7

A vérnyulakat lecsillapították. Az izgatott rohamrendőröket megnyugtatta felettesük, a yassaccai tüntetők pedig kusza, véres halomban nyöszörögtek a földön. A tömegfeloszlatás sikeres példájának lehettek tanúi. Florin Rimanquez elegánsan tisztelgett, és megtette a jelentését Blerontis Nőkének.

- Minden újra a kezünkben van, Tekintetes Méltóságosságod - mondta. - Folytathatják az előkészületeket a kilövésre.

- De Leovinus még mindig nincs itt - felelte a Nök, aki rendíthetetlenül meg volt győződve róla, hogy el fogja szalasztani a lehetőséget, hogy a Galaxis legnagyobb zsenijével kart karba öltve fényképeztesse le magát. Pedig a reklámszakembere szerint pontosan ilyesmire volt szüksége az egyre csökkenő számú szavazatok miatt. - Bármit is tesz, úgy fényképeztesse le magát, hogy Leovinus mellett álljon! - figyelmeztette a reklámszakember. A Nök másra sem tudott gondolni az egész ceremónia alatt.

- Sajnálom, Legfelsőbb Fenséged - mondta egy újabb határozott tisztelgés kíséretében a Rendőrparancsnok.

- Ötvenmilliós tömeg várakozik odalenn. És már szörnyen türelmetlenek. Ha bátorkodhatok javasolni valamit: essünk túl ezen a kilövésen, hogy az embereim utána azonnal szétkergethessék a tömeget - mert különben jaj lesz mindnyájunknak.

A Nök értette a célzást. A tömeg már össze is gyűlt a pórul járt yassaccai tüntetők körül, és a kilövési téren mindenfelé verekedések törtek ki.

- Na, jól van - sóhajtotta. - Köszönöm, nem kérek - tette hozzá, amikor egy alacsonyabb rangú hivatalnok megkínálta egy „halkrémes" szendviccsel.

- Attól tartok, muszáj megkóstolnia, Nagytiszteletű Uram - sürgette suttogva a hivatalnok.

A Nök felnyögött. A zenekar rázendített Blerontin Nemzeti Himnuszára, a tömegben pedig mindenki tótágast állt - ugyanis így kellett kinyilvánítaniuk a királyság iránt érzett tiszteletüket.

- Hölgyeim, uraim, és egyebeim - zsolozsmázta Blerontis Nöke a ceremóniamikrofonba. - Ez a „halkrémes" szendvics kitűnő.

A tömeg ujjongásban tört ki. A Nök ismét felsóhajtott. Jaj, de siralmas ceremónia, gondolta.

- Most pedig elérkezett az idő. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy útjára bocsáthatom ezt a járművet, a valaha épített legnagyszerűbb csillaghajót! Blerontini polgártársaim, büszke pillanat ez mindannyiunknak. Ezennel elnevezem ezt a hajót... Títanicnak. Kísérje szerencse minden utasának útját!

A Nök e szavakkal meglendítette a szalaggal díszített francia pezsgőt*, s az csörömpölve széttört a hajó orrán.

Az alacsony beosztású tisztviselő ugyanebben a pillanatban meghúzott egy zsinórt, s a nagy csillaghajót eleddig eltakaró lepel finom rózsaszín selyemzuhatag-ként hullott alá a földre.

A sokaság felhördült. Még egy ilyen, nagyszerű csillaghajókhoz szokott nép sem látott még egy ennyire hatalmas, hibátlan tervezésű járművet.

- Hát nem csudaszép? - sóhajtott fel számtalan hímnemű nézelődő, miközben makrotávcsövével a rendszámtáblát kereste a hajótesten.

- Nézd csak, anyuci építette... - susogta számtalan tizenéves leányanya a gyermekének.

- Diadal! - kiáltott fel a Felelős Riporter, hirtelen ugyanis eszébe jutott, mit írt elő a forgatókönyve erre a pillanatra.

Hátborzongató morajlás támadt, mintha a tenger hullámai verdesnék a gondolat peremén derengő távoli partot, és a mesébe illő fenséges, hatalmas csillaghajó elhagyta az építődokkot. Aztán felgyorsított, megingott, meglódult, vadul pörögni kezdett, és amikor a tömeg a rémült hitetlenségtől ordítani kezdett volna, eltűnt. Csak úgy. A később SLH (Spontán Létezési Hiba) néven elhíresült jelenség áldozatává vált.

Tíz röpke másodperc alatt az egész vállalkozás véget ért.