10

- Szobautalványok? - zsörtölődött Dan, miközben a Központi Akna körfolyosőján a szobáik felé igyekeztek. - Mindenütt ilyenek az utazási irodák? Miért nem képesek rögtön ezzel kezdeni?

A Felvonómata most vidámabb hangulatban volt, de csak egy ideig.

- Lefelé? - kérdezte. - Ezt ordította Krétafehér is Ypresnél, a rókalyuk előtt. Ezek voltak az utolsó szavai. Rakétabomba végzett vele - ugyanaz a bomba, amelyik elvitte az én karomat és lábamat is. „Lefelé!" Még ma is a fülembe cseng a hangja...

Mire a lift a szupergalaktikus osztály fedélzetére ért, a három ember végighallgatta a caeni elsősegélynyújtó-hely kezdetleges orvosi felszereltségének teljes listáját, egy mindenre kiterjedő élménybeszámolót , hogyan tisztították ki ott az üszkös, mély sebeket és a Szövetséges Hatalmak ciprusi rekvirálási módszereinek majdnem teljes részletezését. Egy olyan robot szájából.amelynek civilizációja semmit sem tudott a Földről, lenyűgöző előadás volt.

- Istenem, szívből remélem, hogy nem kell már túl sokszor használnunk ezt a liftet - nyögött fel Dan, jóikor már a szupergalaktikus osztály folyosóját szelték.

- Kankalin... Dália... Krizantém... - olvasta Nettie a neveket a tolmácsszemüveggel.

- Azt sem tudjuk, a miénket hogy hívják - kesergett Lucy.

- Á Káposzta! - rikkantott fel Nettie. - Ez az enyém!

A SZEM (Személyes Elektronikus Mütyür) segítségével bejutott a szobába, és a Szupergalaktikus Utazók Magazinjának utolsó oldalán meg is találta a szobautalványát - éppen a vámmentes boltokról szóló cikk után.

- Figyeljetek! - mondta a másik kettőnek. - Amíg ti megpróbáljátok megtalálni a szobáitokat, én megyek, és beköltözöm az új szobámba. Támadt egy ötletem. - Visszasietett a Beszállási Előcsarnokba, s közben megpróbálta figyelmen kívül hagyni a Felvonómata kiselőadását arról, milyen keservesen lehet megélni a katonai nyugdíjból és a rokkantsági segélyből, s míg a Fogadómata vonakodva rápecsételte a jegyére az ingyenes másodosztály-különbözetet igazoló pecsétet, érdeklődni kezdett:

- Gondolom a Gépház a hajófar felé van, igaz?

- A másodosztályú Nagy Tengelymenti Folyosó végénél, ahová immár ön is jogosult belépni. Ez a másik utalvány pedig feljogosítja egy pohár Holdkorty elfogyasztására a Bárban. - A Fogadómata a másik jegyet is Nettie kezébe nyomta, és kikapcsolta magát.

Nettie a lehető leggyorsabban eltipegett a masodosztály felé. Magas sarkú cipője visszhangzott a körfolyosón.Lucy és Dan eközben leverten cammogtak körbe-körbe a szupergalaktikus osztály folyosóin, és minden egyes ajtóra ráirányították személyi elektronikus mütyürjeiket, de hiába.

- Mi volt Nettie terve? - kérdezte Oan, mert úgy döntött, hogy inkább eltereli a lány figyelmét a reménytelen feladatról.

- A Gépházról mondott valamit - mordult fel Lucy.

- Talán ért a hajóművekhez? - csodálkozott Dan.

-Nettie?! Hát hogyne!... Hé! Ez kattant egyet! Esküszöm! -Lucy megpróbálkozott egy újabb ajtóval, de az eltökélten zárva maradt.

- Hát, az már igaz, hogy Nigel csajaihoz képest ez a Nettíe elég talpraesett - bólintott Dan csak úgy magának.

- Ó, nem is tudtam, hogy érdekel a talpa - nyelvelt a lány.

- Mire célzol ezzel? - lepődött meg Dan.

- Kinyílik! - kiáltott fel Lucy, mivel az egyik ajtó mintha engedett volna. - Ó! Mégsem...

- Kedves lány - tűnődött tovább Dan.

- Te már csak tudod. Ebéd óta csak őt bámulod... Jaj, istenem! Mikor is volt az ebéd! Egy örökkévalóság telt el azóta!

- Nem is bámultam - Dan néhanapján hihetetlenül gyakran folyamodott a „sértett ártatlanság" hangjához.

- Mindenesetre - Lucy saját kétségbeesését próbálta elűzni -, ha Nettie tényleg annyira okos, miért hagyja, hogy Nigel úgy bánjon vele, mint valami Barbie-babával?

- Miért, hagyja?

- Rosszul vagyok az ilyen nőktől! Miért nem áll már a sarkára?

- Attól még elég okos - kockáztatta meg Dan túl sok remény nélkül. Lucyval egyszerűen nem lehetett vitatkozni.

- Az agy és a mell mérete között nincs egyenes arányosság - folytatta keserűen a lány.

- Ez az! - Dan éppen akkor irányította a SZEM-ét egy újabb ajtóra, s az csodásan és kegyesen kitárult előttük.

- Tolmácsszemüveget! - adta ki az ukázt Lucy az állólámpának, és megtalálta az egyik fogasra akasztott Szupergalaktikus Utazók Magazinját: egy füzetkét az aerobicórákról, a szupergalaktikus osztály utasainak rendelkezésére álló mosógéphasználati lehetőségek listájáról, egy 132 oldalas kérdőívet, ahol osztályozni kellett az elégedettségi fokot és egy „Tennivalók tűz esetén" című kis füzeikét. A kiadvány azt ajánlotta, hogy mindenki maradjon elképesztőén nyugodt mindvégig, maradjon a kabinjában, és ne próbálja felvenni a kapcsolatot a személyzet egy tagjával sem. És végül még egyszer arra figyelmeztetett, hogy az utasok maradjanak nyugodtak, és élvezzék az utazás hátralevő részét.

- Nem gondolod, hogy egyre hidegebb van? - kérdezte Lucy, miközben kitépte az utalványt a magazinból.

- Egyébként - dúlt-fúlt magában továbbra is Dan -, nem is bámultam Nettie-t.

Nettie megborzongott, miközban arra várt, hogy kinyíljon a másodosztály bejárati ajtaja. Egy röpke pillanatig azt kívánta, bárcsak a topja a rekeszizmát is eltakarná. De amikor kinyílt az ajtó, érzékeit elárasztotta az elébe táruló látvány. A másodosztályú Nagy Tengelymenti Csatorna fő mólójánál állt, a mesterséges égbolt alatt Széles oszlopok szegélyezték az elegánsan görbe falakat, és égő szénserpenyők tarkították a csatorna partjait. A csatornán végig önműködő gondolák úszkáltak fel-alá, a robotgondolások pedig lágy hangon énekeltek egy dalt, ami békével és harmóniával töltötte meg a Titanic Csillaghajó fő útvonalát.

Az artistalány,
Az örök talány
Fönn kacagott, mint egy égilakó.
A férfi dalolt
A szív szava szólt,
És hat peták volt a borravaló!

Nettie bemászott a legközelebbi gondolába, mire az éneklés abbamaradt.

- Vigyél a Gépházhoz! - utasította a gondolást.

- Si! A győzedelmes atlétaedzők felebarátját nekije! - felelte a gondolás, és elindultak lefelé a Nagy Tengely-menti Csatornán.

- Mondd csak - kérdezte Nettie -, nem akkor kellene énekelned, amikor utasod van, nem pedig fordítva?

- Si! Az éles elméjű fogtechnikus asszonyállatát nekije! - felelte a robot, és egyenetlenül lélegzett az erőfeszítéstől, hogy a gondolát hajtsa. - Nyilván valami baj van a hajó központi intelligenciarendszerével.

Nettie bólintott, és elraktározta az agyában az információt.

A gondola egyenesen a Nagy Tengelymenti Csatorna kellős közepéig vitte. Nyugodt tempóban haladtak, és az egész hangulat olyannyira távol állt attól, amilyennek ő egy űrhajó - méghozzá egy földöntívüli űrhajó - hangulatát elképzelte, hogy hátradőlt a párnázott ülésen, és hagyta, hogy elkalandozzanak a gondolatai.

Eltűnődött, hogy vajon miért nem aggódik jobban a helyzete miatt. Már-már azt érezte, hogy van valamiféle jóindulatú lélek a csillaghajón - valaki vagy valami, ami vigyáz rájuk. Nettie megrázta a fejét - a gondolatok nem öltöttek értelmes formát.

Na és mi van Nigellel? Miért nem hiányzik neki jobban? Három hónapja csak körülötte forgott az élete. Azelőtt arról is megbizonyosodott, hogy napról napra vezeti a naplóját, és arról is, hogy a férfi beleolvasott. Naponta váltatta vele a zokniját, és kimosta az alsónadrágjait. Biztos tehát hogy nagyon szerette! És mégis tudta, hogy végleg eltűnt az életéből. Nem csak azért, mert elrabolta egy robotokkal teli idegen űrhajó... Szent ég! Tudta, hogy vissza fog térni a Földre. Tudta, hogy nem fog bántódásuk esni De azt is tudta, hogy Nigel nem fog várni rá. Valami véget ért, és ő mégsem bánkódott miatta. A gondola zökkent egyet Elérték a mólót.

A gondolás térdre ereszkedett,
A lány csókot szórt a porond felett

- énekelte a robotgondolás, mihelyt Nettie kiszállt a gondolából.

- Köszönöm! - mondta Nettie.

- És ekkor csúszott meg a csöpp lábikó... - énekelte a robot.

Nettie felvette a tohnácsszemüveget, és azonnal meg is pillantott egy táblát, amin a következő volt olvasható: KIZÁRÓLAG A LEGÉNYSÉG ÉS A BELÉPÉSRE JOGOSULTAK SZÁMÁRA. Követte a nyilat a rozsdamentes acélfolyosón egy sor kékesen ragyogó ajtó felé.

Míg közeledett, nem hallott észrevehető motorzajt, csak valamiféle levélsusogást - vagy inkább olyan volt, mintha a tenger hullámai verdesték volna a távoli partokat? Nettie végigborzongott, és rájött, hogy csak fázik. A hajón egyre hidegebb lett. És azt sem tudta, vajon képzelődik-e, vagy tényleg egyre nehezebb levegői venni.

A világító ajtó előtt Nettie meglengette John Lewis Hitelkártyáját, és addig sosem használt parancsoló hangon így szólt: - Speciális vám- és adóellenőrzés! Kinyitni! Odabent egy rövid ideig tétováztak. A világító kék ajtók résnyire nyíltak, visszazáródtak, haboztak, majd engedelmesen feltárultak.

A Gépház szakasztott olyan volt, mint amilyeneket a tudományos-fantasztikus filmekben látni, ezért Nettie úgy érezte, tudja, hogy jó helyen jár. Csak azt nem tudta, mi lehet az a feketeség a vastag üvegablak mögött. Látszólag ugyanis nem volt ott semmi, mégis oda vezetett az összes drót meg miegymás.

Nettie körülnézett, és a fedélzeti telefont kereste. Az ötlete elég egyszerű volt: ha nem tudnak feljutni a Hídra, hogy személyesen beszéljenek a Kapitánnyal, akkor ő majd telefonon felhívja a Gépházból. Úgy vélte, kell lennie valami kommunikációs kapcsolatnak a Híd és a gépészek között.

A sarokban egy kis szekrényke állt. Nettie kinyitotta az ajtót, és két gombot pillantott meg. Az egyiken az állt: BOMBAMEGFIGYELŐ, míg a másikon az: KIBIZTOSÍTÓ. Nettie testén hirtelen hideg söpört végig, még a hajó jelenlegi hőmérsékleténél is hidegebb. „Bomba?!" Bomba van a fedélzeten?

Nettie megnyomta a BOMBAMEGFIGYELŐ feliratú gombot. Egy udvarias hang szólalt meg:

- Köszönjük szíves érdeklődését a Szuperszabo-tőr Vállalat 8D-96-os Maximuszkli Szuperszabotőre iránt. „A bomba, amelyre büszkék lehetünk!" Az ön kényelmére szereltük fel vele a hajót. Örömmel tájékoztatom, hogy a Szuperszabotőr pillanatnyilag nincs aktiválva. Még egyszer köszönjük, hogy érdeklődött a bombáink iránt.

- Egy kicsit azért megnyugodtam - dünnyögte Nettie. - Na, hol is az a telefon?

Ami ezután történt, azt a teljes bizonytalanság homálya fedi. Maga Nettie sem emlékezett rá. Annyira emlékezett, hogy felmászott a páncélozott ablak melletti létrán. Arra is emlékezett, hogy úgy fázott, mint még soha, egyre nehezebben lélegzett, majd érezte, hogy valamilyen erő megragadja... oldalra rántja a létráról... olyan nagy erő, mintha egy fekete lyuk szippantaná magába... azt is érezte, hogy egy plexiüveg felé lódul...

A következő emléke már csak az volt, hogy az életéért küzdve forog körbe és körbe a sötétségben.