1

Amlaruil és Öröksziget

Lydi'aleera halálát követően, szinte már erkölcstelenül rövid gyász után, Amlaruil és Zaor egybekeltek. Az Amarillis-ház nyilvános tiltakozása és több aranyelf ház hangos zúgolódása ellenére, Amlaruilt királynővé koronázták. Azt azonban mindnyájuknak el kellett ismerniük, hogy a holdpenge választott. Az, hogy Amlaruil már szült gyermeket Zaornak, csak az ő malmára hajtotta a vizet.

Montagor Amarillis szinte forrt a dühtől, mégis vajmi keveset tehetett anélkül, hogy felfedné az árulását, és a húga becstelen tettét. Nem mellékesen, Shanyrria Alenauth is felkereste őt, és nyíltan megmondta neki, hogy a húgát tartja felelősnek az apja és a féltestvére, egyben Zaor örököse haláláért. Ígéretet tett, hogy az egyik szemét mindig rajta és a családján tartja majd, és ha bármi olyasmit észlel, ami a királyi család ellen való, azonnal lesújt a kardjával. Montagor jól ismerte a karddalnok hírnevét, és semmi kedve sem volt testközelből megízlelni a haragját, holott a lelke mélyén érezte, hogy Shanyrria irányította Lydi'aleera kezét azon a végzetes napon. A húga ugyanis semmilyen körülmények között nem vállalkozott volna önmagától egy ilyen vakmerő tettre.

Amlaruil elhagyta a tornyokat, és a megbízható harci mágusra, Tanyl Evanarára hagyta, valamint régi barátjára, Laerothra, aki időközben rúnamester lett. Bár Tanyl nem tartozott a fővarázslók közé, ő volt az egyik leghatalmasabb magányos varázsló. Amlaruil megnyugodott, hogy a Nap és a Hold Tornyai jó kezekbe kerültek, és minden idejét Zaornak szentelhette.

Bár akadtak néhányan, akik kételkedtek benne, hogy egy harcos és egy mágus jó királyi párt alkothat, az elf kultúra és művészetek ápolása uralkodásuk alatt felvirágzott.

Vándorénekesek keltek útra tucatszám, hogy dalokat és legendákat hozzanak Örökszigetre. Sőt mi több, az elfek elkezdték az emberek alkotta új hangszereket is használni. Tradicionális hangszereiket, mint a hárfa és a furulya, hamarosan újakkal egészítették ki. Az elf nemesek heves versenybe kezdtek egymással, hogy ki tud szebb, lantra írt verseket szerezni, és idővel ráéreztek a kánonban éneklés varázsára is.

A tornyok varázslói azzal lepték meg az új királynőt, hogy átalakították és megnagyobbították a Holdpalotát. Egy hatalmas útvesztő került a királyi kertbe, amelyben különböző mágikus képi jelenetek, csilingelő szökőkutak és mesés virágok kaptak helyet. Nakiasha, Amlaruil mentora is megajándékozta a királyi párt, méghozzá olyan ajándékkal, amelyet csak az adhat, aki igazán ismeri őket. Háromévnyi mágikus és komoly erdészeti munka után, az erdei elf átteleportálta a királyi kertbe azt a kis erdei tisztást, ahol Amlaruil és Zaor először találkoztak. Egy kellemes liget kellős közepén kapott helyet, és hamarosan a királyi pár kedvelt menedéke lett. Nemcsak ők lelték örömüket a tisztásban, de a palotát elárasztó gyerekek is szívesen játszadoztak a fűben.

Zaor és Amlaruil házassága igen termékenynek bizonyult. Szinte minden tavasz új herceggel vagy hercegnővel ajándékozta meg a Holdvirág-családot. Ilyrana, akinek nem tetszett az udvari élet, a Moonshea-szigeteken maradt. Zhoron és Xharlion is felnőttek időközben, és Sonoria hagyományainak megfelelően, harcosokká értek. Bár Amlaruilnak nagyon hiányzott három gyermeke, minden újszülöttnek roppantul örült, és egész életét a nevelésüknek szentelte.

A következő gyermek fiú volt, Chozzaster, aki különös tehetséget mutatott a mágia iránt, és hamar fővarázsló vált belőle, mint az anyjából. Őt egy huncut, vörös hajú lány követte, akinek a Shandalar nevet adták, a Shanyrria Alenauth iránti tiszteletből. A következő évben egy ikerpár született: Tira'allara és Hhora már kislánykorukban is komolynak mutatkoztak, és korán Hanali Celanil papnőivé váltak. Újabb két lány következett a sorban, Lazziar és Gemstarzah, akik a harcosok életútját választották.

Amlaruil természetesen nem csak gyerekei nevelésével foglalkozott. Talán túl korán is bizonyítani kellett, hogy méltó hitvese a harcos királynak.

Messze nyugaton, Tethyr termékeny és zaklatott partjai mentén kalózok gyülekeztek. Egy hatalmas szigetegyüttes terül el ott, amely eszményi a kalózok számára: rengeteg rejtett öböl és apró sziget alkotja, és félúton helyezkedik el a déli ősi királyságok és a virágzó északi városok között. Amint a kalózok eléggé meggazdagodtak és megerősödtek, Öröksziget mesés kincsei felé irányították a figyelmüket.

Időről időre elindult néhány kalózhajó nyugat felé, amelyekről soha többé nem hallottak. Voltak azonban, akik szerencsével jártak, de csupán egzotikus teremtményeket zsákmányoltak rabszolgának az elf hajókról. Amint hírt kaptak, hogy a szárazföldi elfek szép lassan kezdenek elhajózni Öröksziget felé, a kalózok járőrözni kezdtek a tengereken.

Egyik reggel egy sárkányőrszem azt a hírt hozta, hogy pár nelantheri kalóz üldözőbe vett egy elf vitorlást. Bár a hattyúhajó gyors volt, látszott, hogy a kalózok még a sziget védőpajzsa előtt utolérik.

Zaor üzent három sárkánylovasnak, hogy siessenek az elfek megmentésére. Ő maga is szívesen velük tartott volna a saslovasok élén, de a távolság túlságosan is nagy volt az óriás sasok számára.

Amlaruilnak azonban támadt egy ötlete. A fővarázsló harci szekéren szökött az égbe, amelyet hat pegazus húzott. Magával vitte a legendás Gyűjtőt, amely Nagy Mágiát tárolt magában, és amellyel elég erőre tett szert ahhoz, hogy elteleportálja a zászlóshajót. Ezt is tette, szikrázó tűzijáték kíséretében, melyet Örökszigettől egészen Vízmélyváráig láthattak.

A királynő nem árulta el, hová is repítette a hajót. Ez azonban korántsem hátráltatta a dalnokokat, akik hősi rímeket faragtak az esetről, és most már nemcsak a szépségéért és a bájáért szerették őt, hanem a bátorságáért is.

Az örömüket azonban hamarosan tragédia és gyász tette tönkre. Malar, a Vadak Ura a legfélelmetesebb teremtményét szabadította a Moonshae-szigetekre. Az elfzabálóként ismert szörny Synnoria valaha biztonságos völgyére támadt. Sok elf menekült el akkor a mágikus kapukon keresztül Örökszigetre.

Ilyrana is köztük volt, de komor híreket hozott. Amint az elf védők átlökték a kapun, még látta, hogy a szörny megragad egy kék hajú ifjút az egyik csápjával. Nem ismerte fel, melyik lehetett az ikrek közül, és azt sem tudta meg soha, hogy mi történt a másik fiúval. Zhoron és Xharlion elvesztek Öröksziget számára. Azonban nem csak az ő sorsukat fedi homály. Lazziar és Gemstarzah diplomáciai úton voltak, amikor eltűntek a tengeren.

Chozzaster és Shandalar is fiatalon távozott Arvandorba, Zaor kedvencét és szeme fényét, az élénk, vörös hajú lányt egyik diáktársa sebesítette meg halálosan, teljesen véletlenül, gyakorlás közben.

Az elgyötört és megöregedett Zaor is érezni kezdte Arvandor hívását. Öröksziget az évek során megerősödött, és nem fenyegette veszély, így már nem volt szüksége erőskezű harcos királyára, ráadásul a gyerekei is eltávoztak mellőle, így Zaor lassan háttérbe húzódott. Egyre inkább a kertészkedés foglalta le, így a nagyon is rátermett és szemmel láthatóan kortalan királynőre bízta a kormányzást.