Fejezet.014
Tokiói részleg

Az állomás, amit Micuko részlege a találkozóhoz épített, azokra a japán metszetekre emlékeztette Chiát, amiket egy iskolai kiruccanáson látott a seattle-i múzeumban. Barnás fény derengett; mintha ódon lakkrétegen szűrődött volna át. A távolban dombok látszottak torz fákkal, az ágak akár ideges fekete tintacirádák. Chia Micuko mellett suhant egy animációs filmekből ismerős, biggyedő tetejű faház felé. Az a fajta ház volt, ahová nindzsák lopóznak be éjnek idején, hogy felébresszék az alvó hősnőt és közöljék vele, tévhitben élt, a nagybátyja lepaktált a gonosz hadúrral. Chia ellenőrizte a tele-testét egy perifériás ablakban; árnyalatnyival hangsúlyosabbá tette ajkait.

A házhoz közeledve látta, hogy mindenhez a klub archívumát használták, az egész hely tulajdonképpen Lo/Rez-anyagból állt. Először a favázas papírfalak panelein lehetett észrevenni, ahol halvány, életnagyságnál nagyobb képtöredékek jelentek meg egy lombkorona-árnyék szerves rendszertelenségével: Rez arccsontja és egy fekete napszemüveg fele, Lo keze, amint akkordokat fog le a gitárján. De a képek átalakultak, lepkeszárny-rebbenéssel cserélődtek, és még több tűnt fel, egész az állomás legfinomabb felbontásáig, a digitális szövetig. Chia nem tudta, elég-e ehhez pár megfelelő fraktálkészlet, vagy speciális gép kell hozzá. A Sandbenders tudott néhány ilyen effektet, de leginkább a Sandbenders-szoftverek megjelenítésénél.

Papírajtók húzódtak félre, ahogy Chia és Micuko törökülésben besiklott a házba. Puhán megálltak egymás mellett, továbbra is törökülésben, tíz centire a tatamitól (amit Chia gondosan került a tekintetével, miután látta, hogy koncertfelvételekből szőtték; túlságosan eltereli a figyelmet). Barátságos belépő volt. Micuko kimonót viselt, és olyan vastag övszerűséget, rendes népviseletet, csak a szöveten valami halvány animáció volt. Chia egy fekete Silke-Marie Kolb harisnyás kosztümöt töltött le magának, bár utált olyan virtuális divatcuccokért fizetni, amit se megtartani, se lemásolni nem lehetett. De Kelsey hitelkártya-számát használta, úgyhogy kevésbé fájt a dolog.

Hét lány várt odabent; mind kimonót viselt és a tatami felett lebegett, de amelyik egyedül ült, a képzeletbeli asztal végén, robot volt. Nem olyan, mint bármelyik valódi robot, hanem egy karcsú, krómbőrű lény, mint valami higannyal feltöltött lány-forma. Sima arcáról részben hiányoztak a vonások; szeme nem volt, szája helyén pedig két vékony lyuksor sor látszott. Ez lesz Hiromi Ogava. Chia rögtön biztos volt benne, hogy kövér.

Hiromi kimonóján szépiaszínű, animált interjúsnittek nyüzsögtek.

A bemutatkozás sokáig húzódott, itt tényleg mindenkinek volt valami címe. Chia azonban Hiromi bemutatkozása után nem figyelt, csak meghajolt, mikor úgy érezte, meg kell. Nem tetszett neki, hogy Hiromi így jelenik meg első találkozójukon. Udvariatlanság, gondolta, és biztos szándékos; ráadásul amennyit a hellyel vesződtek, attól csak még szándékosabbnak tűnt.

– Megtiszteltetés, hogy körünkben üdvözölhetünk, Chia McKenzie. Részlegünk örömmel nyújt segítséget mindenben. Büszkék vagyunk rá, hogy a Lo/Rez zenéjének és művészetének globális rajongótáborát gyarapíthatjuk.

– Köszönöm – felelte Chia, és csak ült szótlanul, miközben a csönd egyre hosszabbodott. Micuko halkan megköszörülte a torkát. Ajjaj, gondolta Chia. Ez itt a beszéd helye. – Köszönöm, hogy készek vagytok segíteni – mondta. – Kösz a kedves fogadtatást. Ha bármelyikőtök eljön Seattle-be, szerzünk neki szállást. De főleg kösz a segítséget, mert a részlegem baromi ideges, hogy Rez állítólag feleségül akar venni egy programkezelőt, és mivel a hírek szerint ideát mondta ezt, úgy gondoltuk... – Chia érezte, hogy kicsit előreszaladt, amit igazolt is Micuko újabb apró köhintése.

– Igen – mondta Hiromi Ogava üdvözlünk körünkben, most pedig Tono Osima, részlegünk krónikása ismerteti pontos és részletes történetünket; hogyan váltunk a szerény, de lelkes kezdetek után Japán legaktívabb és legodaadóbb részlegévé.

Chia nem hitt a fülének.

A Hiromihoz legközelebbi, Chiától jobbra ülő lány meghajolt és elkezdte felmondani a részleg történetét. Chia rögtön látta, hogy elviselhetetlenül bő lére lesz eresztve. Két kollégiumi szobatárs, legjobb barátok és a leghűségesebb cimborák, akik egy akihabarai szemetesben felfedezték a Dog Soup album egyik példányát. Visszatértek zsákmányukkal az iskolába, lejátszották, és azonmód megtértek. Társaik kicsúfolták őket, sőt, egy alkalommal még el is csenték a becses felvételt... És csak mondta és mondta, és Chia máris üvölteni szeretett volna, de nem tehetett mást, mint hogy ül tovább. Előhívott egy órát és rátapasztotta a tükörrobot arcára, oda, ahol a szemeknek kellett volna lenniük. Ezt más nem láthatta, de Chia kicsit megkönnyebbült tőle.

Már az első országos Lo/Rez találkozónál tartottak, fotók villantak a fehér papírfalakon: farmeros-trikós kislányok Coca-kólát szürcsölnek egy oszakai reptéri szálloda különtermében, a háttérben néhány, látványosan szülő kinézetű ember.

Negyvenöt perccel később – a Hiromi Ogava kifejezéstelen fémarcán díszelgő kijelző szerint – Tono Osima elért a végkifejlethez:

– És ezzel eljutottunk a jelenhez, Chia McKenzie, seattle-i testvér-részlegünk képviselőjének történelmi jelentőségű látogatásához. Most pedig, remélem, vendégünk megtisztel minket azzal, hogy elmondja saját részlegének a történetét, hogyan jött létre és hányféleképpen ünnepli a Lo/Rez zenéjét...

Rövid taps. Chia nem csatlakozott, mert nem tudta, neki szól-e vagy Tono Osimának.

– Bocs – mondta. – A krónikásunk mindent összeállított nektek, de a reptéren tönkrement attól a nagy szkennertől.

– Mély sajnálattal halljuk – mondta az ezüstrobot. – Milyen kellemetlen.

– Aha – bólintott Chia –, de legalább több időnk marad megtárgyalni, amiért jöttem, nem?

– Azt reméltük...

– Hogy segíthettek megmagyarázni ezt a Rez-ügyet, jól mondom? Tudjuk. Örülünk. Mert nagyon zavar minket a pletyka. És mivel úgy néz ki, nálatok kezdődött a dolog, és ez a Rei Toei itteni termék, ha valaki meg tudja mondani, mi a helyzet, ti vagytok azok.

Az ezüstrobot nem válaszolt. Ugyanolyan kifejezéstelen maradt, de Chia a biztonság kedvéért levette az órát.

– Ezért jöttem – fejezte be. – Hogy megtudjam, Rez el akarja-e venni őt.

Úgy érezte, nyugtalanság lett úrrá a társaságon. A hat lány a textúrázott tatamit bámulta, kerülte Chia tekintetét. Chia Micukóra akart nézni, de az túl egyértelmű lett volna.

– A mienk hivatalos részleg – szólalt meg Hiromi. – Az a megtiszteltetés ért minket, hogy közvetlenül működhetünk együtt az együttes alkalmazottaival. A PR-menedzsereket is nyugtalanítja az említett pletyka, és megkértek minket, hogy segítsünk gátolni az elterjedését.

– Gátolni? Egy hete fent van a neten!

– Csupán pletyka.

– Akkor hivatalosan cáfolniuk kéne.

– A cáfolat csak erősítené a pletykát.

– A levélben azt írták, Rez bejelentette, hogy szerelmes Rei Toeibe és feleségül fogja venni. Hosszú idézet volt benne. – Chia egyre inkább úgy érezte, valami nincs rendjén. Nem ezért tett meg ilyen nagy távolságot fizikailag; ennyi erővel a szobájában is ülhetne Seattle-ben.

– Úgy véljük, a levél kacsa volt. Nem ez lenne az első eset.

– Úgy vélitek? Vagyis nem tudjátok?

– A szervezeten belüli forrásaink biztosítottak minket, hogy nincs ok aggodalomra.

– Válságkezelés – vágta rá Chia.

Arra célzol, hogy a Lo/Rez-alkalmazottak hazudnak nekünk?

– Nézd – mondta Chia –, én is ugyanúgy odavagyok a bandáért, mint bárki. Ideutaztam, nem? De a fickók, akik nekik dolgoznak, egyszerűen csak fickók, akik nekik dolgoznak. Ha Rez egyik éjjel feláll egy klubban, fogja a mikrofont és bejelenti, hogy szerelmes ebbe az idoruba és el fogja venni, a PR-osok azt fogják mondani, amit szerintük mondani kell.

– De nincs rá bizonyítékod, hogy bármi ilyesmi történt. Csak egy névtelen levél egy szöveggel, amit állítólag egy sindzsukui klubban rögzítettek.

– A „Monkey Boxing”-ban. Megnéztünk, ott van. – Tényleg? Talán el is kéne mennetek oda.

– Miért?

– Nincs már Monkey Boxing nevű klub.

– Nincs?

– A sindzsukui klubok nagyon rövid életűek. Monkey Boxing nem létezik. – A Sandbenders-fordítás pontosan visszaadta Hiromi öntelt elégedettségét.

Chia a sima ezüstarcra bámult. Mellébeszél a szemét. Mit csináljon? Mit csinálna a helyében Zona Rosa? Valami jelképesen agresszív dolgot, gondolta végül. De az nem az ő stílusa.

– Köszönöm – mondta. – Csak meg akartunk győződni róla, hogy alaptalan a hír. Bocs, hogy így rád támadtam, de biztosnak kellett lennünk. Ha azt mondod, alaptalan, mi elhisszük. Nagyon fontos nekünk Rez és a banda többi tagja, és tudjuk, hogy nektek is. – Egy meghajlással is megtoldotta, ami láthatólag váratlanul érte Hiromit.

Most a roboton volt a habozás sora. Nem számított rá, hogy Chia ilyen könnyen elintézi.

– A szervezetbeli barátaink nem szeretnék, ha ez az ostoba álhír befolyásolná a Rezről kialakult képet. Te is tudod, hogy a média mindig szerette úgy lefesteni őt, mint az együttes legkreatívabb, de legkevésbé stabil tagját.

Ha más nem, ez igaz volt, bár Rez labilitása popkultúrabeli felmenőihez képest elég enyhének számított.

Egyszer sem tartóztatták le, egyetlen éjszakát sem töltött sitten. De ő volt a leginkább hajlamos rá, hogy bajba keveredjen. Ez mindig is hozzátartozott a vonzerejéhez.

– Persze – felelte Chia színlelt egyetértéssel. Biztos volt benne, hogy összezavarja Hiromit, és ez nagy örömmel töltötte el. – És úgy próbálják beállítani, mintha Lo lenne az unalmas gépbuzi, a nagy gyakorlatias, de tudjuk, hogy ez sem igaz. – A végére odabiggyesztett egy mosolyt.

– Igen – mondta Hiromi –, így igaz. De akkor megnyugodtál? Közlöd a részlegeddel, hogy buta vicc volt az egész, és Rezzel minden rendben?

– Ha te mondod – biztosította Chia –, feltétlenül. És ha ezzel végeztünk, van három napom, amit elüthetek Japánban.

– Elüthetsz?

– Idióma – magyarázta Chia. – Szabadidő. Micuko szerint látnom kell Kiotót.

– Kiotó nagyon szép...

– Megyek is – mondta Chia. – Kösz, hogy összedobtátok ezt az állomást a megbeszéléshez. Nagyon klassz. Ha elmentitek, szívesen meglátogatnám a részlegemmel. Ha hazamentem Seattle-be, esetleg össze is jöhetnénk itt, és bemutathatnánk egymásnak a részlegeinket.

– Igen... – Érezni lehetett, hogy Hiromit tanácstalanná teszi Chia viselkedése.

Csak tépelődj, gondolta Chia.

– Tudtad – mondta Chia. – Tudtad, hogy ezt fogja csinálni.

Micukónak lángolt az arca. A padlót bámulta, ölében a zselézsák-géppel.

– Bocsáss meg. Az ő döntése volt.

– Leszóltak neki, ugye? Megmondták, hogy küldjön el engem, tussolja el az ügyet.

Bizalmasan tárgyal a Lo/Rez embereivel. Ez a rangjával járó egyik kiváltság.

Chián még mindig rajta volt az ujjszett.

– Most beszélnem kell a részlegemmel. Egyedül hagynál pár percre? – Sajnálta Micukót, de ettől függetlenül dühös volt. – Nem rád vagyok dühös, oké?

– Csinálok teát.

Mikor Micuko becsukta maga mögött az ajtót, Chia ellenőrizte, hogy a Sandbenders továbbra is vonalban van-e, aztán visszavette a szemüveget és kijelölte a seattle-i részleg főállomását.

Nem jutott el oda. Zona Rosa lesben állt, hogy elragadja.