Tizenharmadik fejezet

1.

Ér­de­kes, hogy mennyi­vel si­máb­ban ment min­den, pe­dig Mr. Gu­li­ver nem szólt bele a ve­ze­tés­be. A csa­pat előtt ha­ladt az au­tó­já­val, fü­työ­ré­szett, ci­ga­ret­tá­zott, és időn­ként a zse­bé­ből evett va­la­mit. Cso­ko­lá­dé, vagy keksz le­he­tett. És esze ágá­ban sem volt pa­ran­csol­gat­ni.

Néha Du­ri­en­nek vagy a mar­sall­nak mon­dott va­la­mit csen­de­sen, te­szem, hogy az egyik sze­kér kis­sé a jobb ke­re­ke­i­re ne­he­ze­dik, iga­zít­sák el a ter­het, vagy fi­gyel­mez­tet­te őket, hogy a pán­cél­au­tó ne men­jen a csa­pat előtt, mert így sok port kell nyel­ni, de kü­lön­ben nem tö­rő­dött sem­mi­vel.

Szó­val az ör­dög tud­ja hogy tör­tént. Tény az, hogy Mr. Gu­li­ver meg­je­le­né­sé­vel egy­ide­jű­leg ren­de­sebb lett min­den. Az em­be­rek biz­ton­ság­ér­ze­te is fo­ko­zó­dott. Vég­re egy ve­ze­tő, akit nyu­god­tan kö­vet­tek. Ösz­tö­nö­sen érez­ték, hogy ez nem fog té­ved­ni.

Nem! Az ove­ral­los em­ber iga­zán nem volt szi­go­rú, és nem pa­ran­csol­ga­tott. Leg­fel­jebb azt mond­ta első nap a kö­röt­te ál­lók­nak:

– Ké­rem, egy em­ber csak más­fél li­ter vi­zet kap na­pon­ta. Ezt tes­sék be­osz­ta­ni, mert több nincs.

– És ha szom­jas va­la­ki? – kér­dez­te in­dig­ná­lód­va Kra­toch­vill, re­gé­nyét szo­ro­sabb­ra fog­va a hóna alatt.

– Az szom­jaz­ni fog. Amennyi­ben nem tart­ják be az in­téz­ke­dé­se­i­met, ter­mé­sze­te­sen át­ad­ha­tom a ve­ze­tést Pod­vi­necz mar­sall őex­cel­len­ci­á­já­nak vagy Du­ri­en szá­za­dos­nak.

Több el­len­ve­tés nem volt. Az au­tós em­ber be­szállt a ko­csi­já­ba a vo­lán­hoz, a ki­ren­delt őr mel­lé, aki min­den­re el­szán­tan ült ott, egy kis bel­ga hat­lö­ve­tű­vel ke­zé­ben.

A zord fel­vi­gyá­zó Anna volt.

A le­ány re­vol­ve­rét kí­vül­ről nem lát­hat­ták. El­fed­te a te­nye­re. De egy pil­la­nat­ra sem vet­te le a ra­vasz­ról az uj­ját. Így ült Mr. Gu­li­ver mel­lett, ahogy to­vább­ra is ne­vez­ték az au­tós em­bert. Ő volt az őr. Sir Yol­land ele­in­te se­hogy sem akart be­le­egyez­ni, de Anna meg­győz­te.

– Néz­ze, az ilyes­mi­hez nem nyers erő kell, ha­nem in­tel­li­gen­cia. Kit akar oda­ül­tet­ni? Polc­hont, aki min­dig ré­szeg, vagy a vén mar­sallt?

Den­ham gróf­ja nem szólt sem­mit, és a le­ány elő­re­ke­rült az au­tó­hoz. Sir Yol­land ké­sőbb úgy érez­te, hogy ez­zel a hely­zet­tel még sincs meg­elé­ged­ve. De nem a bi­zal­mat­lan­ság bán­tot­ta, ha­nem va­la­mi egé­szen más… Mi­cso­da?

Nem is­mer­te ezt a szót, hogy fél­té­keny­ség…