68

–  Nahát, örülök, hogy látlak, Freddie.

Abberline Mr. és Mrs. Aubrey Shaw Stepney-ben lévő lakásának nappalijában ült, és emlékezett, mily melegen üdvözölte őt annak idején Mrs. Shaw és két gyermeke, amikor kétségbeesetten remélték, hogy jobb hírekkel érkezett.

Most is ugyanígy történt minden. Kivéve…

–  Kér egy csésze teát, Freddie?

Anélkül, hogy megvárta volna a választ, Mrs. Shaw elvonult, és magára hagyta a két férfit.

–  Nahát – ismételte Aubrey. – Örülök, hogy látlak, Freddie. Frederick Abberline őrmester, ki hitte volna. Flúgos Freddie végre felnőtt, mi? Mindig is tudtam, hogy megcsinálod, cimbora. Mindünk közül rólad lehetett biztosra venni, hogy szép karriert futsz majd be.

Aubrey most egy hentesüzletet vezetett Stepney Greenben. Abberline gyorsan rájött, hogy nem rossz, ha hentes barátja van az embernek. Különösen a kapcsolatok ápolása terén, mert Aubrey igazat mondott: Abberline szép karriert futott be az őrsön. Egy Ethan Frye nevű férfi bemutatta őt egy másik férfinak, Henry Greennek, akiben Abberline felismerte az indiai legényt az alagútásási munkálatokból. Ezzel kapcsolatban egyébként titoktartásra eskették őt, amelyet azonban nagyon boldogan be is tartott. Elvégre Ethan Frye megmentette az életét. Ő és Henry szembeszálltak Cavanagh-val és a társaival, és Abberline szemében ezzel határozottan egy csónakba kerültek.

Azért valahol mégiscsak furcsállta a dolgot, ugyanis sosem tudott a végére járni, mi is történt a Metropolitan munkaterületén. Az Ethan által említett „nagy hatalmú tárgy”-at Abberline valamiféle fegyverként képzelte el, amely azt a robbanást előidézte. Hogy miért, azt sajnos nem tudta. De Cavanagh meghalt, ahogy a három büntetője is, ami pedig a másikat illeti, azt a hivatalnokot? Nos, róla kiderült, hogy egy harmadik érdekeltnek dolgozik, és itt vált komplikálttá a dolog; ahol Ethan ősi ellenségekről beszélt, emberekről, akik köztünk járva harcolnak egymással az emberiség sorsának irányításáért.

Ennyi bőven elég volt Abberline-nak. Elég, hogy ne tegyen fel további kérdéseket, mert önnön heves hite – hogy tudniillik odafentről rajtunk kívül álló erők manipulálnak bennünket – valahogy összehangolódott Aubrey heves hitével: hogy néha egyszerűen nincsenek válaszok.

Így hát Frederick Abberline beletörődött, hogy bizonyos dolgokon nem képes változtatni, ellenben megfogadta, hogy harcol azokért, amelyeken képes, és köszönetet mondott, amiért különbséget tud tenni a kettő között. Közben felbukkant Henry Green, és hűséges informátorok egy új közösségét építette ki Whitechapelben. Abberline csatlakozott a bandájához, és hol ő kapott értékes információkat, hol pedig ő szolgált azokkal.

Más szóval egy kölcsönösen előnyös helyzetbe került. És az újonnan előléptetett Abberline őrmester a metropolitani zűrzavar óta először érezte úgy, hogy elért valamit. Hogy hasznára van a világnak.

Mi több, még egy nővel is találkozott, Marthával, akivel egymásba szerettek, és összeházasodtak… És a jó szerencséje ekkor sajnos véget ért.

–  Freddie, valami baj van? – kérdezte Aubrey. Barátja kétségbeesett arcát látva lelohadt a mosolya. – Ez nem csak egy baráti látogatás, ugye? El akarsz mondani nekem valamit? Rólad és Martháról van szó? Nem vesztetek össze, ugye?

Freddie a térde közé helyezte a kezét. Szakértőjévé vált az álcázásnak. Whitechapelbeli feladatai olykor azon álltak vagy buktak, hogy képes-e észrevétlenül, jellegtelenül, személytelenül mozogni az utcán. Ezzel néha felbecsülhetetlenül értékesnek bizonyult Henry bandája számára. Most azt kívánta, bárcsak ezúttal is felvehetne valamilyen álcát, hogy ne érezze magát ennyire csupasznak.

–  Nem, Aubs, de el sem tudom mondani, mennyire szeretném, ha csak összevesztünk volna, mert az azt jelentené, hogy az én drága Marthám még mindig él.

–  Ó, Freddie – szólalt meg Mrs. Shaw az ajtóból. Besietett, letette a teás tálcát az asztalra, majd odatérdelt Abberline mellé, és megfogta a kezét. – Nagyon sajnáljuk, ugye, Aubrey?

Aubrey fájdalommal eltelve állt fel.

–  Ó, istenem, és még csak pár hónapja házasodtatok össze.

Abberline megköszörülte a torkát.

–  A gümőkór vitte el őt.

–  Nagyon sajnáljuk, Freddie. Aubrey-val mindig úgy gondoltuk, hogy nagyszerűen illenek egymáshoz.

–  Úgy is volt, Mrs. Shaw, úgy is volt.

Egy ideig csak ültek ott, majd Mrs. Shaw, nem tudván, mi mást tehetne, felszolgálta a teát, és aztán egy kicsit még tovább üldögéltek együtt a néma csöndben, és a két Shaw segített gyászolni Frederick Abberline-nak.

–  Most mihez kezdesz, Freddie? – kérdezte végül Aubrey.

Abberline letette a csészéjét az asztalra. Csak a tealevelek tudták, mit tartogat számára a jövő.

–  Idővel majd elválik, Aubrey – mondta. – Idővel majd elválik.