41 AZ AKROSZTIKHON

Néhány vendég már megérkezett, közöttük az a hét hölgy, akinek a keresztneve E-vel kezdődött, tehát: Cariati hercegné, San Marco grófné, San Clemente márkiné, Termoli hercegné, Tursi hercegné, Altavilla márkiné és Policastro hercegné, mint egyszer már említettük.

Ami a meghívott férfiakat illeti, mindenekelőtt ott volt Nelson tengernagy, két tisztjével, azaz barátjával, Troubridge és Ball kapitánnyal. Troubridge elragadó férfi volt, élénk képzelőerővel és humorérzékkel megáldva, Ball hamisítatlan brit, sőt anyaországbeli brit; szertartásos és merev.

Jelen volt továbbá Rocca Romana herceg, Nicolino Caracciolo bátyja, a híres gavallér - öccse aligha sejtette, hogy e pillanatban egy miniszterelnök meg egy királyné nyomoz együttes erővel vidám és bohó személye után. Megjelent Avalos hercege, vagy közkeletűbb nevén del Vasto márki, az egyik legrégibb nemesi család sarja. A család hajdan kétfelé ágazott: az egyik ág őse, V. Károly kapitánya - ugyanaz, aki Ravennában fogságba esett, s a börtönben Szerelmes párbeszéd címen írt költeményt feleségéhez, a híres Vittoria Colonnához - a paviai csatában személyesen fegyverezte le a legyőzött I. Ferenc királyt; a királyi kardnak manapság már csak a markolatát őrzik. A másik ág őse, del Guasto márki, Margit hercegnőnek, I. Ferenc lányának lett a szeretője, s utóbb meggyilkolták. L’Étoile krónikájában du Guastra ferdítette a nevét. A meghívottak közt volt Salandra herceg, a király fővadásza, aki, mint később majd látni fogjuk, megpróbálta a hadsereg vezetését átvenni, amikor Mack csődöt mondott; Pignatelli herceg, akire a király menekülése után a kormányzás nehéz tisztje szakadt, s még néhányan, a legelőkelőbb nápolyi és spanyol családok romlásnak indult, kései sarjai.

Az egybegyűltek mind a királynét várták. Amikor végre megjelent, mély meghajlással üdvözölték.

Karolinának két célja volt az estéllyel. Egyfelől Emma Lyonnának alkalmat adni képességei megcsillogtatására, hogy Nelson szenvedélyét tovább fokozza, másfelől a szerelmes levél íróját felkutatni, kézírása azonosítása útján, mert mint Karolina olyan bölcsen megállapította, ha kiderül, ki írta a levelet, azt sem lesz nehéz megállapítani, kihez írta.

A nápolyi királyné szűk körű, káprázatos estélyeinek legfőbb vonzereje és dísze mindig is Emma Lyonna volt, s hogy ez az új Armida mekkora elragadtatást, milyen őrjöngő lelkesedést váltott ki nézőiből és hallgatóiból, annak egyedül azok a megmondhatói, akik bejutottak ezekre az estélyekre. Mondottuk, micsoda hatással volt varázsos mozgása, csábos arcjátéka a hidegvérű északi emberekre, nos, képzelhetjük, mennyivel jobban felvillanyozta a heves képzeletű délieket, akik amúgy is rabjai az éneknek, a zenének, a költészetnek, s betéve fújják Cimarosát és Metastasiót! Első nápolyi és szicíliai útjainkon volt még alkalmunk látni és kifaggatni olyan aggastyánokat, akik részt vettek valaha ezeken a varázslatos összejöveteleken; ötven év múltán is beleborzongtak a vérforraló emlékbe, mintha a fiatalságuk tért volna hirtelen vissza.

Emma Lyonna szép volt akkor is, ha nem akart az lenni. Gondoljuk csak el, milyen gyönyörű lehetett ezen az estén, amikor szép akart lenni a királyné és Nelson kedvéért! A XVIII. század végén az osztrák udvarban és a Kettős Királyság udvarában még járta a feszes díszruhák divatja, mintegy tiltakozásul a francia forradalom ellen. Rizspor borította a fej tetejére feltornyozott, nevetséges frizurákat; szűk volt a ruha és fojtogató, hogy kárba veszett volna benne Terpsüchoré bája is, s az égővörös kelmékben úgy festettek a hölgyek mind, mint a bacchánsnők. Nos, Emma Lyonna, akit sohasem feszélyeztek előítéletek, a művészet jogán fittyet hányt az udvari divatnak. Termetén hosszú, halványkék kasmírtunika omlott alá, a görög szobrokat megszégyenítő redőkben - ez a viselet Franciaországból, a híres szépasszonyok hazájából származott, s ekkoriban kezdett tért hódítani. Emma haja hosszú fürtökben, szabadon hullott vállára; az eleven zuhatagból két rubin csillant elő, mint az ókori regék karbunkulusai. Derekát drágalátos, gyémántos lánc - a királynő ajándéka - övezte, amelyet egyszerűen csomóra kötött, mint a zsinóröveket szokás, úgyhogy a vége a térdét verdeste. Karja a váll tövétől az ujjak hegyéig meztelen volt. Jobb karján két rubinszemű, gyémántos kígyót ábrázoló karperec díszelgett, egyik a váll, másik a csukló magasságában, bal karja ezzel szemben csupasz volt, csak a kezét borították gyűrűk. Jobb kezén nem viselt ékszert - elég ékesség volt annak a vakítóan fehér bőr, az öt karcsú, finom, rózsás ujj. Lába a testszín harisnyában s az aranypántos, azúrkék koturnusban ugyanolyan meztelennek tűnt, mint a karja.

Káprázatos szépségét a különös öltözék úgy felfokozta, hogy szinte természetfölöttinek, s ezért valahogy rémítőnek, szörnyűnek hatott - mintha a görög pogányság maga támadt volna benne új életre. A nők irigyen kerülték, a férfiak ijedten. Aki botorul arra vetemedik, hogy beleszeressen Venus Astartéba, annak nem marad más választása, mint bírni őt - vagy meghalni.

Ezért üldögélt a szépséges Emma magányosan egy kanapé sarkán: éppen babonás szépsége tartotta tőle távol a többieket. Az egyetlen jelenlevő, aki megkockáztathatta volna, hogy melléüljön: Nelson, támolyogva, káprázó szemmel kapaszkodott Troubridge-ba, s azon töprengett, míg Emmát falta a tekintetével, miféle szerelmi bűvöletnek vagy politikai számításnak köszönheti vajon, hogy ez a kivételes, ez a tökéletes teremtmény éppen őt szemelte ki, őt, a faragatlan tengerészt, a húsz csatát látott, rokkant hadfit.

Nem feszengett és pirult úgy Emma azon az Apolló-nyoszolyán sem, amelyre egykor Graham doktor fektette meztelenül, hogy egy egész város járjon a csodájára, mint itt, a királyi szalonban, irigy és kéjsóvár tekintetek kereszttüzében.

Mihelyt a királyné belépett, felpattant, s elébe futott, mintegy oltalmát keresve:

- Ó, felség! - kiáltotta. - Jöjjön, jöjjön, rejtsen el árnyékában, s világosítsa fel, kérem, ezeket a hölgyeket és urakat, hogy a manzanillafa alá feküdni vagy a mérges ancsar alatt üldögélni mégiscsak valamicskével veszélyesebb, mint mellettem helyet foglalni.

- Hálátlan teremtés, milyen jogon panaszkodol? - nevetett a királyné. - Ki tehet róla, hogy szépséged minden szívet szerelemre s féltékenységre lobbant? Ugyan hogy is merné bárki arcát a tiedhez közelíteni, hogy kétfelől megcsókoljon? Így ni! Ehhez olyan alázatosnak, olyan kevéssé kacérnak kell lenni, mint én vagyok!

A királyné csók közben odasúgta Emmának:

- Légy ma este elbűvölő, én akarom!

Azzal átfogta a kegyencnő vállát, s maga mellé ültette a pamlagra. Nyomban odatódult mindenki a pamlag köré, a férfiak, hogy a királynénak bókolva Emmának udvaroljanak, a nők, hogy Emmának bókolva a királynénak hízelegjenek.

Belépett Acton. A királynénak elég volt egyetlen pillantást vetnie rá, hogy tudja, minden az akarata szerint történt.

Ekkor félrevonta Emmát egy sarokba, egy darabig halkan beszélt hozzá, majd fennhangon így szólt:

- Hölgyeim, sikerült a jó lady Hamiltont rábírnom, hogy megcsillogtassa ma este előttünk sokoldalú tehetségét. Előad egy honi balladát vagy antik éneket, eljátszik egy jelenetet Shakespeare valamelyik darabjából, és eltáncolja a sáltáncot, amelyet mindeddig kizárólag nekem s előttem lejtett el.

A tetszés és a meglepetés moraja futott át a termen.

- De ne feledje felséged, van egy kikötésem... - szólt Emma.

- Micsoda? - kérdezték elsőül a hölgyek, minthogy ők rendszerint nehezebben győzik türelemmel kivárni vágyaik beteljesülését, mint a férfiak.

- Micsoda? - visszhangozták a férfiak is.

- A királyné az imént hívta fel rá a figyelmemet - mondta Emma -, hogy a véletlen különös játéka folytán az ő kivételével a megjelent hölgyek keresztneve egyformán E-vel kezdődik.

- Nini, csakugyan! - néztek össze a hölgyek.

- Nos, megteszem, amit kívánnak, ha cserébe a hölgyek is megteszik, amit én kérek.

- Hölgyeim, a lady kívánsága méltányos, ne is tagadják - így a királyné.

- Mit óhajt, mylady? Árulja el, kérem! - kiáltották többen is egyszerre.

- Szeretnék valami szép emléket a mai estéről - felelte Emma. - Őfelsége majd leírja a nevét egy darab papírra, s a fenséges és rajongva szeretett KAROLINA név minden egyes betűje kezdete lesz egy vers nyolc sorának, amelyet őfelsége nagyobb dicsőségére mi nyolcan írunk. Én kezdem, ki-ki aláírja a nevét a verssora alá, ha jó, ha rossz; az enyémet beleszámítva úgyis több lesz a rossz, mint a jó. Én pedig elteszem albumomba a nagybecsű, költői kéziratot, a mai este emlékére, amelyet megadatott a világ legszebb királynéjának s Nápoly és Szicília legelőkelőbb hölgyeinek a társaságában töltenem.

- Örömest megszavazzuk - szólt a királyné.

Odalépett az egyik asztalhoz, s felírta egy darab papírra, hosszában, nagy betűkkel: KAROLINA.

- De felség! - kiáltották a versrögtönzésre kötelezett hölgyek. - Nem vagyunk mi költők!

- Kérjék, hölgyeim, Apolló segítségét, s azzá lesznek - felelte a királyné.

Nem volt mód kitérni a kérés elől. Emma már oda is lépett az asztalhoz, s mint ígérte, leírta a királyné nevének kezdőbetűje, a K mellé az akrosztikhon első sorát, majd alákanyarította a nevét: Emma Hamilton. A hölgyek megadták magukat sorsuknak. Egyenként odamentek az asztalhoz, fogták a tollat, leírták a verssort s alá a nevüket.

Mihelyt az utolsó hölgy, San Clemente márkiné is befejezte, a királyné mohón kapott a papír után. A nyolc múzsa versengése az alábbi művet eredményezte:

Káprázatos fenség, tiéd hatalom, fény s bíbor.

Emma Hamilton

Akaratod ma mégsem dús kegy, hanem szigor.

Emilia Cariati

Régtől csupán a hódolat tölti el szívünket.

Eleonora San Marco

Oly drága minden perced nékünk, mint a ritka ünnep

Elisabetta Termoli

Lám mégis óhajod, hogy légyen Főbusz, a Költő -

Elisa Tursi

Isten, mint Tassót s Petrarcát is, bennünket betöltő

Eufrasia d’Altavilla

Nagy hirtelen. - Ó, messze csúcsa Parnasszus hegyének;

Eugenia de Policastro

Alant, a Vezúv völgyén, hogyan szárnyalhatna ének?

Elena San Clemente

(Varga Katalin fordítása)

A királyné hangosan felolvasta a verset. Miközben a férfiak lelkesen magasztalták az akrosztikhon tökélyét, s a hölgyek nem győztek csodálkozni, milyen jól sikerült a művelet, Karolina Actonhoz fordult:

- Nézze csak, Acton főkapitány, nézze, milyen elragadó írása van San Clemente márkinénak.

Acton főkapitány, mintha az akrosztikhont akarná újra elolvasni, a vendégek csoportjától kissé távolabb került, s egy gyertya fényénél összehasonlította a nyolcadik sor kézírását a levélíróéval, majd mosolyogva nyújtotta vissza Karolinának az értékes, a veszedelmes kéziratot.

- Csakugyan elragadó írás - mondta.