68. fejezet

KJ eltűnt. A feleségét hisztérikus állapotban találtuk meg a yachtja mellett. Fél napot kivettek, mielőtt kiadtam az utasítást, hogy keressék meg őt, és valamikor KJ beugrott a vízbe valamit megnézni a yacht alatt és nem jött már fel. A nő majdnem megfulladt, miközben őt kereste, Miane húzta ki, mert a nő nem tudta nem keresni.

– Malachai Rhys hívása Bowen Knight felé.

Bo hallgatta Malt, ahogy mezítláb állt az olasz tengerpart elszigetelt részén a csillagokkal hintett égbolt alatt. KJ nem volt halott, ez mindkettőjük számára nyilvánvaló volt. Valaki biztos észrevette Hugo hekkelését és figyelmeztette KJ-t, hogy tűnjön el a pokolból. Hogy KJ még éltben volt vagy sem, az már más kérdés.

– Bármilyen jel, hogy KJ a klán ellen fordult volna? – kérdezte, szemei a horizonton voltak és lába a homokba süppedt.

– Eddig semmi, de szétszedjük az életét. Annak ellenére, hogy összeházasodott egy nővel, csak hogy elhagyja a saját bőrét mentve, azt mondja nekem, hogy nem az, akinek hittem.

Bo elméjében kutatott a gonosz jelei után KJ-vel kapcsolatban, de csak a másik férfi jó természetére tudott visszaemlékezni. Az egyedüli jel, ami „kitűnt” az, hogy a második injekció utáni estén, felébredt, mert volt valaki a szobájában. Azt feltételezte George volt az, de volt egy illat, amit nem tudott megfogni.

Borsmenta.

Mint a rágó, amit KJ állandóan rágott.

Másfelől a korrupció és megtévesztés rétegei, amit kiástak, Bo nem vett semmit sem biztosra. – Nincs értelme, hogy nem élt a lehetőséggel, hogy bántson.

– Van, ha KJ egy hosszú távú tégla volt – mutatott rá Malachai. – Bármilyen tett ellened az egész állomást reflektorfénybe állította volna. A főnökei biztos mérlegelték, úgy döntöttek nem éri meg elveszteni KJ-t.

Bo ezzel nem tudott vitatkozni, de továbbra is voltak kétségei. – Bármi nyom, hogy felültették? – Sokkal jobb elrejteni egy árulót, mint hogy az áruló kiderüljön? – Hugo igazán hitt abban, hogy kiásta az áruló nevét, de őt végig kihasználták.

– Utánanézünk. – Malachai hangja annyira hideg volt, mint az óceán, a dühe nem enyhült semmit az igazság keresése során. – Ha Hugo információja igaz, akkor a Konzorcium seggfejei sokkal okosabbak, mint gondoltuk. Sok kis ember sok kis dolgot tesz meg, senki sem tud a többiekről, míg eltérítenek minket a nagy fogással.

– Igen. – Míg Malachai próbálta biztosítani, hogy a BlackSea most már áruló mentes, azonban Bowen meghagyta Lilynek és Cassiusnak, hogy tárják fel minden baj jelét a Szövetségben, ami talán kis gond lehet, mint a BlackSeanél, ki kell szedniük a kis lukakat, amiket a Konzorcium a biztonság és hűség falába vájt. – Nem akarom, hogy KJ legyen.

– Egyikünk sem akarja, hogy KJ legyen. Főleg Hugo után. – Szavai tompák voltak. – A következő negyvennyolc órában meglesznek a temetés részletei. A patológusunk még futtatja a teszteket a mérgen.

Bo tovább nézte a vizet. –Heenali megy, nem számít mikor lesz a temetés. De kell neki idő, hogy elköszönjön.

– Biztosítom, hogy megkapja. Hugo szülei egyet értettek, hogy részt vehet az esti virrasztáson, örültek, hogy a fiúknak esélye volt szerelembe esni, mielőtt megölték.

Minden törött élet, gondolta Bowen, minden fájdalom, csak mert a Konzorcium tagjai végtelenül hataloméhesek. Nem tudják elviselni, hogy a világ békében volt, több profitot termeltek, mikor a mentálok, alakváltók és emberek saját elkülönült világukban voltak és gyanakvás lógott a levegőben.

– Ha nem KJ volt, akkor már halott – mondta Malachai a csendbe, ami beállt köztük.

– Igen. – Ő az áldozati bárány, hogy hitelt adjanak Hugo felfedezésének. – De nehéz elfogadnom, és mégis van értelme, hogy ő volt az.

– Egy férfi, akire senki sem gyanakodna.

– Igen. – Egy barátságos, könnyed szörfös típus, aki ki akarta tanulni a szakmát, ami a gondoskodásról szólt. – Bármi segítség, amit én vagy a Szövetség fel tudunk ajánlani, csak kérd és a tiéd.

Szeme elkapott egy törést egy távoli hullámból. – Mennem kell.

– Odaért?

– Igen. – Bowen még nem látta őt, ahhoz túl messze volt, de tudta. Ahogy azt is, hogy melyik partra kell aznap este mennie, a párzási kötelék egyre erősebben és erősebben húzta Kaia felé, ahogy a nő közeledett, míg a végén olyan jel lett, aminek antennája Bowen szíve volt.

Bár az óceán éjsötét volt és viharos, levette a ruháit és bement derékig. A hideg víz neki csapódott, ahogy a nőt kereste. Még mindig nem látta, de mélyen érezte a vadságát-

Valami a lábának ment.

Lenézett, semmit sem látott a vízben.

Újabb lökés, ezúttal a csípőjén.

Ajkai mosolyra akartak húzódni, „hallgatni” kezdett, és ezután volt egy mozgás, amit nem tudott a hullámokkal megmagyarázni, kinyúlt… de a nő túl gyors volt, játékos párja az óceánra volt tervezve. Őrültként ujjongott, vére túl forró volt, hogy érezze a fagyot, jobban a vízbe ment. A nő ez alkalommal a felszínre jött és nem ember alakban volt.

Szemei vibrálóak és intelligensek voltak, és komiszak. – Tudtam, hogy delfin vagy. – Még mielőtt a párzási kötelék a lelkében megadta volna a választ. – Minden játékosság, a szorosan kötődő család, ezek a csodás szemek.

Újabb bökés, most a mellkasán, mielőtt lemerült volna, és mikor a felszínre jött, akkor elég messze volt, hogy kiemelkedjen a vízből, majd vissza menjen. Showt adott neki, mielőtt visszaúszott és elúszott mellette. Bowen kezét gyengéden érzékeny bőrére tette, le volt nyűgözve, örömmel teli volt és rohadtul boldog, hogy az már fájt.

Mikor megpaskolta uszonyát, észrevette a kis foltot majdnem a tetején. Kíváncsi volt, odahajolt, hogy megvizsgálja, azon gondolkodott, hogy ez annak a balesetnek az eredménye, ami miatt „díva körme” lett.

A nő türelmetlenül nógatta.

Bowen nevetett, értette a célzást és simogatni kezdte őt.

Fény jelent meg… és ekkor egy barna szemű szirén volt a kezei alatt.

Kaia lábait a dereka, karjait a nyaka köré csavarta és vadan, nedvesen, mohó szükséggel csókolta meg őt. Bo nem tudott mást tenni, mint visszacsókolni, itta őt, mintha víz lett volna és ő szomjazott volna. – Visszajöttél. – A szavak szinte felszakadtak belőle.

Ő kijátszott minden lapot, amije volt, de a végén a választás a nőé volt és Bowen nem tudott mást tenni, mint várni.

– Mert az enyém vagy. – Kérlelhetetlen szavak. – Félig őrült voltam, mikor azt mondtam amit. Nem a földet látom benned, mikor rád nézek Bo. A szívemet látom és ez megrémiszt.

– Engem is – mondta rekedten. – Az óceánban úszol és az tele van veszéllyel, még a BlackSeare vadászókon kívül is. Erőltetnem kellett magam, hogy lélegezzek, mikor megtudtam, hogy magad indultál el. – Soha nem várta, hogy Bebe szigetéről elindul és egyenesen felé tart. – Istenek bébi, annyira hosszan jöttél erre.

A nő büszkén mosolygott. – A páromat kellett kérni.

– A tiéd vagyok Szirén. Mindig.

– Akkor megbocsátasz nekem? – A férfi orrához dörgölőzött. – Bántottalak.

– Á Kaia, a világot is megbocsátanám neked.

Ez a csók gyengébb, lassabb, gyengédebb volt, egy tört pillanat, amivel lecsillapították a másik fájdalmát. Bo tudta, hogy a nő továbbra is súlyosan sérült volt, a veszteségek felhalmozódtak a szívében. És Kaia tudta, hogy Bowen megsérült az ő elutasítása miatt. Nem volt igazi, értette meg Bowen, de akkor is ugyanúgy fájt.

Így hagyta a nőnek, hogy meggyógyítsa őt, míg ő próbálta meggyógyítani Kaiát, és mikor testük egyesült, az odaadás mindkettőjük lelkét betöltötte. Utána kivitte őt a homokra, amit megtisztított a hótól, lefektette egy vastag szőnyegre és meleg takarókra, Kaia azt mondta: – Hiányzik Hugo – és a hangja törött volt.

A következő órában Kaia végül sírt a barátért, akit elvesztett, a zokogások az egész testét rázták, ahogy Bowen karjaiban összegömbölyödött.

***

Kaia soha nem sírt úgy, ahogy azon az estén, biztonságban volt párja karjaiban, meleg teste a vastag takaró alatt volt, amit azért választott, mert olyan puha volt, mint a bőre. Kaia sírt a szüleiért, akik olyan fiatalon mentek el, és Hugoért, aki bolond hibákat vétett, és sírt magáért, a sebekért, amiket hordott. Addig sírt, míg a könnyei el nem apadtak, majd addig sírt, míg a torka nyers nem volt.

Minden során egy dolog volt állandó: Bowen.

A szerelme. A horgonya. A párja.

Felemelte megduzzadt szemhéjait.

A világ csendes volt körülöttük, kivéve a hullámok puha, nyugtató surrogását. Felettük az éjszaka több ezer apró fénnyel volt telehintve, mintha csak nekik ragyogtak volna. És bár a hőmérséklet téliesen harapós volt, ő laza melegben volt. A takaró puhán meleg volt és párja hősugárzókat állított fel az ágy és a homok mellett.

Csodás volt. És az övé. – A homok talán olyan helyekre jut, ahova nem akarom – mondta hiábavaló kísérletként, hogy eltörölje a bánat visszhangjait.

– Segítek lemosni – ajánlotta ugyanolyan játékos hangon, bár hangjában durvaság volt, ami azt mondta vele sírt.

– Hogy van Heenali?

– Törött. – Bowen ajkait száradó hajába nyomta. – Minden, amit tehetek, hogy időt adok neki.

Kaia fájt a másik nőért és Hugoért, aki megnyerte a nőt és bátorságát, de aki soha nem tudta meg, hogy mik lehetnek volna együtt. – Össze fogok vele barátkozni – ígérte. – Beszélhet velem Hugoról. A Szövetségben senki sem ismeri rajtunk kívül.

– Heenali kemény dió tud lenni.

– Makacs vagyok. – Kaia vigyázni fog a katonára, akit a barátja szeretett, egy ajándék az emlékére. –  Bárcsak ismerted volna őt. Azt hiszem kedvelted volna.

– Mesélj róla.

Kaia megtette, és ez alkalommal nevettek az emlékekre, és megint sírtak. De megosztotta barátját Bowennel és ahogy ezt tette, ezzel kicsit tovább életben tartotta őt. – Annyira örülök, hogy itt vagyok veled – suttogta. – Magamnak érzem magamat. – Nem volt őrült nyugtalanság, sem klausztrofóbikus bezártság érzése a bőre alatt.

– Sok idődbe került ide úszni. – Szavai bőszek voltak, ölelése szorosabb. – Napokig vártam, rohadtul büszke vagyok rád, de nem biztos, hogy a szívem kibír még egy ilyet.

– A vízre, és a hosszú távokra épültem fel. – Kaia a könyökére támaszkodott, hogy lenézzen a férfi arcába, annak kemény vonalai most már értékesek voltak a számára. – Tudom, hogy talán veszélyes, de annyira elfáradtam, hogy féljek.

– Mire van szükséged, mit tegyek? – Megingathatatlan rajongás volt benne.

Kaia újra belészeretett. – Adj elég időt, hogy megint megtaláljam a szárnyaim.

– Ez soha nem volt kérdés, tesoro mio.

Kaia úgy érezte, mintha dédelgették, csodálták és cirógatták volna. – Ez alkalommal a nyers érzelem hozott ide. – Sóhajtott, ahogy a férfi a hajával játszott, ő a mellkasát simogatta. – A vissza utam tudatos döntés lesz. – Nem lesz könnyű és több állomásra le kell bontania, hogy legyőzze a félelmét, de ez alkalommal a megtartásra játszik. – A kékkel fogom kezdeni, és eljutok a földig.

Bowen odanyúlt, hogy megfogja az arcát az egyik nagy kezével. – Most is fáj?

Kaia hazudni akart, azt mondani neki, hogy meghódította a démonjait, de ő a párja volt és megérdemelte az igazságot. – Kezd felépülni. – A ronda háborgás a hideg és meleg miatt a húsban, a szeszélyes szívverés.

Bowen kezével végigsimított a hátán, közel vonta. – Menj – suttogta érdesen. – Nemsokára találkozunk.

Hugo temetésén.

A nő szíve a fájdalom ellenére megfeszült. Mert ez a férfi soha nem mond le, még az ő félelme miatt sem. – Egy napig fogok úszni, majd elkapok egy gyors gépet az egyik városunkból. – Mindkettőt, mert akkor ott lehet, mikor barátját végső nyugalomra helyezik és láthatja párját megint.

– Hívj, mikor egy BlackSea városba érsz. – Keményen megcsókolta. – Bechipelnélek, ha tudnálak.

Kaia nevetett, de tartotta a férfit, annyira félt a veszélyektől, amivel Bo minden nap szembe nézett, ahogy a férfi azért, mert egyedül úszott a kékben. – Veszek neked egy golyóálló kabátot.

***

Kaia magasra ugrott ki a vízből, Bowen miatt, ahogy kifelé úszott. Látta, hogy kezét felemelte, egy része vissza akart úszni hozzá. De elhatározta, hogy a következő alkalommal, mikor hozzá megy, akkor elég ereje lesz, hogy az estét ott tölthesse, majd egy napot.

Beszél a gyógyítókkal, Bebével és kapcsolatba lép Ivy Jane Zennel.

Remény és elhatározás, ez adott szárnyat szívének, az első megállót hét órával később érte el és alakot váltva hívta Bot. A barátai egy kis úszó városban éltek, harminc perccel később integetve köszöntek el. Két újabb megálló. Két újabb hívás. Két újabb csók, amit átküldhet párjának az óceánban.

Félúton volt a leghosszabb távon két város közt, a következő megállónál akart elkapni egy gépet, mikor valami ragyogott a szemei előtt.

Félelem, zsigeri és hideg volt, természetének mindkét részéből sikolyt tépett ki.

Majd a háló bezáródott körülötte és belevágott a húsába, ami egy rémálomba lökte.