48

–  Be fogjuk iktatni a Templomos Lovagok rendjébe – mondta Cavanagh. Ő, Marchant és két büntető, merthogy Hardy hiányzott, elhívták kötelességeitől a Szellemet a munkaterület egy sarkába, hogy látszólag lefolytassanak egy rögtönzött munkamegbeszélést.

–  Köszönöm, uram – hajtott mélyen fejet a Szellem, és közben gyűlölte magát érte. Amikor újra Cavanagh-ra nézett, látott valami kifürkészhetetlent a szemében, valamiféle leplezett gúnyt.

–  De először van egy munkám a maga számára.

–  Igen, uram. – A Szellem vigyázott rá, hogy az arca kifejezéstelen maradjon, de gondolatai már cikáztak, a szíve dübörgött, és azt gondolta, ez az.

Cavanagh jelzett az embereinek, hogy maradjanak, ahol vannak, majd karon fogta a Szellemet, és elvezette a munkaterület kerítéséhez. A Szellem ott meglátta Cavanagh Clarence-ét. A lovat éppen Hardy gondozta, aki futólag felnézett rájuk, majd tovább súrolta a gebe sörényét.

Ily távol a zajongástól, Cavanagh-nak már nem kellett hangosan beszélnie.

–  Amit most elmondok, arról csak a Templomos Lovagok tagjai tudhatnak. Maga még beiktatás előtt áll, így nem lenne szabad beavatnom, de már bizonyította rátermettségét, és a feladata nem tűr halasztást. Más szóval még azelőtt véghez kell vinnie, hogy a Tanács összeül, hogy jóváhagyja a beiktatását. Én az ösztönök embere vagyok, és amikor csak lehet, az ösztöneimnek megfelelően cselekszem. Hiszek magában, Bharat. Sokat látok magában önmagamból.

A Szellem hagyta, hogy átjárja a dicsőség érzése. Minden, amit eddig tett, a több hónapos alagútbeli tartózkodása, Bharat Singh életének teljes felépítése mind ehhez a pillanathoz vezetett.

Cavanagh folytatta.

–  A jelenlétemből talán magától is rájött, hogy ez az alagútásási munkálat több, mint aminek látszik. A vasútvonalat természetesen befejezzük, és természetesen sikeres lesz, de akár hiszi, akár nem, megépítése mögött hátsó szándék áll.

A Szellem bólintott.

–  A londoni Templomos Lovagok egy ereklyét keresnek, amelyről úgy hisszük, a vonal mentén van eltemetve. Pontos helyének meghatározása nehéz feladatnak bizonyult. Mondjuk úgy, hogy, legalábbis az én véleményem szerint, Lucy Thorne kiemelt pozíciója a Renden belül nem maradéktalanul megérdemelt. Ha ezt az ügyet nézzük, semmiképpen sem az.

–  Lucy Thorne, uram?

Cavanagh rávillantotta tekintetét, és a Szellem majdnem nyelt egyet idegességében. Az igazgató megpróbálná rajtakapni őt?

–  Mindent a maga idejében – mondta Cavanagh. – Még maga előtt áll a Tanács döntésének gyönyörűsége. Addig is maradjunk annyiban, hogy Lucy Thorne magas rangú templomosok egy olyan szervezetének tagja, amelynek az a feladata, hogy felkutassa az ereklyét.

–  Ez az… ereklye, uram, mire jó pontosan?

–  Nos, ez a probléma a tekercsekkel, nem igaz? Olyan átkozottul homályosak. Attól tartok, a részleteket az ember képzeletére bízzák. A tekercsek pusztán annyit árulnak el, hogy bárki teszi is rá a kezét az ereklyére, az nagy hatalom birtokosává válik. És aligha érheti meglepetésként, hogy én szándékozom rátenni a kezem. Hogy ki áll majd az oldalamon, amikor eljön ez a nap, még kérdéses.

–  Remélem, én leszek az, uram.

A Szellem a várakozó Clarence-re pillantott. Hardy visszatette a lókefét a hintó szerszámos ládájába, de a Szellem észrevette, hogy elővett belőle valami mást, és a zsebébe csúsztatta.

–  Nos, mint mondtam, ez még kérdéses – ismételte meg Cavanagh.

A következő pár lépésük alatt a Szellem végig Hardyn tartotta a szemét. A büntető végzett a ló ápolásával, és most a hámkapcsokat ellenőrizte. Aztán otthagyta a hintót, és a kapu felé indult, vállal taszítva el az útjából egy gyufaárus lányt, és ébresztő rúgást osztva ki egy kubikosnak, aki szemébe húzott vasúti sapkával szunyókált a kapufélfának dőlve.

–  Mitől függ, uram?

–  Attól, hogy milyen jól hajtja végre a feladatát.

Hardy éppen átvágott a sártengeren, körülbelül ötven méterre tőlük.

–  És mi lenne ez a feladat, uram?

–  Meg kell ölnie Charles Pearsont.

Az utóbbi időben túl kockázatosnak tartották, hogy találkozzanak. Különösen a Szellem nem akart semmit a véletlenre bízni. De most változott a helyzet. Az események hirtelen nagyon felgyorsultak, és szüksége volt Ethan tanácsára, így aztán az orgyilkosok jeleztek egymásnak a sírkő pozíciójával a Marylebone-templomudvarban, majd találkoztak a Leinster Gardensben.

–  Miért? – kérdezte Ethan. – Miért kell megölnöd Pearsont?

–  A ceremónia kívánja meg, legalábbis Mr. Cavanagh ezt mondta.

–  Túlságosan emberbarát az ő ízlésüknek, mi? Krisztusom, még azt sem hagyják, hogy megérje szeretett vasútvonalának megnyitóját.

–  Cavanagh kidolgozta a részleteket, mester. Most, hogy a Fleet kitörése után ismét folytatódnak a munkálatok, meg kívánja mutatni Mr. Pearsonnak, hogy a King’s Cross és a Farringdon utca közti szakasz már működőképes. Ráadásul van egy új, zárt terű kocsijuk a célra, azzal terveznek vonatutat a Farringdon utcára és vissza. De az út végén, amikor Mr. és Mrs. Pearson visszaindulnak a kocsihoz, meg kell ölnöm Mr. Pearsont.

–  De Mrs. Pearsont nem?

–  Nem.

Hosszú csend következett, majd a Szellem így szólt:

–  Mit gondolsz?

Ethan felsóhajtott.

–  Nos, nem csapdáról van szó, legalábbis nem abban az értelemben, hogy meg akarnak ölni; ahhoz egyszerűen behívhatnának az irodába. Ez egy teszt.

A Szellem tenyere izzadt. Nyelt egy nagyot, és gondolatban visszatért Amritsarba, és újra érezte azt a félelmet, ahogy látja a pengét Dani sikolyra nyíló szájában, ahogy vér és acél ragyog a holdfényben.

Minden erejét össze kellett szednie, hogy ki tudja mondani a következő szavakat, de megtette:

–  Ha ez egy teszt, bizonyosan meg fogok bukni rajta.

Ethan szomorúan lehunyta a szemét.

–  Annyira közel vagyunk, Jayadeep.

Szinte suttogott.

A Szellem bólintott. Ő maga is látni akarta az ereklyét. Évek óta álmodozott túlvilági fényparádéjáról. Másrészt viszont…

–  Lehetséges, hogy ez az ereklye pusztán egy csecsebecse. Még a templomosok sem ismerik az igazi erejét.

–  A tekercsek homályosak. Ez a lényegük. Azért maradnak fenn évszázadokon át, hogy elődeink okosabbnak hihessék magukat nálunk.

–  Igen, többé-kevésbé Cavanagh is ugyanezt mondta.

–  Milyen bölcs meglátás. Talán arra is rámutatott, hogy akár csecsebecse, akár nem, az ereklye tényleges ereje kevésbé fontos, mint az érték, amelyet mi tulajdonítunk neki. Igen, valóban lehetséges, hogy bármi rejlik is a föld alatt, nem több ősi bizsunál, és csupán idős hölgyek és hiszékeny gyerekek elbűvölésére jó. De az orgyilkosok és a templomosok évszázadok óta harcolnak az ereklyékért, és mind hallottuk a történeteket a hatalmukról: a Koh-i-Noor gyémántról, Al Mualim Almájának földöntúli hatalmáról… Lehetséges persze, hogy ezek a történetek nőttek, túlzóvá váltak az évek során. Elvégre egyik ereklye sem bizonyult oly erejűnek, hogy eldönthette volna a háború menetét. A tekercsek pedig éppoly homályosak, mint amilyen előkelőek.

–  A szüleim…

–  A szüleid remek példák. Ültél az ölükben, és hallgattad a meséiket az ereklyék fantasztikus hatalmáról. – A Szellemre nézett, aki állta a tekintetét, és alig hitte el, amit hall, majd szárazon felkuncogott. – Evie ugyanolyan, mint te. Éppúgy lenyűgözi az ereklyék eszméje, ahogy téged is lenyűgözött az az átkozott, ostoba gyémánt.

A Szellem lenyelte a haragját, és nem mondott semmit.

–  Éppen erről a lenyűgözöttségről van szó, érted? Az eszméről. Ebben rejlik az ereklyék bűvös ereje. Legyünk orgyilkosok vagy templomosok, mind eszméket árulunk a tömegeknek, és mind hisszük, hogy a mi eszménk fogja megmenteni a világot, de az közös bennünk, hogy tudjuk, ezek az ereklyék az Első Civilizáció titkait rejtik magukban. Nézz körül… – Körbemutatott a hamis házban, amelyben ültek, az alagúton, amelyben hamarosan vonatok, méghozzá földalatti vonatok fognak utazni. – Van gőzerőnk. Hamarosan lesz elektromosságunk. A világ szinte elképzelhetetlen, hihetetlen tempóban fejlődik. A nyakunkon a huszadik század, és a jövő immár a huszonegyedik század, Jayadeep. A hidak, az alagutak és a vasútvonalak építéséhez alkalmazott technológiát arra használják majd fel, hogy fegyvereket készítsenek. Ez a jövő. És hacsak nem akarod látni, ahogy az emberiséget rabszolgaságba hajtja a zsarnokság és a totalitarizmus, meg kell mentenünk ezt a jövőt a gyerekeinknek, a későbbi generációknak, akik egy nap majd a könyveikben olvasnak az erőfeszítéseinkről, és köszönetet mondanak nekünk, amiért nem engedtük, hogy önkényuralom martalékává legyenek.

–  Másképp fogalmazva, Jayadeep, győznünk kell mindenáron. Ez pedig azt jelenti, hogy megölöd Pearsont, és a küldetés addig folytatódik, amíg meg nem szerezzük az ereklyét.

Nem akármilyen beszéd volt. A Szellem hagyta, hogy leülepedjen benne.

Majd:

–  Nem – mondta.

Ethan dühösen ugrott fel.

–  A pokolba is, ember! – Az éj csendjében túl hangosra sikeredett az üvöltése. A nyelvére harapott, és elfordult a gőzlyuktól, hogy mérgesen és tűnődve bámulja a ház téglás álhomlokzatát.

–  Nem ölhetek meg hidegvérrel egy ártatlan embert – magyarázta a Szellem. – Mindazok után, ami történt, ezt neked is tudnod kell. Vagy az ereklye iránti vágyad éppúgy vakká tesz az igazságra, ahogy apámat is azzá tette?

Ethan megfordult, és rámutatott.

–  Nem ő volt az egyetlen vak a családban, édes fiam. Emlékeim szerint magad is úgy hitted, készen állsz.

–  Most már jobban ismerem önmagamat. Tudom, hogy olyasmit kérsz tőlem, amire egyszerűen képtelen vagyok.

Megtört a hangja, és Ethan ellágyult a kétségbeesését látva: a fiút arra nevelték, hogy öljön az ügyért, de kiderült, képtelen rá. Ismét az jutott eszébe, micsoda szomorú világban élnek, mily obszcén körülmények közt, hogy gyászolniuk kell egy ember ölésre való képtelenségét.

–  Értesítsd Cavanagh-t, hogy fúvócsövet akarsz használni. Mondd neki, hogy Bombayben tanultad a használatát.

–  De mester, nem tudok megölni egy ártatlan embert.

–  Nem is kell.