49.
Rádiumárnyék

Fontaine talál a fiúnak egy régi kempingágyat, biztos a fiai hagyták még itt, arra fekteti rá a még mindig horkoló fiút. A nehéz vidpántot levéve látja, a fiú félig nyitott szemmel alszik, kilátszik a szeme fehérje; szinte látja az ott elvonuló órák képét. Egy régi hálózsákkal takarja be, melynek fakó flanelbélését hegyek és medvék díszítik, majd miszójával a pulthoz vonul gondolkodni.

Enyhe vibrációt érez, de hogy a bolt gyenge anyagából vagy a híd csontjaiból vagy a föld lemezeiből, meg nem tudná mondani: a polcok és vitrinek halk hangokat hallatnak, ahogy a múlt túlélői felfogják ezt az új mozgást. Egy ólomkatona határozott csattanással bukik előre az egyik polcon, és Fontaine megjegyzi magában, hogy vennie kell még múzeumi viaszt, azt a ragadós anyagot, ami ennek megelőzésére szolgál.

A pult mögött a magas széken ülő, forró miszóját óvatosan szürcsölgető Fontaine eltöpreng, vajon pontosan mit is látna, ha a notebook nyomkövető parancsával végigjárná a fiú útját. Az a dolog a lezárt rekeszekkel meg a teljesen felizgult Martial. Hol járhatott még a fiú? Ha csak órákat keresett, akkor semmilyen igazán veszélyes helyen, véli Fontaine. De hogy csinálta, hogy megszerezte azokat a zárolt listákat? Fontaine leteszi a miszót, és zsebéből kihalássza a Jaeger-LeCoultre órát. Elolvassa hátán a katonai szertári jelzést:

G6B/346

RA↑AF

172/53

A 6B egy bizonyos mozgásfokozatot jelez, pontossági fokot, ezt tudja, bár a 346 teljes rejtély. A középen fölfelé mutató nyíl a királynő tulajdonát jelenti. 53 a kibocsátás éve, de a 172? Vajon a fiú ki tudna valami értelmeset hozni ezekből a számokból, ha megkérdezné? Fontaine tudja, hogy valahol odakint minden bitnyi információ belekerül az adatáramba. Leteszi az órát a Rolex párnára, és megint felveszi a sós miszót. A pult karcos üvegtetején benézve feltűnik neki egy új, még nem elemzett vétel. Egy 1940-es Helbros, a katonai órák mintájára készítve, de forgalomba nem bocsátva. Egy utcaseprőtől vette az oaklandi dombok között. Benyúl az üveg alá, kiveszi. A G6B után silány jószág.

Csiszolt oldalát nagyon megütötték, ezen a tisztítás sem segít, és a tompa fekete számlapon a foszforeszkáló számok ezüsthamuvá koptak. Másik zsebéből előveszi ékszerésznagyítóját, és szeméhez illeszti, majd tízszeres küklopsztekintetét a Helbrosra szegezi. A hátsó fedelet eltávolították, majd visszanyomták, de nem szorították meg. Ujjával kipiszkálja, a javítások belegravírozott listáját keresi.

Hunyorogva néz a nagyítón át: a hátsó fedél belsejébe vésett utolsó javítási dátum 1945. augusztus.

Megfordítja az órát, úgy vizsgálgatja. A kristály szintetikus, valami műanyagféle, határozottan régi, nagy valószínűséggel eredeti. Mert ahogy ebben a bizonyos szögben tartja a fény felé, látja, hogy az eredeti rádiumszámok sugárzása a kristályt megfeketítette, minden egyes szám ráégette magát a kristály adott helyére.

És ettől meg az elrejtett dátumtól Fontaine hátán végigfut a hideg, hát visszateszi a hátsó lapot a helyére, a Helbrost a pultba, ellenőrzi az ajtózárakat, lehajtja miszóját, és lefekvéshez készül.

A hátán fekvő fiú már nem horkol, ami jó.

Fontaine lefekszik keskeny ágyára, a Smith & Wesson Kit pisztoly, mint minden este, most is készenlétben.