50

Ajay semmit sem vett észre, csak amikor már túl késő volt, és akkor hirtelen megtorpant. Bár már nem számított orgyilkosnak, még mindig akként gondolkodott, így rögtön felmérte a helyzetet, és még futtában elővette a kukriját, konstatálva Ethan Frye pozícióját és testtartását – nyugalmi helyzetben, kardforgató kezét az oldala mellé eresztve ült. Látván egy túlságosan nyugodt és a gyengébbik oldalán túlságosan sebezhető ellenfelet, azt jelentette, hogy arra irányítja a támadását – gyorsan, és amennyiben a meglátása helyes, harcdöntően.

De a meglátása természetesen nem bizonyult helyesnek. Olyan feltételezéseken alapultak, amelyekkel Ethan számolt, és amikor Ajay meglendítette felé a kukriját, az idősebb férfi keze kilőtt az álla alól, ezzel egy időben pedig a penge is kiugrott a tokjából. Acél csengett, ahogy Ajay kardja akadályba ütközött, majd fájdalmas kiáltás hallatszott, amikor Ethan egy vágással fejezte be a mozdulatát, és leszelte Ajay kezének felét, megfosztva őt a fegyverétől.

A kukri Ajay kezének egy darabjával együtt hullt a kövezetre. Fájdalma és zaklatottsága ellenére a férfi ösztönösen cselekedett, és lebukott, megpördült, kardját pedig előrerúgta, ahogy elvetődött az újabb támadás elől.

Ethan felállt, és tett pár lépést előre, bár még mindig a felismerés sokkja alatt állt – Ajay, tényleg Ajay az, de hogy a pokolba kerül ő ide? –, miközben ellenfele elérte a fegyverét, és botorkálva, véres, csonka kezét a mellkasához szorítva, jó kezével felvette azt a kövezetről.

–  Ezt a harcot már nem nyerheted meg – közölte vele Ethan. A három üldöző felbukkant Ajay mögött az átjáróban, és ezt ő maga is hallotta, és megfordulva látta, hogy elállták a menekülése útját, mire visszanézett Ethanre, és tudta, bizonyosan tudta, hogy minden elveszett.

–  Miért jöttél az otthonomhoz? Miért támadtál rám? – Ethan tett felé két fenyegető lépést. – Nem akarlak még jobban bántani, de megteszem, ha rákényszerítesz.

Ajay ismét hátrapillantott, majd vissza Ethanre, aztán vállát hátravetve kihúzta magát, és egy belső fájdalomból feltörő, utolsó, nyomorúságos zokogással így szólt:

–  Sajnálom. Sajnálom, amit veled tettem, sajnálom, ami Kulpreettel történt, és sajnálok mindent, amit tettem.

Azzal fogta a kardját, és átdöfte a saját torkán.