5

Leovinus pár pillanat múlva már a jobb oldali Beszállási Előcsarnokban üvöltözött a Fogadómatával.

- Hogyne ismernéd Scraliontist!

A Fogadómata mindvégig udvarias maradt, ám segítőkészségnek a legapróbb jelét sem mutatta.

- Vézna kis ember! Szemüveges! Ő az egész tervezet könyvelője, a macska rúgja meg! - noszogatta Leovinus. - Ezerszer láthattad őt itt szaglászni!

- Sajnálattal közlőm uram, hogy átnéztem az ismerőseim adattárát, de olyan illetőt nem találtam, akire az ön leírása ráillene. Helyzetemnél fogva azonban felajánlhatok önnek egy hálóhelyet a szupergalaktikus utazók E-fedélzetének jobb oldalán. A szobák rózsaszínűek, a hulladékeltakarító részleg zaja pedig alig vehető észre.

- Tudni akarom, hol van Scraliontís! - ordította Leovinus, és közben meglengetett egy aranyszínű kártyácskát a Fogadómata előtt. A kártyán ott díszelgett a felirat: „Hatvanmilliósok Klubja".

- Mi sem természetesebb, uram. - A Fogadómata sugárzó arccal egyenesedett ki ültében. - Azt ajánlom, az első osztályú étteremben keresse Scraliontis urat.

Az első osztályú étterembe csak felöltőben és fekete nyakkendőben lehetett belépni, így érthető volt a Maitre d'Mata megrökönyödése, amikor hirtelen egy gyalázatos külsejű vénember robbant be, és ordítozni kezdett:

- Scraliontis! Tudom, hogy itt vagy!

- Micsoda megtiszteltetés, uram! - üdvözölte szívélyesen a főpincér. - Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy sokkal kényelmesebben érezné magát a másodosztályú sörözőben...

- Pofa be! - fojtotta belé a szót Leovinus.

- Természetesen, uram. Örömmel befogom a pofámat, sőt ugyanilyen szívesen kussolok, eldugulok vagy akár meg is szűnök létezni, ha uraságod úgy kívánja, azonban hadd emlékeztessem, hogy csak akkor engedelmes-kedhetünk, ha megfelelő öltözékben jelenik meg, úgyhogy legyen olyan kedves és kövessen...

Leovinus észrevette Scraliontist, amint éppen a telejelenlét-irányító robot kezelőpultjánál áll, és a sziv-A-viszbe próbál bedugni valamit. Leovinus hangjának hallatán felkapta a fejét, erőtlenül elmosolyodott, és a szmokingja alá rejtette a tárgyat.

- Uraságod bizonyára nem akar előnytelenül mutatkozni a többi vendég előtt. Javaslom, hogy öltözzön dísz-ruhába, mielőtt megízlelné a koktéljainkat. - A Maitre d'Mata elállta a Scraliontís felé igyekvő Leovinus útját. A Nagy Ember egy pillanatra elveszíttette szem elől a könyvelői, mert a robot hajbókolva csetlett-botlott előtte.

- Félre az útból! - hörögte Leovinus.

- Mi sem szolgálna nagyobb örömömre, uram, de hadd hívjam fel a figyelmét, hogy bár a dohányzás engedélyezett, az első osztályú étteremben csakis öltönyben és nyakkendőben lehet megjelenni, és attól tartok, hogy ha uraságod tovább alkalmatlankodik, segítséget kell hívnom...

- Elkéstél, Leovinus! - kiáltotta Sraliontis. - Ez a rakás ócskavas már sehová sem megy! Oda pedig holnap délben - és igen gyorsan! - A könyvelő mindig is igen kedvelte az elliptikus mondatokat, amelyeknek semmi értelmük sem volt, mert ezáltal úgy érezte, hogy foglalkozása ellenére rendelkezik némi költői vénával.

-Akármit csinálsz is, hagyd abba! -kiáltott vissza Leovinus.

- Módfelett örülünk a látogatásának, uram, és szívből reméljük, hogy a jövőben is megtisztel majd minket, de ha lenne szíves egy kicsit lejjebb venni a hangjából, akkor megmutatnám a kijáratot, mihelyt..

-Azt mondtam, pofa be! - Leovinus hirtelen a robot felé fordult, megragadta a fémtestet, és Scraliontis felé hajította.

- Ajánlhatnám uraságodnak a vészkijáratot? Uraságod bizonyára sokkal megfelelőbbnek találná jelenlegi öltözékéhez az egyszerű folyosókat - jegyezte meg a Maltre d'Mata, mielőtt a könyvelőfejéhez csapódott. Scraliontis elterült a földön. Az elrejtett tárgy csilingelve a padlóra hullott - Titánia másik agyi artériája volt! A robot ugyanebben a pillanatban szétrobbant az étterem elegáns padlóján. Scralíontis feltápászkodott, megragadta a robot egyik lábát, és Leovinusra rontott. Az öregember oldalt lépett, felkapta a robot jobb kezét, és szembe helyezkedett a könyvelővel.

Néhány pillanatig egymás körül köröztek. Majd Scraliontis nyitott egy egyenes szúrással - a robotláb Leovinus vállát horzsolta le, tehát a találat érvénytelen volt. Leovinus védőállásba helyezkedett, és a robotkarral ügyes kört leírva visszaszúrt. Scraliontis azonban nyilván más szabálykönyvből tanulta a vívás művészetét, mert Leovinus riposztjára fittyet hányva rögtön ráduplázott. A nagy lángelme felkapta a vizet. Scraliontishoz vágta a robotkart (ilyen támadás egyik szabálykönyvben sem szerepelt), és test-test-elleni küzdelembe ment át, sutba vágva a vívás illemtanának akárcsak a színlelését is.

Leovinus ujjai Scraliontis nyaka köré fonódtak.

- Brobostigon! - visította Scraliontis. - Segíts!

- Brobostigon már csak szemét! - Leovinus szokásos kedves, meleg arcszíne most gonosz, zöldes árnyalatot öltött. Ez főleg annak volt betudható, hogy az asztal tetején birkóztak, és a lámpa éppen az álla alá szorult.

- Lehet, hogy szemét - lihegte Scraliontis de fegyver van nála!

- Csakhogy meghalt! - üvöltötte Leovinus, s az ujjai egyre jobban szorították a könyvelő nyakát. Ha tudta volna, hogy Brobostigonnál fegyver van, egy kicsit óvatosabb lett volna vele.

- Aáá! Még megfojtasz! - sikoltotta Scraliontis.

- Tudom! Éppen ez a szándékom! - Leovinus megpróbált meggyőzően beszélni, de szörnyen nehezére esett összeszorítani az ujjait a könyvelő vézna nyaka körül. Úgy is mondhatjuk, hogy Leovinusból hiányzott a gyilkos ösztön.Scraliontisból azonban nem. Keze az asztali lámpa köré kulcsolódott - a szárnyas Titánia stilizált szobrocskája szolgáltatta a fényt is. Amint megérezte, hogy a nagy lángelme keze tétovázik a nyakán, felemelte a térdét, és Leovinus ágyékába rúgott. Ugyanekkor felemelte a lámpát, és a Leovinus agyát védő fenséges koponyára sújtott vele.

Leovinus keze lecsusszant a könyvelő nyakáról Az öregember térdre hullott. Bamm! Scraliontis újra meg újra kupán vágta Leovinust a lámpával... A különlegesen kifinomult agy jelezte, hogy ez így nagyon nincs rendjén. Érzékelte a fájdalmat, majd megfogalmazódott benne, hogy valami tényleg aggasztó dolog történik, s bölcsen úgy döntött, hogy bizonyos ideig inkább megszünteti a kapcsolatot a külvilággal. Leovinus öntudatlanul, vérző fejjel hanyatlott az étterem padlójára.

Scraliontis lenézett rá. Egek! Megölte a Nagy Embert!

Vakrémületben nézett körül az első osztályú étteremben. Noha még sosem tett ilyet, könyvelő-agyának mégis remek kihívás volt a holttest eltüntetése, s pár pillanat múlva már ruganyos léptekkel sietett kifelé az első osztályú étteremből. Vakrémületében azonban megfeledkezett a fényes kis ezüstdarabról, amely most ott hevert a padlón a Maítre d'Mata romjai között Leovinus ott maradt az egyik hatalmas függönybe csavarva, amely szintén közrejátszott az első osztályú étterem hamisítatlanul elegáns és fényűző légkörének kialakításában.