10.
Amerikai Akropolisz

Rydellnek sikerült San Francisco térképének egy részét behozni a brazíliai szemüvegen, de még így is szüksége volt Creedmore-ra, hogy megmutassa az utat a garázshoz, ahol a Hawker-Aichit le kellett adniuk. Amikor emiatt fölkeltette, Creedmore láthatólag azt sem tudta, Rydell kicsoda, de ügyesen palástolta. Azt viszont tudta, legalábbis miután farmerja órazsebéből előhalászott egy összehajtott névjegyet, hogy pontosan hová is kell menniük.

Régi épület volt egy olyan részen, ahol az ilyeneket általában átalakítják lakóépületnek, de a sok szögesdrót azt sugallta, ezt a területet még nem polgárosították. A bejáratot két köpcös Universal hékás, egy inkább alsóbbrendű ipari biztonsági szolgálat embere felügyelte. A kapunál felállított fülkében ültek, a ValóEgyet nézték egy acélasztalon kitámasztott lapképernyőn. Az asztal mintha minden négyzetcentiméterét kalapáccsal dolgozták volna meg. Eldobható kávéspoharak és fehér habszivacs ételtartók. Elég ismerős látvány Rydellnek, aki úgy tippelte, hamarosan, reggel hétkor lejár a műszakjuk. Nem is rossz állás, a rossz állásokhoz képest.

– Van egy parkolófoglalásunk – mondta nekik Rydell.

A lapképernyőn egy szarvas látszott. Mögötte az elhagyatott felhőkarcolók ismerős árnyai Detroit belvárosából. A jobb alsó sarokban a ValóEgy logójából megértette: egy természetfilm.

Elektromos padot toltak elé, amin beütötte a foglalási számot Creedmore papírjáról. Fizetve, derült ki. Aláírni, ott. Vigye a 23-as állásba, hatodik szint. Rydell kiment a fülkéből, beszállt a kocsiba, nekilódult a rámpának, a nedves gumik felsikkantottak a betonon.

Creedmore éppen szépítkezett az utas oldali napellenző mögötti kivilágított tükörben. A művelet abból állt, hogy ujjaival többször átgereblyézte haját, majd kezét nadrágjába törölte, aztán megdörzsölte a szemét. Megszemlélte az eredményt.

– Ideje inni – közölte véreres szemének tükörképével.

– Reggel hét van – mondta neki Rydell.

– Na és? – pöckölte fel a napellenzőt Creedmore.

Rydell két, fehér porköpönyegbe burkolt járgány között lelte meg a betonra mázolt 23-as számot. Óvatosan bemanőverezett a kocsival, azután nekilátott lezárni.

Már a súgómenüt sem kellett előhívnia.

Creedmore kiszállt, és hugyozott. Valaki gumijára.

Rydell ellenőrizte a kocsi belsejét, nehogy bent hagyjanak valamit, kikapcsolta öveit, áthajolt, és behúzta az utas ajtót, egy gombnyomással fölpattintotta a csomagtartót, kinyitotta az ajtót, ellenőrizte, nála van-e a kulcs, kiszállt, becsukta az ajtót.

– Hé, Buell, a haverod érte jön, igaz? – Vászonzsákját emelte ki a csomagtartójából. A bizarrul szűk tér egy gyerekkoporsó belsejével vetekedett. Mást nem látott bent, hát úgy vélte, Creedmore csomag nélkül utazik.

– Nem, itt hagyják, hogy belepje a por – felelte az, sliccét gombolva.

– Akkor adjam oda a kulcsot a fiúknak odalenn?

– Dehogy, nekem add.

– Már aláírtam.

– Nekem add.

– Buell, ezért a járgányért már én vagyok a felelős. Aláírtam, hogy itt van. – Becsukta a csomagtartót, bekapcsolta a riasztót.

– Kérem, lépjen hátra! – szólalt meg a Hawker-Aichi. – Tiszteljen engem, ahogy én is tisztelem magát! – Csodálatos, furcsán nemtelen hangja volt, szelíd, de határozott.

Rydell hátralépet egyet, majd még egyet.

– Ez a barátom kocsija meg az ő kulcsa, és nekem kell átadnom neki. – Creedmore keze a lasszós csaton nyugodott, mintha az volna egyszemélyes államszekerének kormánya, ugyanakkor bizonytalannak is látszott, mint akit nyom a másnaposság.

– Csak mondd meg neki, hogy itt a kulcs. Csináld szépen ezt. Így biztonságosabb. – Rydell a vállára kapta zsákját, és elindult lefelé a rámpán. Örült, hogy kinyújtóztathatja a lábát. Visszanézett. – Viszlát.

– Szemétláda! – mondta Creedmore, bár Rydell úgy vélte, inkább a világra érti, mely őt, Rydellt teremtette, semmint őrá magára. A zöldesfehér neonok alatt hunyorgó Creedmore elveszettnek, gyámoltalannak látszott.

Rydell csak ment, le a parkolóház ütött-kopott betonspirálján, le még öt szintet, mígnem a bejárat melletti fülkéhez ért. Az Universal őrök kávéztak, és a természetfilm végét nézték. A szarvas most hóban gázolt, hóban, mely oldalról fújt, megdermesztve Detroit monumentális, halott szívének tökéletesen függőleges falait, a fehér égbe belevesző, hatalmas fekete téglaagancsokat.

Jó sok természetfilmet forgatnak ott.

Rydell kilépett az utcára, taxit keresett vagy egy helyet, ahol reggelizhet. Első szippantásra érezte, hogy San Francisco mennyire különbözik Los Angelestől, aminek csak örült. Eszik valamit, azzal a brazíliai szemüveggel felhívja Tokiót.

Rákérdez arra a pénzre.