V. sz. 1368., Ches 3. napja

Danilo Thannak, szeretett Khelbenem szeretett unokaöccsének küldi Ezüstkezű Laeral Arunsun, legmélyebb üdvözletét.

Dan, kedvesem! Köszönöm a leveled, és a kellően bugyuta balladát, amelyet hozzám írtál. El sem tudod képzelni, mennyire örültem minden egyes sorának. Ez volt az egyetlen dolog, ami örömet okozott Örökszigeten tett látogatásom során. Tudod, milyen hosszú barátságot ápolok Öröksziget királynőjével. Nem én vagyok azonban az egyetlen a Hét Nővér közül, akinek dolga akadt Amlaruil királynővel. A nővérem fia is a szigeten kapott menedéket, nehogy bárki is rátámadjon, csak azért, hogy a nővéremnek ártsanak. Elf hagyományok szerint nevelték, és most is békességben és dicsőségben él kószaként Árnyasvölgy rengetegeiben. Azt azonban nem tudod, hogy az én gyermekem is Örökszigeten lelt menedéket.

Bárcsak láthatnám arcodat, amikor az előző mondatot olvasod. Gondolom, nem tudtad, hogy van egy gyermekem. Csak kevesen tudják. Úgy gondoltam, így lesz a legjobb. Amire azonban nem számítottam, bár kellett volna, az az, hogy a lányom, Maura megtalálja a módját, hogyan szerezzen tudomást róla a világ. Amit tett, annyira megbonyolítja a dolgokat.

De haladjunk sorjában. Legjobb, ha az elejéről kezdem a történetet.

Te jobban ismered életem történetét, mint bárki más. Évekig a Kilencek nevű kalandozócsapattal vándoroltam. Egyik kalandunk során találtunk egy ősi mágikus ereklyét, a Szarvkoronát. Végtelen büszkeségemben úgy gondoltam, hogy elég nagy a hatalmam ahhoz, hogy szembeszálljak a gonosszal, amelyet benne érzékeltem. Felvettem a koronát, amely magába szippantott. Évek teltek el, szörnyű évek, mialatt megszűntem Laeral lenni, és a Vad Asszonnyá, Észak Boszorkányává változtam. Alig emlékszem valamire azokból az időkből, ami igazi áldás. Vannak olyan dolgok is azonban, amelyekre ha emlékezhetnék, akár életem egy évszázadát is odaadnám. Az egyik ilyen Maura.

Nem emlékszem, miként fogant. Nem emlékszem, ki lehet az apja, sem arra, hogyan hordtam ki őt. A születésére is csak haloványan emlékszem: egy barlangban feküdtem, odakint tombolt a vihar, bent valaki megnyugtatóan zümmögött, majd éles sírás harsant, de a gyermek arcára már nem emlékszem. A nővérem talált rám a vajúdás közepette. Magához vette a gyermeket, és Örökszigetre vitte, hogy biztonságban legyen. Akkori őrületemben nem tudtam volna a gondját viselni, és senki más sem vállalkozott volna rá Faerűnön. Senki sem tudta, milyen hatása lehetett a Szarvkoronának a gyermekre. Ezt az örökséget hagytam a lányomra.

Maura azonban jól érezte magát Örökszigeten. Bármi károsodás érte is a gonosz erejű varázstárgytól, azt kiégette belőle az igaz sziget gyógyító mágiája. Vadként nőtt fel, mint az erdei elfek, de megőrizte a személyiségét. Úgy emelkedik ki közülük, mint rózsa a hóvirágok közt: csillogóan szép, élénk és lélegzetelállító. Nem örökölte a családomra jellemző ezüst hajat; olyan sötét a haja, amilyen világos az enyém, de ettől csak még egzotikusabb. Nem tudni, milyen származású lehet. Bronzszínű bőre és zabolátlan fürtjei déli származásra utalnak, míg éles arccsontja és mandulavágású szemei elf vérvonalat sejtetnek – bár ezt tőlem is örökölhette. Be kell ismernem, hogy a hiúságát és a színpadiasságot tőlem örökölte. Sokszor kihívóan öltözködik és viselkedik. A kardvívás iránti szeretetén – egészen kivételes harcos – kívül nem nagyon hasonlít az elfekre. Be kell vallanom, azért utaztam Örökszigetre, hogy elhozzam onnan, most, hogy már felnőtt.

Azt kellett tapasztalnom azonban, hogy az én nyughatatlan lányom nem akarja elhagyni a szigetet. Maura beleszeretett egy elf férfiba – egy elfbe, kinek neve és rangja miatt frigyük nem szülhet mást, csak gyászt. A legutóbbi leveleimből már kitalálhattad, hogy ki ez a férfi: Lamruil, Öröksziget hercege.

Tudnod kell, Amlaruil királynőt mennyire felzaklatta ez a hír. Nagyon is jól tudod, hogy egy ember férfi szerelme miatt veszítette el legkedvesebb lányát, Amnestriát. Évekig nem vett tudomást Amnestria félelf lányáról. Sőt még most sem ismerheti el őt a családja tagjaként, és nem engedheti meg, hogy a szigetre lépjen, pedig titokban elismerően beszél Arilynről. Öröksziget elfjei, különösen az aranyelfek, fenyegetésnek tekintenék Arilynt mindarra, ami oly kedves a számukra: különös tekintettel a királyi vérvonalra. Egy pillanatig se gondold, hogy a királynő barátsága, és az, hogy elfbarátnak kiáltottak ki, vagy hogy Mystra kiválasztottja vagyok, a lányomat elfogadható arává tenné a herceg számára. Maura félelf gyermekeket szülne Lamruilnak, márpedig ez a szemükben igazi tragédia lenne.

A leveledben azt kérted tőlem, próbáljam elmagyarázni, az elfek miért tartózkodnak a félvérektől. Bonyolult kérdés, de a válasz sok mindent elárul Öröksziget lakóinak gondolkodásáról.

Te egy félelf nőt szeretsz, így testközelből láthattad, milyen mély a gyásza ezeknek a félvéreknek, akik két világ közt élnek. Én is láttam, hisz az anyám félelf volt. Oly elkeseredetten kereste a helyét a világban, hogy örömmel ajánlotta fel a testét Mystra e világi alakjának, abban bízva, hogy a gyermekeiből is valami emberfeletti válhat, valami, ami több is és kevesebb is, mint embernek lenni.

Engem elfogadtak Örökszigeten, mert elf örökségem – amit talán Mystra jótékony köpenye fed el – nem teljesen nyilvánvaló. Amlaruil csakis az irántam érzett szeretete miatt adott menedéket a nővérem gyermekének és az enyémnek, azzal a feltétellel, hogy elf származásuk örök titok marad.

Hadd meséljem el, hogyan találkoztam először Amlaruillal. Szendergés közben történt… (a szendergés az elfek éber álma, amely pihentetőbb, mint az emberi alvás). Gyerekként gyakran merültem szendergésbe. Inkább kaland volt a számomra, semmint szunyókálás. Mystra ezüsttüze ilyenkor is ott lobogott bennem, és olyan dolgokra voltam képes, melyekre egy ember varázsló sosem. Közben gyakran kapcsolódtam rá a szövetre, és érzékeltem azokat, akik a háló szálait alkották. A legtöbbjük elf volt természetesen, tekintve, hogy az ember varázslók csupán használják a szövetet, az elfek azonban a részét képezik. Az emberek nem is érthetik meg ennek a természetét teljesen.

Egy ilyen kaland alkalmával találkoztam Amlaruillal. Őt olyan erős kötelék fűzi az elf panteonhoz, mint engem Mystrához. Meglepetten látta a szendergő gyermeket, aki ilyen fiatalon, ekkora erővel rendelkezett. Ezután többször találkoztunk, és közelebb kerültünk egymáshoz, mint az édesnővérek, pedig még egyszer sem láttuk egymást.

Tisztán emlékszem az első utamra Örökszigetre. Amlaruil küldött nekem egy mágikus gyűrűt, egy elf rúnát, amellyel egy gondolattal a szigetre repülhettem. Ma is emlékszem zavart tekintetére, amikor megpillantott.

Egy karcsú lányt látott, aki magasabb volt a legtöbb férfinél, ezüstöszöld szemei voltak, és ragyogó ezüsthaja. Bár különböztem az emberektől, felismerhető volt származásom.

Az elfek jövőbeni királynője akkor veszítette el először és utoljára az önuralmát.

– Te N'Tel-Ques vagy! – tört fel belőle a mondat, mely annyit tesz: „Nem igaz személy”.

– Laeral vagyok – feleltem erre. Úgy véltem, ez tökéletesen elegendő válasz. Az vagyok ami, és ezen nem lehet változtatni.

Bólintott, mintha meghallotta volna a gondolataim, majd folytatta.

– Utazni tudsz a szöveten. Elf nyelven beszélsz!

– Az anyám félelf – adtam rá magyarázatot. Az arca azonnal udvarias maszkot öltött.

– Őszintén sajnálom – mondta, mintha átérezné a fájdalmam.

Kitört belőlem a nevetés, nem tudtam megállni. A hangja tökéletesen visszatükrözte nemesi neveltetését. Jól megtanulta, hogyan viselkedjen, ha valami tragédia vagy gyászeset történik a családban. Amlaruil így tekintett a félelfekre. Sőt, még mindig ilyen, azt hiszem. Ebben a kérdésben pontosan úgy viselkedik, mint Öröksziget elfjei.

Mit is tehetnék hát az én Maurámmal? Ugyanolyan makacs, mint én, és ez nem tesz jót sem neki, sem Örökszigetnek. Mi történik majd, ha Lamruilt felkérik, hogy vegye át a trónt? Az elfek, és különösen az aranyelf családok, nem fogják elfogadni Maurát királynénak. Sőt mi több, Lamruilt sem fogadják majd el királynak, akár Maurával az oldalán, akár nélküle. Akárcsak a szerelme, ő is túlságosan „emberi”.

Dan, drága barátom, mélységesen aggódom Öröksziget sorsáért. Ragyogó elszigeteltségük csodás, de törékeny dolog. Hozzád hasonlóan én is félek, hogy már nem tartható soká. A változás elkerülhetetlen. Idővel a legerősebb sziklát is elnyüvik a hullámok. Az elfek mérhetetlen bölcsességük és hosszú életük ellenére sem értik ezt meg teljesen. Talán Lamruil és Maura egybekelése felnyitná a szemüket, hogy mi is zajlik körülöttük.

Vagy talán felgyorsítaná a folyamatot, amelytől minden elf retteg: Öröksziget végét, az elfek alkonyának eljövetelét.

Ó, Dan, bárcsak tudnám! Miközben ezeket gondolom, azt kívánom a legjobban, hogy bárcsak megtarthattam volna Maurát, bárcsak én nevelhettem volna fel, hogy megóvhassam ettől a sebezhetetlen, de törékeny szigettől. Bárcsak hamarabb elhoztam volna a szigetről, mielőtt még Lamruil megláthatta volna vad szépségét. És bárcsak itt lennél mellettem, hogy történeteket mesélj, és bugyuta dalokat énekelj, hogy megnevettess, mint mindig.

Félek, levelem kevés kérdésedre adott választ. De a történetem talán megvilágította Öröksziget természetét. Az elfek azért teremtették Örökszigetet, mert olyanok akarnak maradni, amilyenek. A történelmük azonban szüntelen küzdelem azok közt, akik ragaszkodnak az ősi hagyományokhoz, és azok közt, akik vakmerő gondolkodása létrehozta Örökszigetet. Maga a monarchia is radikális ötlet volt valaha. Még most is vannak, akik annak tartják, és visszavárják az ősi tanácsot. Így zajlik a harc az állandóság és a változás között.

Látni fogod ezt, ha végig követed az elfek történetét. Sehol sem olyan egyértelmű mindez, mint Örökszigeten, és senkiben sem jelentkezik oly kirívóan, mint egy félelfben. Kezdd hát velük, hogy megérthesd e föld természetét.

Hamarosan visszatérek Vízmélyvárába. Félek Maura nélkül. Addig is csókold meg Khelbent helyettem. Idegesíteni fogja, téged pedig mulattatni. Ettől, remélem, jó kedved lesz, és engem is felvidítasz. Ha már itt tartunk, nyújtsd a legjobbat, vagy a legrosszabbat. Itteni utam után égető szükségem lesz „Sune és a szatír” történetére. Irigylem a vidámságot, amely megjelenik benne, és remélem sikerül enyhítenem jelenlegi bánatomat. Mondd csak, Khelbent rá lehetne venni, hogy részt vegyen a darabban? Nem, azt hiszem nem.

Legmélyebb üdvözlettel:

Laeral