37.

 

Naasir még két csapdát érzett meg a következő három óra során. Egy csapdát Andromeda fedezett fel, amikor észrevette a légáramlatokban bekövetkezett változást, amit a férfi természetesnek vélt. Kiderült, hogy ez egy ősi trükk, amit a lány olvasott egy könyvben.

– Többet kellene olvasnod. – ingerelte Naasirt, amikor az morgott, hogy nem vette észre a csapdát.

– Majd te olvasol nekem. Jobban szeretem hallgatni a történeteket. – Majd olvasok neked.

Naasir még a sötétben is látta, a szomorúságot a lány arcán, és tudta, hogy ismét rejteget valamit előle. Csalódott volt, hogy ott nem tud szembenézni vele, ezért előrehajolt és belecsípett a fogaival Andromeda fülébe.

Andromeda megugrott, majd eltolta a mellkasánál fogva magától.

– Ne csináld ezt. – mondta mogorván. – Később még meg kell beszélnünk a harapási szokásaidat.

– Ugyanakkor, amikor a te titkolódzási szokásaidról is beszélünk. – mondta Naasir és látta a lány arcán, hogy megértette. – Az alagutak kezdenek lefelé tartani.

– Ha összefutunk egy Szárny Testvérrel, ne öld meg, és ne is bántsd. – mondta Andromeda figyelmeztetőleg. – Ha Alexander valamilyen szinten figyeli a barlangrendszert, azonnal ellenünk fordul.

– Pedig úgy terveztem, hogy kiütöm őket. – nézett Naasir mogorván.

– Inkább összekötözzük őket és felpeckeljük a szájukat. Van egy póló a csomagban, amit csíkokra téphetünk.

Naasir nem volt róla meggyőződve, hogy ilyen intézkedések hatásosak lennének olyan magasan képzett nőkkel és férfiakkal szemben, mint a Szárny Testvériség tagjai, de tudta, hogy a lánynak igaza van, jobb, ha nem dühítik fel Alexandert. Ráadásul a kikötözést és a felpeckelést az őrök támadásnak veszik, de ezt a kockázatot vállalniuk kell. Megfordult, hogy a lány hozzá férjen a csomaghoz.

– Vedd elő a pólót.

Amikor a lány a kezébe adta a pólót, a karmaival csíkokra hasította, Andromeda pedig úgy helyezte el a zsebébe tette, hogy bármikor könnyedén hozzáférjen.

Naasir ismét meg akarta csókolni, utálta, hogy itt vannak egy szűk folyosó sötétjében. De tudta, hogy a lánynak százszor rosszabb, de panasz nélkül ment vele mégis.

– Kész vagy? – Mehetünk.

Megfogták egymás kezét, és tovább folytatták az utat. Több csapdára is rábukkantak, némelyiket épp hogy elkerülték. Egy helyen száz számszeríj volt a falba ágyazva, melyek halálos erővel lőtték ki a lövedéküket, miután elindították a mechanizmust. Miután mindegyik íjpuska kiürült, Naasir végig kúszott alattuk, maga előtt tolva a csomagját, hátha felfedez egy elrejtett nyomásérzékelőt, miközben az aggódó Andromeda a másik oldalon várta, hogy végig érjen a folyosón.

Ezután tartottak egy rövid pihenőt, vizet ittak és ettek a csomagból előkerült szárított élelmiszerből. Szerencséjük volt, hogy mindkét hátizsákban volt ivóvíz és élelmiszer is.

– Soha többet nem eszek szárított húst. – motyogta Andromeda és Naasirnak adta a részét. – Csak gyümölcsöket és magokat.

Naasir korábban már rávette a lányt, hogy egyen a szárított húsból, most nem akarta erőltetni.

Neki sem okozott élvezetet a bőrszerű hús elrágcsálása, de tudta, hogy üzemanyag, és energiát ad, mindaddig, amíg kénytelen a vért nélkülözni.

Leöblítette az ételt vízzel, majd felállt és a karjánál fogva felhúzta a társát is.

– Már nem kell túl messzire mennünk.

– Rendben vagyok. De egy kicsit izgatott is. – a mosolya átvilágított a legsötétebb árnyékokon is. – Hamarosan felébresztünk egy ősi arkangyalt. Most még az sem zavar, hogy valószínűleg dühös lesz.

– Vad, rettenthetetlen, és egy kicsit rossz. – vigyorgott rá Naasir. – Tökéletes vagy. Andromeda szemei a sötétben is szikráztak, és Naasir látta, hogy ráharap az ajkára, hogy visszafojtsa a nevetését. Naasir morogni szeretett volna.

A cölibátusi esküt törvényen kívül kellene helyezni, főleg mivel őt is érintette. De mivel Andromeda tett egy ilyen fogadalmat tiszteletben tartotta, mivel a lány becsülete fontos volt a számára és nem akarta ellopni tőle. Mindazonáltal boldogan fog véget vetni az eskünek azzal, hogy megtalálja az ostoba piros könyvet.

– Fejezzük ezt be. – hogy elkezdhesse a vadászatot a Grimoire könyv után.

Továbbra is egymás mellett haladtak, eltekintve attól a rövid kis epizódtól, amikor melléjük keveredett egy nagy rovar. Nem említette meg Andromedának, mert bár a társa kemény volt, ő már látott felnőtt harcosokat – férfiakat és nőket is – akik a rovarok gondolatára is megborzongtak. Nem most akarta Andromeda toleranciáját tesztelni, amikor a föld alatt rekedtek a sötétben.

Elengedte Andromeda kezét, végigsimított az arcán, majd leejtette a hátizsákot a földre, és harcra készen előrelépett. Egy Szárny Testvér állt a következő kis barlang bejáratában, szemeivel állandóan az alagutat fürkészte, a szerszámíját készenlétben tartotta. Ez nem egy tapasztalatlan újonc volt.

Mire Naasir visszatért Andromedához, a lány légzése felgyorsult, de a helyén maradt. Naasir egyik karjával átölelte a derekát, a másik karjával a tarkóját fogta át és közvetlenül a fülébe suttogott.

– Ketten vannak. Az egyikük a bejáratnál, a másik a barlangban. A külsőt viszonylag csendben le tudom szedni. Te pedig megkötözöd és bekötöd a száját. Andromeda bólintott.

– De ha a barlangban lévő őr mégis meghall minket, kénytelen leszek kiütni. És csak reménykedhetünk, hogy Alexander megérti a meglepetés az egyetlen előnyünk.

– Igen. – Andromeda végig simított az arcán. – De ők is látnak a sötétben, éjjellátó szemüveget használnak.

– Majd lopunk egyet neked. – dörzsölte hozzá Naasir az arcát. – Őket úgy is hamarosan megmentik.

Andromeda hálásan megsimogatta a mellkasát, majd szétváltak és elindultak a Szárny

Testvériség tagjai felé. Andromeda pedig előhúzott néhány pólócsíkot.

 

***

 

Amint Naasir magára hagyta, Andromeda rájött, hogy a sötétben nem fogja tudni a férfi mikor kapta el az őrt, hacsak Naasir nem jelez neki valamilyen formában. Ráadásul a Szárny Testvérek éjjellátó szemüveget viseltek és a mozgásával felfedheti Naasirt is. De nem akarta egyedül hagyni a férfit.

Beharapta az ajkát, és összpontosított, majd valahonnan egy kis fényt vett észre. A fény nem volt elég erős, hogy valóban lásson, de lehet, hogy ez változik, ha közelebb megy. Előhúzta a kardját és közelebb kúszott, amikor érezte, hogy valami könnyedén megüti a mellkasát. Nem sikerült elkapnia, de térdre ereszkedett, és körbe tapogatózott a homokos padlón, ujjai egy szemüveget tapogattak ki. Nem vesztegette az időt, gyorsan felvette. A világ hirtelen földöntúli zöld színezetű lett körülötte, de tisztán látott.

Naasir lefogta a foglyát, az mozdulatlan volt és csendes, még akkor is, amikor odadobta neki a szemüveget. Andromeda halkan közelebb ment és segített a Szárny Testvér száját felpeckelni és megkötözni, miközben az izmos férfi szemében dühös harag villogott. Miután végeztek Naasir olyan könnyedén ugrott fel a mennyezetre, hogy a lánynak elakadta a lélegzete. Naasir csak rákacsintott és bement a barlangba. Hangtalanul az őr felé kúszott, majd a mennyezetről a Szárny Testvérre vetette magát, testsúlyával leteperte a fegyveres férfit, egyik karmos kezét pedig a nyaka köré fonta.

Andromeda a barlangba szökkent, kipeckelte a férfi száját, és megkötözte. – Sajnálom. – suttogta végül a fülébe.

– Andi.

A hívásra felállt, és átvágott a barlangon, hogy csatlakozzon Naasirhoz, aki egy másik alagút bejáratánál állt, ami úgy tűnt lefelé lejt. Feltolta a szemüveget a homlokára, és világossá vált számára, hogy a gyenge fényforrás innen származott, a durva falakból eredt. Nagy levegőt vett, és visszaengedte a szemüveget.

– Igen ennek kell lennie.

– Kezdj el csapdák után kutatni, addig elmegyek a csomagért.

Kínzóan lassú öt perc után tért vissza Naasir egy Szárny Testvérrel, akinek majdnem sikerült elmenekülnie előle. Dulakodás közben vette észre Naasir, hogy a barlang padlója hamis, amit úgy tervezetek, hogy beszakadjon, ha a Szárny Testvérek aktiválják a csapdát.

Az üreg mélységétől függően biztosan jó néhány csontjuk eltört volna, de a rájuk zuhanó sziklafal, egész biztosan eltemette volna őket.

– Kezdem sajnálni a barlangkutatókat. – motyogta Andromeda, miközben leporolta magát. Beléptek az alagútba, anélkül, hogy aktiváltak volna további csapdákat, a sziklafalat szándékosan leomlasztották maguk mögött, hogy megakadályozzák a Testvériséget abban, hogy követni tudják őket.

Alexander őrei biztosan ismertek más útvonalakat is, de lneki és Naasirnak legalább a hátuk mögül nem kellett veszélytől tartania.

– Tudom, hogy utánuk fognak jönni, de azért remélem, hogy a megkötözött őröknek nem kell túl sokáig várniuk a sötétben a megmentésre.

– Túl lágy szíved van. – mondta Naasir elnéző mosollyal. – Vigyáznom kell rá, hogy az emberek ne használjanak ki túlságosan.

Andromedának haragudnia kellett volna, de a szíve szinte megolvadt. Úgy tűnt Naasirt boldoggá teszi a tudat, hogy vigyáz rá. Hagyta, hogy mellette harcoljon, bízott a képességeiben, és nem volt vele leereszkedő. De védte a nőt, akit társának akart.

Andromeda torka elszorult, az arca elkomorodott, örült, hogy a férfi elfordult és nem láthatta őt. El kellene mondania Naasirnak, hogy nem lehet a társa, de a szavak benne szorultak, mintha azzal, hogy nem mondja ki, nem válnának valóvá.

Előtte Naasir felemelte a kezét. Megálltak.

De a Szárny Testvér már meglátta őket, és felkiáltott, mielőtt elkaphatták volna. Lábak dübörgése hallatszott több irányból. Andromeda és Naasir feladták a lopakodást, teljes erőből futottak. Naasir keze körbefogta a csuklóját, a szárnyai végig súrolták a keskeny folyosó durva falait.

Naasir behúzta egy kis barlangba, majd rámutatott egy csapdára, amelyet beindítva, újabb kőomlást okozhatnak. Andromeda nem habozott, előhúzta a kardját és elindította a csapdát.

A sziklák nagy zajjal leomlotta, hatalmas porfelhőt okozva.

Andromeda felköhögött, a fogai alatt homok csikorgott, ahogy belélegezte a port.

– Merre? – kérdezte Naasirt, a férfi nem kérte volna meg, hogy indítsa be a sziklaomlást, ha ezzel csapdába zárja magukat. Tudta, hogy látott, halott, vagy kiszagolt valamit, ami az ő figyelmét elkerülte. – Erre.

Követte a férfit egy újabb alagúthoz, melynek durva kőfala ugyanolyan kísérteties fénnyel világított, mint amit korábban már láttak. Csak ez az alagút meredeken lefelé tartott, ez szinte függőleges volt, és a barlangrendszer más alagútjaitól eltérően a fala sima és fényes.

– A fenébe. – motyogta, miközben visszadugta a kardját a hüvelyébe. – Megyek elsőnek. Te gyere utánam és tolj meg, ha a szárnyaim beakadnának.

– Nem. – rázat meg Naasir a fejét. – Messziről nem láttam, hogy függőleges az alagút, de találunk egy másik kijáratot.

Andromeda hangokat hallott a másik bejárat felől, és tudta, hogy a sziklaomlás okozta blokád hamarosan átjárható lesz. Nagy levegőt vett, a haját szorosan összefogta a tarkóján.

– Nincs rá lehetőség, csak ha néhány Szárny Testvért megölünk, úgy hallom, már eléggé dühösek ránk.

– A szárnyaid már így is megsérültek. – morgott Naasir, és felemelte a kezét óvatosan megérintve a szárnyát. – De most még el is törhet.

– Meg fog gyógyulni. – simított végig Naasir állkapcsán, hogy megnyugtassa. Mielőtt az alagút széléhez lépett még egyszer felnézett Naasir szeretett arcára, szárnyait olyan szorosan zárta össze, amennyire csak tudta, és elrugaszkodott az alagút széléről. Tollat és bőrt szakított le az alagút fala, vér illata érződött a levegőben. A könnyeivel küszködött a hasogató fájdalom érzésétől, amikor hirtelen vége lett az alagútnak és egy homokos gödörben ért földet. Kényszerítette fájó testét, hogy azonnal oldalra guruljon.

Pár másodperccel később a csomagjuk puffant ott, ahol földet ért, majd Naasir is megérkezett. Odafutott a homokban hason fekvő lányhoz, aki kínlódva kapkodott levegő után. Lehajolt hozzá és megsimogatta a tarkóját.

– Már majdnem ott vagyunk.

Andromedát beburkolta a férfi szeretete. A feltolta magát a térdére és a tenyerére, majd lassan felült. Nem volt képes legyűrni a könnyeit, és most érezte, hogy nedves arcára homok tapadt, a lélegzete elakadt.

Ha mások most, látnák megalázottnak érezné magát. De nem Naasirral.

Naasirnak soha még csak eszébe sem jutnak, hogy kihasználva a sérüléseit, még érzelmi sebeket is okozzon.

 A férfi finoman a tenyerébe vette az arcát, és ujjaival óvatosan letisztogatta róla a homokot. – Te nagyon bátor vagy. – ezüst szemei felragyogtak a sötétben, a hangjából kihallatszott a büszkeség.

– Te is. – mondta, és az ujjai megremegtek, ahogy átfogta Naasir csuklóit. – Alexander jobban teszi, ha nem robbant fel minket, miután végig csináltuk ezt az egészet.

Naasir vadul elvigyorodott és kinyújtotta a kezét, hogy segítsen a lánynak felállni. Ahogy felállt végig vette a sérüléseit, már nem fájtak annyira a szárnyai, hogy a fájdalom maga alá gyűrje. Körülnézett, úgy tűnt, mintha egy sima kőtál alján lennének, aminek nincsenek kijáratai, és talán még Naasir karmai sem találnának rajta kapaszkodót.

– Fel tudnék repülni. – mondta, mert bár a szárnyai megsérültek, azért fel tudna velük emelkedni. – Megnézhetném, hogy ott fenn van-e kijárat.

Naasir megrázat a fejét, élénk fémszínű haja, még a szemüveg zöldes színű lencséjén keresztül is olyan változékony volt, mint a higany.

– Valami hang jön innen.

Leguggolt, az egyik kezét a homokra fektette, a másikat a combjára, és hirtelen felkapta a fejét.

Andromeda mozdulatlan maradt, de a szemével mindent letapogatott, ami a látómezejébe került. Amikor Naasir elmozdult észre vette a háta mögött lévő falat. – Naasir. – kerekedtek ki a szemei.

– Van itt egy kijárat. – motyogta a férfi, még mindig felfelé nézve. – Hallom. – Nézd. – mutatta, ahogy a légáramlat átment a falon.

Naasir közelebb lépett, és ujjait végig futtatta a kőbe vésett vékony vonalakon.

– Ez egy nagyobb mű része.

– Igen. – lépett hátrébb a lány. A véset nagy része már lekopott, de még mindig ki lehetett venni, mit ábrázol. – Egy holló. Alexander kamrájának itt…

 A föld megremegett, mint egy kutya, amely nem hajlandó elengedni a zsákmányát.

Naasir a karjaiba húzta a lányt, amikor kövek kezdtek hullani körülöttük… aztán a föld hirtelen eltűnt a lábuk alól és zuhanni kezdtek.

– Nyisd szét a szárnyaidat. – ordította Naasir, a karjai meglazultak körülötte, mintha el akarná engedni.

– Nem tudok. – kiabálta, erősen belekapaszkodva a férfiba. – Valami beszív minket. – a nyomás annyira erős volt, attól félt, az apró csontok összetörnek a szárnyaiban. Azok a csontok hihetetlenül erősek voltak, mivel arra készültek, hogy fenntartsák őt a magasban, de most a töréshatárig meghajoltak.

– Ne engedj el.

– Nem foglak. – ezüst haját az arcába fújta a szél, megpróbálta elfordítani a fejét, hogy megvizsgálja a környezetüket, de túl nagy volt a nyomás ahhoz, hogy megmozduljon.

Andromeda hirtelen úgy érezte, hogy a levegő egyre melegebbé válik körülöttük. A felismeréstől elszorult a torka, sikerült annyira lehajtania a fejét, hogy lenézzen. Erre a kevés mozgásra is csak azért volt képes, mert Naasir védelmezően hajolt felé.

Először nem látott semmit, és rájött, hogy a szemüveget már letépte az arcáról a szél. De

Naasirt látta… és nem a falakból származó fény miatt.

Vörösen izzó, olvadt anyag volt alattuk, ami minden másodperccel forróbb lett, ahogy lefelé zuhantak.

– Lávagödör. – mondta Naasir fülébe, hogy meghallja.

– Látom. – még ebben a szélben is érezte a lélegzetét a bőrén. – Próbálj meg újra repülni Andi.

A lány ismét keményen próbálkozott, úgy érezte, az erőfeszítéstől megpattannak az erek a szemében, de hiábavaló volt. Amikor megrázta a fejét Naasir felmordult.

– A társam megpróbálja megmenteni a kibaszott éltedet arkangyal!

A levegő szinte égetett, bár a láva még messze alattuk forrt. Ekkor Andromeda megértette, hogy még azelőtt meghalnak, hogy az olvadt fém vagy láva – bármi is legyen az – felszínéhez érnének. A forróság megolvasztja és cseppfolyósítja a belső szerveiket, a húsuk leolvad a csontokról, mielőtt a csont is porrá ég.

A felolvadás végezne mindkettőjükkel, mivel az abszolút halhatatlanság csupán egy mítosz volt. A feltámadás egy angyal számára lehetséges volt, ha már elérte az evolúció azt a szintjét, mint Lijuan. De Andromeda még túl fiatal volt, hogy túlélje még a felét is, annak, ami történni fog, míg Naasir… nem ismerte a férfi határait, de tudta, nem bírná végig nézni, ahogy meghal.

– Alexander! – kiáltotta kétségbeesetten. – Rólad azt tartják, hogy bölcs ember vagy!

A csizmái talpa már megolvadt, a tollak a szárnya végein már megperzselődtek, és el kezdtek égni, a levegő annyira száraz és forró volt, hogy a tüdejük majd kiszakadt az erőfeszítéstől.

– Nem, ő csak egy őrült! – vicsorogta Naasir… mire egy rántással megálltak a levegőben.