, anyát és engem.

– Hova ment?

Sarah a homlokát ráncolta.

– Azt senki sem tudja. Egyszerűen eltűnt.

– Se szó, se beszéd?

Sarah egy pillanatig gondolkodott.

– Még a ruháit sem vitte el. Egy napon egyszer csak nem jött haza. Mintha eltűnt volna a föld színéről. Rejtély.

– Anyád megtudta valaha, hogy mit akart tenni veled?

– Nem. Csak a nagyapa tudta. Anyának nem mondtuk meg. Bele is halt volna.

– Később sem mesélted el neki?

Sarah lesütötte a szemét.

– Senkinek sem meséltem el – mostanáig...

Bill pislogott. Ha van pillanat, amikor az ember elkerülhetetlenül szerelmes lesz, hát ez volt az.