12.

Andromeda felébredt és tudta, hogy csak egy dolgot tehet.

Miután megfürdött, befonta a haját, amíg az még nedves volt. Ez volt az egyetlen módja, hogy kezelni tudja ezt a hajtömeget, mivel itt nem fért hozzá, azokhoz a modern eszközökhöz, melyek mostanában annyira megkönnyítették az életét. Korábban csak egy szoros kontyba fogta a haját. Még Jessamy is megjegyezte, hogy frizurája mennyire nem divatos a fiatalok között, de ő csak megvonta a vállát, és azt mondta, hogy így kényelmes.

Ez igaz volt, de nem csak ezért viselte így a haját.

Tiszta és friss lett, magára vett egy köntöst, majd evett a tálcáról, melyet nem sokkal ébredése után hoztak be a szobába. Majd felöltözött a ruhákba, amiket az étellel együtt hoztak be, egy sötétrózsaszín cheongsam stílusú tunika, fekete mintával, és egy fekete szűk nadrágot. Szép volt, de a szűk darabok lehetetlenné tették, hogy elrejtse alattuk a pengéit.

Meztelennek érezte magát a pengéi nélkül, de nem kockáztathatta meg, hogy észrevegyék, ezért az ágy matraca alá rejtette őket. Fekete selyempapucsokba bujtatta a lábát, amiket a ruhákkal együtt hoztak, és kinyitotta a szobája ajtaját.

A rá váró kíséret ezúttal egy női vámpír volt, bőrének színe olyan volt, mint a friss tej, arccsontja lapos és széles, sötét mogyorószín szemekkel, a citadella háztartási alkalmazottjainak formális fekete egyenruháját viselte.

Csendben tették meg az utat a trónteremig.

Amikor megérkeztek, Lijuan épp Xi-vel beszélgetett. Udvariasan megállt az ajtóban, és várta hogy azok ketten befejezzék. Egy olyan öreg arkangyalnál, mint Lijuan, akár az udvarias viselkedés is elegendő lehet, hogy megmentse az életét. Nem biztos, de ki kell használnia a lehetőséget, főleg, mivel neki ez nem kerül semmibe.

Pár perc múlva Lijuan ránézett, a külseje most viszonylag normális volt, bár harag sötétítette el az arcát.

– Mielőtt meghallgatnám a döntésedet tudós, van egy kis dolgom, amit el kell intéznem. Megkönnyebbülve a kapott haladéktól Andromeda távolabb lépett a tróntól. Nem sokkal később egy piszkos krémszárnyú angyalt vonszoltak be a helyiségbe. Az udvaroncok színes selyem öltözékét viselte, széles arca sápadt, a szemeiben könyörgés ült.

– Úrnőm. – könnyek futottak végig az arcán, a hangja elcsuklott. – Nem akartalak elárulni.

– De az udvarommal kapcsolatos információkat osztottál meg Michaelával – jégcsap kísérte minden egyes kiejtett szavát.

Andromeda mellkasa összeszorult a várható eseményektől.

Az angyal zokogva térdre vetette magát a lépcsők aljában.

– Úrnőm. Elcsábított a szépsége, gyenge voltam, és ő kihasználta.

– Te egy bolond vagy. – Lijuan abban a pillanatban olyan volt, mint egy fejedelmi istennő. – De én irgalmas leszek, mivel ismerem Michaelát, és tudom, hogy meg tudja babonázni az embereket. Így hát életben maradhatsz.

Az angyal sírva mondott köszönetet, de Andromeda gyomra görcsbe csavarodott, tudta, hogy túl korán hálálkodik. Ő már észrevette azt a fakeretet, melyet a háta mögüli árnyékból hoztak elő. Két perccel később a vad szemű udvaroncot széttárt karokkal és lábbakkal a kerethez bilincselték. A ruhái még rajta voltak, de egy szőke őr lassan, és módszeresen levágta róla, míg teljesen meztelen nem lett. Ekkor a keretet négy őr vízszintesbe fordította, így a büntetésre váró angyal a padlóval nézett szembe.

– Gyere. – mondta Xi Andromedának. – Az Úrnőm úgy gondolja, ez tanúságos lehet a számodra.

Epe égette Andromeda torkát, ahogy Lijuan tábornokának nyomában kilépett az udvarra. Az őrök az udvar közepére tolták a keretet, ahol úgy tűnt külön erre a célra van kialakítva egy szabad terület. Az angyal most a macskakövekkel nézett szembe, melyek körülbelül egy lábnyira lehettek az arcától, kifeszített meztelen teste ki volt téve az időjárásnak, és mások szánakozó tekintetének. Xi emberei közül az egyik a zokogó angyalhoz sétált és tőrrel kisebb, nem túl mély vágásokat ejtett a testén. Andromeda gyomra abba hagyta az émelygést, és most vett először nagyobb levegőt, amióta az angyalt behozták a trónterembe. Ha csak ennyi volt a büntetése, egy árulás miatt, akkor egy halhatatlan számára kibírható volt. A lány nagyon remélte, hogy az angyal megértette, mekkora szerencséje van.

Talán Lijuan egyik kedvence volt.

A sebeket ejtő őr pengével a kezében hátralépett, és Andromeda akkor hallotta meg az ugatást.

– Nem. – mondta, majd ösztönösen a magatehetetlen angyal felé lépett.

– Xi elkapta a csuklóját, és egy törhetetlen szorításba fogta, anélkül, hogy a brutális helyszínről levette volna a tekintetét.

– Ne avatkozz bele, vagy a vadászkutyák cafatokra tépnek téged is.

Két másodperccel később megérkezett az első vadászkutya. A vér illata vonzotta a fényes fekete szőrű állatot, ami el kezdte nyalogatni az angyal sebeit… majd bele is harapott. Az angyal felsikoltott. Andromeda behunyta a szemeit, de a füleit nem tudta elzárni a szörnyű hangok elől. Kényszerítette magát, hogy kinyissa a szemeit. Meg fog szökni erről a helyről, és utána megpróbálja elfelejteni ezt a szörnyűséget.

Természetesen a legtöbb angyal semmi kifogásolni valót nem találna ebben a büntetésben. Halhatatlannak lenni nem volt mindig jó dolog. Ez azt jelentette, hogy akik kiosztották a büntetést, legtöbbször évszázadai voltak arra, hogy minél kegyetlenebb eszközt találjanak ki… és gyakran a büntetés sokkal brutálisabb volt, mint az elkövetett bűn. Nem volt értelme megverni egy idősebb angyalt, amikor a sebei napokon belül meggyógyulnának. Még Raphael is, az az arkangyal, aki nem a kegyetlenségéről volt híres, egyszer összezúzott minden csontot egy áruló vámpír testében. A szerencsétlen vámpír teste, amiből kilógtak az összetört csontok, ahogy átszúrták a bőrét, három órán keresztül feküdt a Time Square-en, hogy mindenki lássa.

De egy arkangyalt elárulni olyan hiba volt, amit soha nem bocsátottak meg.

Az angyal testét, aki elkövette azt a hibát, hogy elárulta Lijuan, perceken belül harapások borították, bőre szinte sehol nem maradt, és dőlt belőle a vér. A kutyák újabb nagy darabokat haraptak ki belőle, és az őrjöngés folytatódott, amíg a fájdalom sikolyai nyöszörgéssé halkultak, majd teljesen elcsendesedett. Ez nem azt jelentette, hogy az angyal meghalt, Lijuan a szavát adta, hogy élhet, tehát még élt.

Tollak repültek az égbe, ahogy a kutyák elkezdték tépkedni a szárnyait, de ezt már valószínűleg csak a móka kedvéért, mivel a húst már elfogyasztották. – Meddig? – kérdezte remegő hangon. – Meddig fog tartani a büntetése?

– Ameddig az istennőm nem gondolja másként. – engedte el Xi a csuklóját. – A bűne nem érdemel kevesebbet. Miért vagy megdöbbenve?

– Andromeda nyelt egy nagyot.

– Évszázadok óta nem láttam már ilyen büntetést. – évszázadok óta, amióta elmenekült a szörnyűségekkel teli otthonból, ahol született.

– Igaz, te egy tudós vagy. – mondta Xi, mintha ez mindenre magyarázat lenne. – Gyere. Ahogy megfordultak, hogy visszamenjenek a trónterembe, Andromeda megpróbált úrrá lenni teste zsigeri reakcióján, amit az imént látott szörnyűség váltott ki, de tudta, hogy bőre sápadt, és hideg, mint a jég. Nem mintha Lijuan meglepődne ezen. A megfélemlítés volt az arkangyal szándéka, ezért akarta, hogy Andromeda tanúja legyen a büntetésnek.

Abban a pillanatban egy vékony sikoly emelkedett a levegőbe, mintha az angyal még talált volna ehhez elegendő erőt magában. Andromeda kezei ökölbe szorultak.

– Meg fog őrülni. – mondta Xi-nek.

– Ez egy elkerülhetetlen mellékhatás. – állt meg a tábornok figyelmeztetés nélkül, tekintetét a lányra emelte. – Bármelyik Tanácstag ugyanilyen szigorú büntetést szabott volna ki egy árulás miatt. Heng eddig megbízható tagja volt a belő udvarnak. Andromedának ismét eszébe jutott a vámpír a Time Square-en és kénytelen volt bólintatni. És nem Raphael volt az egyetlen arkangyal, aki ilyen könyörtelen volt. Astaad egyszer az egyik kétszínű vámpírját egy mérgező bogarakkal teli gödörbe dobatta, amelyeknek mérgező harapásától lerohadt a húsa, és egy teljes hónapig ott tartotta. Michaela pedig egyszer elrendelte, hogy az egyik angyalának a bőrét lassan nyúzzák le, beleértve a szemhéját is, és mikor az angyal regenerálódott, a folyamat újra kezdődött. Reszketés kúszott végig Andromeda gerincén.

– Megértettem a lényeget. – mondta Xi-nek összeszorított szájjal. – A világunk elég kemény hely.

– A halhatatlanság sokszor az arroganciában nyilvánul meg. – indult el ismét Xi. Andromeda elcsodálkozott, hogy a férfi nem látja saját nyilatkozatának iróniáját. Lijuan kétségtelenül az egyik legarrogánsabb arkangyal volt. Saját magát istennőnek gondolta, és talán az is volt. Egy istennőnek képesnek kell lennie, életet létrehozni, és ő létre is hozott egy teljesen új entitást.

Egyszerűen azért, mert az újjászületettek szörnyűek voltak, és az élet megcsúfolása, ez nem változtatott a tényen, hogy Lijuan létrehozott valami újat, ami a nagy halandók és halhatatlanok jellemzője.

Ezúttal, amikor Andromeda belépett a trónterembe, az őrök bezárták mögötte az ajtót, és ezzel el is zártak minden kapcsolatot a külvilággal. Ahogy elindultak a trónszék felé, Lijuan Xi-t figyelte, és Andromedának úgy tűnt, hogy azok ketten valamilyen formában beszélnek egymással.

Bármi is volt a megbeszélés tárgya, Kína arkangyala elégedettnek tűnt.

Andromeda próbálta felkészíteni magát, hogy meg tudjon állni Lijuan előtt, de az arkangyal vérben úszó szemének látványa még mindig arra késztette lényének egy primitív részét, hogy meneküljön.

– Nos tudós. – mondta Lijuan. – Rendelkezésedre állt egy éjszaka, hogy meghozd a döntésedet. Megosztod velem a tudásod Alexander rejtekhelyéről?

Ki nem mondott fenyegetés volt az arkangyal szavaiban, ha a lány nemet mond, ugyanarra a sorsra jut, mint a szerencsétlen angyal az udvaron.

– Úrnőm – mondta – nehéz számomra, hogy megszegjem az esküm, azokról, akik aludni tértek, de azt hiszem, igazad van. Az alvók egyikének fel kell ébrednie, hogy segítsen megszilárdítania a világot.

– Mond el nekem.

A hideg veríték majdnem kiütött Andromeda bőrén, lesütötte a szemét, mintegy tiszteletadásként.

– Minden kutatásom azt sugallja, hogy Titus területén találta meg az alvóhelyét. A barátság az ősi arkangyal és az angyal között, aki Alexander udvarában volt kisgyermek legendás volt.

– Igen. – Lijuan tekintete élessé vált.

– Ami nehezebb, a hely pontos meghatározása. – lépett előrébb Andromeda.

Titus felségterülete Dél-Afrika volt, egy egyenes vonal választotta el területét Charisemnon területétől.

– Mindazonáltal, mivel elolvastam minden ismert feljegyzést a barátságukról, úgy gondolom, hogy az alvóhelyének a Kilimandzsáró alatt kell lennie.

Lijuan elmosolyodott, és az arca felvette azt a lehetetlen, kísértő szépséget. Egy pillanatra megdöbbentően fiatalnak látszott.

– Emlékszem a történetre, amikor ők ketten a Kilimandzsáró csúcsai között jártak. – nevetett fel gondtalanul. – A fiatal és makacs Titus egyszer kihívta őt egy hegymászó versenyre, és megverte. Ezután kihívták egymást, hogy ki tud gyorsabban sötétbe lemászni.

Andromedát megdöbbentette Lijuan meleg hangja. Olyan volt, mintha egy másik nő lenne. És az emlékei maga volt a történelem… és Andromeda nem lett volna jó történész, ha nem kérdezi meg.

– Úrnőm te ismerted Titust amikor még gyermek volt.

– Igen. Mindig makacs volt, de olyan hatalmas a szíve, hogy senki nem tudott rá sokáig haragudni.

Lijuan mosolya elhalványult, az ifjúsága elhalványult, még ő maga is elhalványult… talán még jobban elmosódott, mint korábban.

– Úgy látom Alexander egy olyan helyen tért mély alvásba, melyet egy barátja felügyel.

– Alexander ismert volt arról, hogy ragaszkodik az embereihez. – mondta halkan Xi. – És van egy fia is, aki még mindig a palotájában lakik.

– Rohan már gyermeknek is önhitt volt. – Lijuan arca ismét csontvázszerűvé vált, szemgödreiben kukacok nyüzsögtek, amitől Andromeda gyomra felfordult. – Ahelyett, hogy tájékoztatta volna a tanácsot arról, hogy az apja úgy döntött aludni tér, megpróbálta megtartani a területét. és ezzel majdnem vérfürdőt okozott.

– Ettől függetlenül az apja megbízott benne. – mondta Xi. – Lijuan bólintott.

– Te mit szólsz mindehhez tudós?

A lány az ajkába harapott és reménykedett benne, hogy a hangja nem árulja el, majd megrázta a fejét.

– Elismerem, hogy Alexander ragaszkodott a fiához – mondta – de mint ahogy magad is elismerted, egy nagy taktikus volt. Nem hiszem, hogy egy ilyen nyilvánvaló helyet választott volna.

– Az érzelmek vakká tehetnek. – mondta Lijuan mielőtt Xi-re pillantott. – Ugyanakkor nem hiszem, hogy Alexander ilyen veszélynek tette volna ki a fiát, hogy a palotája alatt merül álomba.

Xi meghajtotta a fejét, jelezve, hogy egyetért az arkangyalával.

– De akár ez is lehet egy blöff. – majd Andromedára nézett. – De nem csak a barátságuk az egyetlen ok, ami miatt a Kilimandzsáróba gondolod az alvóhelyét.

– Nem. – Andromeda elmondta azokat a történeteket, melyeket az Archívumban található tekercsekben talált, majd papírt és ceruzát kért, és elkezdte felvázolni Alexander lehetséges búvóhelyeit a hegyben.

– Az eltűnése előtt egy évvel látták Alexandert ezen a helyen egy másik angyal társaságában, és mint ahogy később kiderült, Titus semmit nem tudott a látogatásáról. – Andromeda izgatott, lett, hogy megfejthet egy rejtélyt.

– Tudlak követni. – mondta Xi, miután megvizsgálta a kézzel rajzolt térképet. – Egyetlen arkangyal sem menne át egy másik területére engedély nélkül, kivéve, ha nagyon muszáj. És mivel a barátja volt, megpróbálta megvédeni Titust a tudás súlyától.

– Igen. Pontosan. – Andromeda pulzusa gyorsabban kezdett el verni.

– A Kilimandzsáró teteje. – utasította Lijuan Xi-t. – Ezen a területen múlik a következő lépésünk, ha itt nem találod meg Alexandert, át kell vizsgálnunk az egész területet. – Vérben úszó tekintetét ismét Andromedára fordította.

– Amíg Xi úton van, írd össze a többi lehetőséget is, bármilyen kicsi is a valószínűsége.

– Igen is Úrnőm. – a lány számára nem volt más lehetőség.

– Hajnalban felderítőket küldök előre, hogy felmérjék a terepet. Elővigyázatosaknak kell lennünk. Amióta Titus és Charisemnon ellenségeskednek, fokozott lett az ellenőrzés.

A tábornok Andromedára nézett, a tekintete olyan volt, mint a csillogó obszidián penge. – Biztos vagy a Kilimandzsáró tetejében?

Neked titkaid vannak. Hordasz egy másik bőrt.

Andromeda felidézte Naasir szavait, és egy ijedt és megfélemlített tudós bőrét mutatta. – Igen.

Lijuan hátradőlt a trónján, a teste ismét áttetsző volt.

– Emlékezz erre tudós. – szavaiban annyi sikoly hallatszott, hogy Andromeda attól tartott beszakad a dobhártyája. – Ha rájövök, hogy hazudtál nekem, Heng büntetése a vadászkutyákkal, semmiség lesz a te büntetésedhez képest. Andromeda meghajtotta a fejét.

– Úrnőm, meg kell értened, nem tudok biztosat mondani. – és senki nincs aki tudna. – Ráadásul én csak egy újonc vagyok.

Nem érkezett válasz, és mire a lány felnézett, Lijuan már eltűnt. Mintha egyszerűen anyagtalanná vált volna. Andromeda lélegzete elakadt, ha tudatosan vált az arkangyal anyagtalanná, az is Lijuan „evolúciójának” a bizonyítéka. Bár számára inkább úgy tűnt, hogy az arkangyal túlságosan is elfáradt, ahhoz, hogy megtartsa testi formáját.

– A saját érdekedben remélem, hogy nem hazudtál. – Xi hangja olyan volt, mint a szike.

– Bolond lennék, ha hazudnék. – Andromeda büszke volt, hogy a hangja nem remegett meg. – Sehova nem tudnék elmenekülni a büntetés elől.