51

Később, miután a gyerekek már lefeküdtek, fejükben egy fuldokló, bugyogó, a kövezetet saját vérével skarlátra festő ember képével, George és Ethan visszavonult a dolgozószobába. Mindkettőjüket megrázták a történtek, és felkavarták a kérdések, amelyekre nem tudtak válaszokat adni, így aztán megittak két pohárral Ethan legjobb Highland whiskyjéből, mielőtt bármelyikük megszólalt volna.

(Evie füle hallatára, aki lelopózott a lépcsőn hallgatózni…)

–  Új fejlemények – jegyezte meg George.

–  Így is mondhatjuk.

–  Átkozott egy dolog.

Ethan belemeredt a semmibe. Az járt a fejében, hogy reggel azonnal üzenetet kell küldenie Amritsarba. Értesítenie kell őket, hogy alighanem hiányzik egy orgyilkosuk – és mi lehet Kulpreettel?

–  Nézzük a jó oldalát – mondta. – Legalább ez most felkészítette az ikreket a vérkeresztségükre.

George szárazon felnevetett, barátja pedig ismét a szemébe nézett.

–  Mi legyen a levéllel? – tartotta fel a papírt. – Dekódoljuk?

Kicsivel később ott ültek az íróasztalnál, előttük a levéllel és számos nyitott orgyilkos kódfejtő könyvvel. És a fordítással. Ajay üzenete így szólt: Lelepleződtek, szakítsák meg a küldetést. Egy barát.

–  „Egy barát”, aki most holtan hever, nem messze Oakley Lane-től. – George letette a levelet. A holttestet hamarosan felfedezik. Az orgyilkosok számítottak rá, hogy bármikor meghallhatják a hekusok csörtetését.

–  Az a férfi odakint a szégyenbe halt bele – jegyezte meg Ethan.

Az ajtó túloldalán a hallgatózó Evie Ajayra gondolt, aki a szégyenbe halt bele. Tudta, hogy az orgyilkosok krónikái szóltak a Testvériség egy másik tagjáról, Ahmad Sofianról, aki szintén ugyanígy és hasonló okokból vetett véget az életének.

–  Szégyen. Valóban. Nagyon úgy tűnik – válaszolta George. – A krédó árulója. De vajon mennyit mondott el az ellenségeinknek? Egyáltalán mit tudott, amit elmondhatott nekik? Még esetemben is mindig óvatosan bántál az információkkal, így hát elképzelni sem tudom, ő miféle árulást követhetett el.

–  Fogalmazzunk így, George: ha te és Ajay összeültetek volna, a legtöbb ténynek a birtokában lettek volna. De külön-külön? Kizárt.

–  Akkor is, azonnal értesítened kell a Szellemedet.

Ethan elgondolkodva harapdálta az ajkát.

–  Nem vagyok biztos benne. Ismerem őt. A túlzott óvatosság hibájába esik, és félbeszakítja a küldetést.

–  Nos, éppen ezt javasolja az üzenet is. – George előrehajolt, arcán az értetlenség árnyéka suhant át. – Nem hiszek a fülemnek, Ethan. Ha értesíted a Szellemet, és ő úgy dönt, folytatja a küldetést, akkor legjobb esetben túlbuzgóság és veszélyes optimizmus, legrosszabb esetben öngyilkosságra való hajlam lesz a bűne. Ha félbeszakítja, helyesen cselekszik; ez a megfelelő reakció, amennyiben a fejünkkel gondolkodunk, és nem a vágyainkkal. Akárhogy is, el kell mondanunk neki, hogy meghozhassa a saját döntését.

Ethan megrázta a fejét. Már elhatározta magát.

–  Bízom a Szellemben. Hiszek benne, hogy tud vigyázni magára. És legfőképp, hiszek benne, hogy meg tudja szerezni az ereklyét.

–  Akkor abban is hinned kell, hogy képes lesz helyes döntést hozni.

–  Nem, George. Sajnálom, ezt nem tehetem.

Valahol a távolban felhangzott a hekusok ismerős riasztása.