45.

Az elmúlt események után a visszaút a Menedékre fénysebességűnek tűnt. Naasir és Andromeda egy jet géppel repült, ameddig lehetséges volt, minden együtt töltött idő drága volt a számukra. Leszállás után Naasir felkapott egy csomag hideg időjáráshoz alkalmas ruházatot, amit Galen hagyott számára a repülőtéren, és motorra ült, amit a szerelők már ide szállítottak a számára. Andromeda repülve indult a Menedékre.

– A szárnyaidnak pihenésre van szükségük, hogy meggyógyuljanak. – mondta a lánynak mogorva tekintettel. – Ha engem követnél repülve, az hosszabb utat jelentene, és csak jobban megerőltetnéd a szárnyaidat.

Andromeda nem akart elválni Naasirtól, de tudta, hogy a férfinak igaza van. Így hát felrepült az égbe, de mintha egy óra ketyegett volna a belsejében, minden szárnycsapással. Tudta, hogy Naasir soha nem utasítaná őt vissza, csak kímélni akarta. Naasir azt mondta, hogy Andromeda az övé, történjen bármi. De nem tudott harcolni az évszázadok óta belerögződött ösztönökkel, amelyek szerint meg kell óvnia a szeretteit.

Andromeda azon gondolkodott, hogy állhatna át egy másik arkangyalhoz. Ha a kérdéses arkangyal be is fogadná, és nem küldené vissza Charisemnonnak, akkor is megtörne egy több ezer éves tabut.

Még az ellenségek sem lopják el egymás gyermekeit. Ez egyszerűen nem volt elfogadható. A könnyeit elfújta a szél, repülés közben, a szárnyai már fájtak, de körülötte a bársonyos kék ég tele volt csillagokkal. Még a hajnal előtt elérte a Menedék körüli hegyeket.

Alacsonyan repült, és próbálta megkeresni Naasir titkos otthonát az alatta elterülő erdőben, de az túl jól el volt rejtve, csak a férfi tudja megmutatni neki.

Észrevétlenül szállt le a Menedékben, nem a Raphael erődjében fenntartott lakosztályánál, de az ő területének a szélén. Testének minden porcikája sajgott, de a legrosszabb fájdalom a szívében volt. Már most hiányzott neki Naasir. Még ha a saját vad sebességével teszi is meg az utat, legalább egy nap, mire ideér.

Végül készített magának egy fürdőt, beleült, és a karjaival átölelte a térdét. Kétségbeesetten próbált kiutat találni a csapdából, amelybe beleragadt. De nem jutott eszébe semmi. A szabadságát csak Charisemnon adhatja vissza.

A szája megrándult a gondolatra. Charisemnon nem engedi el, elvárja, hogy azt tegye, ami a vérvonala szerinti kötelessége.

Elkeserítette a sivár igazság. Megszárította magát, majd arra kényszerítette a testét, hogy aludjon. Nem akart egyetlen percet sem elvesztegetni abból az időből, amit Naasirral tölthet, így erősnek és pihentnek kell lennie, mire a férfi megérkezik.

Andromedának sikerült délig aludnia.

De még így is jó néhány óra volt előtte, amit várakozással kell eltöltenie.

Nem akart senkivel beszélni, így a lakosztályában maradt, és inkább az előtte álló feladatok unalmas kategorizálásával foglalkozott. Ezzel majd könnyebbé válik Jessamy számára áttekinteni a munkáját, miután elmegy, hogy ötszáz évig ne térjen vissza.

Az idő csigatempóban haladt előre, pedig ő siettetni szerette volna.

Végre-valahára eljött az éjszaka, majd az éjfél nyugalma, úgy tűnt az egész világ alszik. A torka elszorult a gondolatra, hogy ismét láthatja Naasirt. Egy egyszerű fekete nadrágot vett fel, és egy rózsaszín tunikát, amelyen finom kék hímzés volt a V alakú nyakkivágása körül. Nem akarta a haját összefogni, ezért csak feltűzte két oldalon, azokkal a drágaköves fésűkkel, amelyeket Jessamytól kapott.

Naasir szerette, ha a haja le van engedve.

Kisétált a Menedék szélén lévő sziklákhoz, és próbálta észrevenni az ismerős ezüstcsillogást a csillagok fényében. Csak két órás várakozás után jutott eszébe, hogy az is lehet, Naasir egyenesen az otthonába megy és nem ide.

A gyomra görcsbe rándult.

Annyira kevés idejük van hátra, és ha Naasir nem ide jön, nem lesz több együtt töltött éjszakájuk. Holnap el kell indulnia Afrikába.

– Naasir. – suttogta a szélbe. – Várok rád. Gyere kérlek.

És mintha meghallotta volna, Naasir megjelent a távolban. Könnyedén futott fel a sziklás úton. Andromeda szeme könnybe lábadt. Még látta, hogy Naasir integetésre emeli a karját, mielőtt eltűnik a szeme elől. De ez már nem számított. Tudta, hová megy. Felszállt és oda repült, ahol egy kecses kőhíd kötötte össze a szurdok két oldalát.

Naasir már a hídon volt, és veszélyesen magasra ugrott fel, hogy megfogja a lány bokáját, és lehúzza magához.

– Naasir! – nevetett Andromeda és a férfi nyaka köré fonta a karjait.

Naasir bőrét izzadtság vonta be, de vad volt és gyönyörű, és Andromeda vágyott rá, nagyon de nagyon.

– Biztos vagy benne, hogy nem akarod elfogadni az ajánlatomat? – kérdezte Andromeda reménykedve.

– De el fogom. – dörzsölte össze Naasir az orrukat. – Nagyon sok ágyszívességgel jössz nekem a türelmemért és a csalódottságomért. – az utolsó szónál türelmetlenül felmordult. – De helyesen fogok cselekedni.

– És mi van akkor, ha nem találod meg rövid idő alatt?

– Jó vagyok abban, hogy megtaláljak dolgokat. – kapott a fogaival a lány felé. – De most fürdeni szeretnék.

Andromeda a lakosztályába vezette Naasirt és becsukta maguk mögött az ajtót. Ez egy tudós otthona volt, tele könyvekkel és művészeti alkotásokkal. És ott volt Naasir egy szép, de nem túl szelíd teremtmény, aki nem tűnt odavalónak. Aztán a férfi levette a kabátját és a pulóverét, majd a pólóját is és ledobta egy székre. Majd lerúgta a csizmáit és a zoknijait, és hirtelen úgy érezte, mintha mindig is itt élt volna.

Naasir segítség nélkül is megtalálta a fürdőszobába vezető utat, mivel úgy tűnt Andromeda elvesztette a hangját karcsú, izmos testének látványától. Naasir kinyitotta az ajtót, majd visszaszól:

– Te már engedtél vizet.

Andromeda hallotta a susogásból, hogy leveszi a farmerét.

– Igen. – a torka annyira kiszáradt, hogy köhögnie kellett. – De úgy két órával ezelőtt. Remélem elég melegen tartotta meg a kőkád, de lehet, hogy engedned kell hozzá még egy kis forró vizet.

– Ez még elég meleg. – halk csobbanás hallatszott, ahogy Naasir belépett a kádba. Andromeda körülbelül annyira tudott ellenállni a csábításnak, mint gyermekkorában az édességnek, az ajtóhoz sétált benézett. Naasir épp a víz alá merítette a fejét, de amikor feljött a víz alól egy bűnös mosolyt villantott a lányra. – Gyere Andi, mosd meg a hátam.

Andromeda meg sem próbált tiltakozni. Nem csak a férfi hátát szappanozta be, megmosta a haját, és masszírozta a fejbőrét, amíg Naasir dorombolni nem kezdett, szemeit lustán lehunyva. A csíkok ismét látszódtak a bőre alatt, és finom szőrzetet érzett az ujjai alatt, amikor a vállát és a tarkóját masszírozta.

– Mire gondolsz? – kérdezte hirtelen Naasir kitágult orrlyukakkal. – Megváltozott az illatod.

Andromeda elvörösödött, hirtelen hazudni szeretett volna, de nem tette. Valószínűleg ezek a szabadságának utolsó órái, és Naasirral szeretné tölteni, nem hazudhat neki. És megpróbálja elcsábítani, még ha el is veszíti a becsületét.

– Arra gondoltam, milyen lenne a meztelen testem a tiédhez dörzsölni.

Naasir szemei felragyogtak. Nagy, nedves kezeivel átfogta Andromeda combjait, és a kőkád szélére ültette a lányt, majd közelebb húzta magához, és előrehajolt, annyira, hogy veszélyesen közel került, a lány combjai között megduzzadt, lüktető húshoz… majd keményen beleharapott a comb belső részébe.

Andromeda felkiáltott, folyékony hő pulzált a lábai között. – Nem tetszik az ötletem?

– Nem lehetnek ilyen gondolataink. – vicsorgott rá morogva Naasir. – Egykor tettél egy fogadalmat. Most légy jó.

Andromeda szája tátva maradt.

– Nem tudom elhinni, hogy azt mondod nekem, hogy legyek jó.

– Nem fogom ellopni a becsületedet. – mondta makacsul. – Megyek és megtalálom a nagyon hülye Grimoire könyvedet, és bűntudat nélkül fogunk szeretkezni.

Ahányszor Naasir kiejtette a „szeretkezés” szót Andromeda teste, mintha dalolni kezdett volna. Annyira érzéki volt, nyers és szemérmetlen.

– Tudni akarom, hogy mit tennél velem. – a lány előre hajolt, az ajkaikat csak egy centi választotta el egymástól. – Mond el nekem.

Egy dübörgő morgás volt az egyetlen figyelmeztetés, mielőtt beleesett a vízbe.

Andromeda feljött a víz alól, kiköpte a vizet, a haját hátraseperte, és dühösen nézett Naasirra.

– Viselkedj, vagy rád engedem a hidegvizet.

– Próbáld ki, és meglátjuk, mi történik. – vigyorgott rá Naasir.

Naasir felnevetett, majd megragadta a lányt és a mellkasához húzta, az orrát a lányéhoz dörzsölte. Amikor Andromeda azzal fenyegette, hogy megharapja, még jobban nevetett. – Mindig tudtam, hogy a társam ugyanolyan vad lesz, mint én.

Soha, senki nem nevezte őt még vadnak, de tetszett neki.

Naasir még szorosabban húzta magához, csak a nedves ruhái voltak közöttük, a lány szorosan hozzátapadt. Naasir szeretetteljesen simogatta, miközben a kalandjukról beszéltek, és az egész annyira csodálatos volt, fájó szíve az örömtől repdesett. A szeme égett, és le kellett csuknia, hogy elrejtse a könnyeit.

***

Naasir hajnal után három órával hagyta ott a társát.

– Megyek, hogy megkeressem a hülye Grimoire könyvedet. – motyogta mérgesen.

– De Naasir ez csak egy legenda. – az ő okos vad társa – aki időnként úgy tett, mintha nem lenne a társa – csípőre tett kézzel meredt rá. – Mondtam, hogy ne vedd figyelembe azt az ostoba fogadalmat.

– Nem lehet. – az ő Andijában valami egyszer már megtört, és ő nem akart neki további fájdalmat okozni. – Egy hét múlva találkozunk a szüleid birtokán, a vacsorán, és akkor elmondod, mit rejtegetsz még előlem. – vicsorgott a lányra. – Nincs több titok. Andromeda szemei kerekre tágultak, de bólintott. Aztán odaszaladt a férfihoz és szorosan átkarolta a férfit egy vad öleléssel.

– Ne sérülj meg, miközben a könyvet keresed. És ne késs. Mától számított hetedik nap délben foglak várni. – az arcát Naasir arcához simította. – Előkészítek egy pikniket magunknak. A birtokon van egy régi elefánt fürdőhely, amit úgy találsz meg, ha figyeled a gémek repülési útvonalát. Szeretik azt a helyet.

Naasir mélyen belélegezte a lány finom illatát, majd felemelte és körbepörgette.

– Ott leszek. – ígérte, amikor letette a lányt a földre. – De győződj meg róla, hogy a szakács nem főzte meg a húst.

– Ígérem. – a lány ujjai Naasir hajával játszottak, ott, ahol belefonta a tollat.

– Tudnod kell még valamit. – mondta Naasir, ahogy szétváltak.

– Igen?

– Ha már párosodtunk, nem megyek el messzire többet. Együtt maradunk. – Naasir soha nem értette, ha valakinek van egy társa, miért nem marad vele. – Ha el kell mennem New York-ba, vagy bármilyen más helyre, velem jössz. Ha a munkád miatt nem tudsz innen elszakadni, megkérem Raphaelt, hogy maradhassak. Nem fog nemet mondani, ő is szeret a társával lenni.

A szavai összetörték Andromedát. Bár a férfi sokkal magasabb pozíciót töltött be a halhatatlan hierarchiában, mint ő, az akarata most az egyszer nem fog teljesülni.

– Veled bárhova elmennék. – suttogta az érzelmektől elfúló hangon. – Menj, és találd meg azt az ostoba Grimoire-t, hogy meztelenül tudjunk együtt rosszalkodni.

Egy vad mosollyal Naasir kifutott a Menedékről. Andromeda addig nézte, amíg egy csipetnyi ezüstöt is látott, majd elfordult, hogy felvegye a kis táskát, amit magával visz Afrikába. A földre, ami énekelt neki, de ami mégis a börtöne lesz.