29. fejezet

A szerelem megváltoztathatja az univerzum szövetét édesem.

– Iosef Luna az egyetlen lányának, Kaiának (4)

Kaia pontosan tudta, hogy mit kellene tennie, elsétálnia abban a pillanatban. Bowen Knight talán a becsület embere volt, legalábbis minden ösztöne ezt mondta, de egyben kétségtelenül meg fogja sebezni őt.

Maradj biztonságban Kaia, suttogta a benne lévő sérült gyerek. Lökd el őt.

De a helyzet az volt, tehetett bármit, Bowen útja ki volt kövezve. A vegyszert talán kétszer injekciózzák be az agyába és a kocka talán el lesz vetve. Az 5% esély nem változik meg, akár aláveti magát a testében lévő sóvárgásnak, a szíve mély fájdalmának.

Mindez csak növelni fogja a fájdalom szintjét.

Kezét a férfiéba csúsztatta és rázárta ujjait.

A férfi ujjai megfogták a kezét, melegek és erősek voltak rajta, csendben ment mellette. Látta, hogy több mint egy pár szem néz tágra nyílva összefont kezeikre, több szájat húztak össze szorosra, de senki sem szólt semmit és senki, akiben Hugo megbízott nem próbált meg az útjukba állni.

Elsötétítette az ablakot, amint bent voltak szobája magányában, majd leült a székre, ami az íves lábú íróasztal előtt volt, egyben a hiúságát szolgálta. Kihúzta az egyik kis fiókot, kivette a fésűt és egy mélykondicionáló terméket.

A tükör az ellenkező falon volt, ezüst felszínét fehér cirkalmasság vette körül, visszatükrözték sötét szemeit. De mögötte Bowen arca a feje felett volt, ahogy ujjait végigfuttatta a haján, arcán rajongás volt.

Kaia kezei ökölbe szorultak.

Nem akarta elhinni, hogy mit látott, azt akarta mondani magának, hogy minden túl gyorsan történik, hogy igaz legyen. Hugo szörnyülködne, talán látná, hogy Bowen létrehozott egy illúziót és Kaia beleesett. De Kaia tudta. A benne lévő lény tudta. Bowen Knight nem volt fekete gonosz és ez egy csodás, rémisztő, az életben egyszeri dolog volt.

Nem olyan, amit választasz. A dolog választ téged.

Képtelen volt ennek az igazságnak a mélyére nézni, kinyitotta a tárolót. – Ezt dolgozd a hajamba – mondta rekedt hangon. – Attól könnyebb lesz kifésülni a gubancokat.

Bowen nekilátott a feladatnak, minden mozdulata célzott volt. Ettől mosolyogni támadt kedve. Volt egy bolond gondolata, hogy a férfi talán egy bölcső építéshez vagy egy családi kiránduláshoz is katonai precizitású és részletes tervet készít.

Hagyta, hogy a gondolat hamar túlsuhanjon, mielőtt megszállta volna a torkát, felvette a telefonját az asztal egyik oldaláról, üzenetet küldött a most bent lévő konyhai csapatnak. – Taco vacsorára – mondta utána Bonak, a szemeik a tükörben találkoztak. – A csapatom képes egyedül is megcsinálni. – Kaia minden csapatnak megtanított egy olyan ételt, amit az ő felügyelete nélkül simán el tudtak készíteni.

Bo keze megállt, ahogy a kondicionálóval dolgozott. – Akkor van időnk.

Milyen paradox mondat. – Igen – mondta. – Ma van időnk.

A kókusz ismerős illata a gardéniával a levegőben érződött, ahogy Bowen tovább dolgozta hajába a kondicionálót, és az elméjében futott a kis, homokkal borított lány, akit megcsókolt a trópusi nap. Nézte a férfit a tükörből, hogy milyen heves koncentrációval dolgozott, és hogy mennyire hozzá tudna szokni, hogy Bowen Knight figyelmének ennyire a középpontjában van.

Az Emberi Szövetség biztonsági főnökének biztos rengeteg hívása volt egy nap, efelől kétsége sem volt. De Kaia tudta, hogy ha az övé lenne, akkor mindig hozzáférne, mikor ezt akarná. Bowen Knight nem olyan férfi volt, aki félrelökte az ígéreteket vagy lebecsülné a kialakított kötelékeket: ugyanolyan intenzív koncentrációval szeretné őt, ahogy mindent csinált.

– Ez elég?

Kaia bólintott, becsukta a tárolót, mielőtt odaadta volna neki a fésűt. A férfi ujjai az övét súrolták, és Kaia hasa összeszorult, az érzések szorosan összegömbölyödtek benne.

Bowen megtartotta pillantását a tükörben, lehajolt és csókot nyomott a nyakára. Kaia megremegett, felemelte ujjait és átsimított a férfi állán és arcán. – Az ajkad?

– Varázs kenőcs. Alig érzem. – A lélegzete suttogott a bőrén, mint egy meleg szellő, ami csak miatta alakult ki.

Látta az ajkakat a tükörben, a duzzanat már lement, és a vágás alig volt látható. – Rendben – mondta mosolyogva, ami vadabb énéből jött. – Ebben az esetben csókolhatsz a száddal.

Bo mosolya annyira ragyogó és fiatal volt, hogy kérdés nélkül tudta, ezt a mosolyt csak ő láthatta valaha is rajta. Túl ártatlan volt egy biztonsági főnökhöz, vagy egy idősebb bátyhoz, vagy megbecsült fiúhoz. Túl sebezhető a világgal szemben.

Mintha a héja megtört volna, bepillantást engedett a férfi meztelen belsejébe.

– Szólj, ha túl erősen húzom – mondta, mielőtt a fésűt végigfuttatta volna a hajában.

Rögtön egy csomóba ütközött. Megállt, lazítani kezdte, sokkal türelmesebben, mint Kaia tette volna, mikor ő talált egy csomót, akkor türelmetlen volt, a férfi gondosan kilazította, így semmi húzást nem okozott.

– Régen én fontam be Lily haját, mikor kicsi volt – mondta váratlanul.

– Edison kuzin is megtette nekem – mosolygott Kaia. – A húgod haja talán kevésbé problémás, mint az enyém. – Szerette a haját, de egy kis része féltékeny volt Lily selymes vastag tincseire, amik talán sokkal simábban estek a helyükre, nem számított mennyire fújt a szél.

– Fésülni igen – erősítette meg Bowen. – De ember, a tincsek olyanok, mintha szilikonnal lennének bevonva, vagy kis démonok szállták volna meg őket. Minden alkalommal, mikor be akartam fejezni a fonást, akkor szétesett. – A fejét rázta. – Az egyedüli jó dolog, hogy Lily nevetett, mikor próbáltam nem káromkodni.

Kaia gondolatai visszamentek az időben. – Mielőtt a nagynénéméknél éltem volna, a mamám segített olajjal megmosni a hajam, míg a papám fonta be. – Talán ha úgy lett volna tinédzser, hogy a szülei élnek, akkor anyának és apának hívta volna őket, de nagyon fiatalon elvesztette őket, és így belefagytak a mama és papa megszólításba.

Két ragyogó elme, kik lelke hatalmas fénnyel égett. Meg akarták változtatni a világot, megosztani a fényt és magukkal vitték a lányukat, hogy higgyen a reményükben, a szenvedélyükben, a szeretet erejében, hogy magát az univerzumot is meg tudja változtatni.

De végül a világ, amit annyira szerettek elfojtotta fényüket és Kaia a félelemben elvesztette az útját. A szégyen talán kicsavarta volna a választások miatt, amiket meghozott, kivéve, hogy szülei olyan ajándékkal hagyták ott, amit sem az idő, sem a halál nem tudott kitörölni egy ígéret, hogy Mindig szeretni fogunk, nem számít mi történik. Mindig Kaia. Mindig.

– Az apám költő volt, de más művészeti ágakban is jó volt – mondta Bowennek, ahogy az apja szavai visszhangoztak a fejében. – Neki soha nem volt elég egy sima fonás. Több száz apró fonást csinált, vagy egy nagyot, keresztül a fejemen, mint egy ősi királynőnél, vagy egy konty, amit körbefont.

– Kezdek fonás irigy lenni. – Könnyed szavak, de szemei gyengédek voltak a tükörben. – Elment?

– Mindketten elmentek. – Annyira nehéz volt ezt most kimondani, elismerni. – Hónapokig nem hagytam senkinek sem, hogy a hajamhoz nyúljon, miután elvesztettem a szüleim. Megmostam és megfésültem, amennyire tudtam, de még így is félig vadnak néztem ki.

Bowen lehajolt, hogy csókot nyomjon a halántékára. – Egy kis harcos hercegnő.

Melegség virágzott ki Kaiában, ami nem volt erotikus vagy széttépően intim. – Végül egy nap felmentem Edisonhoz, a kezemben egy fésű volt. – Puhán nevetett az emlékre, hogy milyen kifejezés volt az arcán. – Ő tizenöt volt és Atalina volt a nővére, neki egy sima bob haja volt, amit azóta úgy hordott, hogy hangot adhatott annak, amit akart. Ötlete sem volt mit kell csinálni.

– De megtette.

– Igen. – Mert a bátyok ezt tették, és mert Edison a bátyja volt, nem számított a hivatalos kapcsolat. – Lassan egyre jobb lett és ezekben a napokban azt mondja, ez sokat segített a szem-kéz koordinációjában.

Bowen újabb gubancba ütközött, dolgozott rajta. – Ez a csodás haj, álmodtam róla.

Mély hangjának morgására megremegett, a mellei megduzzadtak a puha anyag alatt. De nem siettette, gyönyör volt, hogy nézhette őt dolgozni, a férfi finoman faragott arcát, ahogy koncentrálása során a homlokát ráncolta, mély zsigeri dolog volt.

És bár voltak gyerekkori emlékei, hogy az apja a haját fésülte, a szépía tónusú emlék elfakult a ma realitása alatt.

Az a gyerekkor édessége volt.

Ez nagyon felnőtt pillanat volt, a méz gazdagsága volt a vérében. – Bowen?

– Hmm.

– Kérem a karod.

A férfi megállt a fésülésben, előre nyújtotta a karját. Mikor ujját a férfi bőrére tette s lenyomta az egyik izomedzőt, a férfi kíváncsi félmosolyt adott neki. – Az izmaim teszteled? Bízz bennem, meg tudom fésülni a hajad.

– Fáj, ha megnyomom?

-A bogarak? – Visszavonta karját és tovább fésülte a haját. – Alig emlékszem rá, hogy ott vannak. Ezek hihetetlen jó cuccok.

Félúton megállt a fésülésben. A szemei ragyogtak a tükörben. – Azon gondolkodsz, hogy nyomást gyakorolsz a bőrömre?

Kaia szemei is sötét tüzes medencék voltak. – Azt hiszem már nincs csomóm.

– De ha nem szárítom meg, akkor hiába fésültem ki őket. – Keze ökölbe szorult a nő hajában, lehajolt és újabb csókot nyomott a nyakára. Ez forró és nedves volt, enyhén meghúzta a haját, ami csodás keveréke volt az érzéseknek.

Kaia megfordult és ujjait a férfi hajába túrta, a szája találkozott az övével a csókban, ami mohó volt. Kaia nem tudta, hogy ki volt a vadász ki a préda, a kilégzések során adták át egymásnak a gyeplőt. Bowen szabad kezét a torkára csúsztatta, ahogy ő puhán a férfi alsó ajkába harapott, a fogaival cirógatta, ami a másik természetéből fakadt.

Nem volt tudatában, hogy felkelt, de levegőért zihált a csókban, mikor testük forrón találkozott. A férfi keményebb és ruganyosabb teste. Az ő puhább és ívesebb teste. Minden sejtje sóhajtott utána. Karját a férfi nyaka köré fonta, próbált még közelebb jutni, nyelvével a férfién simított át és mellei a mellkasának nyomódott.

Bowen kezeivel végigsimított a hátán, megfogta a csípőjét, annyira szorosan, hogy szinte semmi levegő nem jutott közéjük. Csak Kaia és Bowen volt, itt és most. Egy férfi és egy nő.

Egy kétségbeesett éhség volt benne, megtépte a férfi ingjét.

Bowen nem törte meg a csókot, de kezeit maguk közé emelte, és kezdte az inget kigombolni. A bütykei végigsimítottak a mellein minden mozdulat alatt, míg már nem bírta elviselni az anyag érzetét, csak a sima húst.

Elhúzódott, kezeit a ruhája aljára tette és lehúzta.

– Bassza meg. – Bowen megállt, míg ingje részben volt csak nyitva, fakó barna bőre háromszögként látszott a fehér ing alatt.

A következő pillanatban rajta volt, a szája falta és kezei birtoklóak voltak.

Kaia még próbálta letépni az inget, de a csókja megőrjítette és nem tudott koncentrálni.

Mikor a matracra esett, Bowen súlya feküdt rajta, lábait köré csavarta és kezeit végigfuttatta a mellkasán. Az izomedzők megtörték bőrének simaságát, de alig érezte a testhője miatt, és csak ez számított.

A férfi durvasága elárulta saját kétségbeesettségét, szája csókot követelt csók után. Kaia zihált, fájt, végre sikerült kigombolnia az utolsó két gombot és lecsúsztatnia az inget. Bowen segített neki levenni. – Kaia. Szirén. Enyém. – Érdes, forró lélegzetet érzett a füle mellett, mielőtt végig csókolta volna a torkát, keze a mellét formázta.

Fejét figyelmeztetés nélkül ejtette le, a szájába szívta az egyik bimbót.

Kaia felívelt, nyögése olyan mély volt, hogy szinte nem is hallatszott. Meghúzta a haját, azt mondta: – Bowen, bőrt akarok. – Egy nyitott csókot nyomott a férfi vállára, megízlelte az úszás utáni sót. – Bowen. – Ez alkalommal utasította, fejedelmin és figyelmeztette, hogy az őrület határán volt.

Bowen végigcsókolta a szájáig. – Rohadtul gyönyörű vagy. – Keményen megcsókolta, csak annyi ideig húzódott hátra, hogy lerúgja sortját. A cipők már eltűntek.

Azonnal a férfi köré csavarodott, hogy visszatért, ez az ember, aki élettel égett, a belső fényével, ami annyira forró volt, hogy leforrázta.

Mikor lenyúl, hogy lássa készen állt-e, azt mondta: – Igen. – Újabb csók. – Akarlak.

Bowen megremegett, ennek ellenére az ujjaival cirógatta, azzal a heves koncentrációval, amit az arcán látott és már elkezdett csodálni.

A teste a férfié volt, elolvadt az ujjaitól. Csendes sikollyal élvezett el, belső izmai keményen húzódtak össze. Mégis zümmögött előtte, a vére vastag volt, mint a láva, mikor kezdett belé hatolni. És a zümmögés mélyen benne épült, egyre jobban minden kemény centivel.

A szemeik találkoztak, megtartották egymást.

Ami végbement köztük, az kimondhatatlan és szívet összetörő ígéret volt, ami vibrált a levegőben, összekulcsolta őket az időben, ahogy együtt úsztak a tengerben, ami csak hozzájuk tartozott.