54. fejezet

Amit kívánok neked, én kicsi kíváncsi majmon, az a kaland, szabadság, szerelem. Mindez számít és több. A csillagokat kívánom neked.

– Elenise Luna a lányának, Kaiának (3)

Kaiát hányinger gyötörte és azzal fenyegette ellopja múlékony bátorságát, ahogy kilépett a hajóból, amit Armand a part mellé kormányzott. A csizmái a homokba süppedtek, a víz elég közel volt, hogy azt az illúziót lássa, még nem hagyta el a kéket.

– Mindened megvan? – kérdezte a kuzinja, de igazából ezt akarta kérdezni: Tényleg meg akarod ezt csinálni Süti?

Bólintott és ujjai megfeszültek a kis táska pántján, amiben két váltás ruha volt, pár tisztálkodó szer és egy elsősegély doboz, amiben a szorongáscsökkentő gyógyszer volt, amit a Ryüjin gyógyítója írt fel neki. – Igen – mondta egyszerűen, mert ha most visszafordulna, akkor soha nem tudna többet a tükörbe nézni. – Menjünk.

Bowen megfogta durva melegségű kezével az övét. – Vigyázok rá – mondta. – Haza fogom őt hozni.

Kaia meg tudta volna mondani mind a négy férfinak, hogy képes hazamenni, nem ez volt a probléma, de Bowen szavaira kuzinjai válla kilazult, a feszültség eltűnt az arcukról, így rájuk hagyta.

– Sok sikert – mondta Armand, mielőtt ők hárman ellökték volna a könnyű hajót, majd beugrottak és elindították a motort.

Feszült vállakkal tartottak az óceánba a kora reggeli szürkeségben.

Míg Kaia a földön állt.

Távol a Ryüjin gubójától.

Kaia keményen nyelt, Bowenre nézett. – A fuvarunk vár.

A férfi bólintott, de egy pillanatra ujjait a nő állához emelte. – Csak kapaszkodj belém. Bármi is teszi ezt a pillantást a szemedbe, az út minden lépésén melletted harcolok vele.

Kaia erősen megszorította a kezét.

A férfi soha nem hagyná, hogy egyedül tegyen meg egy lépést a földön, sem még egyet vagy még egyet. A szál, ami az óceánhoz kötötte őt egyre feszesebbé és feszesebbé vált. A gyomra azzal fenyegetett, hogy felfordul. És az elméje el akart merülni a horrorban, mikor legutoljára a földre lépett.

A szülei haldokló teste mellett futott a repülőhöz, ahogy a BlackSea orvosai az anyját és apját a csillogó géphez vitték, míg a gyógyító őrülten dolgozott rajtuk. Por szállt fel, a keze Geraldine néni kezében volt és koszos nyári ruhája a térdéig ért.

A gyógyszer megállította a hányingert, hogy beteges valóssággá váljon, de a gyógyító nagyon szigorú volt abban, hogy mennyi gyógyszert vehet be egy nap alatt, mielőtt a szervezete erőszakosan ki nem lökné. – Ez erős cucc Kaia. – Aggodalom volt a nő puha kék szemeiben, aki csecsemő kora óta ismerte őt. – Nem kellene arra használnod, hogy elnyomd az érzelmi sérülésed. Fóbiád van és dolgoznod kell rajta, hogy tanácsot kapj és-

– Nincs annyi időm. – Kaia elfogadta a gyógyító szavait, tudta, hogy Bowen egyszer elhagyja őt, nem volt oka, hogy még egyszer a földre lépjen, vagy a Ryüjin és Lantia biztonságos határain kívül kalandozzon. – Csak annyira kell működnöm, hogy megtaláljam George-ot.

Adva a feszültséget már megfeszült elméjében, a visszaszámlálás tovább kattogott elméjének mélyén.

Huszonnyolc óra.

Bár a férfi élete volt veszélyben, Bowen tovább ment, a koncentrációja tűpontos volt.

Ahogy Kaia is megteszi, ígérte. Soha nem fogja feladni. Soha nem enged ennek. És soha sem engedi meg a félelmének, hogy ellopja az idejét Bowennel.

***

A BlackSea alakváltó, aki egy lestrapált teherautó mellett állt, annak erős feketekávé bőre volt, és majdnem annyi ránca, mint Bebének. Egyben pokolian vezetett, kilőttek a kátyús úton, ami úgy tűnt még a tizenkilencedik századból maradt itt.

Egy meglepően örömteli Kaia fogta a kocsi egyik oldalát, míg Bowen az ösztöneivel harcolt, hogy megragadja a kormányt. A hideg levegő az arcába csapódott, az időjárás nem éppen trópusi volt itt, ennek ellenére pálmafák hagyták el a teherautót.

Már szinte csodálta, hogy életben vannak, mikor végre megálltak egy apró reptér parkolójában, aminek nem volt reptéri tornya. Abból, amit látott, egy kis bádogfedelű épület szolgált adminisztrációs épületként, ami egy hatalmas hangár mellett volt.

Bo biztos volt benne, hogy a helyen több a technológia, mint amit elsőre észrevett. Teizo épp elejtette, hogy ez volt Lantia kedvelt reptere. – A város túlságosan elhasználódna a gépek hőjétől – mondta a fiatalabb férfi. – Lantia leszállópályája minden gép számára megfelelő, de szinte mindenki a szigetet használja.

– Biztonságos utat – mondta a sofőr, miután Bo kiugrott.

– Azt hiszem a legveszélyesebb részt már túléltük – mutatott rá, ahogy leemelte Kaiát a kemény talajra.

A sofőr még kuncogott, mikor port hányva elment.

Kaiára nézett, felvonta a szemöldökét. –Ő Bebe pasija, nem?

A nő szemei csillogtak, ahogy körbe nézett, az arca színnel volt tele megint és minden merevség eltűnt a gerincéből. – Hosszú ideje nem voltam már ezen a szigeten. Elfelejtettem mennyire szép.

– Ó? – Abból, amit Armand az útjuk elején mondott, a BlackSea látogatói és lakói tették ki a sziget egész lakosságát. Az egyedüli ok, amiért az út kátyús volt, hogy az egy hete tombolt vihar után még nem javították meg.

Kaia arcát az égre emelte, amit megcsókolt a hajnal, azt mondta: – Inkább a feketeségben maradtam. – Mélyet lélegzett a sziget levegőjéből. – De azt hiszem most már gyakrabban jövök majd fel. A kuzinjaimmal egy bárban ülve beszélek, míg egy vagy öt koktélt iszok. – Feszes kétségbeesés volt benne.

És Bo azon gondolkodott, hogy a nő az elfutó órákra gondolt-e.

– Megveszem neked a koktélokat. – Hangját határozottan könnyedén tartotta. – És mikor részeg leszel, akkor hazaviszlek és ágyba duglak.

– Megegyeztünk – mondta rekedten, szemei többé nem emberi barnák voltak, hanem tintafeketék.

– Látlak – mormogta.

Görcsösen szorította a kezet, amit a nő kinyújtott, a kifutópálya felé biccentett. – Ez a gépünk?

Bowen saját kétségbeesését a heves elhatározás alá temette, és megnézte a karcsú fekete gépet, ami annyira nem illett a két kifutópályára, mint ahogy a szmoking sem illett egy faluba, ahol mindenki sortba és hawaii ingbe öltözik. – Illik Armand leírásába – mondta, ahogy bementek az adminisztrációs épületbe.

Egy férfi és egy nő, akikről Bo rögtön tudta, hogy a pilóták, kifelé lógtak, a szelet nézték. Egy másik nő, kinek kerek arca és termetesebb teste volt, a pult mögött állt. – Kaia! – A kezei a szájához reppentek. – Leányzó, figyelmeztetned kellett volna!

Kaia örömmel vigyorgott, elengedte Bo kezét és odafutott a másik nőt megölelni.

Egy borostás állú férfi a pultnak dőlt, nem messze a pilótáktól, vigyorgott a nőkre.

Az utolsó bent lévő egy helyes kinézetű fiatal férfi volt, aki a hatalmas ajtóban állt, ami a hangárhoz vezetett. Valamilyen okból Bo nyaka viszketett, felébredtek az ösztönei.

A férfi kék overállba öltözött, ami a szerelőké volt, épp a kezében lévő fém darabra ráncolta a homlokát.

– Hé Rick – kiáltott, gazdag őszbarna hajába olaj csíkok keveredtek. – Látom rajta a repedéseket. Az alsó rész alatt, rejtve a szenesedés alatt.

– Nos, köszönhetően a rohadt Poszeidonnak, végre hozzáértő segítségem van. Te vagy az első, aki átmentél a rohadt teszten.

A férfi élesen és vakítóan mosolygott, a fiatal férfi megfordult és elsétált a hangárba. Volt valami a mozgásában, ami azt mondta Bonak, hogy alakváltó volt, nem a BlackSea tagja. A BlackSeaben senki sem mozgott ennyire macska módon.

Bo összevonta a szemeit. Az ismeretlen férfi most nem aggasztotta Bot. – Kész vagyunk? – kérdezte a pilótákat.

– Csak várjuk a frissítést a szélről – válaszolta az idősebb. – Elég kiszámíthatatlanok tudnak itt lenni.

Kaia barátja alig két perccel később adta át a karcsú szervezőt. – Jobb mennetek. Az ég tiszta.

Huszonhét óra és huszonnyolc perc, míg túl késő nem lesz.