79
A pun eskü

A kardinális úgy megörült a nem remélt sikernek, hogy június 27-én hálaadó istentiszteletet tartott a Carmine-templomban, az alkalomhoz illő, fényes keretek között.

A mise előtt levelet írt Nelson lordnak és sir William Hamiltonnak. Megköszönte, hogy a szerződés jóváhagyásával helyreállították a város s még inkább az ő lelke békéjét.

Hamilton a következőket válaszolta, ezúttal is francia nyelven:

Kelt a Fulminant fedélzetén, 1799. június 27-én.

Eminenciás uram!

Nagy örömmel fogadtam becses levelét. Mindhárman a jó ügyet szolgáltuk, a király ügyét, csakhogy, jellemünkből következően, ki-ki más és más módon tanúsította hűségét. Istennek hála, minden a legszebb rendben megy, s én biztosíthatom Eminenciádat: Nelson lord örül, hogy úgy határozott: nem gátolja Eminenciád tevékenységét, sőt minden erejével azon lesz, hogy támogassa a nagy vállalat véghezvitelében, melyet Eminenciád oly válságos körülmények között indított el s vitt sikerre.

Mylord és én nagy szerencsének tekintenők magunkra nézve, ha bármely csekély mértékben előmozdíthattuk ő szicíliai királyi felségeik ügyét, s helyreállíthattuk Eminenciád lelki nyugalmát.

Mylord megkért, hogy köszönjem meg az ő nevében is Eminenciád levelét, s mondjam meg Eminenciádnak, hogy kellő időben intézkedik a továbbiak felől.

Tisztelettel stb.

W. Hamilton

Olvasóink ismerik Ferdinánd és Karolina jó néhány, Ruffo kardinálishoz intézett levelét, láthatták a felséges pár megismételt, lelkes fogadkozásait e levelek zárópasszusában, közvetlen az aláírás fölött; nem múló nagyrabecsülésükről, örök hálájukról biztosították mindketten ezerszer is a férfit, akinek országukat köszönhették.

Ha kíváncsiak rá, kedves olvasóink, mi lett a sok fogadkozásból, hálanyilatkozatból a valóságban, vegyék maguknak a fáradságot, s olvassák el sir William Hamilton június 27-én kelt levelét Acton főkapitányhoz.

Kelt 1799. június 27-én a nápolyi öbölben, a Fulminant fedélzetén.

Kedves főkapitány úr!

Nagyságod láthatta legutóbbi levelemből, hogy a kardinális és Nelson lord között nem a legjobb a viszony. Érett megfontolás után Nelson lord mégis felhatalmazott rá, hogy őeminenciájának ma reggel megírjam: ő semmi olyat nem tesz ezentúl, ami felboríthatná a fegyverszünetet, melyet őeminenciája jónak látott a Castelnuovóba és a Tojáserődbe bezárkózott lázadókkal kötni, sőt hogy őlordsága kész bármely segítséget megadni, ami a parancsnoksága alatti flottától kitelik, s amit őeminenciája ő szicíliai királyi felségeik érdekében szükségesnek tart. EZ A LEHETŐ LEGÜDVÖSEBB EREDMÉNNYEL JÁRT. Nápolyt felzaklatta a hír, hogy Nelson lord megszegni készül a fegyverszünetet - ma teljes a nyugalom. A kardinális abban állapodott meg Troubridge és Ball kapitányokkal, hogy a Castelnuovo- s a Tojáserőd lázadó őrségét ma este behajózzuk. Ezzel egyidőben ötszáz tengerészünk partra száll, és elfoglalja a két erődöt, melyeken - Istennek hála! - újfent a szicíliai király őfelségének a lobogója ékeskedik; a köztársaság lobogói (ugyan rövid volt az életük!) máris a Fulminant kabinjába kerültek, ahová remélem, hamarosan követi őket a francia trikolór is, mely egyelőre még a Sant’Elmo-erőd tornyán leng.

Erősen remélem, hogy lord Nelson idejövetele üdvös hatással lesz ő szicíliai királyi felségeik érdekeire és dicsőségére. De az igazat szólva: éppen ideje volt, hogy közbelépjek, enélkül balul állna ügyünk. Derék kardinálisunk tegnap köszönőlevelet írt nekem és lady Hamiltonnak. Ma ledöntötték a gyalázat fáját, mely a királyi palota előtt éktelenkedett, s letépték az Óriás fejéről a jakobinus sipkát.

Most pedig egy örömhír! Caracciolo s még vagy egy tucat hasonszőrű lázadó hamarosan Nelson lord foglya lesz! Ha nem tévedek, egyenesen Procidába kísérik őket, ott bíróság elé állítják, s az ítélet meghozatala után rögtön visszaküldik hozzánk, kivégzés céljából. Caracciolót valószínűleg a Minerva előárbocára kötik fel, s ott marad felfüggesztve napkeltétől napnyugtáig. Nagyon is szükséges példát statuálni a szicíliai király őfelsége érdekei védelmében, minthogy a jakobinizmus nagy teret hódított országában.

W. Hamilton

Ui. Este nyolc órakor. A lázadók hajóra szálltak, mozdulni sem bírnak többé Nelson lord engedélye nélkül.

A republikánusok bíztak a szerződés erejében, hittek Nelson lordnak, aki megfogadta, hogy nem gördít akadályt a lázadók behajózása elé, s mint őexcellenciája, az angol nagykövet leveléből láthattuk: minden további nélkül átengedték az erődöket az e célból partra tett ötszáz angol tengerésznek, majd felszálltak a különféle kis és nagy vitorlás hajókra, melyek a megállapodás szerint Toulonba szállították volna őket.

Angol kézre került tehát a Castelnuovo, a kikötő és a királyi palota.

Nem sokkal ezután megtörtént a Tojáserőd átadása is.

Az erődök átadásáról jegyzőkönyv készült; a hazafiak részéről a két erődparancsnok, Ferdinánd király részéről Minichini brigadéros írta alá.

A kapitulációs szerződés kimondta, hogy a hazafiak közül bárkinek jogában áll a szárazföldön menedéket keresni, ha nem kíván elhajózni. E lehetőséggel mindössze ketten éltek: Salvato és Luisa San Felice.

Ők a Sant’Elmo-erődbe menekültek.

Nemsokára végleg visszatérünk könyvünk két főhőséhez, s el nem hagyjuk őket többé, de e fejezetet, mint a címe is jelzi, eleitől végig a nagy történelmi kérdés tisztázásának szenteljük.

S mert ennek során oly szégyenfoltot kényszerülünk ejteni Anglia legeslegnagyobb hadvezérének a becsületén, amit a múló századok sem törölnek le soha, sorra-rendre olvasóink szeme elé kell tárnunk gaztette bizonyítékait, nehogy az a vád érjen bennünket, hogy a gyűlölet elvakított, vagy hogy a tények hiányos ismerete tévútra vitt.

Nem akarunk többet, mást, mint fáklyaként bevilágítani a történelemnek egy mindmáig homály födte zugát.

A kardinálist utolérte a bátor lelkű emberek végzete; azoké, akik bele mernek vágni olyasmibe, ami a gyávák s középszerűek szemében lehetetlen.

A király körül nyüzsgő talpnyalók, kik soha a legcsekélyebb megpróbáltatást sem vállalták, s gondosan elkerülték a veszély árnyékát is, mind Ruffo ellen támadtak, amiért jóslataikkal dacolva a lehetetlent valóra váltotta.

Hihetetlen, mire nem képes az a mérges kígyó, mely legkivált a királyi udvarokban tenyész, s közönségesen úgy nevezik: rágalom! A kardinálist nem kisebb bűnnel vádolták, mint hogy az országot nem a királynak, hanem saját magának foglalta vissza.

Azt terjesztették, hogy öccsét, don Francesco Ruffót akarja nápolyi királlyá kikiáltani, a hadseregre támaszkodva, melyre feltétlenül számíthat, mivel ő maga toborozta-szervezte.

Nelson e tárgyban különleges utasításokat kapott eljövetele előtt. Nevezetesen azt, hogy az első jelre, ami megerősíteni látszik Ferdinánd és Karolina gyanúját, csalja hajója fedélzetére a kardinálist, és vesse fogságra.

A királyi hálának e sajátszerű megnyilatkozására kis híján csakugyan sor került, mint hamarosan látni fogjuk, s a magunk részéről őszintén sajnáljuk, hogy e végkifejlet elmaradt: intő és hasznos példa lehetett volna a királyság hű szolgái számára.

Az itt közölt leveleket az eredeti okmányokról másoltuk ide:

Kelt 1799. június 29-én, a Fulminant fedélzetén, a nápolyi öbölben.

Kedves Uram!

Bár közös barátunk, sir William, részletesen beszámol Önnek a körülöttünk zajló eseményekről, nem állom meg, hogy tollat ne ragadjak, mert kertelés nélkül kimondva: a leghatározottabban ellenzem mindazt, ami történt, s ami jelenleg történik. Hogy rövidre fogjam: felőlem a kardinális lehet földre szállt angyal, de magatartása kihívta az egész nép felháborodását. Lépten-nyomon kisszerű, aljas intrikákkal és ostoba panaszokkal terhelnek bennünket,^[24] s ezeket elhallgattatni és lecsillapítani, véleményem szerint, nem is fogja más, mint a király, a királyné s a nápolyi kabinet jelenléte, vagyis a törvényes, rendes kormány megalakítása, a jelenlegi, törvénytelen rendszer helyén. Igaz, ha első indulatomra hallgatok, a fővárosban alighanem a mainál is felfordultabb állapotok uralkodnának, mivel a kardinálistól rosszabb is kitelt volna, mint mostani tétlensége. Ezért remélem mindenekfelett s esdve kérem is őfelségeiket: jöjjenek ide - a fejemmel felelek biztonságukért. Meglehet, hamarosan el kell hagynom e kikötőt, a Fulminanttal együtt; kényszerű távozásom, félek, végzetes következményekkel járna.

A Sea-Horse fedélzetén is teljes biztonságban lennének őfelségeik, annyira, amennyire csak egy hadihajón lehetnek.

Az Ön

Nelsonja
Sir John Actonnak

Ugyancsak Actonhoz címzett a második levél, és ugyanaznap kelt, mint az első; ez, ha lehet, még világosabban mutatja a felséges pár hálátlanságát - jobb bizonyítékot, véleményünk szerint, keresve sem találhatnánk rá.

Június 29-én, reggel.

Kedves Uram!

El sem mondhatom, micsoda boldogság számomra, hogy a király, a királyné és Excellenciád idejön. Jelen levelemhez csatolom egy kiáltványom másolatát: elküldtem a kardinálisnak, azzal a kéréssel, hogy nyomassa ki, őeminenciája azonban kereken megtagadta kérésemet, mondván, hogy kiáltványokat neki ne küldözzek, mert ő nem nyomat ki semmit. Troubridge kapitány ma este partra száll ezerháromszáz angol katona élén, s én minden erőmmel azon leszek, hogy őfelségeik megérkeztéig a kardinálissal a jó viszonyt fenntartsam. Legutóbbi rendelete megtiltja, hogy bárkit börtönre vessenek az ő parancsa nélkül: ami világosan mutatja, hogy a kardinális menti a lázadókat. Tegnap már azon tanakodtunk, nem kéne-e őt magát letartóztatni. Fivére ellen súlyos vádak merültek fel; de nem akarom Excellenciádat ezzel tovább terhelni. Igyekszem mindent a lehető legjobban elrendezni, s a fejemmel felelek őfelségeik biztonságáért. Isten adja, hogy mindezen bonyodalmak gyors és szerencsés véget érjenek. Higgyen Excellenciád... stb.

Horatio Nelson
Sir John Acton őexcellenciájának

A kardinális nem kis meglepetéssel vette kézhez a történtek után fivére izenetét, akit előzőleg a Fulminant-ra küldött: a tengernagy őt Palermóba irányította - írta Ruffo fivére -, megvinni a királynénak a hírt, hogy Nápoly megadta magát, úgy, amint azt őfelsége kívánta.

Nelson a következő záradékot fűzte e leveléhez:

„Levelem vivőjét tekintse túsznak, Felség.”

Mint látjuk, a királyhűség jutalma nem sokáig váratott magára.

De mit keresett a kardinális fivére a Fulminant-on?

Azt a bizonyos kiáltványt vitte vissza Nelsonnak, melynek kinyomtatását és kiragasztását a kardinális kereken megtagadta, mivel az adott helyzetben s az elhangzott ígéretek után érthetetlennek találta.

Lássuk közelebbről e „hirdetményt”, azazhogy „közleményt”:

KÖZLEMÉNY

Kelt a Fulminant fedélzetén, 1799. június 29-én, kora reggel.

Horatio Nelson, a nápolyi öbölben horgonyzó brit flotta tengernagya ezennel felszólítja mindazokat, akik a gyalázatos nápolyi respublikát akár a hadseregben, akár közhivatalokban tisztként szolgálták, hogy amennyiben Nápoly városában tartózkodnak, legfeljebb huszonnégy órán belül jelentkezzenek a Castelnuovo-erőd vagy a Tojáserőd parancsnokánál, magukat testestül-lelkestül a szicíliai király őfelsége kegyelmére bízván; ha pedig a város falain kívül tartózkodnak, öt mérföldes körzetben, ugyanerre negyvennyolc órai haladékot kapnak, de csakis ez esetben - másként lázadóknak s a szicíliai király őfelsége ellenségeinek tekintetnek.

Horatio Nelson

De ha a kardinálist meglepte, sőt meghökkentette saját fivére levele, melyből kitűnt, hogy mylord Nelson őt Palermóba küldte, nem sokat törődve azzal, van-e kedve Palermóba menni, mi volt ez a meghökkenés ahhoz képest, amit akkor érzett, amikor a hazafiaktól a következő levelet kapta:

Ruffo kardinális őeminenciájának, a nápolyi királyság helytartójának

Az erődök helyőrségének mindazon tagjain, akik a szerződés értelmében hajóra szálltak, hogy Toulonba menjenek, a legmélyebb megdöbbenés lett ez idő szerint úrrá. Mostanáig jóhiszeműen várták, hogy a szerződésnek elég tétessék, noha a kapituláció bizonyos kikötéseit az erődök kutyafuttában történt átadása során nem sikerült maradéktalanul betartani. De íme: két nap óta kedvező a széljárás, s még mindig nem szerelték fel a hajókat a szükséges útikészletekkel. Mi több, tegnap este hét órakor mély fájdalommal láttuk, hogy a tartánokról elhurcolták Manthonnet, Massa és Bassetti tábornokokat, valamint a végrehajtó bizottság két elnökét, Ercolét és D’Agnesét, a törvényhozó bizottság elnökét, Domenico Cirillót és több más társunkat, köztük Emanuele Borgót és Piatit. Mindnyájukat Nelson tengernagy hajójára vitték, egész éjszaka ott tartották, s a jelen pillanatban, reggel hét órakor, még mindig nem tértek vissza.

A helyőrség az Ön becsületére apellál: magyarázatot kér fenti tényre, és elvárja a szerződés becsületes végrehajtását.

Albanese

Kelt 1799. június 29-én reggel hét órakor, a nápolyi öbölben.

A kardinális sürgősen hívatta Baillie kapitányt és Micheroux lovagot, s a lovagot elküldte Nelsonhoz magyarázatot kérni érthetetlennek tűnő viselkedésére. Ha pedig a tengernagyot valóban oly szándék vezetné, mint gyanítható, ő, Ruffo, kérve kéri, őrizkedjék ily szégyenfoltot ejteni nem csupán saját nevén, de az angol zászló becsületén is.

Nelson gúnykacajjal fogadta Micheroux lovag tiltakozását, s azt felelte rá:

- Mit akar a kardinális? Megfogadtam, hogy nem gördítek akadályt a várőrség behajózása elé; meg is tartottam a szavamat, hiszen a várőrség hajóra szállt. Most, hogy szerencsésen ott van, nem köt többé semmiféle ígéret, azt teszek, amit akarok.

Micheroux lovag megjegyezte, hogy ez a kibúvó nem méltó Nelsonhoz, aki erre elpirult bosszúságában, és türelmét vesztve kifakadt:

- Egyébként is azt teszek, amit jónak látok; a királytól szabad kezet kaptam.

- Istentől is kapott hasonló felhatalmazást, uram? - kérdezte Micheroux. - Alig hiszem.

- Ehhez semmi köze! - förmedt rá durván Nelson. - A felelősség az enyém, egyedül a királynak s Istennek tartozom tetteimről számot adni. Távozzon.

Így küldte vissza Nelson a kardinális követét; még csak kísérletet sem tett rá, hogy rosszhiszeműségét elleplezze.

Igazán mondjuk: a toll is kihull szinte a tisztességes ember kezéből, ha ilyet kell leírnia. De hiába: az igazság mindenekfelett!

Amint e választ meghallotta Micheroux lovag szájából, Ruffo sokatmondó pillantást vetett az égre, tollat ragadott, sebtében írt néhány sort, s külön futárral útnak indította az írást Palermóba.

Lemondását küldte el Ferdinándnak és Karolinának.