21

-Milyen hosszú egy dormillioni nap? - Nettie tette föl először a legegyértelműbb kérdést.

- Harminchat dormillioni óra - felelte a tűzszerész.

- És milyen hosszú egy dormillioni óra? - kérdezte Dan.

- Hetvennyolc dormillioni perc - válaszolta a tűzszerész. - Tehát nagyjából... nos... Hogy tudnám elmagyarázni? Nem tudok mihez viszonyítani.

Mindhárman a fejüket törték, és amikor már majdnem mind egyetértettek, hogy két különböző csillagrendszer időmértékegységeit összehasonlítani teljességei lehetetten, Nettie felkiáltott:

-Megvan!

Most nem magyaráznám el, hogyan számolta ki, de ügyesen csinálta, azt meg kell hagyni. Ha a Nyájas Olvasó nem tudná kiszámolni, akkor írjon a kiadó címére, hogy küldjék el a „Hogyan számolta ki Nettie, milyen hosszú egy dormillioni nap" című magyarázó mellékletet.

- Szóval... Hat dormillioni nap durván tíz földi nappal egyenlő! - bökte ki Nettie, miután elvégzett néhány gyors számítást.

- Istenem! Nettie! - álmélkodott Dan.

- Te milyen okos vagy! Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe?

A hármas azonnal jelentette a Hídnak a történteket.

- Hogyan szedjük ki a késleltető üzemmódból? -kérdezte Bolfass a tűzszerészt.

- Az egyetlen reményünk, hogy megtaláljuk a hajó hiányzó intelligenciamagját - felelte a tűzszerész.

- Ha vissza tudjuk tenni a helyére, talán hatástalanítani tudom a bombát. Ha nem, hat dormillioni nap múlva felrobban.

Bolfass az összesereglett legénységhez fordult,

- Emberek! Hallhatták, milyen súlyos a helyzet. Szeretett hazánkat, Yassaccát romba döntötte a csillaghajó építése, és a blerontiniak nem akarják törleszteni az adósságaikat. Jóhiszeműen fogtunk bele az építkezésbe. Kockára tettük életszínvonalunkat, togy megépítsük a legmesésebb és legcsodálatosabb űrjárművet, amihez foghatót nem látott még a Galaxis. A blerontiniak visszaéltek a bizalmunkkal. Egyetlen egy esélye van, hogy visszaálljon világunkon az egykori jólét: ha visszavesszük a tulajdonunkat, a Títamc Csillaghajót.Ha az árulók bombája felrobbantja, valóban zord jövő vár ránk!

Ezért megparancsolom, hogy még egyszer kutassák át a hajót. Tudom, hogy minden centit átfésültünk de biztos, hogy a hiányzó intelligenciamag a fedélzeten van, nekünk pedig meg kell találnunk...

E pillamatban valaki felsikoltott a hangszórókban.

- Lucy! - kiáltott fel Dan.

* * *

Némi magyarázatra szorul, mi történt Lucyvel és Az Újságíróval a Beszállási Előcsarnokban lezajlott rövidke tűzpárbaj óta. Amikor Nettie, Dan és Inchbewigglit tizedes a menekülő blerontiniak nyomába eredt, Az Újságíró megragadta Lucyt, és a Nagy Tengelymenti Csatorna egyik oldalkamrájának a padlójára döntötte.

- Mi a fenét csinálsz, Az? - kiáltott fel Lucy, noha egyértelmű volt, hogy Az a halszálkás kosztümöt gombolja kifelé, miközben egyidejűleg azon kísérletezik, milyen mélyen tudja bedugni a nyelvét Lucy fülébe. - Az! - sikította Lucy. - Hagyd abba!

- Nem! Nem! Nem! - nyögdécselte Az Újságíró.

- Ha egy nő felizgat egy blerontini férfit, sok évbe - néha egész emberöltőbe - telik, míg annak lelohad a vágya!

- Miről beszélsz, Az? - értetlenkedett Lucy.

- Gyere hozzám feleségül, Lucy! - Az Újságíró a lány kilátszó melltartójába fúrta az orrát.

- Ó, igen! Igen, rendben! Az! - kiáltozott Lucy.

- Riiikk! - kiáltotta egy másik hang.

- Eljegyezhetnénk egymást, és tarthatnánk egy szép templomi esküvőt! Torta is lenne! Dan lehetne a vőfély, aztán meg elmennénk nászútra! - óbégatott Az Újságíró.

-Riiikk!

- Drága Az! - mondta könnyes szemmel Lucy.

- Jaj, mit csinálok? Miket beszélek? - Lucy józan ítélőképessége hirtelen visszatért. Eszébe jutott az aranyigazság: ne kövess el semmi olyat, amit később esetleg megbánhatsz.

- De én Danhez megyek feleségül! Lesz egy saját szállodánk!... Mi volt ez a rikoltás?

- Riiikk! - rikoltotta a rikoltozó illető.

- Az, ni! - kiáltotta Az Újságíró, s egyszerre csak egy papagáj röppent elő a szoba sötétjéből, és Az Újságíró vállára telepedett. Lucy ebben a pillanatban sikoltotta el magát, és ekkor nyomta meg véletlenül a házitelefon gombját is, minek eredményeképp sikolyát a Títanic Csillaghajó összes hangszórójában hallani lehetett.

- Riiikk! - mondta a papagáj. - Rrrohadt lángész!

A Parancsnoki Hídon Bolfass kapitány a fülét hegyezte.

-Mit mondott ez a papagáj?

- RRROHADT LÁNGÉSZ! - vijjogott a papagáj hangja a hangszórókban.

- Papagáj! - kiáltotta Bolfass kapitány. - Mit kívánsz mondani nekünk?

- Rrrohadt lángész! - ismételte meg a papagáj.

- PAPAGÁJ! - üvöltötte Bolfass a fedélzeti telefonba. - Titánia agyának központi intelligenciamagját keressük. Tudod, hol van?

Néma csend.

- PAPAGÁJ! - üvöltötte Bolfass, de Lucy már levette a kezét a fedélzeti telefon gombjáról, és most Az Újságíró arcát cirógatta vele, ami olyan sima volt, mint a jövendőmondók kristálygömbje.

-Miért érdekli annyira Bolfass kapitányt, hogy mit akar mondani egy papagáj? - fordult Nettie Inchbewigglit tizedeshez.

- A yassaccai hagyományok szerint - suttogta Inchbewigglit tizedes - a papagájok az igazság hírnökei. Van egy híres mondás is: „A kisgyermek és a papagájok szája nem ismeri a valótlant."

Lucy közben azon is eltűnődött, vajon miért mondott igent Az Újságíró összes javaslatára. Arra gondolt, hogy alighanem szörnyű nagy hibát követett el. Szerette volna látni a jövőt azokban a furcsa, narancssárga szemekben.

- Te őrült! - suttogta.

- Ó! - nyögte Az Újságíró Lucy melltartópántját rágcsálva.

- Á!-mondta Lucy.

- Aah! - dünnyögte Az Újságíró.

- Üh-üh! - felelte Lucy.

- Úúúúú! - mondta az Újságíró.

- Oh! Uh! Úúh! - tette hozzá Lucy.

- Au! Ah! Aaah? - kérdezte Az Újságíró.

- Hu! - biztosította Lucy.

- Hu? - kérdezett vissza hitetlenkedve Az Újságíró.

- Hu! - ismételte meg Lucy.

- Húúú! - Az Újságíró kezdett kifogyni a szavakból. Lucy azonban folytatta a beszélgetést:

-Oóóh!-mondta.

- Ah? - csodálkozott Az Újságíró.

- AH! - bólintott Lucy. Most már teljesen biztos volt benne. - AH!

A Parancsnoki Hídról ebben a pillanatban rontott be az egész társaság a Nagy Tengelymenti Csatorna oldalkamrájába, s ott földbe gyökerezett lábbal megálltak. A Wilshire Boulevard egyik jól képzett ügyvédje és a blerontini sajtó egyik rossz teljesítményt nyújtó tagja olyan dolgokat művelt egymással, ami a két résztvevő félnek kimondhatatlan gyönyört és örömet okozott, a külső szemlélődőket viszont inkább mosolyra fakasztotta, s amit ennélfogva nem is részletezek. Elég az hozzá, hogy abban a pillanatban, amikor a Hídról szalajtott csapat berontott a helyiségbe, a papagáj eladdig leghangosabb rikoltását hallatta, Lucy pedig leesett az asztalról, egyenesen Az Újságíró fejére.

- LUCY! - kiáltott fel Dan.

- Papagáj! - ordította Bolfass. - Hol van Titánia agyának hiányzó intelligenciamagja?

- Rrrohadt lángész! - rikoltotta a papagáj.

- Ne beszélj sületlenséget! - kiáltotta Bolfass.

- RRROHADT LÁNGÉSZ! - rikácsolta a papagáj.

- KÉRDEZTEM TŐLED VALAMIT! - üvöltötte Bolfass. A yassaccai hagyományok szerint ugyanis a papagájoknak elvileg válaszolniuk kellett volna minden hozzájuk intézett kérdésre.

- Riiikk! - a papagáj pillanatnyilag elfelejtette, hogy beszélni is tud.

- FELELJ A KÉRDÉSEMRE!

- Riiikk!

A papagáj a szoba távoli végébe repült, és eltűnt az árnyékban.

-Az istenit! - Bolfass tudta, hogy ha egy papagáj nem válaszol a kérdésre, az rosszat jelent.

- Mindent megmagyarázok - mondta Lucy Dannek.

- Nem! Nem tudsz megmagyarázni SEMMIT! Ezen nincs mit megmagyarázni! - őrjöngött Dan, Lucy pedig hirtelen azt gondolta: „Igaza van!... Tökéletesen igaza van!"

-Lehet, hogy pont ez a válasz! - szólalt meg Nettie, majd előrelépett, és megfogta Bolfass kapitány karját.

- Drága hölgyem, kedves öntől, hogy ezzel vesződik, de attól félek, a papagáj nem válaszolt. Meg vagyok átkozva.

- Nem azt mesélte, hogy ezt a csillaghajót valami lángész tervezte?

- Leovinus! - kiáltott fel Az Újságíró. - Itt volt a hajón, amikor az lezuhant a Földre!

- Lehetséges, hogy nála van a hiányzó rész? -Nettie-nek minden világos lett, noha maga sem tudta, miért.

Valami kattant Az Újságíró agyában is.

- Hát persze! - kiáltott fel Az Újságíró. - Amikor kirohant a hajóból... valami csillogó ezüsttárgyat lengetett a kezében...

- A központi intelligenciamag! - kiáltott fel Bolfass.

- Hát ezért nem találtuk a hajón!

-Akkor... - Bolfass kapitánynak leesett a tantusz, igaz, csak ejtőernyővel.

- Hogy visszaszerezzük a hajó központi intelligen-ciamagját, meg kell találnunk ezt a Leovinus nevezetű egyént. - Nettie úgy döntött, hogy majd ő vonja le a következtetést. - Leovinus a Földön van. Mi viszont nem tudunk visszajutni a Földre, mivel azt sem tudjuk, hol van, és csak úgy tudhatnánk meg, ha a hiányzó központi intelligenciamagot megkaparintanánk, és visszaillesztenénk Titánia agyába. Uraim, meg vagyunk lőve.

Ekkor szólaltak meg a dokkolószirénák. A Titanic Csillaghajó felkészült a leszállásra a Yassacca bolygón.