42.

Raphael nem vesződött finomságokkal.

Egy irányított zuhanással átrepült a nehéz felhőrétegeken, és megütötte Lijuant egy kemény, gyors futótűzzel, ami a belsejéből tört fel, de megcsókolta egy halandó vadász szíve, ami Lijuan halálos esőjének az ellentettje volt. Lijuan nem számított rá, és nem látta, ezért a teste teljesen védtelen volt ellne.

Raphael kezei Lijuan hátába csapódtak, nem messze a szívétől, és a futótűz végig kúszott az egész testén, a bőrén, a szárnyán, a ruháin, hogy elérje a belső szerveit. Lijuan sikított, de nem tudott harcolni a futótűz ellen.

Raphael ismét megütötte.

Ekkor Lijuan elfordult, és elrepült. Ekkor Raphael választás elé került, vagy üldözni kezdi és megpróbál végzetes kárt okozni benne, vagy megmenti Alexandert. Ez volt élete egyik legnehezebb döntése. Ha megöli Lijuant, azzal megmentheti több tízmillió ember életét. De ha hagyja Alexandert meghalni, elveszít egy értékes szövetségest, aki segíthetne a Lijuan elleni harcban, ha az arkangyalnő mégis túlélné.

Nem volt rá garancia, hogy a futótüze elég erős ahhoz, hogy végleg elpusztítsa Lijuant, aki túlélte, az ő és Elena legutóbbi kísérletét arra, hogy elpusztítsák őt. És ma mielőtt Lijuan elfutott volna, látta hogy a fekete esője feleszi a futótüzet, és hogy védőpajzsokat tud felhúzni ellene. Bármivé is vált, Lijuan már egyáltalán nem volt olyan, mint a Tanács többi tagja, és Raphael ösztöne azt súgta, hogy egyetlen arkangyal sem lenne képes végezni vele.

Naasir és a többi védő tovább lőtte az ellenséges századot, amíg meg nem fordultak, hogy kövessék Lijuant, Raphael pedig leszállt, Alexander lezuhant teste mellett. Az ősi ruházata nem sokban különbözött a harcosai viseletétől, de a kemény durva kőzet, ami a barlangok tetejét borította, leszaggatta róla, de Raphael észrevette, nem sokkal az orvlövészek búvóhelyétől.

– Hagyjátok el ezt a helyet. – parancsolta az orvlövészeknek. – Menjetek, segítsetek a testvéreiteknek.

Alexander bal szárnya teljesen a teste alá gyűrődött, a jobb lába annyira összezúzódott, hogy ha halandó lett volna, képtelenség lett volna megmenteni. Vér csepegett a szájából, de a szemei nyitva voltak, de tiszta obszidián színben úsztak.

Visszaemlékezett saját vakságára, amikor Lijuan megtámadta, majd a kezébe vette Alexander kezét.

– Alexander, Raphael vagyok. – próbált kapcsolatot teremteni az elméjével. Naasirral a kapcsolata szinte már természetes volt, de Alexanderrel újra megtalálni a kapcsolatot már problémát jelentett.

– Küldök valamit a testedbe, ami ellensúlyozza Lijuan mérgét. Ne harcolj ellene. – remélte, hogy a figyelmeztetést a makacs harcos megfogadja, majd kibocsátott egy kis labdányi fehér-arany tüzet, melyben világító kék örvénylett, közvetlenül Alexander szárnyánál.

Az ősi arkangyal teste megmerevedett, ahogy a futótűz belépett szervezetébe, az inak és az izmok megfeszültek a karjában, majd eltörve Raphael kezét, de Alexander egy hangot sem adott ki. Egy tábornok volt, csendben viselte a fájdalmat. Raphael figyelte, ahogy a fekete szín lassan visszahúzódik a szárnyának arról a részéről.

Miközben nagyot lélegzett, Alexander vakon bámult Raphael irányába. – A gyógymódod van olyan rossz, mint a betegség.

Raphael már négyszáz éve nem hallotta ezt a mély, némi ősi arroganciával fűszerezett hangot. És bár régen Alexander háborúval fenyegette, most mégis azt az embert ismerte fel benne, akit mindig is tisztelt.

– Óvatosnak kell lennem. A futótűz akár meg is ölhet, ha túl sokat használok. Csak egy kicsivel kell több, mint ami hatástalanítja a mérget, és akár fegyver lehet belőle. Alexander kínzó fájdalmat érzett az egész művelet alatt, de úgy viselte, mint egy harcos, és amikor a szemei végre kitisztultak, Raphaelre nézett és azt mondta:

– Nos, fiatal Rafe. Most igazán jól jött, hogy nem öltelek meg téged, nem igaz? Raphael ajkai mosolyra görbültek a név hallatán, ahogy soha senki nem hívta őt, senki, de Alexander nem volt hajlandó észrevenni, hogy arkangyallá vált.

– Nos, Xander, legközelebb próbáld ezt észben tartani.

Alexander elmosolyodott a név hallatán, amit csak egy régi bizalmasa engedhetett meg magának.

– Elvette a fiamat. – a harag forrt minden egyes szavában. – Nem nyugszom, amíg le nem vadászom őt, és ki nem tépem az epés szívét.

Ez volt az, amiről sokan elfeledkeztek Alexanderrel kapcsolatban, gondolta Raphael: bölcs volt, erős, és nagy békéltető, de harcosként kezdte az életét, és egy harcos vérszomjas szíve vert a mellkasában.

– És én ott leszek melletted.

Raphael végignézte Alexander testét, hogy sikerült-e felgyorsítania a gyógyulást az ősi arkangyalnak. Egy ilyen súlyos sérüléssel, a korai ébredés miatt, akár napokig is eltarthat a gyógyulás.

– Mi történt Lijuannal? – a düh alatt némi zavar is látszott benne. – Sokszor volt arrogáns a felemelkedése után, de a nagyság jeleit mutatta.

– Ez igaz volt, úgy száz évvel ezelőtt. – Raphael zavarónak találta Lijuant, sőt olykor hátborzongatónak, de az idősek gyakran még a saját fajuknak is furcsák voltak. Számtalan kérdésben kérte az évszázadok alatt a tanácsát és valódi válaszokat kapott.

Sokat töprengett már azon, hogy szülei őrülete egy napon rajta is kitörhet. Látta Lijuan visszafejlődését, de nem tudott rajta segíteni, de eltöprengett azon, hogy a lélek eltűnését a kor okozza-e. Lehetséges lenne, hogy nem Lijuan választotta a gonoszságot, hanem maga az örökkévalóság árulta el őt?

– Mi nem vagyunk a szüleid, olyanok meg főleg nem, mint Ő Főgonoszsága. Ő megölte a halandó kedvesét, emlékszel? Te a szeretődet a hitvesedé tetted. Volt választási lehetősége.

Hallotta Elena hangját, olyan élesen és dühösen, mintha ott állt volna mellette. Pontosan tudta, hogy a lány mit válaszolna, ha megosztaná vele a gondolatait.

A kezdeti dermedtséget felolvasztotta benne a tűz, amikor válaszolt Alexandernek.

– Nem tudom, hogy mi váltotta ki a változást, de Lijuan egy csapás a világ számára. Istennőnek hiszi magát, minket pedig csak akadályoknak tekint, abban, hogy uralja az egész világot.

Alexander a megsemmisített falu irányába fordította a fejét.

– Az embereim erre tartanak, de nem akarom, hogy itt legyenek.

Raphael megértette, és éppen ezért küldte el a mesterlövészeket is. Ezért összekapcsolódott Naasir elméjével és azt mondta:

– Naasir, mond meg az embereknek, hogy készítsenek elő egy helyet Alexander fogadására. Le fog jönni, amint készen érzi magát. De nem szabad ide jönniük hozzá. Az arkangyal nem szeretné, ha gyengén és törötten látná a népe.

– El fogom érni, hogy engedelmeskedjenek. – mondta Naasir azzal a brutális őszinteséggel, ami a természetének része volt.

– Nem jönnek ide az embereid. – mondta Raphael Alexandernek.

– Te már nem az az ifjú vagy, akit itt hagytam.

Raphael már több ezer éves volt, amikor Alexander úgy döntött, hogy álomba vonul. Nem volt már ifjú. Bár egy ősi szemében, aki már számtalan évszázadot átélt, talán mégis.

– A Tanács tagja vagyok Alexander, és már megvívtam a saját harcomat Lijuan ellen.

Jól tennéd, ha erről nem feledkeznél meg. – Raphael tisztelte Alexandert, de azt is jól tudta, hogy a másik arkangyalnak is megvannak a harcos ösztönei, megvetette a gyengeséget, de csodálta az erőt.

– Az a vad teremtmény, aki eljött, hogy figyelmezessen. – mondta Alexander, miközben csontjai elkezdtek összeforrni, Raphael és a saját arkangyali gyógyító ereje kombinációjának eredményeként. – Ő volt az a vad kölyök, akit megmentettél Osiristól és a saját udvarodba fogadtad.

– Naasir egy senki máshoz nem hasonlítható harcossá vált. – vad, hűséges, és imád élni. – Kevés tisztelet szorult belé, bárki iránt.

– Ő az én egyik emberem. – emelte meg a szemöldökét Raphael. Alexander felnevetett, bár a hangja egy kicsit rozsdás volt.

– Igen. Benned sem volt soha elég tisztelet az idősek iránt. – felnézett a horizontra és a nevetése elhalványult. – A fiam eltűnt ebből a világból Raphael. A csecsemő, akit a karjaimban tartottam, a fiú, akit én tanítottam, hogyan bánjon a karddal, a férfi, aki mellettem harcolt a csatákban, örökre eltűnt. – nyers, végtelen bánat hallatszott ki a hangjából.

Raphael nem szólt egy szót sem, csak hagyott időt, a másik arkangyalnak, hogy meggyászolja a fiát, akit soha többé nem fog látni. Rohan is követett el hibákat. Főleg akkor, amikor egyedül akarta fenntartani apja területét, amikor az úgy döntött, álomba vonul, de a végén bebizonyította milyen ember.

– A fiad olyan ember volt, akit messze földön is tiszteltek. – mondta végül hosszú idő után, amikor Alexander lába már majdnem meggyógyult, és a felhők kezdtek eloszlani. – Megtartotta ezt a területet az arkangyalnak, aki utánad következett… és ő is nemzett egy fiút.

Alexander szeme összekapcsolódott Raphaelével, a bánatból boldogság lángolt fel.

– Van egy unokám?

– Igen. Ő nem volt Rohan erődjében, mivel Titus udvarában kap harci kiképzést. Még csak egy kétszáz éves suhanc, és a neve a nagyapja után Xander. – Rohannak volt egy társa? – vad öröm látszott Alexander arcán.

– Igen. Ő és Xander anyja egy pár voltak, de szerintem ő is elment. Rohannal élt a palotában, és végig mellette harcolt volna. – ahogyan Elena is tenné. – Szerette őt, és mindketten szerették a fiúkat.

– A fiúnak mellettem lesz az otthona. – szenvedélyes hangjában egyszerre hallatszott a bánat, az öröm és a düh. – És egy napon ő fog bosszút állni.