Huszonkilencedik fejezet

Végül a döntés nem volt olyan nehéz, hiszen ha Dmitriről volt szó, Honornak minden önfenntartó ösztöne csődöt mondott. Ez is egyfajta őrület volt, mint a szűnni nem akaró vágy, hogy megérintse, ölelje, szeresse őt.

Térdre ereszkedett, erősen Dmitri nyaka köré fonta a karját, és az arcát forró bőrébe temette. Egy pillanat múlva a férfi is a karjába zárta őt. Honor várta a félelmet, ezt az alattomos betolakodót, a néma árnyat... de az nem jött. Mintha a veszekedésük brutalitása kiégette volna belőle, és otthagyta volna őt csapzottan, sérülten, de egészségesen.

Honor átfogta a férfi tarkóját és simogatni kezdte. Ezzel mindkettőjüket egyszerre nyugtatta meg: ezt a nyers, veszélyes férfit, aki már az övé volt, és a benne lakó csapzott, magányos lányt.

A férfi keze ökölbe szorult a lány hajában.

- Ez egy sírhely - mondta alig érthető, rekedt hangon. - Csak Raphael tud a létezéséről. Honor szíve hevesen vert, az elméjébe nagy adag tudás tolult, de amint meg akarta fogni, azonnal ködé is vált. Hagyta, hogy elillanjon, és az emlékre összpontosított. A vadvirágokra. Annyi szín, annyi árnyalat, és mintha minden virág üdvözlésképpen feléje fordította volna a szirmát, amikor Honor leparkolt az autóval, távolabb, nehogy összetörje őket. Azután lassan de biztosan elindult a színkavalkádban a láthatatlan rom felé, mintha a teste lenne az iránytű, az pedig észak.

A helyből sugárzó melankólia ráült a lelkére, de biztos volt benne, hogy nevetést is hallott ott, gyermeki örömet.

Emlékezned kell! - A szavak nem az övéi voltak, de belőle fakadtak. - Muszáj emlékezned! - Mindenre emlékszem. - Éles acélból és törött üvegből csengő nevetés. - Néha azt kívánom, bárcsak ne emlékeznék, de azok az emlékek kőbe vésődtek, soha nem szállnak el. Honor belegondolt, milyen lehet egy ilyen terhet cipelni hosszú-hosszú éveken át, egy évezredig gyászolni, és végtelen fájdalom töltötte el.

Honornak igaza volt, gondolta Dmitri. Ingrede elszörnyedne, ha meglátná, mivé lett, mivé változtatta őt a felesége és a gyermekei elvesztése. De tudott valami mást is.

Dmitri nem tudta, hogyan történt, hogy végül Honor vigasztalta őt, miután ő okozott fájdalmat neki, de a lelke, ami olyan hosszú ideig volt hideg, most lubickolt a lányból áradó melegségben.

*

A mélyzöld szemből a kíváncsiságtól csillogó drágakő lett.

Honor előrehajolt, összevonta a szemöldökét. - Hallottam valami ilyet. Ez komolyan megtörtént?

így hát Dmitri elmesélte neki a történetet, miközben sikerült az összes ételt belétáplálnia. A

férfi azon töprengett, vajon Honor észrevette-e, hogy mézet és gyümölcsöt is csempészett a vacsorája végére.

Az ölében ülő, nyakát átkaroló felesége szép ajkához emelte a gyümölcsöt. - Azokkal meghálálhatod, hogy ilyen jól gondodat viselem.

Apró, fehér fogak haraptak a gyümölcsbe, ami lecsúszott a vékony torkon. - Dmitri?

Honor letette a borospoharát, és a férfi ölébe csúszott. A valóság és az emlék összeütközött és összekeveredett, Dmitri beleszédült a kavargó képekbe. Amikor a vadász az ajkához érintette a száját, a megtört idő csak még jobban összezavarodott, Honor csókjának édes és forró íze fájón ismerős volt a számára. A férfi végigsimított Honor hátán, és tudatosan gyengéd volt vele, miközben a lány kinyitotta a száját az övé felett, és lassan, bűnös élvezettel elkezdte felfedezni. A pillanat meghittsége megtörte, lelkének olyan részeivel csengett össze, amelyeket a vámpír már régen halottnak hitt. A lány nyíló vadvirághoz hasonló illata, a nevetése, a tapintása - minden összeillett, mint kulcs a zárba. Ingrede a felszínen teljesen más volt, házias és otthonszerető, a késsel a konyhán kívül nem is tudott volna mit kezdeni, de mindezek alatt a felesége szíve egy oroszláné volt.

Ahogyan Honoré is.

Honor kérdőn oldalra billentette a fejét.

Dmitri mélyen belenézett a moháserdő-színű szemekbe, és tudatosan leeresztette a kezét, majd összezárta a vadász mellén. - Most, Honor.

A lány szíve hevesen zakatolt a keze alatt, hangja rekedt volt az elvonuló vihar után és a szenvedélytől, ami az ajkát vörösé és teltté varázsolta, míg Dmitri csak arra vágyott, hogy a fogai közé zárhassa azt.

Ilyen magasan senki sem láthatta meg őket... kivéve persze a halhatatlanokat, akiknek szárnyuk volt.

A lány elmosolyodott.

Dmitri tudta, hogy a lány gúnyolódik, és meg volt elégedve azzal, ahogyan a dolgok haladtak.

Nézte Honort, aki felállt, az ablakhoz ment, és sötét meghittségbe burkolta őket az ablakon kívül kopogó eső elől.

Évszázadok óta akkor először volt számára fontosabb a szeretője kívánsága a saját vágyánál. Ó, egyetlen ágyasa sem távozott anélkül, hogy kielégült volna, még ha Dmitri a gyönyörnek borotvaéles élt adott is, hogy az már szinte kegyetlenség volt, de hogy törődjön velük... nem, egyetlen szeretőjéhez sem fordult ilyen szeretetteljes törődéssel azóta, hogy a feleségétől elbúcsúzott, és megígérte neki, hogy visszatér.

Ha Honor azt kérte volna tőle, fogja vissza magát, valahogy megtette volna. De a lány egyszerűen csak annyit mondott:

Arra gondolt, hogyan tébolyodott meg a lány a keze között, amikor az elméje újra a rémálom fogságába esett. A lelkén sok repedés volt még, és Dmitri aznap este szétfeszítette őket. De a törések össze fognak forrni, mert Honor ebből is felemelkedett. Dmitri megérintette az állán lévő érzékeny zúzódást.

Szívet tépően szép mosoly.

Dmitri érezte, hogy az ő ajka is mosolyra húzódik.

Dmitri meglepődött, hogy Honor a történtek után egyáltalán hajlandó ilyesmire gondolni. A szemébe nézett, és meglátta benne a mérhetetlen tudást. Ez a lány tudta, hogy hatalma van felette. Gyenge halandó volt, mégis térdre kényszerítette. Honor más volt, mint ő, nem vált megkeseredetté az élménytől, ami a legtöbb embert és halhatatlant cinikussá és gyűlölködővé tette volna, és soha nem használná gonosz dologra a hatalmát Dmitri felett. De a tudat, hogy megtehetné, felszabadította, és felbátorította, hogy játszani kezdjen vele.

Ez jó.

Finoman hátrasimította a haját, és ujjával magához intette a vadászt.

Honor ledobta a cipőjét, mielőtt átsétált a szőnyegen, és lovagló ülésben letelepedett a férfi ölébe. A kezét az inge gombjaihoz emelte.

A vámpír felfelé kezdte húzni Honor topjának alját, megvárta, amíg a lány felemeli a karját, majd lehúzta róla a ruhát.

Most ő hajolt előre, és szorította ajkát a lány mézszínű bőrére, kezével pedig birtoklón megszorította a csípőjét.

Azok, akik ezért felelősek voltak, évtizedekig szenvednek majd. Dmitri ugyanis nem volt kegyes. Ezt a bűnt nem bocsátja meg soha.

A fekete csipkébe burkolt mellek buja íve láttán Dmitri szájában összefutott a nyál, szemfogai szinte szomjazták az érzést, hogy belemélyedjenek a puha húsa. De úgy döntött, vár vele, amíg Honor meg nem engedi neki. Ez azonban nem hűtötte le a farkát, ami már kőkemény volt, és forrón, vastagon lüktetett, pedig Dmitri még nem is gondolt a lány szoros, nedves hüvelyére. - Benned akarok lenni. - Kiszívta a lány mellének felső ívét, majd megnyalta a szája piros nyomát. - Olyan mélyen, hogy úgy érezd, megjelöltelek magamnak.

Honor körme a férfi tarkójába vájt, a hangja rekedt suttogás volt csak.

- Olyan dolgokat akarok veled csinálni, amit egyetlen jó kislány sem tenne soha.

A lány szavai a feszültség utolsó csomóját is feloldották a férfiban.

- Én nem tartalak vissza. - Felemelte a fejét, és birtokba vette az ajkát, miközben a csípője, a bordái ívét simogatta, majd mindkét mellét egyszerre borította be a tenyerével. A buja dombokat finoman takarta a fekete csipke, a melltartó közepén pedig egy apró, piros masni. - Azt hittem, a vadászok praktikusabb darabokat hordanak. - Hüvelykujjával végigsimított a feszes, csábító mellbimbókon. - Panaszkodsz?

Válaszul a férfi megszorította a lány érzékeny húsát, és nyitott szájjal csókba vonta az ajkát. A végén Honor hátravetette a fejét, feltárva a férfi előtt a nyakát. Dmitri vére felforrt, a tekintete a lány lüktető ütőerére szegeződött. Összeszorította a fogát, és hogy elterelje a figyelmét, Honor mellére összpontosított. Ez működött. A dombok buják voltak, egy vadász aktív életéhez mérten kicsit nagyok, Dmitri keze számára éppen tökéletesek.

A kezét a csábító ívek alá csúsztatta, és lehajtotta a fejét, hogy a szájával kiélvezze Honor testét, de a lány belemarkolt a hajába, és felfelé rántott rajta egyet.

Dmitri farka összerándult, elméjét ezernyi mocskos kép árasztotta el a lány erős ujjairól, és arról, hol szerette volna őket látni magán.

Ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, Dmitri újra a tenyerébe zárta Honor mellét, érezte a kezében a feszülő bimbókat, az egyre hevesebb szívverést, a ziháló lélegzetvételeket. - Itt is érzékeny vagy, ugye, Honor? - Felemelte a lány mellét, hogy kedvére megízlelhesse, lehajtotta a fejét, és az egyik mellbimbót a fogai közé fogta. Tudta, hogy a csipke érzéki fájdalommal súrolja majd végig Honor mellbimbóját.

Forró, dühös, nőies kiáltás.

A férfi a nyelvének egy csapásával elengedte a lány mellét, megnedvesítette a csipkét és erősebben dörzsölni kezdte.

Dmitri ekkor előrehajolt, hogy egy forró, nedves csókot nyomjon a lány nyakára, közvetlenül az állkapcsa alá. Honor megdermedt a karjában, de Dmitri nem vette le róla a száját, akkor sem, amikor simogatni kezdte a testét a mellétől a csípőjéig és vissza, a másik kezét pedig kitárta a lány hátának alsó részén.

A lány megremegett, a vámpír ekkor megnyalta a nyakát.

Dmitrinek nem esett nehezére engedelmeskedni, a lány testének minden egyes porcikáját meg akarta ízlelni, és aztán másodperceken belül újrakezdte volna. Honor teste sokáig merev maradt, de a körmei egyre mélyebbre vájtak a férfi tarkójába, szívverése pedig gyorsult, míg ugyanazzal az erotikus lüktetéssel nem vert, mint a vámpíré. Akkor azt mondta:

A vámpír szerette a félmeztelenül rajta ülő lány ajkáról hallani a nevét. Még jobban szeretett volna belecsúszni a farkával. Fújta a bőrt, amit éppen azelőtt csókolt, és kiélvezte a lány válaszát, testének remegését. Ezután teljesítette a kérését: hosszan és erősen csókolta a nyakát, piros nyomokat hagyott a bőrén. Közben a kezével a melle forró súlyát szorította, és szándékában állt azon is ott hagyni a szája nyomát.

Amikor a vámpír végül felemelte a fejét a lány nyakáról, látta, hogy Honor szeme fátyolos a kéjtől, a teste pedig ellazult. Ezzel nem gyógyította meg ugyan, de fegyvert adott a kezébe a rémálmokkal szemben, és bármikor hajlandó volt tovább csókolni, ha újabb tapasztalatra lett volna szüksége a harchoz.

- Ide akarom érinteni a szám - morgott, és felemelte a lányt, hogy kezét a combjai forró találkozására szorítsa. - Azt lehet?

A lány szeme tágra nyílt, bágyadtnak tűnt az egészséges vágytól.

Dmitrit elöntötte a harag, a vad és brutális bosszúvágy. Lehajtotta a fejét, hogy Honor meg ne lássa ezt rajta. De a lány csak felült a combján, és a kezét a férfi válla felett az ing alá csúsztatva simogatni kezdte a hátát. Dmitri pedig visszazökkent a jelenbe, emellé a szép nő mellé, akit megkínoztak, de akinek ő most gyönyört adhat.

Akkor ez az egész túl gyorsan véget ért volna.

Márpedig ő sokáig ki akarta élvezni.

Olyan rég vártam már erre.

A gondolat szertefoszlott, mielőtt Dmitri igazából meghallotta volna, ujjait a lány melltartója kosarába akasztotta, és lerántotta, feltárva Honor duzzadt mellbimbóját. A csipkét otthagyta a melle alatt, és ugyanígy tett a másik oldalon is. Ezután felegyenesedett, és érzéki lakomaként magába szívta a lány erotikus látványát.