12

Lucynak jól vágott az esze, noha egész életét Los Angelesben töltötte. Okos maradt annak ellenére, hogy állandóan ki volt téve a szénmonoxid és a filmipar káros hatásának. Ügyvédnek tanult, és a cégnél, ahol dolgozott, igen nagy elismerésnek örvendett. A szórakoztatóipar volt a szakterülete, néha mégis szerette használni az eszét, és most itt volt a kitűnő alkalom.

- Hol tartják vajon az oxigént? - mondta fennhangon, miközben a Központi Akna folyosóját rótta. -Megvan! - Hirtelen pontosan tudta, hol kell keresnie. Istenem! De jó is okosnak lenni! Mindig is hálát adott a csillagoknak, hogy nem olyan butuska kebelcsodának született, mint egyesek.

- Egy áruházban - mondta magának - a liftek mellett mindig van egy térkép... Tehát... - És, lássanak csudát, meg is találta a liftek mellett - noha ez nem is áruház volt. Megnyomott egy kis gombot, s a padló egy nagy darabján feltűnt a Títanic Csillaghajó kivilágított tervrajza. Mi több, egy másik gombbal még nagyítani és kicsinyíteni és lehetett. Jobb volt ez, mint bármelyik hipermarketben! Lucy feltette a tolmácsszemüveget, és megtalálta az ORVOSI KÖZPONT feliratot. Ott biztosan talál oxigént. S anélkül, hogy megvárta volna, mit ajánl a másodosztályú utasoknak a hajó tervrajza, máris a csillaghajó Orvosi Központja felé sietett.

* * *

A Titanic Csillaghajó Orvosi Központja a hajótest be-szállítási szintje alatti teljes négyszáz méteres szakaszt elfoglalta. Káprázatosan új és tiszta volt, és így köszönt a belépőnek: -Üdvözöljük a Titanic Csillaghajó Orvosi Központjában! Itt megízlelheti és élvezheti az Élet Remek Dolgait, amíg van ideje élvezni. Ez nem csak egy hely, ahol betegeskedhet! Garantáljuk, hogy fájdalommentes kezelésben lesz része, miután hitelkártyáját bedugta Kártyaleolvasó Automatánkba!

- Jézusom! - gondolta Lucy. - Rájuk férne egy új reklámszövegíró! - A légzés egyre inkább a nehezére esett, s a levegő is észrevehetően hidegebb lett. Körülnézett, hátha észrevesz egy oxigénpalackra emlékeztető tárgyat, és hirtelen jéggé dermedt (habár ennek ezúttal semmi köze sem volt a hőmérséklethez).

A hajó többi részétől eltérően az Orvosi Központ nem volt kihalt. Két ember tartózkodott benne -vajon tényleg emberek voltak? Szóval két alak hevert a padlón, s az egyikük egyenesen őrá nézett. Lucy visszabámult rá. Valahogy ösztönösen tudta, a kétség legapróbb szikrája nélkül, hogy az a férfi nem ember. Elég emberi külseje volt ugyan, de volt benne valami különös „másság". Felfoghatatlan volt., finom... érdekes... Lucy azt is észrevette, hogy gyönyörű szép, narancsszín szemei vannak.

Sikítva sarkon fordult és menekülni próbált, de az űrlény azon nyomban talpra szökkent, és az Orvosi Központ ajtaja bevágódott Lucy orra előtt. A lány ijedtében nem tudta kitalálni, hogyan nyithatná ki újra.

Erős kar kulcsolódott a nyaka köré, és egy hátborzongató hang így szólt hozzá:

-Ne ellenkezzen! Egy mozdulat, és kitöröm a nyakát.

Lucy elernyedt Később váltig hangoztatta, hogy nem ájult el, ám Az Újságíró (mivel ő volt a kar tulajdonosa) azt állította, hogy úgy kellett öntudatlanul elvonszolni az ágyig, ahol jó néhány percig még eszméletlenül hevert.

Amikor Lucy magához tért, látta, hogy vértől mocskos támadója egy holttest felé hajol. Azonnal rájött, hogy minden bizonnyal egy ámokfutó gyilkossal van dolga, aki éppen az áldozat ruhái közt turkál - Lucy azt is észrevette, hogy igencsak fura ruhák: különös színűek, különös szabásúak, különös anyagúak... ugyanekkor vette észre azt is, hogy őt meg odakötözték az ágyhoz.

A helyzet teljes rémisztő valója úgy csapott le rá, mint egy negyventonnás kamion a kirakatüvegre: Lucy összetört, és megszólalt a riasztója is.

- Aáááá! Auáuááá! Uáúúú! - szirénázta.

Az Újságíró ránézett, és ingerülten csikorgatta a fogát.

- Pofa be! - vicsorogta.

Te jó isten! A Gyilkos hozzá beszélt! Itt volt ő, egy védtelen nő az ágyhoz kötözve, és arra várt, hogy ez a szadista gyilkos átkutassa és kifossza utolsó áldozatának zsebeit, majd odamenjen hozzá, és azt tegye... mit is?... Hát amit akar! Azt! Vele! Lucy Webberrel, aki a Los Angeles-i Egyetem jogi karán doktorált!

- Áuáuááá! Ááááá! Uáuáuááá! - Lucy életében nem sikított még ilyen jól és ilyen hatásosan. Sajnos a várt hatás mégis elmaradt, ugyanis nem az lett az eredménye, hogy rohanva ott termett Dan, hogy öt megmentse, hanem az, hogy minden akarata ellenére magára vonta a gyilkos kedvű támadó figyelmét.

A férfi odalépett hozzá, és a szemébe nézett. Lucy ajkára fagyott a sikoly, amikor látta, hogy a gyilkos arca gonosz vigyorba torzul, és gyönyörű, narancssárga szeme kegyetlenül csillogni kezd. A következő pillanatban pedig már azt is látta, hogy a vérfoltos kéz megmozdul, és be akarja tapasztani a száját.

-Ide figyeljen! - szólalt meg a Pszichopata. - Bomba van a hajón. Ha sürgősen meg nem találom, fel fog robbanni, és akkor végünk! Úgyhogy legyen szíves, FEJEZZE BE a sikoltozást! Nem tudok koncentrálni tőle, ráadásul még az őrületbe is kerget!

Édes istenem, gondolta Lucy, ez pont olyan, mint azokban a filmekben, ahol a hősnőt foglyul ejti a sorozatgyilkos szatír, s a hősnő mégis furcsa vonzalmat érez iránta. Lucy hirtelen összeszedte magát.

- Aáááá! Ááá! - Tényleg a sikoltozás tűnt az egyetlen ésszerű választási lehetőségnek.

- Nem értette, mit mondtam?! - A Szadista Kéjgyilkos ismét farkasszemet nézett vele. Lucy érezte, hogy a félelemtől puhák lesznek a belei, s a lélegzete is még szaggatóttabb lett. - Van itt egy bomba. Meg kell találnom a bombát.

Lucy elcsöndesedett, és gondolkodni kezdett. Bomba? Hát ez nem valami jó hír, az biztos.

A gyilkos visszatért az áldozatához, és tovább kutakodott a zsebeiben, amikből nem szenvedett hiányt a szerencsétlen. Scraliontis mindig is szeretett jól öltözni, és a zakóin mindig több zseb volt, MINT a másokén - mivel ez volt az akkori divat.

„Szenvedő Szupernóvák! - gondolta Az Újságíró. - Még ennyi zsebet!"

- Miért csinálja ezt? - Lucy maga is meglepődött saját magabiztos hangján.

- Valami támpontot keresek, ami segíthet megtalálni azt a bombát - félelte Az Újságíró.

- És miből gondolja, hogy nála van? - kérdezte Lucy.

- Ne kérdezősködjön már annyit! - ripakodott rá Az Újságíró.

- Csak azt kérdeztem, miből gondolja.

- Mert ő hozta a bombát a hajóra.

- Aha - mondta Lucy. - Köszönöm. - Magában pedig hozzátette: „A fenének vagyok ilyen udvarias egy olyan emberrel, aki meg akar ölni? Sőt, előtte talán még meg is erőszakol!" De az is lehet, hogy a Pszichopata valójában nem is pszichopata? Lehet, hogy tisztes családapa, aki éppen csak egy kis izgalomra vágyik, mégis kész rá, hogy alávesse magát egy erős és szerető nő akaratának...

- Ezért ölte meg? - Lucy meglepően gyerekesnek tartotta, hogy ilyesmit kérdez. - Mert ő hozta a hajóra a bombát?

- Nem én öltem meg!

Lucy hirtelen teljesen más megvilágításban látta leendő gyilkosát. Először is: lehet, hogy nem is gyilkos. Másodszor pedig: észrevette, hogy a férfi megsebesült; ahogy a holttest felé hajolt, szemmel láthatóan fájdalmai voltak. Lehet, hogy nem is fogja megerőszakolni vagy megölni.

- Ááá! - Az Újságíró akkorát ordított, hogy Lucy összerezzent. - Megtalálta? - kérdezte idegesen.

- Csönd legyen már! - rivallt rá Az Újságíró. Egy darab papír volt a kezében, amit begyömöszölt rengeteg zsebének egyikébe (igaz, közel sem volt annyi zsebe, mint Scraliontisnak).

-Hé! Hé! Nem hagyhat itt! - Lucy agyában a rémület helyét rövidebb idő alatt vette át a felháborodás, mint amennyi idő ahhoz kell, hogy egy magát jól érző ember ugyanolyan jól kezdje érezni magát.

- Nincs vesztegetni való időm! - csattant fel Az Újságíró. - Bármely pillanatban felrobbanhat! - s azzal elindult az ajtó felé.

- NE HAGYJON ITT AZ ÁGYHOZ KÖTÖZVE EGY HULLA TÁRSASÁGÁBAN! - sikította Lucy. Volt valami a hangjában - lehet, hogy maga a hangerő ami megállította Az Újságírót. Megfordult, és a halszálkás kosztümös, lekötözött Lucyre nézett, akinek fekete haja az arcára omlott.

- A francba! - hördült fel. (Az eredeti blerontini kifejezés így szólt; „Pangalin északi részébe", amely Blerontis egyik különösen rossz hírű külvárosa volt, de nagyjából ugyanazt jelentette, mint „A francba!".)

Az ágyhoz sántikált, és eloldozta Lucy kötelékeit. -De aztán ne lábatlankodjon nekem! - figyelmeztette.

- Ne beszéljen így velem! - fortyant fel Lucy.

- Ó! Nagyszerű segítőtárs lesz! Már most látom! -dühöngött Az Újságíró, miközben elindult a folyosón a beszállási szintre vezető lépcső felé.

- Várjon! - kiáltott utána Lucy. - Meg kell találnom az oxigénkészletet!

-Felejtse el!

- De egyre nehezebb lélegezni!

- Ha majd apró cafatokként lebegünk az űrben, még nehezebb lesz! - torkolta le Az Újságíró.

Lucy most már mellette loholt.

- Maga egy űrlény, ugye? - kérdezte tétován, míg arra vártak, hogy az Ajtómata kinyissa a másodosztályra vezető ajtót.

- Nem - felelte Az Újságíró. - Maga az űrlény. Ha nem vette volna még észre, ez egy blerontini űrhajó.

- Értem - felelte Lucy. Dan sosem beszélt volna így vele. - Uramisten! - kiáltott fel, amikor az ajtók kinyíltak, és először pillantotta meg a fenségesen hömpölygő, másodosztályú Nagy Tengelymenti Csatornát.

A lány lezuhant, A férfi rohant,
És hat peták volt a borravaló!

- énekelték a gondolások.

- Au! - szisszent fel Az Újságíró, amikor belépett a legközelebbi gondolába, de véletlenül megbotlott. Lucy elkapta, és megtartotta.

- Maga megsebesült! - mondta.

- Siessünk! - Az Újságíró visszanyerte az egyensúlyát. - Fogalmunk sincs, mikorra időzítették a robbanást.

Lucy segített neki beszállni a gondolába. Az éneklés abbamaradt.

- Vigyél minket a Gépházba! - lihegte Az Újságíró, és a hasát markolászta.

- Si! Si! A nitrogéngyúlölő tisztelőit a préselt bor-júhusíkájának!

- Még ma, ha lehetséges! Minél gyorsabban!

-Si!Si!

A gondola elindult a Nagy Tengelymenti Csatornán, de semmivel sem haladt gyorsabban, mint a többi. Lucy előbbi támadójára nézett: a férfi önmagát ölelve előre-hátra ringatózott.

- Fázik? - kérdezte Lucy. Mert ő bizony fázott. Az Újságíró azonban nem felelt, csak a fogát csikorgatta, és Lucy hirtelen rájött, hogy igazán nagy fájdalmai lehetnek.

- Mi történt? - kérdezte, és a férfi karjához ért.

- Scraliontis, az a szemét belém döfött egy asztali lámpát - nyögte a gyilkosnak vélt egyén.

Lucy elfojtott egy nevetést.

- Hogyan lehet ledöfni valakit egy...

- Úgy, hogy hegyes vége van - vágott a szavába Az Újságíró.

- Fáj? - kérdezte Lucy. Az Újságíró felmordult. Lucy közelebb hajolt hozzá, és elhúzta a férfi kezét a hasáról. A másik világból származó lény ismeretlen testszaga váratlanul hatolt az orrába. Nem volt kellemetlen, éppen ellenkezőleg, Lucy mégis elkábult tőle.

- Hagyjon már békén! - morogta a férfi.

- Hadd nézzem meg! - Lucy hátranyomta a párnázott ülésben, és megpróbálta kigombolni az ingét, ott, ahol a legvastagabb volt az alvadt vérréteg.

- Nem tudom kigombolni - mondta.

- Gondolatzáras - felelte amaz, s a ruha hirtelen szétnyílt, így Lucy félre tudta húzni, hogy lássa. Az Újságíró kilukasztott bőrét.

- Fuj, de csúnya! - húzta el a száját. - Ide nézzen! - azzal hirtelen mozdulatot tett. Az Újságíró felordított, a lány pedig egy hatalmas üvegszilánkot húzott ki a hasából A sebből vér spriccelt ki.

- Nem is láttam - zihálta a férfi. - Köszönöm!- mondta, és feltartott egy kis csomagot. - Tessék! - nyújtotta oda Lucynek.

- Ó, köszönöm szépen! - fogadta el Lucy az ajándékot, amit nagyon szép gesztusnak tartott. - Mi van benne?

- Ragtapasz - felelte Az Újságíró. - Ragassza le a sebeimet, mielőtt még elvérzek!

- Nahát, a hölgy, aki szerint akkor kell énekelnünk amikor utasunk van, nem pedig fordítva - közölt gondolamata, akinek kedve támadt egy kis csevegésre. - Valami nagyon rosszat sejtek.

- Te csak vigyél minket a Gépházba!