65. fejezet

Elbasztam bébi. Igazán elbasztam.

– Üzenet Trey Gunthertől Heenaly Roynak

Kaia agya megakadt, ahogy próbálta befogadni a váratlan újdonságot. – Mikor készült ez? – kérdezte, mielőtt Bowen válaszolhatni tudott volna.

– Alig egy perce – mondta bőszen, majd egy pillanatra visszatért a híváshoz. – Lil, küld el a helyszínt.

Malachai megmerevedett, ahogy Bowen letette. – Azt hiszem jobb ha megmagyarázod.

– Mi ezt a férfit Trey Guntherként ismerjük. – Bowen szavainak nem volt értelme. – Mélyen összegabalyodott az egyik hadnagyommal jó pár hónapja. – A párja keze megszorult Kaián. – Ő volt az, akire gyanakodunk, hogy a Flotta hajóit felétek küldte, és most eltávon van, Treyt kereste. – A hangja jéghideggé vált az összefoglalás során, a pillantás, amit Bowen és Malachai megosztott olyannal volt tele, amit nem akart látni.

– Nem – mondta. – Nem. – Nem volt igaz, hogy Hugo adta el őket.

Bowen elkapta a tekintetét. – Nem tudom mi folyik itt Szirén, és nem ítélem meg a barátodat, mielőtt találkozom vele, de ma megtudjuk az igazságot. – A telefonja pittyent.

Rápillantott, majd elindult, magával húzta őt is, míg Malachai mögöttük ment. – A hotel némi távolságra van. – Átment az ajtón, lefelé a lépcsőn. – Tudnia kell hogy kiszúrjuk, mikor Velencébe jön. Olyan, mintha okkal tette volna.

Kaia szíve zakatolt, csak egy dologra tudott gondolni. – Hugo él. – A másik fele örömében táncolt. – Él.

Bowen kivezette őt az ajtón, ki Velence macskaköves utcáira. Előtte soha nem volt még a városban, ami tele volt vízzel és a klántársai imádtak, és egy pillanatra a tetőn elgondolkodott… de most, alig látta azt, ami mellett elmentek, a nap ragyogott a hótól a szemében.

Hugó élt.

De az öröm ellenére sem tudta figyelmen kívül hagyni a sötét fenyegetést. Ha Hugo megszökött a fogva tartóitól, miért nem tudatta senkivel? És miért mondta Bowen, hogy a neve Trey? Biztos valami hiba volt.

Légzése nehéz volt, alig sikerült kitartania, míg párja átvezette őket Velence utcáin és sikátorain. Víz és hó csillámlott körülötte. Azt olvasta egyszer, hogy Velence csatornái régen mocskosak voltak, de az több száz évvel ezelőtt volt. A város lakói olyan masszív rendszert hoztak létre, hogy minden gond nélkül ki-be lehetett úszni.

És miért ezen gondolkodott, mikor Hugo életben volt!

Bowen hírtelen megállt, keze az övét szorította. Lélegzete kis pamacsokkal jelent meg előtte, de nem futott ki jobban a levegőből, mint Malachai. Ami Kaiát illeti, ő nem félt, az alámerült a fekete kacsok okozta káoszban, ami az elméjében volt.

– Az emberem abban az épületben van. – Három épülettel jobbra mutatott. – Trey, Hugo egy kisebb hotelben van, ami vele szemben van.

– Látni akarom – mondta Kaia. –Hugo soha nem hazudna nekem. – Mégis, titkos életet élt Treyként, több hazugságot mondott neki.

– Mindketten biztosak vagytok benne, hogy ugyanaz a két ember? – kérdezte Bowen.

Kaia bólintott, míg Malachai egy laposat morgott. – Igen.

– Néha napokra eltűnt a Ryüjinról?

– Igen, de Hugo ilyen volt. – Mutatott rá Kaia. – Szeretett elúszni, hogy meglátogassa a messzi klántársakat. Majd megszállottként dolgozott és megint eltűnt. – Ez nem volt furcsább minta, mint pár más vízi alakváltónál.

– Trey azt mondta, hogy ő egy kereskedő. – Bowen szemei a sikátort nézték. – Így van értelme, hogy pár napot Velencében töltött, majd pár hétig úton volt.

Kaia gyomra megfordult, arca forró volt. – Beszélnem kell vele. Nem tudom máshogy elhinni.

– Tudom. – Párja kezével végigsimított a haján. – Soha nem árulnál el egy barátot.

Kaia keményen nyelt, mert a férfi ismerte, megértette őt, próbálta megtörni kezük összefonódását, de Bowen nem engedte.

– Egyedül akarok vele beszélni.

– Túl késő – mormogta Bowen, szemei elkapták a karcsú, sötét szemű és sötét hajú nőt, aki berohant az épületbe. – Heenali itt van. Nincs idő a lopakodásra. – Gyorsan mozgott a hotel ajtójához, a telefonja a fülén volt. – Cassius, belátsz a szobába?

Bármi is volt a válasz Bowen eltette a telefont, és bement a hotelbe. A felelős férfi az asztal mögül hatalmas szemekkel nézett rá. – Harmadik emelet – suttogta. – 308-as szoba.

Mind a hárman beestek az ajtón, és Kaia elvesztette minden lélegzetét.

Hugo tiszta ágyon feküdt, mintha most ment volna be a szobába és úgy döntött kicsit lepihen. De a szemei nyitva voltak és felmosolygott a nőre, kinek ölében pihent a feje. Vér folyt szemeinek sarkaiból. – … elbasztam. – Szavai rekedtek voltak,

– Hugo. – Kaia az ágy mellé futott és Bowen ez alkalommal elengedte.

A karcsú nő, akit Bowen Heenalinak hívott egy vad pillantást lőtt felé, mielőtt figyelme visszatért volna az ajtóra, és a férfikara, akik ott álltak. – Bo – mondta, hangja nyers volt – orvos kell.

– Már küldtem riasztást.

Hugo vörös szemei Kaia felé néztek, ragyogóan rámosolygott. – Kaia. – Megszorította a kezét. – Sajnálom.

– Nem kell sajnálnod – Kaia erősen tartotta. – Életben kell maradnod és akkor kitaláljuk. – Érezte a kémiai anyagokat körülötte. – Mit vettél be?

A férfi köhögött és vércseppek voltak a levegőben. – Semmit. Beadták. – Megérintette nyakán a kis szúrást. – Észre sem vettem. Nem tudom mikor.

Heenali kisöpörte a haját a homlokából. – Csak lélegezz – utasította. – Lélegezz Trey.

– Hugo. – Újra felnézett a nőre, szemeiben könyörgés volt. – Ne utálj. Szeretlek. Miattad jöttem vissza.

– Hugo. – Heenali nem hezitált, nem volt benne harag. – Soha nem tudnálak utálni. Szeretlek te idióta.

Hugo ajkai remegtek. – Annyira hülye voltam, szerelmem. Póker adósságok. Nagyok. Azt mondták elfelejtik, ha – A teste ronda köhögéssel rázkódott meg. – Ha meggyőzlek, hogy pár hajó útját módosítsd, megcsinálom a mappát, elterjesztem a pletykát Bowen Knightról.

Kaia még ahogy küzdött azzal, hogy elfogadja mit tett Hugo, kétségbeesetten hallgatózott az orvosok után. Mikor Bowen kezét a vállára tette, felnézett rá. – Hol vannak?

– Közel – mondta, szemeiben olyan sötétség volt, ami azt monda neki nem hiszi, hogy sokat számítana.

De Kaia nem tudta elhinni, nem tudta elképzelni, hogy a legjobb barátja elmegy a világról. Ő bolond volt és megbízhatatlan, gondtalan, de teljes szívvel nevetett, és olyan barátnak kellett volna lennie, aki elkényezteti a gyerekeit és megtanítja neki a csínyeket.

– Azt gondoltam csempészkedsz – mondta Heenali, ahogy Malachai Hugo látószögébe állt. – Nem érdekelt egy kis csmpészkedés, ha boldoggá tesz.

Hugo szemei elvesztették a fókuszt, de megtalálta Malachait. – Nem tudtam – mondta kétségbeesetten. – Míg el nem küldték a képet a két emberünkről az elmenésem előtti estén, a jelentésekkel a hajók mozgásairól és hogy hogyan kötötték össze az eltűntjeinkkel, nem tudtam, hogy ők viszik el őket. Nem tudtam mi igaz a mappából és mi nem.

Kaia szíve hideg lett, a férfi szavai közel voltak Georgéhoz. Mennyi klántársát vették be mennyiük játszott kis szerepet egy sokkal nagyobb és halálosabb játékban?

De Hugo még nem végzett. – Tudtam, hogy te rájössz, ha Kaia odaadja neked.

– Nem kellene ennyit beszélned – mondta. – Tartogasd az erődet.

Heenali bólintott. – Igen. Maradj csendben.

De Hugo szemei Malachait nézték. – Mondd meg Mianenek, hogy nem tudtam. – Könnyek voltak a szavaiban. – Kérlek Mal.

Malachai megmozdult, hogy megfogja Hugo homlokát, megadva neki a klán nyugtatását. – Megmondom. A szavamat adom.

Hugo a levegőt kifújva azt mondta: – Próbáltam helyrehozni. A hibát, amit hoztam.

– Mit csináltál? – hallatszott Malachai mély hangja.

– Meghekkeltem mindent. – Szemhéjai megremegtek. – Futottam és hekkeltem. Korábbi trójaik. Utáltam, hogy zsarolnak. Mindent meghekkeltem. Megtaláltak, de én találtam meg a pasit elő- – A szavai a semmibe vesztek.

***

– Hugo! – A kiáltás egyszerre hangzott Kaiától és Heenalitól, a két nőtől, aki eltérő módon szerette őt. Bowen készen állt, hogy ne kedvelje az alakváltót a róla terjesztett pletykák miatt és hogy volt helye Kaia szívében, de most csak szánalmat és bánatot érzett iránta. Hugo lehetett volna egy öcs, aki elvesztette az útját, furcsán ártatlan volt a hibáinak erős elfogadásában.

Szirénák harsantak fel a távolban, de Hugot semmi sem tudta már megmenteni. Bármilyen mérget is kapott, az halálos volt, és elég sunyin csinálták, hogy még Cassius sem vette észre, vagy lassú hatású volt és Hugo Velencébe hozta magával.

Hugo küzdött, hogy a tudatához térjen, fókuszálatlan szemei valahogy Heenaliéba kapcsolódtak. – Megtaláltam a férfit. Mondd meg Mianenek, hogy megtaláltam.

– Kit? – követelte Malachai. – Kit találtál meg?

– Aki eladta az emberinket. – Szavai elmosódtak. – A barátom. A tiéd. – Ez alkalommal a köhögés annyira erős volt, hogy az egész testét rázta.

– Ki az Hugo? – követelte Malachai.

– Állj! – Heenali egy fegyvert vett elő és a BlackSea biztonsági főnökére célzott. – Hagy pihenjen!

Bo kezét Heenali csuklójára tette, gyengéden lefelé nyomta a fegyvert. – Szüksége van erre – mondta lovagjának. – Úgy kell elmennie, hogy tudja mindent helyrehozott.

Egy könny folyt végig Hugo bal szeméből. – Szereltek Heena.

– Én jobban Hugo. – Leejtette a fegyvert, odamászott, hogy a karjában feküdjön, sajátját a férfi derekára tette.

Valahogy Heenalinak sikerült mindkét karját köré csavarni, Hugo azt mondta: – KJ – egy zörgő kilégzéssel, aminek csak egy kimenetele lehetett. – Találd meg KJ-t.