Bevezető

A Titanic Csillaghajó ötlete úgy merült fel, mint annyi más ötlet: csupán néhány mondat formájában a nagy semmiből. Évekkel ezelőtt említettem meg Az Élet, a Világmindenség meg Minden című művemben. Azt írtam a Titanic Csillaghajóról, hogy a legelső útja során "váratlanul és indokolatlanul befejezte pályafutását". Olyasfajta részlet volt ez a könyvben, mint amilyeneket általában az írók szoktak beleírni a történeteikbe, amíg arra várnak, hogy maga a történet alakuljon már valamicskét. Az ember ilyenkor arra gondol: „Na, amíg ezzel szöszmötölök, majd csak eszembe jut, hogyan folytatódjék a cselekmény." Ez az ötlet is ott csücsült néhány mondat formájában Az Élet...-ben, s egy idő után arra gondoltam, hogy: "ejha, ebből még lehetne csinálni valamit", és egy darabig eljátszadoztam vele. Volt egy pont, amikor még odáig is elmerészkedtem, hogy esetleg egy egész regényt írok belőle, de aztán azt gondoltam, mégsem, mivel túl jó ötletnek tűnt, és én az ilyenektől mindig is óvakodni szoktam. A nyolcvanas évek közepén egy Infocom nevezetű cégnek írtam egy csak szöveges kalandjáték-programot a GALAXIS Útikalauzból. Szórakoztató munka volt. Az volt a lényege, hogy a játékos beszélgetésbe elegyedik a géppel. Ha valaki ilyen dolgot ír, meg kell próbálnia elképzelni a hallgatóság reakcióit és fel is kell rájuk készülnie. A szöveggel rengeteg mindent lehet tenni - amint azt az emberi kultúra bizonyítja -, de nekem úgy tűnt, a számítógép arra ösztönöz minket hogy utazzunk vissza az időben oda, amikor még nem találták fel a nyomtatást, és élesszük újra az interaktív mesélés ősrégi művészetét. Akkoriban ezt a fajta mesélést természetesen még nem az "interaktiv" jelzővel illették. Számukra minden meselés interaktív volt, így nem is éreztek szüksegét, hogy külön jelzőt találjanak ki neki. Amikor valaki félállt és mesélni kezdett, a hallgatóság bele-beleszólt. A mesélőnek pedig azonmód válaszolnia kellett. A könyvnyomtatás eljöttével iktatták ki az interaktív tényezőt, és zárták a történetet merev formába. A magam részéről úgy láttam, hogy a számítógép mint közeg segítségével a kétféle mesélési mód legjobb tulajdonságait ötvözhetjük. Ez az ötlet azonban akkor még gyermekcipőben járt, hamarosan pedig jött a számitógépes grafika, így hamvába holt maradt. A szöveg gazdag közeg ugyan, ám a képernyőn unalmasnak tűnik. Nem villog és nem ugrabugrál, ezért aztán át kellett adnia a helyet valami olyannak, ami képes ilyesmikre.

A korai számítógépes grafikák persze lassúak voltak, kidolgozatlanok és rém randák. Mint közeg nem is keltették fel az érdeklődésemet, így arra gondoltam, kivárom, amíg jobbak lesznek. Az interakció azonban nagyrészt lesüllyedt a célozgatás és a kattintgatás szintjére. Hiányoltam a párbeszédeket, amelyekbe a szöveges játékokban bele lehetett merülni. Arra gondoltam, hogy talán ötvözni is lehetne a kettőt.

Ezekben a napokban alapítottam meg néhány barátommal a THE Digital Village (Digitális Falu - a ford.) nevű multimédiás céget (<http:\\www. tdw.com >). Elkezdtem keresni egy jó témát első nagy tervünkhöz, egy olyan CD-ROM kalandjátékhoz, amely modern grafikát egyesitett volna egy természetes nyelvi elemzővel, s ennek segítségével a játékos beszélgethetett volna a játék szereplőivel. Aztán hirtelen kirajzolódott a ködből a Titanic Csillaghajó.

Amint belevetettük magunkat a munkába (ami idővel hatalmas projektté nőtte ki magát), felmerült a megregényesítés ötlete is. Na már most: én általában regényeket írok, és ezúttal az volt a csudaszép, hogy a megszokottól eltérően ennek a történetnek nemcsak eleje volt, hanem közepe, sőt még vége is. A kiadók azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy a regény a játékkal egyidőben kerüljön a piacra, hogy eladhatóbb legyen. (Ezen igen elcsodálkoztam, mivel egészen addig úgy is ki tudták adni a könyveimet, hogy semmiféle CD-ROM-játék nem tartozott hozzájuk, de hát a kiadók, akik tudvalevőleg mind a Zog bolygóról származnak, néha fura dolgokat gondolnak ki.) Egy szó mint száz; nem tudtam egyszerre megcsinálni a kettőt. Bele kellett törődnöm, hogy képtelen vagyok megírni a regényt, hacsak le nem mondok eredeti tervemről, azaz a játék elkészítéséről. Tehát találnom kellett valakit, aki esetleg megírná helyettem.

Ekkortájt jött be az irodába Terry Jones. A játék egyik szereplőjének volt egy félnótás papagája, amely véletlenségből a hajó fedélzetén maradt, Terry pedig beleegyezett, hogy ő legyen a hangja. Az az igazság, hogy Terry pontosan erre a szerepre született. Amikor megpillantotta a grafikákat és az animációt, amelyeket az előző hónapokban készítettünk, lázas izgalom lett rajta úrrá, és kimondta a varázsszavakat: - Segíthetek még valamiben? - én pedig visszakérdeztem: - Nem akarnál írni ebből egy regényt? - mire Terry így felelt: - Dehogynem, semmi akadálya. Feltéve - tette még hozzá -, ha pucéran írhatom meg.

Terry az ismert világegyetem egyik leghíresebb embere, és a feneke majdhogynem olyan híres, mint az arca. Az említett testrész természetesen pusztán művészi megfontolásból volt látható a tévéképernyőn, de a művészet természetéből eredően rendkívül gyakran. MR. Jones alkotó élete a Monty Python tévésorozat „Meztelen férfi az orgonánál" és a „Férfi Carol Clevelanddel az ágyban" című jelenetétől a Brían élete „Meztelen remete az odúban" szereplőjéig (a filmet egyébként ő rendezte, méghozzá meztelenül, míg a többi szereplő rendesen fel volt öltözve) egyetlen hosszú nudista hancúrozás volt. Ezenkívül mozi- és tévéfilmek rendezőjeként, forgatókönyvíróként, a középkori történelem tudósaként és gyermekkönyvíróként (beleértve a díjat nyert Erik a viking mondáját) is ismert, ám ezen tevékenységek egyike sem tett lehetővé a számára ennyi önfeledt ruhátlankodást. Ezért szabta hát azt a kikötést, hogy pucéron írhassa meg a Títanic Csillaghajót. A könyvre annyira jellemző frissesség, könnyedség és lírikai sebezhetőség egy olyan férfitól származik, aki mindvégig ádámkosztümben ücsörgött a szövegszerkesztője előtt.

Amióta huszonöt évvel ezelőtt Exeter egyik lombos, külvárosi utcácskájában találkoztam Terryvel, aki virágmintás ruhát viselt, és egy kis harcászati nukleáris eszközt vonszolt maga után egy taligán, egyfolytában arról álmodoztam, hogy egy nap majd együtt dolgozunk. Amint azt önök is nemsokára látni fogják, még bugyutább, még csintalanabb és még csodálatosabb regényt rittyentett, mint amilyet én írtam volna, s ezzel a nemes tettével egyedülálló szerepet kapott a stáblistán: „Papagáj és regény - Terry Jones."

Douglas Adams