48.

 

Később Naasir lustán meztelenül feküdt, levetett farmerját Andromedának adta, aki így a tunikával együtt tudta viselni, és nézte, ahogy a társa nézi őt. Nem értette miért, de a lány szégyenlős volt meztelenül a szabad ég alatt. De nem bánta, hogy ruhát visel, ha ez boldoggá tette, mindaddig, amíg megengedte neki, hogy bármikor levetkőztesse, amikor csak akarja.

De úgy tűnt, ő tetszik a lánynak meztelenül.

A szemeit a testén legeltette, sóhajtozva csókolgatta és simogatta a mellkasát, a combját. Ennek várható volt a következménye, de Naasir egyelőre tudta türtőztetni magát, most, hogy a vágyát már egyszer kielégítette. Megette a húst, amit a lány készített neki, majd nézte, ahogy Andromeda a kezébe veszi a Grimoire-t.

– Nagyon szép. – mondta, és megsimogatta a borítót, mielőtt kinyitotta a könyvet, hogy újra megnézze.

Naasir az oldalára fordult, a lány hátát a mellkasához húzta, egyik karjával átölelte a derekát, Andromeda dús haja a karjára omlott, ahogy a lány olvasott neki a könyvből, és közben fordította számára az ismeretlen szavakat.

– És azt mondják a griffmadár volt a legerősebb teremtmény, de őrület volt benne, melyet semmi sem tudott meggyógyítani. Nem lehetett megszelídíteni. Vér áztatta a földet amerre járt, és bár páratlan harcos volt, nem lehetett irányítani, egy olyan vad teremtmény volt, ami nem fogadott el semmilyen hatalmat maga felett.

Andromeda lapozott.

– Azok, akik látták a griffmadarat, örökre megjegyezték fejedelmi megjelenését, mivel erőszakos és tébolyult szíve a felszínen nem látszott. Aranyszín szőre csillogott a napfényben, szárnyai magasabbra repítették, mint az angyalok. És bár veszélyes volt, túl csodálatos ahhoz, hogy megöljék.

Andromeda megfordult és megmutatott Naasirnak egy illusztrációt, melyen a griffmadár repült az égen egy angyal mellett.

– El tudod képzelni?

Naasirban a szavak emlékeket ébresztettek, és feltámadt benne a harag.

– A legenda, mely arra késztette Osirist, hogy valóra váltsa őket. – a karmai előugrottak.

– Alexander testvére egy őrült volt, és élőlényeket akart összeolvasztani. Andromeda letette a Grimoire-t és teljesen szembefordult Naasirral.

– Sajnálom. – mondta remegő hangon. – Nagyon sajnálom. Amikor a Grimoire-ról beszéltem, egyszer sem jutott eszembe, hogy ez bánthat téged.

Naasirnak nem állt szándékában a szavai miatt megsebezni a lányt.

– A gondolataid és az ámulatod a rejtélyes teremtmények iránt nem bánt engem. – mondta miközben a karjaiba ölelte a lányt, a fejét pedig a nyaka hajlatába húzta. – Veled ez mind mókás. – egy játék.

– Valóban?

– Igen. – Andromeda szíve nem volt gonosz, és nem vágyott arra, hogy ezek közül a teremtmények közül bármelyiket is birtokolja és ketrecbe zárja. – Szeretem hallgatni, ahogy ezekről a teremtményekről beszélsz.

Azután, mivel úgy érezte itt az ideje, elmesélte a lánynak, mi történ azon a jeges vidéken.

– Korábban én nem hallottam a Zuhatagról, de most már azt gondolom, hogy Osiris az utolsó Zuhatag alatt szert tett néhány képességre. Ő is ugyanolyan ősi angyal volt, mint a testvére.

Andromeda bólintott a mellkasán.

– Jessamy kutatásai szerint a Zuhatag legnagyobb mértékben az arkangyalokra hat, de szintén hatással lehet más angyalok egy kis százalékára is. – simogatta meg Naasir mellkasát, a körmeit végig futtatta a bőrén, majd azon a finom szőrmén is, ami csíkokban megjelent a testén.

Andromeda érintése lehetővé tette, hogy Naasir visszaemlékezzen a sötétségre és a halálra.

– Osirisnak meg volt az a képessége, hogy két dolgot eggyé olvasszon össze. – ez egy olyan képesség volt, aminek senki sem szentelt különösebb figyelmet, annyira komolytalan volt. – Eleinte élettelen dolgokat olvasztott össze, mások szórakoztatására, egy széket egy seprűvel, vagy egy kardot egy kővel. Aztán úgy döntött, kipróbálja, össze tud-e olvasztani élő dolgokat. – ezt mind azokban a naplókban olvasta, melyeket Raphael mentett meg a számára.

– Először növényekkel kezdte, és működött. Ő a felelős, sok, rendkívüli virágért a világon, melyek sokszínűek, és annyira szokatlan hibridek, hogy senki nem tudja, hogyan kereszteződtek.

Andromeda lélegzete súrolta a nyakát, az orra a bőréhez ért, az érzéstől Naasir lehunyta a szemeit.

– Miután Raphael rám talált, és elvitt a Menedékbe, először levágtam minden virág fejét, amiről tudtam, hogy Osiris hozta létre. Aztán rájöttem, hogy őket is úgy hozták létre, mint engem, ezért megengedtem a számukra, hogy létezzenek. A virágok is éltek, mint én, de Osiris már nem.

– Az egy dolog – mondta Andromeda és a hangja remegett a dühtől és a keze ökölbe szorult – hogy növényeket hoz létre. De hogy embereket, sőt gyermekeket torzít el? Egy ilyen gonoszságot semmivel nem lehet igazolni!

– A naplói szerint az egész véletlenül kezdődött. Egyszer talált egy fiú sünt, amit elvitt az Alexander területén lévő régi laboratóriumába. Csak meg akarta tisztítani a sünt. De egy vadászkutya szaladt be a szobába, és akkor ötlött fel benne a gondolat, hogy összeolvasztja őket. Egy „zseni dicsőséges pillanatának” nevezte azt.

Naasir felhúzta Andromeda lábát, hogy az keresztbe feküdjön a testén. Andromeda jobban hozzásimult, majd meglendítette a szárnyát és betakarta vele a testét. A szárnyak súlya és melege, a lány illata itt tartotta Naasirt a boldog jelenben, ahol volt egy társa a karjaiban, és Osiris már régen halott, és soha nem tudja elkövetni a rémtetteit újra.

– Ő akkor megpróbálta egybeolvasztani a sünt és a kutyát. A két állat meghalt, a szerveik és a végtagjaik kicsavart összevisszaságában. – Naasir szíve dübörögni kezdett a tudattól, hogy ez csak a kezdete volt Osiris gyilkos uralmának. – De a kudarc csak tovább táplálta, ronda vágyait. Szegény családoktól vett meg gyerekeket, vagy egyszerűen csak fizetett orvvadászoknak és vadászoknak, hogy raboljanak neki gyerekeket és állatkölyköket.

Naasir felemelte Andromeda kezét és megcsókolta a tenyerét, és kényszerítette magát, hogy a békére emlékezzen, amit a jég alatt érzett. Nem volt szomorúság, nem volt fájdalom, nem volt rémület.

– Az a fiú, aki a részem, egyedül nőtt fel, amíg a tigriskölyök meg nem érkezett. Hogy Osiris lopta, vagy vette a fiút, soha nem tudtam meg. Naasir beletúrt Andromeda hajába, összefogta, hogy előtörjenek belőle a színek és az élet. Szép volt.

– A naplójában a reménynek hívott minket. – Naasir úgy ejtette ki a szót, mintha valami ronda dolgot mondott volna. – És bár szerintem ő soha nem lett volna elégedett, a fiúval és a tigriskölyökkel sikerrel járt. Osiris soha nem dolgozta ki előre a kísérleteit, csak annyit tudok, hogy a fiú és a kölyök a legjobb barátok voltak, és segítettek egymásnak túlélni. – a változás pillanatai homályosak voltak az emlékezetében, de tudta, hogy kínzó fájdalom volt.

Andromeda felült, az arcáról lefoszlott a civilizáció minden nyoma.

– Örülök, hogy meghalt.

– Megpróbáltam megölni őt, közvetlenül az átalakításom után – szorította meg a lány derekát Naasir – de túl gyenge voltam. – akkor úgy érezte magát, mint egy törött baba, a végtagjai használhatatlanok, az elméje üres.

– Jó néhány hónapba telt, mire ismét tisztán kezdtem el gondolkodni, bár a gondolatmintáim nem voltak igazán emberiek. De állati sem volt. – inkább a kettő keveréke. – Újra meg kellett tanulnom járni és beszélni. De Osiris tudni akarta, hogy miért két lábam van négy helyett, és hogy miért a fiú alakja dominál a tigris helyet, ezért még több kísérletet végzett el.

– Örülök, hogy már halott. – ismételte Andromeda, a szemei dühösen villogtak. – De azt akarom, hogy hozd vissza az életbe, hogy kitéphessem a fekete szívét, és megetethessem vele.

– Tudtam, hogy te vagy a társam. – vicsorította rá Naasir a fogait.

Egyik kezével átfogta a lány tarkóját és magához húzta, az ajakival szétnyitotta a lány száját, a nyelvével a nyelvét nyalogatta, amíg a lány szárnyai nyugtalanul nem kezdtek el verdesni és a combjai hozzá dörzsölni.

Miközben a kezét a tunika alá csúsztatta, hogy a tenyerébe zárhassa a mellét, átfordította a lányt a hátára. Orrlyukai kitágultak Andromeda illatától. Végig simogatta a lány remegő hasát, és becsúsztatta a kezét a farmer laza derékpántja alá, és két ujjával simogatni kezdte a lány csiklóját. Amikor Naasir felemelte a fejét, a lány ajkai duzzadtabbak voltak, mint korábban, a lélegzete elfulladt.

– Van még kérdésed? – a szempillái mögül nézte, ahogy Andromeda mellkasa zihál, közben a hüvelykujjával körözött a combjai között megbújó csúszós kis dudor csúcsán.

Andromeda a bicepszébe kapaszkodott és megpróbált dühösen nézni rá, de az öröm végig hullámzott a testén.

– Szörnyeteg.

– A te szörnyeteged. – vigyorodott el Naasir.

A fogaival megcsipkedte a lány ajkait, fogaival meghúzgálta a puha húst, miközben az ujjait olyan játékos ügyességgel mozgatta, amitől egy meglepett kis nyögés tört fel Andromedából, majd egy orgazmus édes kis vibrálása futott végig a testén, miközben a férfi tovább nyalta a nyelvét.

Majd Naasir a lány füléhez hajolt és azt mondta:

– Ma este vacsora után te leszel a desszertem. Úgy foglak nyalogatni, mint a mézet, és belesüllyesztem a szemfogaimat, a combjaid közötti finom duzzadt húsba.

Andromeda teste rángatózott, a combjai összeszorultak a férfi kezei körül. Nem ijedt meg, amikor megérezte Naasir karmait, mert a férfi olyan puhán és finoman tartotta. Naasir pedig tudta, hogy a társa nem lepődik meg, mert ugyanolyan vad, mint ő, és hogy a lány tudja, soha nem sebezné meg őt.

Andromeda a hajába fúrta remegő kezeit, majd éles fogakkal megharapta az állát.

– Nem, ha először nem kapom meg a szád. Mire Naasir morogva letépte róla a farmert.

Tíz perccel később Andromeda ott feküdt verejték áztatta meztelen mellkasán, a szíve dübörgött, de a teste a kielégített boldogságtól nyúlt el a napfény alatt.

Amikor végül Andromeda feljebb csúszott a mellkasán, hogy szembe nézzen vele, elragadóan nézett ki, az ajkai duzzadtak voltak a csókjaitól, a szemében szeretet ragyogott… Naasir pedig sütkérezett benne.

– Meddig maradhatsz még? – kérdezte a lányt.

– Még néhány órát. – hátra simította Naasir izzadságtól csapzott haját, ahogy a férfi szemhéjai kezdtek leereszkedni. – Még ne aludj el. Van még egy kérdésem. Naasir ellazult, még arra sem vette a fáradtságot, hogy kinyissa a szemét.

– Hmm?

– Az a tény, hogy kiméra vagy nem magyarázza meg a vámpírizmusodat.

Naasir ásított.

– Osiris félt attól, hogy nem vagyok igazi, halhatatlan kiméra, és meghalok, mielőtt megtalálja a válaszait. És meg akart tartani gyereknek, hogy könnyebb legyen irányítani. – különösen Naasir utolsó támadása után, mivel karmaival felhasogatta az arcát.

– Nem mintha megmentette volna őt, ha gyermek maradok. Azon a napon, amikor

Raphael rám talált – ő egy futártól hallott Osiris tetteiről, aki többet látott, mint kellett volna – ráugrottam Osirisre a mennyezetről, és kikarmoltam a szemeit, ő pedig lezuhant a lépcsőkön. A koponyája megrepedt a kemény kövön, és elvesztette az eszméletét. – ekkor Naasir felszakította a torkát, és a karmaival felnyitotta a mellkasát. – Ezért alakított át Osiris.

A rémülettől és a haragtól a párja megmerevedett felette.

– Gyermeket átalakítani szigorúan tilos. A gyermekek megőrülnek az átalakítástól és meghalnak.

– Közel voltam a halálhoz, de talán azért, mert kiméra voltam túléltem, de őrült voltam, amikor a folyamat elkezdődött.

– Te soha nem voltál őrült. – De vad voltam.

– Az nem őrültség. – csókolta végig az állkapcsát.

Naasir átfordította a testüket, és szégyentelenül több csókot követelt. Andromeda pedig megadta neki, amit akart, az ajkai gyengédek voltak, de a szeretete erős.

Naasir kinyitotta a szemeit, és látta a vad szeretetet a lány szemében, a tenyerébe vette a lány kezeit, és végig csókolta az ujjhegyeit.

– Azok, akik tudják, hogy megettem Osiris szívét, azt mondják, azért lettem ennyire erős, és azért lettem halhatatlan, mert megettem egy ősi angyal szívét, mielőtt még kifejlődtem volna. – Ez zavar téged?

– Nem. – vicsorított Naasir. – Tetszik az elképzelés, hogy megettem az ellenségem, és az ereje így az enyém lett.

– Nekem is. – mondta okos, vad párja, és a szemei csillogtak. – Te felnőttél, annak ellenére, hogy átalakítottak.

– Igen. – senki, aki tudott róla, hogy átalakították nem számított arra, hogy megnő, csak azt remélték, hogy értelmesebbé válik, ahogy idősebb lesz. – A növekedési mintáim, olyanok, mint egy angyalgyermeké.

Senki nem volt benne biztos, de az elfogadott elmélet szerint, mint kiméra már halhatatlan volt, és a teste harcolt, az átalakítás méreganyagával. Ugyanakkor mivel gyermekként még kicsi és gyenge volt, a teste nem nyerte meg teljesen a küzdelmet, így maradt néhány vámpírjellemzője.

– Nem öregedtem mérhetően, amióta felnőttem, ugyanúgy, mint az angyalok. Együtt maradhatunk az örökkévalóságig.

Andromeda elsápadt, minden boldogság eltűnt az arcáról.

Naasir morogva a hátára fordította a lányt, és leszorította a testével.

– Elég volt társam. – mondta nem teljesen emberi hangon. – Mit rejtegetsz előlem?

– Holnap Charisemnon udvarába kell mennem. – mondta Andromeda reszelős hangon.

– Udvariassági látogatás az arkangyalodnál? – húzta el a száját Naasir. – Elkísérlek, hogy megvédjelek.

– Nem. – Andromeda szava elfulladt, mintha nem jutna elég levegő a tüdejébe. – ötszáz évet le kell szolgálnom az udvarában.

Naasir mozdulatlanná dermedt felette.

– Miért kell rabszolgának lenned?

– Családi véreskü. Nincs más választásom.

A hangjából kihallatszó véglegességtől Naasir felmordult.

– Senki nem szereti Charisemnon-t. – mondta. – Hagyd figyelmen kívül a kötelezettséget. – fogaival megcsípte az ajkát, majd még egyszer, mert a lány elhallgatott előle dolgokat, melyek fájtak neki.

Andromeda összehúzta a szemeit, a körmeit belemélyesztette Naasir vállába. Naasir erre figyelmeztetés képen végig futtatta karmos kezét az arcán. De a lány egyáltalán nem tűnt ijedtnek.

– Szeretem érezni a körmeidet. – mondta Naasir vigyorogva. – Erősebben karmolj.

De a társa csak felmordult.

– Grrrrr. Nem fordíthatok hátat, csak úgy a kötelezettségemnek. – csattant fel Andromeda. – Ismered az arkangyalokat, harcolnak egymással, de családtagok közötti lázadást nem támogatnak.

– A dolgok változnak. – támaszkodott Naasir az alkarjára. – Raphael utálja Charisemnont, mert ő okozta a Lezuhanást. A védelmébe fog venni. – mert a lány Naasiré volt, és Raphael mindig a Hetek mellett állt.

De Andromeda megrázta a fejét.

– De ez az olyan hagyománytisztelő arkangyalok szövetségébe kerülne neki, mint például Astaad.

Naasir morgott, de nem vitatkozott tovább, mindketten tudták, hogy Andromedának igaza van. Astaad az ellenségének tartotta Charisemnont, de ha Raphael megszegne egy ilyen ősi angyali tiltást, azzal megtörné a szövetségüket. És a szövetségesek közötti bármilyen belharcot, vagy nézeteltérést Lijuan könnyedén a maga javára fordíthat.

– De Jason elvitte Nehától Mahiyát.

– De az én helyzetem teljesen más. – Andromedában feltámadt a remény, amikor hallott Mahiyáról, és mindent, amit lehetett, felkutatott a hercegnőről. – A nagyapám udvarában elvárás, a családtagok kötelező szolgálata.

– Utálom a fogadalmakat. – motyogta Naasir. – Most, hogy már párosodtunk, nem tehetsz több esküt.

– És ha megesküszöm, hogy örökké szeretlek? – kérdezte lágyan Andromeda.

– Ezt az egyet engedélyezem. – csípte meg az orrát. – Én is szeretlek, még akkor is, amikor állandóan hülye esküket teszel, amiket meg kell törnöm.

Andromeda rávicsorgott.

– Ezt nem én választottam. – mondta mérgesen. – Nem akarok menni, de ha nem megyek, Charisemnon száműzöttnek nyilvánít és vérdíjat tűz ki a fejemre. Még ha

Raphael nem is törődne a véresküvel, olyanok mindig lennének, akik meg akarják

kapni a jutalmat. Életem végéig vadásznának rám. – és vele együtt Naasirra is. – Nem akarok így élni.

– És mi van az apáddal?

– Cato soha nem szegülne szembe az arkangyallal.

Naasir ezüst tekintete összekapcsolódott a lányéval.

– Tudod, hogy Cato nem a vérszerinti apád. Miért csinálsz úgy? Még ha Dahariel nem is fordít rád szokatlan mennyiségű figyelmet, a szárnyaid mintázata egyértelműen ugyanolyan, mint az övé.

Andromeda félrenézett, de Naasir megfogta az állát, és elérte, hogy a lány ismét szembenézzen vele. Andromeda megadta magát és bevallotta az igazságot.

– Annyira boldog voltam, amikor rájöttem. – vallotta be. – Azt gondoltam, hogy ő olyan bátor, erős és intelligens. De ugyanakkor durván kegyetlen is. Vett egy mély lélegzetet.

– Tíz évvel azelőtt, hogy elindultam a Menedékbe, bementem egy szobába a szüleim otthonában, és láttam, hogy megkínoz egy halandó fiút, aki még ki sem nőtt a gyermekkorból. – ez akkor összetörte Andromedát, a szíve darabokban hullott a padlóra, és elszállt minden reménye.

– Azt akarta, hogy tudjam. – suttogta halkan. – Látta a szememben a csodálatot és a reményt, és ki akarta törölni azzal, hogy megmutatja a valódi énjét. – meg akarta mutatni a lánynak, hogy bár ő nem keresi kényszeresen a kínzásokból származó kielégülést, mint a szülei, de ugyanolyan könyörtelen és fásult.

Andromeda könyörgött Daharielnek, hagyja a halandót futni. De a férfi, aki a vérszerinti apja volt, csak felvonta az egyik szemöldökét, és még egyszer lecsapott az ostorral a fiúra, amitől az felnyögött, és vért folyt végig széthasogatott bőrén.

– Egy lágy szív végzetes gyengeség a halhatatlanok világában, csalétek a ragadozók számára. Ha életben akarsz maradni, jobban tennéd, ha tanulnál a példámból. De Andromeda ehelyett csak hányt.

– Dahariel egy fattyú. – értett egyet Naasir. – De akkor is Astaad első embere, és menedéket kérhetne a számodra. Senki nem avatkozna közbe, mivel a gyereke vagy. Andromeda tudta, hogy igaza van. Az arkangyalok és az öreg angyalok ezt egy privát családi ügynek tartanák, mivel Dahariel az apja, Astaad ugyanannyi jogot formálhatna rá, mint Charisemnon.

– Megkérdeztem tőle. – ismerte be halkan. – Ötven évvel ezelőtt. – a lány elég kétségbeesett volt ahhoz, hogy megkockáztassa a megaláztatást is, mivel tudta Dahariel milyen kegyetlen. De Astaad udvara nem olyan, mint Charisemnoné.

– Nemet mondott a saját gyerekének? – keményedett meg Naasir arca. – De hát az angyalok szeretik a gyerekeket.

– Azt hiszem ő is szeret, a maga torz módján. – ezért is fájt az elutasítása leginkább. – Azt mondta, hogy nekem adott mindent, amire képes volt, és továbbra is edzeni fog velem, de minden másban csak magamra számíthatok.

– Sok minden változhat ötven év alatt.

– De még soha nem ajánlotta fel a segítségét, bár sokszor láttam harci edzéseken. – simogatta meg Naasir haját a tarkóján. – Azt hiszem nem alakult ki benne elég mély kötés ahhoz, hogy a sajátjaként ismerjen el, mivel csak a születésem után ötven évvel jelentek meg a szárnyaimon a végső felnőtt minták, amiről rájött, hogy a gyereke vagyok. De addigra már… túl késő volt a számára, hogy gyermekként nézzen rám. – és hogy kialakuljon egy szülő védelmező ösztöne. – Szóval azt akarod, hogy várjak rád ötszáz évet? Igen – gondolta.

– Nem tudom, hogyan kérhetném ezt tőled! – mondta fennhangon, de közben, mintha kettészakadt volna a lelke.

Olyan hangosan és dühösen mordult Andromedára, hogy a lány megdöbbent.

– Lefekszel majd másokkal Charisemnon udvarában?

– Nem! – Andromeda megpróbálta eltolni magától Naasirt, de nem sikerült. – Miért kérdezel tőlem ilyen szörnyűségeket?

– És te miért mondod, hogy nekem nem kellene várnom rád? Ha azt mondom, hogy az enyém vagy, akkor az enyém vagy. Én pedig a tiéd. Ma, holnap, mindig.

Andromeda sírni kezdett. Olyan kemény, elcsukló zokogással, melyben benne volt, minden fájdalma, minden szeretete és minden álma.

Naasir átfordult a hátára, és magára húzta a lányt, doromboló hangot adott ki a mellkasából, ahogy simogatta Andromeda hátát és haját.

– Sajnálom, hogy úgy rád mordultam. – dörzsölte hozzá az orrát. – Nem tudnálak bántani.

– Tudom. – mondta Andromeda a könnyein keresztül.

Szipogott még egy kicsit, ahogy az utolsó könnycseppjei is elfogytak, majd csak feküdt a férfin.

– De nem azért sírtam. Hanem azért mert te csodálatos vagy, és nem tudom elviselni a gondolatot, hogy elhagylak.

– Kell lennie megoldásnak.

– De ez egy véreskü.

– Én egy kiméra vagyok, akit egy kicsi, vad fiúból és egy ugyanolyan kicsi és vad tigrisből teremtettek. Megtalálom a kiutat. – nem hagyja, hogy a társa a betegség és a pestis arkangyalának az udvarába végezze.

 

49.

 

Egy nappal később, azonban kénytelen volt végig nézni, ahogy a társa elindul abba az udvarba.

– Ötszáz év. – mondta Andromeda, egyik kezét Naasir mellkasán tartva, érezte a szívverését. – Tényleg várni fogsz rám?

– Ha kell, akkor igen. – mondta Naasir és mohón megcsókolta a lányt. – De nem fogok. El fogom érni, hogy visszakapjalak. – mindkét kezével a lány hajába túrt. – Maradj életben. – ismerte Charisemnon udvarának ronda szabályait, és tudta milyen rémülettel kell Andromedának szembenéznie.

– Megteszek mindent. – ígérte Andromeda, de Naasir tudta, lehet, hogy ez nem lesz elég.

A halálnak sok formája van, és nem mindegyik a testé.