Fejezet.036
Maryalice

– Kérem nem sikítani – mondta a férfi, aki lefogta Chiát, aztán elvette a kezét.

– Hol van? – Eddie fakó tekintete..

– Ott – mutatta Chia. Látta, hogy a kék-sárga műanyag rongyos széle kikandikál a nyitott táskából. Aztán észrevette, hogy Maryalice összegömbölyödve alszik a rózsaszín ágyon, magas sarkú cipőjében, és egy párnát szorít az arcához. A kis hűtő tetejét üres miniatűr üvegek lepték el.

Eddie elővett a kabátzsebéből egy arany-fekete tollat, és odament a táskához. Lehajolt, és a tollat kutaszként használva félretolta a műanyagot, hogy belásson.

– Itt van – jelentette.

– Igen? – A másik kéz még mindig Chia vállát fogta, és szorította le őt szőnyegre.

– Ez az – mondta Eddie.

– Maradj nyugodt. – A kéz eltűnt Chia válláról, és a férfi, aki a jelek szerint eddig térdelt, felállt, csatlakozott Eddie-hez, és belesandított a táskába. Magasabb volt, drapp öltönyt viselt és csicsás westerncsizmát. Nagycsontú arc, Eddie-énél világosabb szőke haj, jobb pofacsontjának felső részén vöröses, félhold alakú anyajegy. – Hogy tudsz biztos?

– Jézusom, Jevgenyij...

A drapp öltönyös kiegyenesedett, Maryalice-re nézett, előrehajolt, és elhúzta a párnát a nő arca elől.

– Hogy alszik a nőd ez szobában, Eddie?

Eddie meglátta, hogy Maryalice az.

– Bazmeg – mondta.

– Mondasz, lány és nőd „esetleges”. Mondasz, repülőn találkoznak, csak közbejövés. Véletlen, nőd itt van? Nem szeretünk véletlent.

Eddie Maryalice-ről a férfira nézett (aki biztos orosz), aztán Chiára.

– Mi a faszt keres itt ez a kurva? – Mintha Chia hibája lenne.

– Ránk talált – felelte Chia. – Azt mondta, ismer valakit a taxivállalatnál.

– Nem – mondta az orosz –, mi ismerünk valakit taxi-vállalatnál. Túl sok közbejövés.

– Megvan, oké? – mondta Eddie. – Minek kell bonyolítani a dolgot?

Az orosz megdörzsölte az arcát, mintha le akarná kaparni az anyajegyet.

– Kérem meggondolni – mondta. – Tőlünk kapsz izotóp. Tudni akarod izotóp, ellenőrzöl. Te adod ezt nekünk. – Megbökte Chia táskáját cowboycsizmájának hegyes orrával. – Hogyan vagyunk biztosak?

– Jevgenyij – mondta Eddie egész nyugodtan –, nyilván tudja, hogy az efféle üzletek bizonyos alapvető bizalmat feltételeznek.

Az orosz ezen elgondolkozott.

– Nem – mondta –, alapvető nem jó. Embereink kapcsolják ez lány nagy rockbandával. Kinek dolgoz, Eddie? Ma éjjel küldünk embereket beszélni, nekünk esnek mint kurva farkasok. Egy emberem mindig nincs meg.

– Nem dolgozom a Lo/Reznek! – kiáltotta Chia. – Csak tagja vagyok a klubnak! Maryalice rakta azt az izét a táskámba, amíg a gépen aludtam!

Maszahiko felnyögött, sóhajtott, aztán a jelek szerint újra elájult. Eddie még mindig a sokkolót szorongatta.

– Kell még egy löket? – kérdezte dühödten, hiperfeszülten Maszahikótól.

– Eddie – hallatszott az ágyról –, te hálátlan szarházi... – Maryalice az ágy szélén ült, és két kézzel Eddie-re fogta az öngyújtót.

Eddie megmerevedett. Látni lehetett, hogy valami végigfut rajta és megdermeszti.

– Alapvető – mondta az orosz.

– Jézusom, Maryalice – nyögte Eddie. – Honnan szerezted ezt? Van fogalmad róla, mennyire illegális itt?

– Egy orosz fiútól – felelte a nő. – Grapefruit-méretű lyukakat üt... – A hangja alapján nem tűnt részegnek, de kivörösödött szemének villogása elárulta Chiának, hogy az. Valami nagyon ijesztő módon. – Azt hiszed, elhasználhatsz másokat? Elhasználhatod, aztán kidobhatod őket? – Egyik cipőjének orrával letolta a másikat, aztán a lábujjával letolta az elsőt, és harisnyás lábára állt. Enyhén dülöngélt, de a pisztoly-öngyújtót egyenesen tartotta, ahogy a zsaruk szokták a tévében.

Eddie még mindig a sokkolót szorongatta.

– Dobasd el vele azt a fekete izét, Maryalice! – sürgette Chia.

– Dobd el – mondta Maryalice, és látható élvezetet okozott neki, hogy kimondhatja ezt, a klisét, amit egész életében hallott a filmekben, és most ő is kimondhatta, és nem viccből. Eddie eldobta. – És most rúgd odébb.

Ez a szöveg másik fele, gondolta Chia.

A sokkoló Chia térdétől pár méterre kötött ki, a szemüveg mellett, ami fejjel lefelé hevert a szőnyegen, és még mindig be volt dugva a Sandbendersbe. Chia látta a sötét lencsefedőkre erősített két lapos négyszöget, a sima videó-egységeket; ha Zona most belépne a rendszerszoftverbe, és aktiválná őket, rovarperspektívájú képet látna Maryalice harisnyás lábáról, Eddie cipőjéről, az orosz cowboycsizmájáról, és talán Maszahiko profiljáról.

– Hálátlan – mondta Maryalice. – Hálátlan szar. Nyomás abba a fürdőszobába. – Átjött a szoba túloldalára, így az öngyújtó Eddie-re és az oroszra irányult, de mögöttük a nyitott fürdőszobaajtó látszott.

– Tudom, hogy fel vagy dúlva...

– Szar. A szarnak a vécében a helye, Eddie. Nyomás a fürdőszobába.

Eddie hátralépett, és feltartotta tenyerét, amit valószínűleg esdeklésnek szánt, hogy Maryalice legyen józan és megértő. Az orosz is hátralépett.

– Hét kibaszott év – mondta Maryalice. – Hét. Szar se voltál, mikor megismerkedtünk. Úristen. Te és a beképzelt nagymenő-leszek dumád. Hánynom kell tőled. Ki fizette a kurva lakbért? Ki vett kaját? Ki vette a kibaszott ruháidat, te öntelt szarházi? Te meg a nagymenősködésed meg az imidzsed, és muszáj, hogy kisebb telefonod legyen, mint bárki másnak, mert én mondom, szivi, az aztán kibaszott biztos, hogy a farkad nem nagyobb! – Maryalice keze már remegett, de épp csak annyira, hogy az öngyújtó még veszélyesebbnek tűnjön.

– Maryalice – mondta Eddie –, tudod, hogy tisztában vagyok vele, mi mindent tettél értem, mi mindennel járultál hozzá a karrieremhez. Egy percre se ment ki a fejemből, bébi, hidd el, soha, és ez az egész egy félreértés, bébi, csak egy huppanó az élet országútján, és ha leszel olyan kedves és leteszed azt a kurva pisztolyt, és szépen iszunk valamit, mint két civilizált ember...

– Fogd be bazmeg! – sikoltotta Maryalice teljes erőből; a szavak összemosódtak.

Eddie szája összezárult, mint egy bábé.

– Hét kibaszott év – mondta Maryalice, mintha valami gyerekmondóka lenne –, hét kibaszott év, és abból kettő itt, Eddie, kettő itt, és én bazmeg ide-oda repdesek neked, Eddie, és húzom vissza a belem. És itt mindig világos van... – Könnyek buggyantak elő, csíkot húztak Maryalice sminkjébe. – Mindenhol. Nem tudtam aludni a sok fénytől, mint valami köd a város felett... Nyomás a füribe. – Maryalice előrelépett, Eddie és az orosz hátra.

Chia előrenyúlt és felkapta a sokkolót, maga se tudta, miért. Az egyik végén két tompa króm-karom volt, az oldalán egy vörös, barázdált bütyök. Chiát meglepte, milyen könnyű. Eszébe jutottak azok a sokkolók, amiket az iskolai srácok gyártottak olyan eldobható fényképezőgépekből.

– És mindig rám talál az a fény – mondta Maryalice. – Mindig. Bármit iszom, bármit szedek a piára. Rám talál és felébreszt. Olyan, mint a por, bekúszik az ajtó alatt. Nem lehet menekülni tőle. Belemegy a szemedbe, És csak zuhog az a sok fényesség... – Eddie már félig átlépte a küszöböt, mögötte az orosz, bent a fürdőben, aminek Chia nem örült, mert így nem látta a kezeit. Hallotta, hogy körben felcsiripelnek a madarak, ahogy a fürdő érzékeli az oroszt. – És te raktál oda, Eddie. Abba a Sindzsukuba. Te raktál oda, ahol a fény megtalálhatott, és én nem menekülhettem.

És Maryalice meghúzta a ravaszt.

Eddie felsikoltott; furcsa, metsző hang verődött vissza a fekete-fehér csempéről. Ez elnyomhatta az öngyújtó kattanását, ami még lángot se csiholt.

Maryalice nem esett kétségbe.

Célzott tovább, és nyugodtan meghúzta a ravaszt még egyszer.

Most jött láng, de Eddie dühödt üvöltéssel félrecsapta a pisztolyt, torkon ragadta Maryalice-t, és ököllel csapkodni kezdte az arcát: Az üvöltés „Kurva! Kurva! Kurva!” kiáltásokká alakult az ütések ritmusában.

Chia ekkor anélkül, hogy igazán belegondolt volna, felpattant a helyéről, ahol annyi ideig ült, hogy mint kiderült, lábai berozsdálltak és nem működtek, úgyhogy a felugrásból gurulássá kellett csinálnia, aztán még egyet gurulnia, mielőtt Eddie bokájához tudta préselni a sokkoló krómcsúcsait, és megnyomta a piros bütyköt.

Nem volt biztos benne, hogy működik-e bokánál, vagy zoknin át. De működött. Talán mert Eddie egészen vékony zoknit viselt.

De Maryalice-nek is jutott belőle, úgyhogy egyszerre rándultak össze, és egymás karjába zuhantak.

Chia mellett hirtelen sötét folt viharzott el: Maszahiko, aki rácsukta az ajtót az oroszra, két kézzel megragadta a kilincsgombot, felugrott, nekirúgta egyik papírpapucsos lábát a falnak, a másikat az ajtónak, és lógva maradt.

– Menekülj – mondta feszülő végtagokkal. Aztán a keze lecsúszott a kerek krómgombról, és seggre esett.

Chia látta, hogy a gomb fordulni kezd.

Nekinyomta a sokkoló karmait és megnyomta a bütyköt. És nyomta, és nyomta.