24

Két teljes dormillioni napba telt, míg a Föld éjszakai égboltját ábrázoló fotókat végigfuttatták a Yassaccandai Egyetem Nagy Csillagászati Számitógépén. A gép tizenöttrillió-egybillió-hétezer-négyszázhatvankilenc különféle összehasonlítást végzett el, míg végre előállt egy megfelelő konfigurációval. A Galaxis külső spirálkarján helyezkedett el az a bizonyos bolygó, egy olyan szektorban, amelyet az igazat megvallva mindig is lakhatatlannak hittek.

- Hajaj! - sóhaj tott fel Rodden, a Navigációs Tiszt. - Igen sokáig fog tartani, amíg eljutunk egy ilyen távoli bolygóra!

Nettie még mindig Dan kezét szorongatta. Dannek úgy tűnt, mintha azóta egyfolytában szorongatna, hogy először felfedezték a fotókat. Természetesen nem így volt, de Dan csak akkor számította magát az élők közé, amikor szorongatta. Mondani viszont nem mert neki semmit. Azt azonban tudta, hogy sosem használta volna úgy, mint ,,éizelmes ajtomatát'' - és ebben a lány is biztos lehetett.

- Már csak négy dormillioni napunk van, mielőtt a bomba felrobban! - mondta Nettie. - Mennyi idő alatt érjük el a Földet?

Rodden egy kis szünetet tartott, mielőtt válaszolt volna. Nem akart pontatlan lenni, Nem akart hiú reményeket kelteni senkiben - a legkevésbé önmagában. Végül így szólt:

- Ilyen hosszú út a leggyorsabb hajóval is legalább három dormillioni hétig tart...

Nettie Dan vállára hajtotta a fejét, és könnyekben tört ki. A vékonyka reménycsík, amelyen az elmúlt két napban egyensúlyozott, egyszerre kicsúszott a lába alól. Dan átkarolta, és érezte puha vállait.

- Nettie! - mondta. - Nem lesz semmi baj. Itt is el lehet éldegélni. Yassacca gyönyörű bolygó! - Olyan gyönyörű, mint te, szerette volna még hozzátenni, de meggondolta magát. Nettie közben úgy kapaszkodott Dan karjába, mint egy mentőövbe.

- A Titanic Csillaghajó azonban - folytatta Rodden -egy forradalmian új, és mérhetetlenül erősebb hajtóművel rendelkezik. Az azalatt eltelt időből ítélve, hogy kilőtték, kényszerleszállást hajtott végre a Földön, és a fedélzetre vette önöket, amondó vagyok, hogy a csillaghajó talán három dormillioni nap alatt képes eljutni a Földig.

Ez most jó hír vagy rossz? Három dormillioni nap!

Tehát alig egy napjuk marad a Földön, hogy megtalálják Leovinust, majd (feltéve hogy még mindig nála van) visszaszereljék a hiányzó intelligenciamagot Titánia agyába.

Egy dolog azonban biztos volt: azonnal indulni kellett. Az első probléma az volt, hogy elő kellett keríteni Lucyt. Legutóbbi beszélgetésük óta Lucy átgondolta az életét. Yassaccai selyemruhába bújt, és hosszú sétára indult a yassaccandai tengerparton. A kékes fövenyt nyaldosó vörös hullámok ugyanolyan nyugtatólag hatottak rá, mint odahaza, Topangában. És valahogy olyan jól érezte magát, hogy már nem is volt olyan nagy honvágya. Valami meghalt benne. Valami megváltozott. Valami megnőtt Lucy éppen arra próbált rájönni, mi lehet az, amikor Nettie megtalálta.

- Lucy! Megvannak a Föld koordinátái! Hazamegyünk! De sietnünk kell! - Nettie sosem volt az a mellébeszélős típus. - Apropó, nagyon csinos vagy ebben a ruhában!

- Köszi.., de... - Lucy az ismeretlen tájat fürkészte. - Én itt maradok.

- Mi az ördögről beszélsz?- kiáltotta Nettie. -Haza tudunk menni!

- Én már nem tudom, hol van a hazám - mondta Lucy. - Los Angelesben? Londonban? Öxfordshire-ben? Régebben mindig azt hittem, hogy ott, ahol Dan éppen van, de most már...

- Mi a baj köztetek? - Nettie Őszintén aggódott értük, s azóta még inkább, amióta Dan olyan különösen viselkedett a táskakeresgélés közben.

- Egyikőnk sem akarta azt a parókiát. - Lucy megfordult, és először nézett Nettie szemébe.

- Micsoda? - hűlt el Nettie.

- Ilyen egyszerű. Évek óta csak szédítettük egymást... minden téren... Tudod-e, hogy eredetileg Nigelbe voltam szerelmes? - Lucy hagyta, hogy a tenger vize meztelen lábai köré gyűljön.

- Addig, amíg rá nem jöttél, milyen szar alak? -kérdezte Nettie.

- Nem egészen... Inkább arról volt szó... Hogy is fogalmazhatnám meg? Nigel angol volt... olyan más... olyan izgalmas. Ha vele voltam, még belül is libabőrös lettem. És ez zavart... Dant viszont meg tudtam érteni... Dan ismerős terület volt, ahol mindig tudtam, merre járok.

- De hát Dan irtó jó pasi! - kiáltotta Nettie. - Ő is olyan izgalmas! Olyan más mint a többiek! Mint a Nigel-féle görények! - Lucy őszinte meglepődéssel nézett Nettie-re. - Jaj, ne haragudj! - folytatta Nettie. - Nem lenne szabad így beszélnem Danről. Nem akartam semmit... Mindegy, a lényeg, hogy sietnünk kell.

- Sietni... rohanni... mást se csináltam egész életemben, Nettie. Elrejtettem az érzelmeimet egy szép kis halszálkás kosztüm mögé, és megfeledkeztem róluk. Nos, ezt nem csinálom tovább.

- De Dannek szüksége van rád, Lucy! Ideális pár vagytok!

- Mi is mindig ezzel áltattuk egymást. Addig-addig mondogattuk, amíg magunk is elhittük. De annyit tudok, hogy másféle nő vagyok, mint akinek tettettem magam.

- Lucy!

Lucy és Nettie megpördült. Nem is hallották, hogy jön valaki.

- Lucy! A csillaghajó nemsokára elindul a Föld felé! - kiáltotta Az Újságíró a hullámtörő gáttól. - Már csak néhány percünk van, hogy elérjük!

- Hogy elérjük? - értetlenkedett Lucy.

- Persze! - kiáltotta Az Újságíró. - Csak nem hitted azt, hogy visszaengedlek egyedül?... Főleg nem, miután az imént ígérted meg, hogy a felesegem leszel!

-De...Az!Szívesen itt maradok veled, ha akarod!

- Lucy odarohant hozzá, és csókolgatni kezdte.

-Huhú!-mondta Az Újságíró. - Ezt most már végig kell csinálnom.

Azzal mindhárman futásnak eredtek a homokon az űrkikötő felé.