13

Mire a Gépházhoz értek, Lucy sikeresen meggyőzte Az Újságírót, hogy nem viccel, tényleg Lucynek hívják.

- Es azt tudja, mit jelent blerontini nyelven? - Az Újságírónak fájt a hasa a nevetéstől. Nagy nehezen végre abbahagyta, Lucy pedig egy kicsit felhúzta az orrát.

- Nem - mondta fagyosan. - Mit jelent?

- Azt nem mondhatom meg - felelte a férfi.

- Tudni szeretném.

- Nem, nem, nem, nem, nem! Egyszerűen nem tudnám elmondani.

- Mi olyan vicces? Na gyerünk, muszáj elmondania!

- Talán majd ha jobban megismertem... Ó! Hahaha! Ez fáj!

- Miért, magának mi a neve? - kérdezte Lucy.

- Az Újságíró - felelte Az Újságíró.

- Ez nem név, ez munkaköri leírás - ellenkezett Lucy.

Az Újságíró vállat vont.

- A blerontini riportereknek tilos egyéni neveket használniuk - ez egy ősi törvény - hogy így előzzük meg a személyi kultusz kialakulását.

- Mégsem hívhatom úgy, hogy „Az Újságíró"!

- Akkor csak szólítson úgy, hogy „Az"! - mondta a férfi, és kinyitotta a Gépház világító kék ajtajáít.

Bekukkantott, és figyelmét azonnal magára vonta a sarokban álló szekrényke. Az Újságíró egyenesen odalépett, kinyitotta az ajtaját, a két gombra pillantott, és habozás nélkül megnyomta a KIBIZTOSÍTÓ feliratút.

Azon nyomban felcsapódott egy kis fedél, és egy vezérsíkokkal ellátott, hatalmas fekete acéltojás bújt ki a szekrény felső részéből. Ugyanabban a pillanatban elbődült egy mély hang is:

- Éppen most helyezte üzembe a 8D-96-os Maximuszklí Szuperszabotőrt - „A bombát, amelyre büszkék lehetünk" -, amelyet kifejezetten az ön számára készített a dormillioni Szuperszabotőr Vállalat. Elég tisztességes robbanás lesz, úgyhogy álljanak hátrébb - úgy huszonkétezer mérfölddel. A visszaszámlálás azonnal elkezdődik Ezer,,, kilenc-százkilencvenkilenc... kilencszázkilencvennyolc... kilencszázkilencvenhét...

Lucy alig hitte el az imént látottakat. Újból felvette a tolmácsszemüvegét, és megnézte a két gombot.

- Mondja, mi a fészkes fenének nyomta meg a „Kibiztosító" feliratú gombot? - fakadt ki.

Az Újságíró körbe-körbe ugrált a Gépházban, és a saját fenekét rugdosta.

- Nem tudtam, hogy ez egy dormillioni bomba!

- Miért, mi a különbség? A bomba az bombá!

- Nem tudom elmagyarázni!

- Tudnom kell! - erősködött Lucy -Dehogy kell!Tökéletesen igaza volt.Lucy maga sem tudta, miért erőlteti annyira ezt a dolgot. Mégis megragadta Az Újságíró vállát, és megrázta.

-Ide figyeljen, maga hülye barom! Épp most csinált valami elképesztő marhaságot, és jogom van tudni, miért tette!

- Na jót - Az Újságíró lehiggadt. - Csak arról van szó, hogy dormillioni nyelven a Kibiztositó" nagyon hasonlít a blerontini ,,Kutyulimutyuli'' szóhoz. Egyszerű félrefordítás volt! -nyöszörögte. -Csak azt akartam tudni, mi köze ennek egy kutyához'.

-Remek! -mondta Locy. -Most aztán nyakig-vagyunk a lekvárban!

-Kilencszázkilencvenhárom... Kilencszázkilenc-venkettő... Kilencszázkilencvenegy- - folytatta a bomba.

-MIT CSINÁLJUNK?- ordította Locy. -Őrizzük meg a nyugalmunkat - javasolta Az Újságíró.

-Mondhatom, nagyon épületes ötlet, „Az"-horkant fel Lncy előszedve nem csekély mennyiségű tartalék szarkazmusát. - Akkora esze van, mint Arnold Schwarzenegger felkarcsonti ínszalagja! Fogy az oxigénünk. A hőmérséklet egyre inkább olyan lesz, mint a Plútó északi sarkán a tél. Most aktivált egy egyébként ártalmatlan bombát, és ezek után azt javasolja nekem, hogy őrizzem meg nyugalmamat!

-Ki az az Arnold Schwarzenegger? - kérdezte Az Újságíró.

- Aááááú! -Lucy úgy vélte, jelen körülmények között a legbölcsebb dolog egy hatalmasat sikítani.

Hirtelen Az Újságíró is felsikoltott. Lucy rámeredt.

- Bocsánat - mondta a férfi -, de nem tudok gondolkodni, amikor ezt csinálja.

- Én is bocsánatot kérek. - Lucy ostobának érezte magát. Az Újságíró elmosolyodott, és látszólag minden ok nélkül megcsókolta a nő arcát. Lucy annyira meglepődött, hogy megcsókolta ez a gyönyörű narancssárga szemű idegen, hogy csak állt ott megkövülten, és hallotta, hogy a férfi így szól:

- Az óra prucconként mond egy számot. Ezek szerint körülbelül tizenhat edó múlva ér el a nullához.

- Milyen hosszú egy prucc? - akarta kérdezni Lucy, de a nyelve nem engedelmeskedett. Nem tudott mást tenni, csak bámult a furcsa, gyönyörű szempárba, és eljutottak hozzá a férfi szavai:

- Tudom már, mit csináljunk. Kéressük meg a mentőcsónakokat!

* * *

Dan még javában vitatkozott a lámpával a Beszállási Előcsarnokban. A Hétmérföldes Utazási Irodánál töltött évek során igen nagy gyakorlatra tett szert az ilyesfajta vitákban. Most azonban valahogy nem tudta meggyőzni a partnerét. Az a nyavalyás íróasztali lámpa mindig előhozakodott egy megdönthetetlen érvvel. Dan rájött, hogy a levegőben van a probléma - mármint az oxigénhiány, hiszen ha utazási ügynök-agya nem kap elég oxigént, nem nagyon tud kialkudni egy jobb potyajegyet.

Zihált és lihegett. Már térdre is borult, és kavarogni kezdett a feje.

- Ha azt akarja, hogy mindent kitálaljak a sajtónak, örömmel megteszem... - Tudta, hogy ha a vita odáig fajul, hogy csak ezzel tud fenyegetőzni, akkor elvesztek. Sosem jutnak be az első osztályra, sosem jutnak el a Kapitányhoz, és mind megfulladnak, ha ugyan előtte meg nem fagynak. Remek.

Ebben a pillanatban rohanó lábak dobogását hallotta a Központi Akna körfolyosóján, s egy fényes narancsszemű, furcsa férfi társaságában a kimerült Lucy botorkált be az előcsarnokba. Mindketten Dan mellé zuhantak, és levegő után kapkodva fetrengtek a földön.

- Ki ez? - Ahhoz képest, hogy éppen megfulladni készült, Dan meglehetősen felháborodottnak tűnt.

- Bomba! - zihálta Az Újságíró.

- Maga egy bomba? - csodálkozott Dan.

- Dehogyis! - Lucy érezte, hogy meg kell magyaráznia. - Az, ez Dan. Dan, ez Az.

Dan szaporán pislogott néhányat.

- Bomba van a fedélzeten! Nemsokára fel is robban! - bökte ki végre Az Újságíró. - El kell jutnunk a mentőcsónakokhoz!

- Amelyek az első osztályon vannak - magyarázta Lucy. - Természetesen.

- Nahát ez aztán már tényleg mindennek a teteje! - Dan hálás volt, hogy ismét van mivel támadnia, és a Fogadómatához fordult. - Ha ezt elmesélem az utazási irodának, örökre feketelistára teszik az egész flottátokat! - Hű! Ez már fenyegetés volt a javából! Dan már csak tudta, hiszen a Hétmérföldes is számtalan ilyet kapott.

A Fogadómata ütemesen dobolt az ujjaival az íróasztalon, és a plafont bámulta.

- Nem hallottad? - ordított rá Dan. - Bezárattatom ezt az egész kuplerájt!

- Na ide figyelj, te Fafejűmata! - ragadta meg az Újságíró a Fogadómata vézna állványát. - Élet-halálról van szó. Bomba fog robbanni...-az órájára nézett - jószagú Pangalin! Tíz edó múlva!

- Az hány perc? - kérdezte Dan, de Az Újságíró rá sem hederített. Serényen rázta a robotot. Hirtelen megroppant és megvillant valami, s egy másodpercre az összes fény kialudt.- Hé! - kiáltotta mindenki,és a fényekújra kigyúltak-bár semmi ok-okozati összefüggés nem volt a ,,Hé!" kiáltás és a helyiség újra fényárba bomlása közt.

- Sajnálom, de ha nincs Galaktikus Arany Hitel-kártyájuk, semmit sem tehetek önökért - ismételte meg a robot fojtott miűsajnálattal.

-Pangalin! - kiáltotta megint Az Újságíró.

-Kérem, ne káromkodjon! - krákogott a fogadómata.

-Nincs véletlenül magánál egy hitelkártya, Az? - kérdezte Lucy, és meghűlt benne a vér a rémülettől, hogy újdonsült barátja valószínűleg nem a legpénzesebb egyén a Blerontinon. Galaktikus Arany, az nincs - felelte Az.

- Ki ez a pasas? - kérdezte Dan felháborodva. -Több mint hét blerontini petákot kell hetente keresni, hogy az ember kapjon egy olyan szépséget! -Az Újságíró még mindig a Fogadómatát fojtogatta.

- Egyre nehezebben kapok levegőt - fulladozott Lucy.

Az íróasztal peremén már zúzmara képződött. Dan rámutatott:

- Ez nektek szupergalaktikus kényelem? - Ő is fulladozott.

- Vegye el a kezét a zsinóromról - fuldoklott a Fogadómata. - Megint rövidzárlatot fog okozni!

- Azonnal vigyél minket az első osztályra! - fuldokolta Az Újságíró is.

- Máskülönben betöröm a lámpaernyődet!

Lucy a padlóra zuhant, Dan pedig odarohant hozzá.

- Honnan szalajtottad ezt a pasit? - suttogta a fülébe.

-Takarékoskodj....a... levegtővel...! - zihálta Lucy.

- Segítség! - visította a fogadómata. - Őrök!

- Rohadj meg a Pangalinban! - üvöltötte Az Újságíró.

* * *

Ugyanebben a pillanatban roppant különös dolog történt. Jobban mondva, ugyanebben a pillanatban roppant különös dolog mászott a Beszállási Előcsarnokba. Végigkúszott a tükörfényes padlón a Fogadómatához.

Miden kétséget kizáróan élőlény volt - igaz, már nem sokáig - és nagyon öreg, elképesztően öreg. Ráncos volt és töpörödött. A lény ágszerű ujjai közt egy Személyi Elektronikus Mütyürt szorongatott. Meglengette a Fogadómata előtt, és ősöreg hangon azt recsegte:

- Jobb helyet mindannyiunknak!

A Fogadómata azonnal életre kelt, és észrevehetően jobb lett a kedve.

-Természetesen asszonyom! Micsoda öröm,hogy a Titanic Csillaghajó első osztályán üdvözölhetem! Meg fogja látni, hogy az egész Galaxisban nem talál ehhez foghatót! Kérem, foglalja el a helyét, és élvezze az utazást!

Sziszegve tódult a levegő a kabinokba, és a hőmérő higanyszála is azonnal felszökkent, ahogy a hajó rendszerei tudomásul vették, hogy négy első osztályú utas érkezett a fedélzetre. Az első osztály ajtaja nagy lendülettel kitárult, és Dan, Lucy, Az Újságíró és az Ősöreg Teremtmény egy másik, még csodálatosabb világba lépett át a küszöbén.