29.

– Dimitri híreket kapott a pilótától. – mondta Raphael Elenának, amikor mindketten a Légió épületének tetején álltak. Körülöttük Manhattant beterítette a kora reggeli sötétség. – Naasir és Andromeda biztonságos távolságban vannak.

– Nem kételkedtem bennük. – Elena megszorította a lófarkát, a haja fehéren csillogott a reggeli fényben. – Csatlakozunk hozzájuk, ha rátalálnak Alexanderre? – Mi csatlakozunk?

Hitvese megemelte az egyik szemöldökét, a tekintete szúrós volt.

– Ne próbáld rajtam az arkangyal hangnemedet használni. – Arkangyal vagyok.

Raphael ajkai mosolyra húzódtak, a vadásza szétnyitotta a szárnyait, fehérarany tollai az övéhez értek.

– De az enyém is vagy. És megsebezlek, ha egyedül mersz szembeszállni Lijuannal. – előhúzta a nyílpuskáját. – Ne szórakozz velem.

Az arkangyal magához húzta, az íjpuska közéjük szorult, és birtokba vette a száját. Raphael beleszeretett, mert a lány egy harcos volt, és azalatt az idő alatt, amióta együtt voltak, megtanulta elfogadni, hogy Elena, az első sorban szeret harcolni.

– De most arra van szükségem, hogy a városban maradj, és segíts megtartani, amíg távol vagyok.

Elena megtörte a csókot, és mogorván nézett.

– Dimitri elég kemény, hogy egyedül is megtartsa.

– De te habibti, már nem csak egy vadász vagy. – mondta, és a „kedves” szót azon a nyelven, melyet a hitvese nagyanyja hozott magával egy távoli földről. – Te egy szimbólum vagy. Még akkor is, ha én nem vagyok itt, de téged látnak az emberek a levegőben, biztonságban érzik magukat. Mert mindenki tudja, hogy nem hagynám a hitvesemet a városban, ha nem érezném azt, hogy megfelelően védve van.

– Basszus. – motyogta Elena. – Utálom, amikor igazad van. – az íjpuskát visszaerősítette a combjára és a tető széléhez sétált, és várta, hogy Raphael mellé érjen. – És a szimbólumok most fontosak, nem igaz?

Raphael válaszként a szárnyait az övé mellé csúsztatta. Mindketten tudták, hogy a világ egy szakadék szélén áll, és figyelmeztetés nélkül, bármelyik pillanatban belecsúszhat. A szél belekapott a hajába, amikor a Torony felé nézett, és látta, hogy Dimitri lép ki az egyik erkélyre, Aodhannal az oldalán.

– Csak egy rövid ideig lennék távol a várostól, de ahhoz elég ideig, hogy megvédjem

Alexandert, amíg teljesen felébred, mert akkor a legsebezhetőbb.

Elena bólintott, és ő is abba az irányba fordult, mint Raphael.

– Elmondod, hogyan értél Illiumhoz olyan gyorsan. Az a távolság még neked arkangyalnak is lehetetlen volt.

Raphael nézte, ahogy a fény ragyog Aodhan szárnyán, fényszilánkok szikráztak a levegőben, és arra gondolt, amikor látta, hogy Illium lezuhan az égből. Először azt hitte, hogy játék, amíg meg nem hallotta Aodhan segélykiáltását.

– A Kolibri nem veszítheti el a fiát. Ő az egyetlen vékony száll, ami még tartja az épelméjűségét. – Raphael szerette Illium anyját, tisztelte is, de azt is tudta, hogy belül összetört.

Egy kicsit durva bőrű kéz fogta meg az övét, hitvese harcos ujjai szorították meg.

– Egyiküket sem tudnád elveszíteni. – a halhatatlanok szemében kapcsolatuk csak egy pillanat, de a szemeiben ott volt a tudás, ami meghazudtolta ismeretségük rövidségét. – És Illium a szíve a Heteknek.

– Igen. – lehet, hogy Illium fiatalabb, mint a többiek, és tiszteletlenebbnek is tűnik, de ő a ragasztójuk, a darab, amely összekötötte őket. – Mahiya előtt Jason teljesen belemerült a sötétségbe. Egyetlen egyszer láttam őt halványan elmosolyodni, amikor

Illium kihívta őt egy ódivatú párbajra.

Raphael visszaemlékezett a kémmester közömbös arcára, majd arra, ahogy a szeme átmelegedett.

– A te Harangvirágod még nagyon fiatal volt, és Jason könnyedén legyőzte, de Illium csak nevetett, és megkérdezte legközelebb kaphatna-e egy hosszabb pengét, amivel távolról szurkálhatná Jasont. Elena ajka megrándult.

– Igen, ez jellemző Illiumra. – bár a kék szárnyú angyal a baleset után egy órával magához tért, és egy kis szédülésen kívül rendben volt, Elena nem tudta elfelejteni a rettegést, amit akkor érzett, amikor látta lezuhanni. Véletlen volt, hogy ő elég közel volt, ahhoz, hogy segítsen. Ő és Primary épp a Légió épülete felé repültek, amikor a lány megpillantotta Illium és Aodhan vad kék és fényesen szikrázó szárnyait lefelé zuhanni.

Elena elmosolyodott, mert eszébe jutott, amit Aodhan mondott neki.

Megérte a kockázatot, hogy ismét a barátommal játszhatok. Amikor a folyó felett Illiumnak dobtam a labdát, akkor értettem meg, hogy több mint kétszáz évig nem is éreztem élőnek magam.

Elena, amikor látta Illiumot lezuhanni, azt hitte csak egy trükk. De egy pillanata alatt minden megváltozott, amikor látta, hogy Aodhan utána zuhan, és hallotta, ahogy Raphael riaszt minden angyalt a közelben. De senki nem volt elég közel, legkevésbé Raphael.

– A szárnyaid lángoltak. – suttogta, még mindig képtelen volt, arra, hogy megértse mit látott azokban a pillanatokban, melyek óráknak tűntek a rémület miatt.

– Mond el nekem, mit láttál. – kérte Raphael. – Éreztem a sebességem növekedését, de csak az eset sürgősségének számlájára írtam.

Elena pislogott, amikor megfordult, hogy szembenézzen az arkangyallal, aki beleégette magát a lelkébe. Próbálta felidézni az eseményeket, de minden olyan gyorsan történt, és a figyelme leginkább Illiumra és Aodhanra irányult.

– A fehér tűz, ami időnként megjelenik a szárnyaid szélén – mondta, és ujjaival megérintette a fehér-arany tollakat – most elborította az egész szárnyad. Olyan volt, mintha nem is igazi szárnyaid lennének, csak tiszta fehér lángok.

– Csodálatos látvány volt, de eltűnt, amint Illium a karjaidba volt.

Raphael szétnyitotta a szárnyait, majd megvizsgálta a belsejét és a külsejét is.

– Nincs rá bizonyíték, de amit leírsz, majdnem olyan, mint Lijuan azon képessége, hogy testetlenné váljon. Legalábbis hasonló folyamat.

– Igen, azt hiszem. – hűlt ki Elena bőre. Elengedte a férfi kezét és a fehér ingét megragadva, húzta magához. – De ne merj így továbbfejlődni nélkülem. – nem mehetne vele, abba az állapotba, de megpróbálná és belehalna.

– Nincs okod a félelemre habibti. – mondta mosolyogva Raphael. – Rajongok a húsért. – simogatta meg a lány csípőjét, és édesen megcsókolta.

Háborgó tenger illata öntötte el Elena érzékeit, de tudta, hogy még egy arkangyal sem tudná megakadályozni a Zuhatag katasztrofális változásait.

– Követni foglak téged. – suttogta a férfi ajkaiba. – Bárhova mégy, én ott leszek melletted.

Raphael szemének végtelen kékje felizzott.

– Együtt, én Elenám. Mindig. – körbe ölelte a lányt a szárnyaival, és tartotta, amíg a szívverése lecsillapodott. Elenából eltávozott a félelem, és dühös elhatározás lépett a helyébe, semmi és senki nem veheti el tőle az arkangyalát.

– Hallottam egy pletykát Amanat-ból. – mondta Elena pár perc múlva, amikor már ismét meg tudott szólalni.

– Hogy hallhattál pletykát Amanat-ból, hacsak te és az anyám nem lettetek a legjobb barátok.

– Nagyon vicces. – bökte meg Elena az arkangyalt. Lehet, hogy Elena és Calliane átmenetileg fegyverszünetet kötöttek, de Calliane továbbra is egy ősi arkangyal, és egy kiborító anyós.

– Az utolsó látogatásunk alkalmával szereztem néhány más barátot. – például egy okos vicces lányt, aki úgy táncolt, mint Elena nővére Belle, mielőtt egy gyilkos vámpír ellopta volna az életét.

Belle! Belle! Táncolhatok én is veled?

– Gyere, állj spiccre. Úgy állj meg, mint én!

A mellkasa fájdalmasan elszorult az emlékektől, melyek örökre vele maradnak, de azt mondta.

– Nagy az esélye, hogy Naasir és a tudósa, már nem csak munkatársak. Úgy néz a lányra, ahogy még soha nem láttuk Naasirt senkire nézni. Mintha egy kincs volna, amit meg akar tartani és védelmezni.

– Mindig meglepetés, amikor megtalálod a hitvesedet. – mormolta Raphael. – Különös, mert a tudós cölibátusi fogadalmat tett.

– De most Naasirról beszélünk. – mosolygott Elena. – Neki van egy fajta varázsa. Csak úgy, mint az én arkangyalomnak, soha nem terveztem, hogy meztelenkedni fogok veled.

A halálos és embertelen arkangyal, nem az a férfi volt, akivel Elena Deveraux vámpírvadásznak valaha is szándékában állt játszani. Raphael szeme még a sötétben is óceánkéken csillogott.

– Most is azt tervezem. – mondta, és a karjaiban tartva Elenát felszállt. – Még nem táncoltunk az égen túl sokat, és ma úgy érzem, meg kell ünnepelnünk az életet. – feszült meg az állkapcsa. Végig simogatta Elena bőrét, amelyen elektromos szikrák futottak végig az érzéstől, a lány pedig lehúzta a fejét a sajátjához.

– Élet. – suttogta Elena, mielőtt ajkaik egy vad csókban találkoztak volna.