Fejezet.028
Hitelképesség

Maryalice kihúzta a rózsaszín ágy fejtámlájába süllyesztett ívelt fiókot. Fekete kosztümöt viselt, a hajtókán Ashleigh Modine Carter-stílusú flitterrózsákkal. Kivett egy kis kék üvegedényt, és a térdére rakta.

– Kiütést kapok az ilyen helyektől – mondta. – Sokféleképpen lehet ocsmánnyá tenni a szexet, de ennél nevetségesebbet marha nehéz csinálni belőle. – Leverte a kék tányérba a cigaretta elszürkült végét. – Hány éves is vagy?

– Tizennégy – felelte Chia.

– Kábé ennyit mondtam nekik. Tizennégy, tizenöt vagy, komolyan, és a nagy francokat ültettél fel engem. Én ültettelek fel téged, stimmt? Az én akcióm volt. Én csempésztettem veled. De ők nem hiszik el. Azt mondják, valami ügynök vagy, hogy elment az eszem, hogy az a Rez manus küldött téged a SeaTacre, hogy megszerezd az árut. Hogy megrendezték, és barom vagyok, ha azt hiszem, hogy egy gyerek ezt nem tudná megcsinálni. – Összehúzott szemmel a cigarettába szívott. – Hol van? – Lenézett Chia táskájára, ami kicipzárazva hevert a fehér szőnyegen. – Abban?

– Nem akartam ellopni. Nem tudtam, hogy ott van. – Tudom – bólintott Maryalice. – Mondtam nekik. A klubban akartam visszavenni.

– Egy szót se értek az egészből – mondta Chia. – Csak frászt kapok tőle.

– Néha hozok ezt-azt Eddie-nek. Szuveníreket a klubba. Illegális, de nem annyira, érted? Nem kemény cucc, tényleg. De most Eddie pluszban machinált valamit az oroszokkal, aminek nem nagyon örültem. Rám meg ez hozza a frászt, ez a vacak. Mintha élne.

– Milyen vacak?

– Ez. Keltető a neve.

Chia a táskára nézett.

– Az az izé a táskámban egy nanotech-keltető?

– Inkább amiből lesz. Mint egy tojás, vagy egy kis gyár. Rádugod egy másik gépre, ami beprogramozza őket, ők meg építeni kezdik magukat abból, ami épp kéznél van. Ha elegen vannak, építeni kezdik, amit kiadtál nekik. Valami törvény tiltja, hogy eladjanak ilyet a Kombinátnak, úgyhogy nagyon fáj rá a foguk. Eddie viszont kifundálta, hogy lehet megcsinálni. Randevúztam két ilyen ijesztő német faszival a SeaTac Hyattben. Mittudomén honnan repültek oda, asszem talán Afrikából. – Szétnyomta a cigaretta égő végét a kis kék edényben, amitől még büdösebb lett. – Nem akarták odaadni, mert Eddie-t várták. Nagy telefonálgatás. Végül odaadták. A bőröndbe kellett volna tennem a többi cucchoz, de paráztam tőle. Gyógyszerezni akartam magam. – Körbenézett. Letette a kék edényt, benne a szétnyomott cigarettával, a szögletes fekete éjjeliszekrényre, aztán csinált valamit, amitől a szekrény kinyílt. Egy hűtő volt, tele kis dobozokkal. Maryalice lehajolt, bekémlelt. Pisztoly alakú öngyújtója lecsúszott az ágyról.

– Nincs tequila – konstatálta. – Áruljátok el, ki az a marha, aki „Várlak Lazac”-nak keresztel egy vodkát... – Kivett egy kis szögletes üveget, oldalán egy hallal. – Egy japán, most hogy mondom. – Lenézett az öngyújtóra. – Egy orosz meg pisztoly alakú öngyújtót gyárt.

Chia látta, hogy Maryalice hajából hiányoznak a toldások.

– Mikor a SeaTacen DNS-mintát vettek – szólalt meg –, maga a hajpótlását tartotta oda...

Maryalice letörte az üvegről a pecsétet, kinyitotta, egy kortyra kiitta, és megborzongott.

– Azok a toldások mind a saját hajam – mondta. – Akkor nőttek, mikor ilyen gyógykúrán voltam, érted? Hajmintavé-telnél elkapják azokat, akik rekreációsakat nyomnak. Néhány sokáig a hajadban marad. – Letette az üres üveget a kék edény mellé. – Mit csinál? – mutatott Maszahikóra.

– Netezik – felelte Chia, mert nem jutott eszébe tömör magyarázat az Elkerített Városról.

– Azt látom. Azért jöttetek ide, mert ezek a helyek újrapostáznak, mi?

– Maga mégis megtalált.

– Vannak ismerőseim egy taxivállalatnál. Gondoltam, érdemes megpróbálni. De az oroszoknak is eszébe fog jutni, ha még nem jutott.

– De hogy jött be? Minden zárva volt.

– Ismerem én az ilyen helyeket, szivi. Túlságosan is jól ismerem.

Maszahiko levette a szeméről a kupakokat, meglátta Maryalice-t, lenézett a kupakokra, aztán vissza Chiára.

– Maryalice – közölte Chia.

Gomi Boy tele-teste önmaga életnagyságú anime-karikatúrája volt, óriási szemmel és még sudárabb hajjal.

– Ki ivott vodkát? – kérdezte.

– Maryalice – mondta Chia.

– Az ki?

– Itt van a hotelszobában – felelte Chia.

– Ez húsz perc csatlakozást ért – mondta Gomi Boy. – Hogy került valaki a Hotel Diben a szobátokba?

– Bonyolult – hárította Chia a kérdést. Újra Maszahiko szobájában voltak, az Elkerített Városban. Egyszerűen visszaklikkeltek; semmi labirintus-suhanás, mint először. Chia elrobogott egy ikon mellett, ami figyelmeztette, hogy be kéne csuknia Velencét, de ahhoz már késő volt. Talán ha egyszer már bejutott, gyorsan visszakerül. De Maszahiko mondta is, hogy muszáj, most rögtön, mert baj van. Maryalice azt felelte, felőle nyugodtan, de Chia egyáltalán nem örült, hogy a nő ott van velük a szobában, amíg ők neteznek.

– A hitelkártyád még huszonhat percnyi szobabérletre elég – közölte Gomi Boy. – Feltéve, hogy a barátnőd nem rohamozza meg újra a minibárt. Van számlád Seattle-ben?

– Nincs – mondta Chia –, csak az anyámnak...

– Azt már megnéztük – szólt közbe Maszahiko. – Az anyád számlája nem bírná el a szobabérletet plusz a csatlakozási díjat. Az apádnak...

– Az apámnak?

– Van egy reprezentációs alapja a szingapúri munkahelyén, egy kereskedelmi banknál...

– Ezt meg honnan tudjátok?

– Gomi Boy vállat vont.

– Elkerített Város. Kiderítünk dolgokat. Vannak, akik tudnak ezt-azt.

– Nem csapolhatjátok meg az apám számláját – tiltakozott Chia. – Az a munkájához kell.

– Még huszonöt perc – mondta Maszahiko.

Chia lehúzta a szemüveget. Maryalice épp egy újabb miniatűr üveget emelt ki a kis hűtőből.

– Ki ne nyissa!

Maryalice bűntudatos sikkantást hallatott és elejtette az üveget.

– Csak egy kis rizsropogóst... – motyogta.

– Semmit – utasította Chia. – Túl drága! Elfogy a pénzünk!

– Ó – pislogott Maryalice. – Aha. Nálam viszont egy fitying sincs. Eddie frankón letiltatta a kártyáimat; amint benyomok egyet, megtudja, hol vagyok. Maszahiko a kupakokkal a szemén szólt Chiához.

– Kapcsolatba léptünk az apád számlájával... Maryalice elmosolyodott.

– Pont ezt akartuk hallani, mi?

Chia az ujjszettet tépkedte magáról.

– El kell vinnie nekik – hadarta Maryalice-nek azt a nano-izét. Most visszaadom, elviszi, odaadja, megmondja, hogy hiba volt az egész. – Négykézláb odaiszkolt a padlón heverő nyitott táskához. Beletúrt, megkereste a tárgyat, és átnyújtotta Maryalice-nek a kék-sárga SeaTac vámmentes zacskó rongyaiban. A sötétszürke műanyag úgy nézett ki a kis lyukak soraival, mint valami torz művészi borsdaráló. – Tessék. Magyarázza meg nekik. Mondja meg, hogy egyszerű hiba történt.

Maryalice összerezzent.

– Tedd vissza, oké? – Nyelt. – Tudod, nem az a gond, hogy történt-e hiba. Az a gond, hogy most már mindenképp kinyírnak minket, mert tudunk róla. És Eddie hagyni fogja. Mert muszáj neki. És mert egyébként is eléggé elege van belőlem, a hálátlan kis mocsadék faszszopó gennyládának... – Maryalice szomorúan megrázta a fejét. – Asszem, ez végleg betett a kapcsolatunknak.

Számla megnyitva – jelentette Maszahiko. – Kérlek, csatlakozz hozzánk. Újabb látogatód érkezett.