41.

Naasir és Andromeda épp kikeltek az ágyból és Tarekhez indultak, hogy beszéljenek vele, amikor a föld erőszakos dühvel megremegett a lábuk alatt. Térden kúszva próbáltak meg kijutni a kis házból. Úgy tűnt a rázkódás nem akar leállni. – Naasir.

A mutatóujjának irányát követve, Naasir a horizontra nézett.

Homokvihar tört fel a földből és tölcséralakban kavarogva tombolt végig a tájon, villámok csapkodtak mindenfele, annyira fényesen, hogy megfájdult a szem tőlük.

A földrengés egy gerincroppantó zökkenéssel hirtelen megállt, de az égen a felhők feketévé váltak. A távolban a föld megrepedt, és haragvörös láva ömlött ki belőle, majd hihetetlen sebességgel folyt végig a földön.

Andromeda szíve a bordáihoz csapódott, de még a félelemtől sem kerülte el a figyelmét egy tény.

A falu. – kiáltotta Naasirnak, hogy meghallja a hangzavarban. – A területén nincsenek villámcsapások, és nem lövell ki homok. És még a földrengéstől sem dőlt össze egyetlen épület sem.

– Maradjunk bent. – mondta Naasir és mindketten visszamentek a házba.

Naasir bezárta az ablakokat, hogy kizárja a zajt, és beletúrt a hajába.

– Valami feldühítette Alexandert, de még dühében sem feledkezett meg a Szárny

Testvériségről, akik évszázadokon keresztül védték.

– Alexander mindig szerette a népét. – Andromeda ujjai remegtek, ahogy befonta a haját. – Gondolod, hogy most megöli őket?

– Ezt csak akkor tudjuk meg, ha ennek vége lesz. – Naasir sziszegve engedte ki a levegőt. – De miközben védi a falut, egyenesen felé helyez egy jelzőfényt. Lijuan tudni fogja, hogy a vihar közepe felé tartson, mert Alexandernek is ott kell lennie.

– Mennünk kell, segítenünk kell a Testvériségnek. – vette fel Andromeda a kardját. Naasir bólintott, ismét kinyitotta az ajtót, és kiléptek a vadul kavargó szélbe. Nem tartott sokáig, hogy megtalálják a Testvériséget, a központi nagyterembe gyűltek össze. A teremben csak harcosok voltak, és útközben sem láttak sehol embereket, úgy tűnt a nem harcosokat már biztonságos helyre menekítették.

– Ezek azok az előjelek, melyekre figyelnünk kellett. – tájékoztatta őket Tarek. – De ennek az egésznek sokkal lassabban és finomabban kellett volna lezajlania, és legalább egy év kellett volna hozzá.

Andromeda fontolgatta, hogy kölcsönöz még egy fegyvert a Testvériség készletéből, és a könnyű íjpuska mellett döntött.

– Az, hogy az arkangyal sokkal gyorsabban ébred, mint ahogy kellene, azt jelenti, hogy lényegesen gyengébb lesz.

Tarek keze ökölbe szorult.

– El kell térítenünk Lijuan csapatait. – mondta Naasir, abban a pillanatban a szélvihar és a villámlás elállt, ugyanolyan hirtelen, mint ahogy elkezdődött, és hátborzongató csend maradt utána.

– Ha meg tudjuk zavarni Lijuan csapatait – kezdte újra Naasir – akkor még egy kis időt tudunk biztosítani Alexander számára.

Andromeda nem szólalt meg, de mindketten tudták, hogy Alexander katasztrofális hátrányban lesz. A Levéltári dokumentumokból, melyeket Andromeda elolvasott, az derült ki, hogy minél gyorsabban emelkedik egy arkangyal, annál gyengébb és kevésbé kitartó. Lijuannak egyszerűen csak túl kell élnie, és meg tudja ölni, amint kifárad.

– A fákon rejtsd el az embereidet, és lőjetek mindenkire. – mondta Naasir. – Időt kell nyernünk Alexandernek. Először a repülő századok jönnek, de Xi meg fogja várni a szárazföldi erőit is.

– Van légitámadás elleni fegyverzetünk. – mondta Tarek könyörtelen hangon. – El vannak rejtve a barlang körüli földekben és a faluban. Nem akartam aktiválni a fegyvereket, amíg reng a föld és kavarog a homokvihar, de kell két óra a bekapcsolásukhoz.

Naasir óvatosan válogatta meg a szavait, tisztába volt vele, hogy olyan emberrel beszél, aki egy halálos csapatot vezet. De Naasir évszázadok óta egy arkangyal mellett dolgozott, értékes tudást gyűjtött össze.

Tedd azt. – mondta és állta a másik férfi tekintetét. – Ott voltam, amikor Lijuan megtámadta New Yorkot, tudom, hogyan kell harcolni egy szárnyas ellenséggel a földről.

Naasir tisztelete Tarek iránt tovább nőt, amikor a Szárny Testvériség vezetője egy kurta biccentéssel megparancsolta egyik emberének aktiválja a fegyvereket. Majd a másik férfi ismét Naasir felé fordult.

– Mond el, mit tudsz az angyalok elleni harcról.

Naasir arra összpontosított, hogy a Testvériség hogyan tudná legjobban kihasználni a rendelkezésre álló fegyverzetet, a terepismeretüket, és a meglepetés erejét. Azt is elmondta, mennyire hatékony, ha vékony szinte láthatatlan drótokból csapdasorozatokat építenek fel a fák között. Bármelyik angyalt, aki megpróbál leszállni, elkaphatnak vele, mint rovart a pókháló.

– Sokkal jobbak az esélyeink, ha a levegőben tudjuk őket tartani, különösen azért, mert a föld– levegő fegyverzet is csak így tudjuk kihasználni. – mondta, és Tarek elfogadta a csapdákkal. – A földön egy az egy ellen tudunk harcolni, és Lijuan századai tele vannak idős angyalokkal, akiknek veszélyes és ismeretlen képességei lehetnek. Ráadásul elég öregek és rutinosak ahhoz, hogy a földön ne akadályozza őket a szárnyaik.

– Amelyik angyal földet ér, a fejét és a szívét vegyétek célba. – mondta Tarek a harcosainak. Nincs figyelmeztetés. Mindenkit harcképtelenné kell tenni, amilyen gyorsan csak lehetséges.

– Neked is van egy szárnyas harcosod. – mutatott rá Andromeda.

Naasir ránézett. Abban a pillanatban a férfi egy arkangyal tapasztalt parancsnoka volt inkább, mint egy kiméra. Egy kicsit félelmetes volt.

– A szárnyaid? – kérdezte, és bár az arckifejezése nem változott, a kezével gyengéden megérintette.

Ez ismét az igazi Naasir volt, futott végig a szeretet hulláma a lányon. Ez nem egy hamis bőr, személyiségének egy oldala volt.

– Elég jól gyógyul, nem lesz vele probléma. – különösen, ha csak rövid felszállásokra használja. – Elég jó vagyok a levegőben karddal, de egyedül nem tudok sok kárt okozni.

– Akkor azok a tieid, akiket mi nem tudunk leszedni. – mondta Naasir és a hajába font toll az arcába hullott, ahogy előrehajolt, hogy a tenyerébe fogja a lány arcát. – Vagy a csapdáinkba vezeted őket. – morogta gyengéden. – De egyébként a földön maradsz.

Andromeda legszívesebben a lábujjaira emelkedett volna, hogy megcsókolja.

– Szerinted meddig tudunk kitartani?

A kérdés után közvetlenül egy poros felderítő, arcán a homokvihar okozta égési sérülésekkel esett be a szobába.

– A jeladó állomáson voltam. – zihálta kezeivel a térdén. – Nem tudtuk a teljes üzenetet fogni, mert sok jelzőtükör eltört a viharban. De két dolog egyértelmű: Lijuan megölte Rohant, és úton van erre.

Andromeda ereiben megfagyott a vér. Az angyalok között a gyerekek szentek voltak, és bár Rohan már nem volt gyerek, egy arkangyal egyetlen és szeretett fia volt.

Körülötte a Szárny Testvériség – bár az állkapcsuk megfeszült és a kezük ökölbe szorult – a Rohan iránti tiszteletük jeleként csendben lehajtották a fejüket. Amikor felnéztek mindegyiknek harag villogott a szemében. Tarek hideg hangú kérdésére a felderítő még elmondott néhány részletet: Xi százada körülbelül négyórányira lehet tőlük.

– Lijuant senki nem látta, de… az üzenet egy része valamilyen véráldozatról szól. Andromeda keze ökölbe szorult a kardján, Naasir felmordult.

– Mások életerejével táplálkozik, hogy megerősítse magát. – a hangján hallatszott, hogy már látta ezt saját maga is. – Van valamilyen jele Raphaelnek?

– Semmi. – rázta meg a fejét a felderítő. – A jelzőfényrendszer megsérült, néhány irányban, de még mindig kapunk üzeneteket. Ő még nem tűnt fel sehol a területen.

– Induljatok. – utasította Tarek a Testvériséget. – Állítsátok fel a csapdákat, én pedig ellenőrzöm a légvédelmi fegyvereket, megfelelően vannak-e beállítva. Azután mindenki foglalja el a helyét, és maradjon is ott. – a testvériség minden tagjának egyesével a szemébe nézett. – Ma harcolni fogunk az arkangyalunkért, azt tesszük, amit négyszáz évvel ezelőtt megfogadtunk. Ha elesünk is, a becsületünk megmaradt, és az arkangyalunk oldalán fogunk állni, ha mennie kell ebből a világból. De az nem ma lesz.

A Szárny Testvériség csatakiáltása hallatán Naasir szeme vadul felragyogott. Amikor szétszóródtak, Naasir és Andromeda velük tartott, és segítettek felállítani a csapdákat. Andromedának meg kellett jegyeznie a csapdák pontos helyét, ahhoz, hogy bele tudja vezetni a szárnyas harcosokat. Kevés idejük volt, és amikor Andromeda felszállt és elnézett nyugatra, észre vette a repülő századot a horizonton.

Figyelmeztette a többieket, majd leszállt a földre, a kezébe vette a kölcsönözött számszeríjat, a kardja a derekára kötött övön lógott. Nem bánt olyan jól az íjjal, mint a karddal, de egy nagyszámú ellenséggel szemben, sokkal hatékonyabb és biztonságosabb, ha tarja a távolságot. Amikor Naasir leugrott mellé, látott egy fajta izgatott várakozást az arcán, de valamilyen másik ősi érzelem is látszódott rajta.

– Nem hiszem, hogy Raphael nélkül van esélyünk győzni. – suttogta a férfinak. Naasir megrázta fejét, ezüst haja összekócolódott.

– Alexander azért bízta meg ezeket az embereket, hogy őrizzék a területet és akár harcoljanak is, amikor eljön az ideje a felemelkedésének biztosítsanak számára elegendő időt, hogy visszanyerje az erejét. – miközben beszélt, Naasir megvizsgálta a lány még látható sérüléseit. – A testvériség feladta az volt, hogy megvédje a barlangokat a kíváncsiskodóktól, de arra senki nem számított, hogy egy ellenséges arkangyal és a százada támadja meg őket. Végtelenül bátrak, de meg fogják őket ölni.

Andromeda nem akart belegondolni egy olyan jövőbe, ahol Tarek véres arccal fekszik a földön, a szíve és az elméje pedig elveszett a világba.

– Gondolod, hogy Raphael még messze van?

– Nem hallom őt. – mondta Naasir megérintve a homlokát. Andromeda rájött, hogy közte és az ura elméje között van egy saját kapcsolat. – Elég messziről is meg tudom hallani az uramat, és meg is tudom becsülni a távolságot. Mivel még mindig nem hallom, szerintem nem fog ide érni időben. – mondta zord hangon. – Lehet, hogy

Lijuan már észre vette őt, és kiküldött egy erős századot, hogy lefékezze. Andromedának görcsbe rándult a gyomra, de a tenyerébe fogta Naasir arcát.

– Bármi is történik ma, tudnod kell, hogy annyira büszke lettem volna, ha a társad lehetek. Semmi nem lett volna nagyobb öröm a számomra.

Naasir karmai előugrottak, de meg sem karcolta Andromedát, ahogy magához húzta.

Harcoljunk társam. – a vad ragyogás visszatért a szemébe. – És miután megtalálom a hülye Grimoire könyvet szeretkezni fogunk, és te dédelgetni fogsz, miközben meztelen vagyok.

Naasir elérte, hogy miközben az arca elvörösödött, a szája nevetésre húzódott. Naasir egy utolsó simogatással eltűnt a fák lombjában, miközben ő még mindig ott állt ledermedve, az előző pozíciójában. Most minden csendes volt, nem volt villámlás, menydörgés sem homokvihar. Azonban ez nem egy békés csend volt, ebben a csöndben túl sok volt a baljóslatú feszültség.

Mint egy hullám a katasztrófa előtt.

Majd Lijuan százada hirtelen megszállta a területet, a testi formájában megjelenő Lijuannal az élen. Fekete esőjét azonnal a falura irányította, az eső minden darabja olyan volt, mint az élő ónix, mely fekete, kék és a legmélyebb zöld színében ragyogtak.

Egyetlen védő sem mozdult.

Nem volt már élőlény a faluban, még az állatokat is elvitték. Hagyták, hogy Kína arkangyala pazarolja az energiáját.

De túl hamar befejeződött a támadás, és az ellenség figyelme a barlangok felé terelődött, mintha Lijuan rájött volna, hogy ott van a legnagyobb valószínűsége a rejtekhelynek. A védőknek az volt a feladata, hogy minél tovább távol tartsák a támadókat Alexander alvóhelyétől. Ez a feladat sokkal könnyebb lett volna, ha több mesterlövészt el tudtak volna helyezni a szikla tetején, de Naasir és Andromeda is tudta, hogy mennyire kevés ott a menedék és a búvóhely.

A szerszámíjakkal leadott első sortűz legalább tízet leszedett Lijuan emberei közül. Azok az angyalok, melyek leestek, nem emelkedtek fel többet. A Testvériség tagjai, akik a fákon és a földön rejtőztek, késekkel, hatékonyan és bűntudat nélkül végeztek velük. De az ellenség tanult, a meglepetésszerű első sortűzből, és magasabbra repültek, kikerülve a szerszámíjak hatóköréből.

Tarek ekkor indította el a légvédelmi rakétákat.

Ezzel sikerült szétszórnia a közönséges angyalokat, és még legalább tízet megölni, de Lijuan arkangyal volt. Andromeda legalább két testet is hallott leesni a közelében, de a Szárny Testvérek hamar végeztek velük. De ahogy a hangok felé kezdett futni, a körülöttük lévő fák elkezdtek megfeketedni és szétporladni, mintha a Lijuan által terjesztett halál olyan erős lenne, hogy még a földet is megmérgezi.

Felismerve, hogy a védelmi terveik semmivé lesznek, ha Lijuan elporlasztja a fákat, Andromeda felemelkedett annyi időre, hogy egy sorozatot lőjön a Halál Istennőjére. Lijuan arroganciájában nem számított egy ilyen gyenge támadásra, a lövések a szárnyait találták el és elkezdett zuhanni egy ellenőrizhetetlen spirálba. De gyilkos sebességgel tért magához.

Felsikoltott, majd felemelte a kezét, hogy ismét lecsapjon a fekete szilánkokkal… de akkor az égen egy ragyogó ezüstvillám hasított végig, majd csapott a földbe.

Szárnyak gyűrődtek, csontok törtek, angyalok zuhantak nagy sebességgel a fákba és a földre. Andromeda ahogy a Szárny Testvérek felé futott egyszer csak észre vette hogy mindkettő eltűnt… hamuvá vált.

Fent az égen Lijuan elfordult a fáktól és egy fekete pajzsot vont maga köré, ami távol tartotta a villámot, és elindult a barlangok irányába. Látszott, hogy szándékában áll mindent és mindenkit elpusztítani, ezért Andromeda döntött. Lijuan még ha csak a felszínt támadja is, az erős fekete mérge beszivárog a talajba, és megöli Alexandert… valamint a falu összes nem harcos lakóját, akik valószínűleg szintén arra bujkálnak.

– Emelkedj fel Alexander! – sikoltotta, amikor kiért a nyílt terepre, ahonnan már láthatta a barlangokat. Nem volt benne biztos, hogy bárki is meghallotta, de nem tudta rémült csendben nézni, ahogy Lijuan megöl egy ősit. – Lijuan megmérgezi az otthonodat! A villámlás elállt.

Egy szívveréssel később a barlangok feletti szikla megrepedt, melynek olyan hangja volt, mintha a föld sikoltozna, és egy angyal emelkedett ki a repedésből. A szárnya tiszta ezüst, a haja dús aranyszín, a bőre halványabb arany. A szépsége hibátlan volt, mint egy márványból faragott szobor. De ez a szobor haragból született, kezeiből ezüst tüzet lövellt.

Ez a tűz Lijuan felé csapott, mint egy irányított villám.

Lijuan felnevetett, amikor Alexander tüze nem hatolt át a pajzsán, aztán viszonozta a támadást a fekete esővel. Alexander félreseperte a támadást és elkerülte a közvetlen találatot, de nem volt elég gyors. És ha ezt Andromeda látta, Lijuan figyelmét sem kerülhette el.

A Halál Arkangyala magasabbra szárnyalt, és Andromeda tudta, hogy egy döntő csapással akar Alexanderre fekete esőt bocsátani.

***

Naasir eltörte annak az angyalnak a nyakát, aki beleesett egy csapdába, amikor a villámcsapás megégette az egyik szárnyát, majd elindult, hogy megnézze az egyik Szárny Testvért, aki pont a Lijuan által kilőtt fekete eső alatt állt. De a harcos eltűnt, csak némi hamu maradt utána. Sziszegve fújta ki a tüdejéből a levegőt, majd futni kezdett, hogy meggyőződjön arról Andromedának nem esett baja. De a lány nem volt a földön.

Felnézett, és a szíve összeszorult, amikor meglátta, hogy erős és bátor társa a levegőben van. A lány Lijuan felé repült, és valamilyen csoda folytán még nem vette észre az ellenség azon tagjai, akik túlélték a villámcsapást.

– Tartsátok fel az angyalokat! – kiáltotta a Testvériség tagjainak, és azok ismét elkezdet az íjpuskákkal lőni.

A barlangok tetején megbújó orvlövészek megpróbálták eltalálni Lijuant, de az arkangyal a hatókörükön kívül volt. A nagyobb hatókörű rakétákat nem használhatták, amint Alexander felemelkedett, mivel nem volt ereje teljében, ezért akár egy nagyobb lökéshullám is lesodorhatta volna az égről. Ahogy Andromedát is.

Naasir a fogát csikorgatta, és magában megígérte a társának, hogy ezért megbünteti, amint földet ér, de közben megragadt egy hordozható rakétavetőt, amit elrejtettek a területen és a vállára vette. Ennek a fegyvernek az elsütésével keletkezett lökéshullám sokkal kisebb. Andromeda rálőtt Lijuanra, hogy még egy kis időt biztosítson Alexander számára, Naasir pedig elindította a rakétát.

Lijuan elkerülte a rakétát, de a manőverezése elég sokáig tartott ahhoz, hogy Andromeda sebesen a fák közé repüljön, és eltűnjön a lombjuk alatt. Naasir vére üvöltve lüktetett, amikor Lijuan megpördült, hogy végezzen Andromedával, de Alexander akkor ismét eltalálta egy ezüstvillámmal, és a pajzsa épp akkor le volt eresztve.

Lijuan magas, éles hangon felsikoltott, majd megfordult, és egy kemény ékszerszerű fekete esőt dobott Alexander felé. Ez eltalálta az ősi arkangyalt, és ahol talált a bőre megfeketedett, ugyanúgy ahogy a haja és a szárnya is.

Alexander a föld felé kezdett zuhanni, mintha azok a nagy, erős szárnyai már nem működnének rendesen.

Naasir látta a földről, ahogy Lijuan jégfehér haja feketére vált, és izzik benne az erő, majd hátraveti a fejét úgy nevet. Majd felemelte egyetlen regenerálódott kezét, hogy bevigye a halálos ütést, Naasir pedig betöltött egy másik rakétát és épp lőni készült, amikor elméjében megérezte az eső és a tenger friss illatát.

– Te a századára koncentrálj Naasir, majd én gondoskodok Lijuanról.